Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)

1982-07-22 / 172. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1982. július 22. XXXV. évfolyam 172. szám Ára 50 fillér Nagyobb aktivitás - nagyobb tekintély A képviselő-testület képviselőjének lenni nagy megtisztelte­tés, de nem kisebb felelősség is. Megtiszteltetés azért, mert alig egy éve, az általános választások alkalmával, a választók bizal­mat szavaztak a soraikból - munkások, mezőgazdasági dolgo­zók, értelmiségiek - kiválasztott képviselőjelölteknek. Azzal az elvárással, hogy helyi, járási, kerületi és társadalmi szinten a képviseleti szervekben érvényesítik jogos és reális érdekeiket, szót emelnek szükségleteik kielégítéséért, és szüntelenül mun­kálkodni fognak a hatáskörükbe tartozó területi egység fejlesz­tésén, a társadalmi előrehaladás érdekében. Ezekkel az elvárá­sokkal, azzal, hogy e célkitűzések valóra váljanak, szorosan összefügg a képviselők felelőssége. Azaz, hogy munkájukat megbízatásuk folyamán úgy végezzék, amint azt közvetlenül az alkotmány szabja meg például a nemzeti bizSttságok képviselői­nek. Ennek értelmében tevékenységet kell kifejteniük választó- körzetükben, állandó kapcsolatban a választókkal, megvitatva velük a problémákat és számon tartva kezdeményezésüket. Továbbá a választóknak be kell számolniuk tevékenységükről, tájékoztatniuk kell őket a nemzeti bizottságok munkájáról. A nemzeti bizottságokról szóló törvény ezeket a kötelességeket így egészíti ki: a nemzeti bizottságok és képviselőik munkájuk­ban összehangolják a társadalom szükségletei kielégítését terü­leti egységük érdekeivel és szükségleteivel. Védik az állampol­gárok és a szervezetek jogos érdekeit, a törvények megtartá­sára, polgártársaik jogainak tiszteletben tartására vezetik őket. Ezzel a problémakörrel átfogóan foglalkozott nemrégiben a CSKP KB 6. és az SZLKP KB ülése. Szocialista demokráciánk elmélyítésének követelményével összhangban az ülések konk­rétan meghatározták a nemzeti bizottságok és képviselőik jog­köre növelésének módját. Mindkét ülés nagyra értékelte a képvi­selők és a nemzeti bizottságok aktivistáinak munkáját. A képvi­selők tisztségbe lépése óta eltelt egy év megmutatta, hogy a képviselők többsége a választókkal való rendszeres kapcsolat során megismerte a gondokat, a szükségleteket, de az adott terület fejlesztésének érvényesíthető lehetőségeit és tartalékait is. Tapasztalataikat tolmácsolták a nemzeti bizottságok szervei­nek. Megmutatkozott az is, hogy nem csupán képviselik az állampolgárok érdekeit, hanem ezeknek az érdekeknek cselekvő szabályozói is. Politikai dolgozók, akik képesek megmagyarázni a választóknak azt is, hogy igényeik esetleg miért nem helytál­lóak. A képviselők figyelmének középpontjában elsősorban a gazdasági feladatok teljesítésének biztosítása, a környezeti viszonyok javításáról, a szolgáltatások fejlesztéséről és tökéle­tesítéséről való gondoskodás, az üzletek munkája stb. állt. Említsük meg csupán azt a szlovákiai eredményt, hogy a nemzeti bizottságok szocialista kötelezettségvállalásai teljesí­tésének keretében az állampolgárok - az üzemek és a szövetke­zetek hathatós támogatásával - csaknem 3,6 milliárd korona értéket hoztak létre a társadalmi munka 158 millió órájával. Tudjuk, hány létesítmény épült fel így, mennyit és mivel gazda­godtak városaink és falvaink. Emögött azonban azt is felfedez­hetjük, mennyi időt fordítottak a képviselők - többnyire szabad idejük rovására - a választási programok feladatainak teljesíté­séről való gondoskodásra, hány órát töltöttek el a nyilvános gyűléseken, a különböző szerveknél, mennyit dolgoztak társa­dalmi munkában, ahhoz az elvhez igazodva, hogy a leghatáso­sabb meggyőző érv a példamutatás. Azt is meg kell említeni, hogy nem minden megválasztott képviselő dolgozik elég aktívan. Vannak köztük olyanok is, akik ezidáig csak azt tekintették feladatuknak, hogy részt vegyenek a nemzeti bizottság plénumának és egy-egy bizottságának tanácskozásain. Egyesek zavarban vannak, ha nyilvánosan ki kell fejteni nézetüket, mások igényes munkahelyi kötelezettsé­geikre hivatkoznak, ezzel indokolva passzivitásukat választókör­zetükben. Legfőbb ideje tehát elbeszélgetni azokkal a képvise­lőkkel, akik nem töltik be megfelelően funkciójukat, megtalálni ennek az okait és segíteni nekik, hogy eredményesebben dol­gozzanak. A múltban erre bevált módszer volt a képviselők tapasztalatcseréjének megszervezése, az, hogy az idősebb, tapasztaltabb képviselők támogatták tapasztalatlanabb társai­kat, továbbá, hogy az egyes képviselőket konkrét feladatokkal bízták meg, és ellenőrizték teljesítésüket. Elsősorban azonban következetesen és megfelelő formában teljesíteni kell a CSKP KB 6. ülésének beszámolójában elhangzott követelményt: „A pártszerveknek és -szervezeteknek, a Nemzeti Front és a gazda­sági szervezetek kommunistáinak kötelessége, hogy következe­tesen megteremtsék a feltételeket a képviselők munkájához.“ Ügyelni kell arra, hogy a lehető legtöbb képviselő bekapcso­lódjon a nemzeti bizottságok üléseinek előkészítésébe, hogy több konkrét javaslatot terjesszenek elő választókörzeteikből, igényesen mérlegeljék az elért eredményeket és keressék a leg­célszerűbb módot a problémák megoldására. Ez viszont azt is jelenti, hogy több alapanyagot kell kapniuk a nemzeti bizottsá­gok szakosztályaitól, és a nemzeti bizottságok apparátusának több időt kell szakítania a képviselők számára. Ahol az időszerű, ott le kell vonni a tanulságot Alois Indra elvtársnak a CSKP KB 6. ülésén elhangzott bírálatából: „Nem törődhetünk bele abba, hogy a képviselők csupán valamiféle „jóváhagyói“ legyenek az olyan anyagoknak, amelyek teljhatalmú „gyártója“ az appará­tus, vagy a más szakemberek szűk köre... A plénumülések körültekintő előkészítése a formalizmus legjobb ellenszere. Kikényszeríti a képviselők alaposabb tájékozottságát, fokozza aktivitásukat, valamint a nagy nyilvánosság érdeklődését is, megteremti a feltételeket a helyes döntéshez, s azt követően a határozatok megvalósításához.“ (P) IZRAEL HALADÉKTALANUL SZÜNTESSE BE LIBANONI AGRESSZIÓJÁT (ČSTK) - Az SZKP KB köz­ponti lapja, a Pravda szerdai számában közli azokat a vála­szokat, amelyeket Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitká­ra, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke adott a lap szerkesztősége által feltett kérdésekre. KÉRDÉS: Hogyan értékeli ön a jelenleg Libanonban és térségé­ben kialakult helyzetet? VÁLASZ: Nap nap után ag­gasztó hírek érkeznek Libanonból, amelyek felháborodást és haragot keltenek; haragot azokkal szem­ben, akik barbár cselekedeteket hajtanak végre a libanoni földön. Libanoniak és palesztinok ezrei haltak meg a megszállók kezeitől, és a vérengzésnek még mindig nincs vége. Libanon fővárosa, Bejrút, lassan romhalmazzá válik. Izrael tetteire nincs más szó, mint a tudatos népirtás. Vajon miért folytatja még min­dig bűnös agresszióját Izrael? Mi­ért hagyja figyelmen kívül az ENSZ Biztonsági Tanácsának ha­tározatait, amelyek a megszállók csapatainak azonnali és feltétlen kivonását követelik Libanon határa­in kívülre? Miért teheti meg Izrael, Salvadori mérleg (ČSTK) - A salvadori rezsim hadserege a rendőrség és a nem­zeti gárda tagjai az idei év első felében 3059 polgári lakost gyil­koltak meg - jelentette tegnap a San Salvador-i érseki hivatal A jelentés csak azokról az áldoza­tokról szól, akik nem vettek részt a hadsereg és a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front összecsapásaiban. A kormány ka­tonák erőszakos cselekedeteinek leginkább a salvadori parasztok vannak kitéve. Bombázásokra fő­leg azokon a területeken kerül sor, ahol a kormány a partizánok jelen­létét gyanítja. hogy semmibe vegye a világköz­vélemény felháborodását? Azért teheti, mert - mint az jól ismert - mögötte áll az Egyesült Államok. A Szovjetunióban csodálattal fi­gyeljük a palesztinok és mindazok bátorságát, akik keményen ellen­állnak az izraeli hadigépezetnek. Bármilyen bonyolult is legyen a palesztin kérdés, bármilyen ne­hézségeket élt is át a palesztin nép, egy dolog nyilvánvaló: a pa­lesztin kérdés nem gordiuszi cso­• (ČSTK) - A szlovákiai mező­gazdasági dolgozók tegnapig több mint 200 ezer hektárról, a vetéste­rület egyharmadáról aratták le a gabonát. Sok helyen egyszerre érik be a gabona, így a teljesítmé­nyek eléggé nagyok. Például ezen a héten 30-35 ezer hektáron arat­nak le naponta - állapította meg tegnapi ülésén a Szlovák Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium növénytermelés irányí­tásával foglalkozó központi bizott­sága. A nyugat-szlovákiai kerületben minden járásban folyik a termés betakarítása. Az aratás a többi kerületben is teljes ütemben meg­kezdődött, kivételt csak a legma­gasabban fekvő helyek képeznek. Ha a nyugat-szlovákiai kerület déli részén nem akadályozzák zivata­rok az aratás előrehaladását, egyes járásokban már e hét végén befejezhetik a munkákat. Az aratás üteme mögött elma­rad a szalma begyűjtése, például a nyugat-szlovákiai kerületben a tarló felén. Ennek ellenére a helyzet e téren jobb, mint tavaly volt. Sürgető feladat, hogy minél előbb födél alá kerüljenek a már összepréselt szalmabálák, ne­hogy tönkretegye őket az eső. mó, azt karddal nem lehet ketté­vágni. Az állhatatosság pedig, amelyet a palesztinok ilyen tragi­kus körülmények között tanúsíta­nak, újult erővel bizonyítja, hogy létező nép valóságos ügyét védik, és erejüket nem lehet megtörni. Mindezek alapján határozottan megállapítható: az agresszió a be­tolakodók számára súlyos politikai és erkölcsi vereséget hozott, és annak nyomán elmélyül Izrael nemzetközi elszigeteltsége. (Folytatás a 3. oldalon) A mezőgazdasági szervezeteknek úgy kell irányítaniuk a munkát, hogy az aratás utáni 10 napon belül a tarlóhántást is elvégezzék. Szlovákiában 5400 kombájn arat, s további 1500 vendégkom­bájn érkezett Csehországból, Ma­gyarországról és az Ukrán SZSZK-ból. Munkalátogatás (ČSTK) - Ladislav Abrahám, az SZLKP KB Elnökségének tag­ja, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának elnöke tegnap elláto­gatott a Sládkovičovói Állami Gaz­daságba, és tájékozódott az ara­tási munkák menetéről. Elkísérték őt a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa Titkárságának tagjai. Ez a legnagyobb szlovákiai Állami Gazdaság 8730 hektáron gazdál­kodik. Jelenleg itt is teljes ütem­ben folyik az aratás, a munka felét már elvégezték. Várható, hogy a hét végéig befejezik a gabona betakarítását. Jó termést ad a BU- 18 és a BU-20 búzafajta, amelyet itt kísérletileg termesztenek, s a következő években egész Dél- Szlovákiában megkezdik a terme­lésüket. A vetésterület egyharmadáról már learatták a gabonát Leonyid Brezsnyev nyilatkozata a moszkvai Pravdának A kassai (Košice) járás SZISZ- tagjai versenymozgalmat indítot­tak annak érdekében, hogy valóra váltsák a járási SZISZ-konferenci- án vállalt kötelezettségüket: 100 hektár gépekkel nem megművel­hető területről gyűjtenek szénát. Medzev közelében sátortábort lé­tesítettek, ahol július 5-től kezdve négy hatnapos turnusban 400 fia­tal váltakozik. A szénát a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Állami Gazdaságnak adják át. A képen: kaszálják a szénát a nehezen hoz­záférhető lejtőkön. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) Csehszlovák vezetők jókívánságai a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban fejezte ki jókí­vánságait Wojciech Jaruzelskinak, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsága első titkárának, a Lengyel Minisztertanács elnökének, Henrych Jablonskinak, a Lengyel Népköztársaság Államta­nácsa elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Kedves elvtársak! Országuk nemzeti ünnepe, a Lengyel Népköztársaság megala­kulásának 38. évfordulója alkalmából Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, Csehszlovákia kormánya és népe nevé­ben, valamint a saját nevünkben is szívből jövő elvtársi üdvözletün­ket és őszinte jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Központi Bizottságának, a Lengyel Népköztársa­ság Állam- és Minisztertanácsának, valamint a lengyel népnek. Itt, Csehszlovákiában nagy rokonszenwel kísérjük figyelemmel a Lengyel Egyesült Munkáspárt, valamint Lengyelország hazafias és a szocializmus iránt odaadó erőinek azon erőfeszítéseit, amelye­ket a válság leküzdésére, a szocializmus építése alapjainak szilárdí­tására, és a lengyel állam tekintélyének a LEMP vezetésével való erősítésére tesznek. A csehszlovákiai kommunistáknak és dolgo­zóinknak mély meggyőződése, hogy a LEMP-nek és a munkásosz­tálynak, a Lengyel Népköztársaság többi dolgozóival közösen sikerült leküzdenie a jelenlegi bonyolult időszakot és az ellenforra­dalmi erők ellenállását, megszilárdítani szocialista rendszerét és folytatni a szocializmus építését, amelyet a fasizmus veresége és a népi Lengyelország létrejötte után a lengyel nép 38 éve kezdett meg. A Lengyel Népköztársaság a Varsói Szerződés Szervezetének és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagországaként ebben az erőfeszítésében teljes mértékben támaszkodhat a Szov­jetunió, Csehszlovákia és más testvéri országok támogatására és segítségére. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents