Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-14 / 139. szám, hétfő
‘Y. hír mozaik Hétfő, 1982. VI. 14. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 4.32, nyugszik 20.39 Közép-Szlovákia: 4.40, nyugszik 20.47 Nyugat-Szlovákia: 4.48, nyugszik 20.55 órakor A HOLD kel - 1.11, nyugszik 11.59 órakor névnapjukon szeretettel KÖSZÖNTJÜK VAZUL nevű kedves olvasóinkat • 1887-ben halt meg Giacomo LEOPARDI olasz költő (szül. 1798). IDŐJÁRÁS Többnyire erősen borult idő, a déli országrészekben időnként felszakadozó felhőzet. Helyenként, főleg Észak- Szlovákiában záporok vár+iatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16-20 fok, Dél-Szlovákiában 22 fok körül várható. A gyenge, majd mérsékelt nyugati szél napközben északnyugatira fordul. ■ A Dunajtransz szovjet-bolgár társulás öt éve működik, s a szocialista gazdasági integráció keretében hozzájárul a hajók és az átrakóberendezések teljes kihasználásához a dunai és a fe- kete-tengeri kikötőkben. Az említett időszak alatt a társulás több mint 3 millió tonna árut és nyersanyagot szállított. Az átrakó- és a kikötői berendezések teljes kihasználtságával csaknem 20 százalékkal csökkent az állásidő a ki- és berakások során, s ezáltal a szállítási költségek több mint 4,5 millió rubellel csökkentek. ■ Mozgókórházat szállított a Szovjetunió Nicaraguának. A száz férőhelyes kórházzal egyidejűleg harminc szovjet orvos és kórházi alkalmazott is érkezett a közép-amerikai országba. A Szovjetunió a nemrégi áradások áldozatainak nyújt ezzel segítséget. ■ Új kezdeményező mozgalom indult a zbýšovi Rosicei Szénbányában 10x10 elnevezéssel. Az ötlet a Jaroslav Kouŕil vezette szocialista munkabrigád vájáraitól származik. Az ajánlat abból indult ki, hogy egy hónap folyamán legalább 10 napon rekordteljesítményt érjenek el a bányászok. A dolgozók a fokozott igyekezettel a feketeszénfejtés feladatait akarják túlteljesíteni. ■ Földünk lakosainak száma a századfordulóig kb. 6. milliárdra fog nőni. Az eddig feltételezett népszaporulat kb. 20 százalékkal kisebb. Ez annak a következménye, hogy egyes országokban csökkent a születések száma. A rubeola ellen (ČSTK) - A jövő évben hazánk összes alapiskolájában a 6. osztályos leánytanulókat beoltják rubeola (rózsahimlő) ellen. Ez a könnyű lefolyású, a kanyaróhoz hasonló vírusos eredetű fertőző gyermekbetegség nagyon veszélyes a terhes nők számára, akik gyermekkorukban nem estek át rajta, és így nem ellenállóak a fertőzéssel szemben. Ha ugyanis a terhes nő a terhesség első három hónapjában kapja meg a rubeolát, elvetélhet vagy a vírus a magzat nagyfokú károsodását okozhatja Ha a nő terhessége első három hónapjában rubeolában megbetegszik, vagy rubeolás betegekkel érintkezik, laboratóriumi vérvizsgálattal állapítható meg, nem érte-Ä valamilyen károsodás a magzatot. Amennyiben a fertőzés kimutatható, a terhesség művi megszakítását tanácsolják. Ezeknek az eseteknek az elkerülése érdekében vezetik be a védőoltást. Prágában nagy érdeklődés kíséri Nemes Endrének, a neves magyarországi festőnek és grafikusnak a kiállítását. A tárlat - amelyen a szerző több mint 300 alkotása tekinthető meg - június 27-ig tart nyitva. (ČSTK-felvétel) A fogyasztási szövetkezetek tevékenységéről tárgyaltak (ČSTK) - A fogyasztási szövetkezetek 1981-es évi és idei félévi kereskedelmi tevékenységének eredményeivel foglalkozott bratislavai ülésén a Fogyasztási Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségének Központi Bizottsága. A fogyasztási szövetkezetek alapját képező Jednotá-k tavaly 450 millió koronával teljesítették túl kiskereskedelmi forgalmi tervüket. Ebből az iparcikkek az áruk összességének több mint 32 százalékát képezték. A fogyasztási szövetkezetek csaknem 200 millió Érik a ropogós cseresznye... (ČSTK) - A kertekben már érik a korai cseresznye, s a gyümölcstermesztők nemsokára megkezdhetik szedését. Az idén a tavalyinál gazdagabb termés várható, noha a száraz idő következtében apróbb a cseresznye. Dél-Morva- országban már leszedték a termést. Mezőgazdászaink a jelenlegi ötéves tervidőszakban évente egyharmaddal akarják növelni a piaci gyümölcsellátást. Ennek érdekében kb. 8000 hektár területen ültetnek gyümölcsfacsemetéket. Különösen alma-, barack- és őszibarackfát ültetnek. A gyümölcstermesztés fejlesztését célozza a közös mezőgazdasági vállalatok létrehozása. Ezek gondoskodnak majd a gyümölcs raktározásáról, osztályozásáról és eladásáról. Mivel a gyümölcstermesztők gyakran panaszkodnak a facsemeték rossz minőségére, ezen a téren is fokozottabb gondoskodásra lesz szükség. korona értékű élelmiszerrel látták el a piacot. Az idei évben különösen az élelmiszerellátásra összpontosítanak. A jó gyümölcs- és zöldségellátás érdekében szorosabb kapcsolatot teremtenek a kistermelőkkel. 1983 és 1985 között Szlovákia több városában nyit áruházat a Jednota, sőt Bratislavában 300- ágyas szálloda felépítését is tervezi. ■ A romániai színházakat az éppen most véget ért idényben 15,8 millió néző látogatta, ami 200 ezerrel több, mint tavaly. Az összehasonlítás kedvéért: az utolsó háború előtti évben, 1938-ban az akkori 16 állandó színházat 1,6 millió ember látogatta. Romániában jelenleg 45 állandó színház, öt operaház, 14 szórakoztató színpad és 25 gyermekszínház működik. További 14 színház az ott élő kisebbségek kultúráját szolgálja. Mi Hol r\ Mikor • MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: Széttört tükör (angol) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Lola (NSZK) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA -KERTMOZI: Ki ölte meg Jo-Ann Mar- cust és Kathy Nelsont? (amerikai) 21 • METROPOL: Teherán '43 (szovjet) 15.30, 18, 20.30 • POHRANIČNÍK: Franciszek Bula bűnös élete (lengyel) 14.30, 17, 19.30 • PRAHA: Fairfax milliói (szovjet) 11,13.30,16, 18.30, 21 • SLOVAN: A segéd (szlovák) 15.30, 18, 20.30 • TATRA: Valamilyen más nő (jugoszláv) 15, 17,30, 20 KOŠICE • DRUŽBA: Elvis Presley (amerikai) • SLOVAN: A vidéki (szovjet) • TATRA: A hostess (NDK) • ÚSMEV: Ki ölte meg Jo-Ann Marcust és Kathy Nelsont? (amerikai) • SZABADTÉRI MOZI: A segéd (szlovák) SZÍNHÁZAK MŰSORA • KIS SZÍNPAD: Candide vagy a derűlátás (19) • ÚJ SZÍNPAD: Csárdás- királynő (17) • STÚDIÓSZÍNPAD: Fata morgana (19) • KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Porgy és Bess (19) • THÁLIA: (Rimaszombat-Rimavská Sobota) - A becsületes molnárlegény (11, 14) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás a 295,3 giéteres hullámon): 6.00: Hírek, Sport. 6.15: Vonószenekarok játszanak, közben: 6.30: Tudósítóink írják. 6.55: Hirek. 12.00: Hírek. 12.10: Sport és muzsika. 12.40: Népi muzsika. 12.55: Sajtószemle. 17.00: Táncmelódiák. 17.30: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 15.30: Hallássérültek műsora (ff.) 16.00: Hírek 16.05: Iskolatévé (ff.) 16.25: Pionírok magazinja (ff.) (ism.) 17.05: Labdarúgó VB. Olaszország- Lengyelország mérkőzés. Közvetítés Vigóból A szünetben: A rendőrség nyomoz 19.00: Orvosi tanácsok 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjelentés és műsorismertetés 19.30: Tv-Híradó 20.00: Grigorij Gorin: Születésnap. Tévéjáték (ism.) 20.50: Labdarúgó VB. Brazília - Szovjetunió mérkőzés. Közvetítés Sevillából A szünetben: Ez történt 24 óra alatt 22.45: Arany Prága 1982. A XIX. nemzetközi tévéfesztivál krónikája 23.00: Hírek v II. műsor 16.55: Hírek 17.10: Iránytű. Katonák politikai műsora (ff.) 18.00: A szocializmus világa. Képek barátaink életéből 18.25: Bányászok élete a sarkkörön túl. Riportfilm 18.40: A műszív jövőjéről. Dokumentumfilm 19.15: A rendőrség naplójából (ff.) 19.25: Telesport 19.30: írás. Irodalmi revü (ism.) 20.00: Arany Prága 1982. A XIX. nemzetközi tévévesztivál műsorából 20.55: Emlékek és megfontolások. Dokumentumfilm (ff.) 21.25: Időszerű események 21.55: öngyilkosok klubja. Feliratos szovjet film Robert Stevenson elbeszélései alapján BUDAPEST 16.00: Hírek 16.05: Amire a világ táncolt. A húszas évek (ism.) 16.55: Reklám 17.05: Labdarúgó VB. Olaszország- Lengyelország mérkőzés közvetítése Vigóból A szünetben: Reklám 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese (ff.) 19.30: Hírek 19.35: önök kérték... A Televízió kívánságműsora a nézők levelei alapján 20.50: Labdarúgó VB. Brazília - Szovjetunió mérkőzés közvetítése Sevillából. A szünetben: Reklám 22.45: Hírek (Műsorváltozás lehetséges!) Változékony idő, hőmérséklet-ingadozás ■ Háromhetes franciaországi, spanyolországi és portugáliai körútra utazott szombaton az Uherský Brod-i Olšava dal- és táncegyüttes. Részt vesz többek között a Lisszabonban megrendezésre kerülő egyik legjelentősebb európai népdalfesztiválon, a Festi- natel 82-n, melyet a portugál dolgozók szakszervezete rendez. ■ A hazánkban levő 25 meteoritlelet közül 19 a prágai Nemzeti Múzeumban van. Kisebb gyűjteményekkel néhány főiskola mi- neralógiai intézete vagy egyes területi múzeumok dicsekedhetnek. Ezek iránt nemcsak a nagyközönség érdeklődik, hanem elsősorban a szakemberek. A csehszlovák meteoritkutatásnak sokéves hagyományai vannak, s az eredmények világviszonylatban is nagy hírnévnek örvendenek. V ■ Az idei nyári turistaidény főpróbája volt az elmúlt hétvége az NDK-ban. A szokatlanul meleg időjárás a kirándulók százezreit csalogatta a Balti-tenger partjára s az ország folyói és tavai környékére. Az elmúlt héten az Északi-Je- ges-tenger felől az európai szárazföld északi része fölé hideg levegő áramlott, melynek hatására a skandináv országokban, a Baltitenger mentén és Kelet-Európa jelentős részében a nappali hőmérséklet csak 7-14 fokig emelkedett. Ez a hűvös léghullám az elmúlt hét elején a Kárpát-meden- ce egy részét is érintette, Szlovákiában is csökkent a nappali fel- melegedés. Hatására helyenként záporok és zivatarok voltak. A lehullott csapadék mennyisége igen eltérő volt, Bratislavában pl. 12 mm, Ógyallán (Hurbanovo) pedig csak 1 mm-nyi csapadék hullott. A hét utolsó napjaiban hazánkban csökkent a felhőzet, a nappali hőmérséklet 23-28 fok között mozgott. Időjárásunkban lényegesebb változásra az elmúlt hét szombatján került sor. Az Atlanti-óceán térségéből a közép-európai szárazföld fölé hűvös, de az előzőnél lényegesen nedvesebb tengeri levegő áramlott. Előrenyomulását egész Szlovákiában záporok és zivatarok kísérték. Ennek köszönhetően Szlovákiában 2-27 mm- nyi csapadék hullott, amelyre a földeknek már igen nagy szükségük volt. E tengeri levegő hatására, különösen vasárnap, érezhetően csökkent a nappali hőmérséklet. Előrejelzés a június 14-e és 20- a közötti hétre: a hét elején északnyugat felől Közép-Európába újabb hűvös tengeri léghullámok áramlanak érintve a Kárpát-me- dencét is. Hazánkban tehát változóan, időnként erősen felhős időre, a legtöbb helyen zivatarokra kell számítani. A Tátra hegycsúcsain havazás is előfordulhat. Az éjszakai hőmérséklet 8-12 fok, a hegyvidéki völgyekben 5 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17-21 fok, Észak- Szlovákiában 15-17 fok körül várható. Még a hét első felében azonban délnyugat felöl magas légnyomású képződmény éri el Közép-Európát, hatására hazánkban is csökken a felhőzet és emelkedik a nappali hőmérséklet. Az éjszakák azonban továbbra is hűvösebbek maradnak. A hét második felében változóan felhős, de melegebb lesz az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-27 fokig emelkedik, az éjszakai hőmérséklet pedig 8-13 fokig. A hét végén azonban az Atlanti-óceán térségéből ismét nedves, hűvösebb tengeri levegő áramlik a szárazföld fölé, hazánkban is erősebb felhősödést, helyenként záporokat, zivatarokat és enyhe hőmérséklet-csökkenést okozva. P- F■ Negyvennégy ember vesztette életét szombaton a brazíliai Tabating városban, amikor egy kétmotoros személyszállító repülőgép a repülőtéri ellenőrző toronynak ütközött, majd lezuhant és felrobbant. Az utóbbi három évben Brazíliában ez már a harmadik repülőszerencsétlenség. ■ Huszonnyolc százalékkal nő évente a közlekedési balesetek száma Thaiföldön. A hivatalos adatok szerint tavaly a közutakon 8000 ember vesztette életét, 24 ezren pedig sérülést szenvedtek. Mint az egyik thaiföldi napilap közölte, az autóbusz- és tehergép- kocsi-vezetőknek csupán 12 százaléka tesz gépkocsivezetői vizsgát, s minden öt gépkocsivezető közül csak egy ismeri a közúti jelzéseket. » ■ Már megjelentek a kassai (Košice) piacon az idei első gombák. Mivel a hazánkban található összesen 400 gombafajta közül hat halálosan mérgező és könnyen összetéveszthető az ehető gombákkal, az Ésszerű Táplálkozás Szlovákiai Társasága és a Kassai Városi Higiéniai Állomás már tizedik alkalommal tanfolyamot rendezett a gombaszedők számára. A szakemberek előadásait sok érdeklődő hallgatta meg. Ezek bizottság előtt ismereteikből vizsgát tehetnek, s ezáltal gombaárusítási engedélyt kaphatnak. Ilyen engedély nélkül senki sem árusíthat gombát. ■ Gyakorlatilag már befejeződtek a fő tavaszi munkák a Szovjetunióban. Most kezdődött a szénakaszálás, s a közép-ázsiai köztársaságokban már elkezdték az aratást. A Központi Statisztikai Hivatal szerint több mint 140 millió hektáron vetették el a tavasziakat. ■ Kilencedik alkalommal rendezik meg az idén a zvoleni várjátékokat. A szombaton kezdődött eseménysorozat egy hónapig tart, s az igényes közönség 22 előadáson hét színdarabot és operát tekinthet meg. ■ A szocialista országok gazdasága dinamikus fejlődésének kulcsfontosságú feltétele a szállítási rendszer modernizálása. A KGST-tagországok különös figyelmet fordítanak a konténerekkel való áruszállításra. A szakemberek megállapították, hogy a konténerekkel való szállítás 4 millió rubel megtakarítást eredményez, 1500 munkaerőt szabadít fel, kb. az ötszörösére növeli a be- és kirakodás során a munkatermelékenységet, és egytize- dére csökkenti az állási időt a vasutakon. #ÚJ szú Index 48 011 Kiadia Szlovákia Kommunista Párt|a Központi Bizottsága, főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csető János, szerkesztőség 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon 309, 331-252. 332-301. szerkesztósegi titkárság 550-18, sportrovat 505-29. gazdasági ügyek 506-39 Táviró: 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava, Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanovičova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon 577-10, 532-64 Hirdetési iroda a közületeknek 815 80 Bratislava, Vajanského nábrežie 15, II. 9melet, telefon: 551-83, 544-51 Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kőc 14,70 A vasárnapi kiadás előfizetési di|a negyedévenként Kčs 13,-. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő Külföldi megrendelések PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6. krónika