Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-15 / 140. szám, kedd
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Népszerűtlen vagy „népszerűtlen“ intézkedések? A pártszervezetek sokoldalú tevékenységük egyik legfontosabb részének az eszmei nevelést tartják. Okkal, hiszen az ideológiai nevelés célja a párt politikájának megértetése, s az emberek mozgósítása a kommunista párt által kitűzött közös céljainkért vívott küzdelemre. Az eszmei nevelés célja tehát végső soron az öntudatos hozzáállás és cselekvés elérése. Hogy mindenki tisztában legyen a közös célok megvalósítása során rá háruló feladatokkal, azok jelentőségével s helytállásának fontosságával. Azzal, hogy minden munkahely, de minden elvégzésre váró feladat is kisebb vagy nagyobb mértékben hozzájárul az egész társadalom, valamennyiünk céljainak megvalósításához. Mindezek ellenére hiba volna azt hinni, hogy a dolgozóknak a közös teendőkhöz való hozzáállásában csak a nevelésnek, illetve a feladatok fontossága megértetésének van szerepe. Jelentős tényező az anyagi ösztönzés is, amely (helyesen alkalmazva) a nevelés egyik hatékony eszköze lehet. Akkor, ha a becsületes helytállás az erkölcsi elismerés mellett megfelelő anyagi méltányolással jár. S természetesen elsősorban ott, ahol ez az elv rendszeresen és következetesen érvényesül. Következetes érvényesítése alatt persze azt is értjük, hogy aki nem végzi megfelelően munkáját, aki például selejtet gyárt, vagy bármilyen formában megszegi a munkafegyelmet, az rendszeres erkölcsi elmarasztalásban részesül, s anyagi hátrányba kerül. örvendetes tény, hogy az említett elvnek egyre több helyen igyekeznek következetesen érvényt szerezni, ami nemcsak azok esetében hatásos, akiket közvetlenül érint, hanem nevelő hatással van a többi dolgozóra is. Hadd említsünk néhány konkrét példát. A Galsai (Holiša) Egységes Földművesszövetkezetben amikor fogyatékosságokat tapasztaltak az állatok gondozásában, a pártbizottság elé hivatták nemcsak a részlegek vezetőit, hanem az állatgondozókat is, hogy hibáikat szóvá tegyék. A gazdaság különböző pontjain elhelyezett falitáblákon nemcsak a jól dolgozó fejők nevét tüntették fel, hanem azokét is, akiknek a munkája kifogásolható. Az eredmény: mulasztásért kétszer ugyanannak a fejőnek a nevét még sohasem kellett kiírni. Ha kell, a dolgozók áthelyezését is javasolják más munkaterületre... Ennél is hatásosabb intézkedést foganatosítottak a Rimaszécsi (Rimavská Seč) Efsz-ben, ahol húsz állatgondozónak el kellett mennie a gazdaságból, mert munkájukat annyira hanyagul végezték. Sőt, olykor nem is mentek munkába, s a teheneket a technikusoknak kellett helyettük megfejniük. A radikális intézkedés eredményes volt: megnövekedett a tejhozam. Számos helyen, például a Felsöszeli (Horné Saliby) és Királyi (Kráľ) Efsz-ben azoknak a dolgozóknak, akik rosszul kapálják meg az általuk vállalt parcellán a cukorrépát, nem fizetik meg teljes mértékben a munkájukat, s a következő esztendőben nem mérnek ki sorokat. Egyre több helyen (nemcsak az ipari üzemekben, hanem a mezőgazdaságban is) fordul elő, hogy az ott dolgozókat, ha ittasan mennek munkába, haza küldik, s utána felelősségre vonják. Az ilyen „népszerűtlen“ intézkedések foganatosításától azonban még nem egy munkahelyen elzárkóznak. Akadnak vezető dolgozók, akik népszerűségük, esetleg tekintélyük elveszítésétől félnek. Ismét másutt az akadályozza a rendteremtést, hogy egyes gazdasági vezetők saját hibájuk feltárásától tartanak. Például az alkoholfogyasztás ellen csupán az léphet föl, aki maga sem szokott munkahelyén italozni. Az is furcsa volna, ha mondjuk a dolgozót szigorűan felelősségre vonnák például azért, mert öt perces késéssel érkezett munkába, de megérkezése után néhány órával sem tudna feladatának végzéséhez látni csak azért, mert a felelős dolgozó, gazdasági vezető nem gondoskodott a folyamatos anyagellátásról. A minőség követelményének megtartását sem lehet számon kérni attól, akinek gépét nem javították meg vagy aki hibás alapanyagot kap stb. Az erkölcsi és anyagi méltányolásnál a tárgyilagosság és az igazságosság elengedhetetlen követelmény. Lebecsülése - megsértése nemcsak a kívánt hatás elmaradását jelentené, de ellenkező hatást váltana ki: közönbössé, passzívvá tenné az embereket, sőt elégedetlenséget, bosszúságot okozna. Az úgynevezett népszerűtlen intézkedések foganatosítását szükség esetén tehát a munkahelyi pártszervezetek elvárják a gazdasági vezetőktől, de azt is, hogy mindig tárgyilagosan és következetesen járjanak el. A következetes eljárás az eszmei nevelés mellett hatékonyan hozzájárulhat a dolgozók öntudatos cselekvésének és kezdeményezőkészségének fokozásához, céljaink megvalósításához. FÜLÖP IMRE A biotechnológia fejlesztéséről (ČSTK) - A biotechnológia fejlesztéséről és eredményeinek a népgazdaságban való alkalmazásáról tárgyaltak tegnapi értekezletükön az SZLKP KB Központi Bizottságának tagjai. Az értekezleten jelen volt Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB tikára és Miloslav Bod’a, az SZLKP KERB elnöke. A főbeszámolót Josef Riman akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia alelnöke tartotta, aki vázolta a biotechnológia lényegét és rámutatott rendkívüli jelentőségére. A vitát követően Jozef Lenárt emelkedett szólásra. Beszédében rámutatott a biotechnológia alkalmazásának hazai és nemzetközi jelentőségére. Hangsúlyozta a feladat forradalmi voltát és fontosságát a szocialista országokkal és különösen a Szovjetunióval való együttműködés szempontjából. Baráti eszmecsere Gustáv Husák fogadta Johannes Raut (ČSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap a prágai várban Josef Korčák cseh miniszter- elnök jelenlétében fogadta Johannes Raut, az észak-rajna- westfáliai kormány miniszterelnökét. A találkozón áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, és eszmecserét folytattak e kapcsolatok további konstruktív fejlesztésének lehetőségeiről a feleket kölcsönösen érdeklő területeken. Megállapították, hogy Csehszlovákia és az NSZK kölcsönösen hasznos kapcsolatainak bővítése megfelel a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése és a jószomszédi kapcsolatok elveinek. A felek eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány kérdéséről és kiemelték, hogy napjaink fő feladata a világháború veszélyének elhárítása, előrehaladás elérése a fegyverkezés korlátozása terén, a kölcsönösen előnyös együttműködés támogatása és a nemzetközi enyhülés folyamatának előmozdítása. A fogadáson részt vettek még. František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője, Rolf Krumsiek, észak-rajna-westfália kormányhivatalának vezetője és Jürgen Diesel, az NSZK csehszlovákiai nagykövete. Josef Korčák cseh miniszterelnök tegnap díszebédet adott Johannes Rau tiszteletére. Jelen voltak: Ladislav Adamec, Stanislav Rázl és Zdenék Zuska cseh miniszterelnök-helyettesek, Vlastimil Ehrenberger fűtőanyag- és energiaipari miniszter, Mečislav Jablonsky külügyminiszter-helyettes és más csehszlovákiai személyiségek. Ott volt Jirí Götz és Jürgen Diesel, a két ország nagykövete. A nyugatnémet vendéget és kíséretét tegnap Prágában fogadta Vlastimil Ehrenberger. Jelen volt Zdenék Zuska. A két ország fűtőanyag- és energiaipari politikájáról, valamint a szén-, az energia- és a gázipari együttmüködés elmélyítésének lehetőségeiről tanácskoztak. KEDD 1982. június 15. XXXV. évfolyam 140. szám Ára 50 fillér Vasil Biľak Szófiába utazott (ČSTK) - A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására tegnap Szófiába utazott Csehszlovákia Kommunista Pártja küldöttsége Vasil Biľaknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának vezetésével. A delegáció további tagjai: Jan Fojtík, a CSKP KB titkára, Zdenék Snítil, a CSKP KB Marxizmus-Leniniz- mus Intézetének igazgatója és Michal Štefaňák, a CSKP KB nemzetközi politikai osztályának veze- tőhelyettese. A küldöttség részt vesz a Georgi Dimitrov életéről és munkásságáról megtartandó nemzetközi elméleti konferencián, amelyet Dimitrov születésének 100. évfordulója alkalmából rendeznek meg. A Ruzynéi repülőtéren a küldöttség búcsúztatásán megjelent Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Petr Danailov, a Bolgár Népköz- társaság csehszlovákiai nagykövete. Tanácskozás a mezőgazdaság és az élelmiszeripar kérdéseiről Legfontosabb feladat az önellátás fokozása A beszámolót František Pitra tartotta (ČSTK) - A mezőgazdaság és az élelmiszeripar 1983-1985. évi feladatairól tartottak tanácskozást tegnap Prágában az érintett reszortok vezetői. Jelen volt Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, František Pitra, a CSKP KB titkára és Rudolf Rohlíček szövetségi mi ni szterel nők- helyettes. Az ülésen František Pitra elvtárs tartott beszámolót. Többek között megállapította: A mezőgazdasági termelés fejlesztése és a közélelmezés biztosítása szocialista társadalmunk alapvető gazdaságfejlesztési programcélja. Minden testvéri országban fokozott erőfeszítéseket tettek azon problémák megoldására, amelyek az élelmiszer-ter- melés fejlesztésével kapcsolatosak. Ezt bizonyítja a KGST legutóbbi tanácskozása és az arról folytatott megbeszélés, hogy az élelmiszeripari probléma megoldása terén kifejtendő együttműködés kérdései a KGST következő ülésszakának napirendjén szerepeljenek. Nagy ösztönzést adnak számunkra az SZKP KB legutóbbi ülésének határozatai, Brezsnyev elvtárs ott elhangzott beszéde és a jóváhagyott élelmiszer-termelési program. Hazánk egy lakosára csak 43 ár mezőgazdasági földterület jut, s mivel a termőföld tovább nem növelhető, a mezőgazdasági termelést kizárólag az intenzifikálás, az iparosítás, a tudományos és a műszaki ismeretek érvényesítése, a mezőgazdasági termékek feldolgozóiparban és fogyasztásban való jobb hasznosítása útján fokozhatjuk. Ezt az igényes feladatot csak úgy teljesíthetjük, ha fokozza teljesítményét minden olyan ágazat, amely részt vesz az élelmiszer- termelésben. A jelenlegi időszakban megteremtettük a feltételeket a mezőgazdaság ipari jellegűvé tételéhez, s e folyamat tervszerű kibontakoztatása kategorikus szükségszerűség. Az élelmiszer-termelés tervezésének .hatékonyabbá tétele érdekében elfogadtuk a tervezés és az irányítás tökéletesített rendszerének elveit. A CSKP KB 4. ülésének határozataival összhangban az ötéves tervidőszakra jóváhagytuk a mezőgazdasági-ipari komplexum fejlesztési tervét. Ezt a tervet a mezőgazdaság tökéletesített irányítási rendszerének szabályzói alapján dolgoztuk ki. A terv a XVI. pártkongresszus határozatain és azon a stratégiai célján alapul, hogy fokozatosan önellátókká váljunk a gabonatermelésben és tovább növeljük önellátásunk mértékét az élelmiszer-termelésben. Ez nem más mint a kongresszusi irányvonal lebontása a mezőgazdaság feltételeire. Az 1981. évi termelési eredmények - elsősorban a bruttó mezőgazdasági termelésben keletkezett 5,7 százalékos, s ezen belül a növénytermelésben keletkezett csaknem 14 százalékos lemaradás - komoly nehézségeket okoztak. Mindez az új belső és külső gazdasági feltételekkel együtt - mivel a két kiesést nem lehetett továbbra is a tőkés országokból való devizaigényes behozatallal pótolni - minőségileg új szempontok elé állította a mezőgazdaságot. Ezért a CSKP KB 4. ülése 1981 októberében kiemelte: az élelmiszerszükséglet fedezésében a jövőben nem követhetjük a behozatal növelésének útját, hanem határozott erőfeszítéseket kell tenni a saját mezőgazdasági termelés növelésére. Az 1982. évi terv számos új tényt vesz tekintetbe. Mindenekelőtt azt, hogy a gazdaság haté- (Folytatás a 2. oldalon) Izrael döntő támadásra készül Libanonban megalakult az Ország Megmentésének Tanácsa • A Jemeni Arab Köztársaság kész segítséget nyújtani (ČSTK) - Az izraeli egységek tegnap elfóglalták a bejrúti nemzetközi repülőteret és Khaldában a repülőtértől délre fekvő stratégiai jelentőségű útkereszteződést. Ezáltal a libanoni főváros nyugati részét gyakorlatilag teljes egészében körülzárták. Az izraeli hadsereg főparancsnoka ezzel összefüggésben kijelentette, hogy hadserege „elérte a palesztin egységek teljes izolálását a tenger és a szárazföld felől, valamint a levegőből egyaránt“. Csapatai állítólag azt a parancsot kapták, hogy ne foglalják el Bejrútot, csak „számolják fel a palesztin infrastruktúrát“. Helyi megfigyelők attól tartanak, hogy Izrael döntő támadást indít a nyugat-bejrúti palesztin állások ellen, ami véres utcai harcokhoz vezetne minden egyes házért. A bejrúti rádió közölte, hogy megalakult az Ország Megmentésének Tanácsa, melynek feladata, hogy segítségére legyen a kormánynak a jelenlegi helyzet megoldásában. Az új szerv elnöke Eli- asz Szárkisz államfő, tagjai Sha- fik Vazzan kormányfő, Fuad But- rosz külügyminiszter, Basir Ge- mayel, a libanoni falangisták egységeinek parancsnoka, további politikusok és az egyes libanoni frakciók vezetői. Az izraeli egységek vasárnap este elfoglalták Bejrút Babda nevű elővárosát, amely 8 kilométerre fekszik a főváros központjától, s ennek közelében van Szárkisz elnök rezidenciája is. Az izraeli katonák több épületet megszálltak a libanoni hadsereg laktanyáit is beleértve. (Folytatás a 2. oldalon)