Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-09 / 135. szám, szerda
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1982. június 9. XXXV. évfolyam 135. szám Ára 50 fillér Budapesten megkezdődött a KGST XXXVI. ülésszaka A szocialista integráció a tagországok fejlődésének fontos stabilizáló tényezője Felvételünkön az ülésszakon résztvevő csehszlovák küldöttség tagjai láthatók (ČSTK-felvétel) Szakértelem és irányítás Vezetői szinten a fokozott követelményeknek nap nap után megfelelni csak a szilárd jellemű, pozitív emberi tulajdonságokkal rendelkező, politikailag elkötelezett emberek tudnak, akiknek szakmai hozzáértése vitathatatlan. Ma kiváltképpen időszerű a földművesszövetkezetek vezetése színvonalának növelése. A szövetkezeti gazdálkodás mai fokán a vezetés mechanizmusa szükségessé teszi az állandó megújhodást és korszerűsítést. A gyakorlatból tudjuk, hogy hiába a legkorszerűbb technika, ha nincs hozzá megfelelő képességű és képzettségű szakember- gárda. A szövetkezetek korszerű irányítása nem képzelhető el folyamatos szellemi befektetés nélkül. Ebből következik, hogy évről évre elemezni kell, hol tart e téren a szövetkezet. Melyek azok az ágazatok, posztok, ahova szakmailag képzettebb, politikailag fejlettebb embert kell állítani. Azokban a szövetkezetekben, ahol idejében felismerték e követelményt, a gazdasági eredmények is sokkal jobbak. S ami a mai gazdasági feltételek között lényeges és meghatározó: nem szorulnak állami támogatásra. Köztudott például, hogy Nyu- gat-Szlovákiában már nagyon kevés az olyan szövetkezet, amely ráfizetéssel gazdálkodik. A legtöbb efsz - főleg a Csallóközben - évente tízmillió koronán felüli nyereséget is elér. Viszont vannak tájegységek, például a kelet-szlovákiai síkság is, ahol egyes szövetkezetek komoly ráfizetéssel gazdálkodnak. Így az egykor oly híres leleszi Május 1 Efsz már több mint egy évtizede nem tud nyereséget felmutatni. Nem sokkal jobb a helyzet több más szövetkezetben sem. Nyilván objektív okok, például a talaj- és az időjárási viszonyok is közrejátszottak ebben, de a hibák fő oka bizonyára elsősorban a vezetés színvonalában, a szakemberhiányban keresendő. Például abban is, hogy a legtöbb szövetkezetben itt még ma is csak egy-két agrármérnök dolgozik. A cél, ahogyan azt a CSKP XVI. kongresszusán is megfogalmazták: a szövetkezetek közötti színvonalkülönbség csökkentése. Ehhez pedig az első legfontosabb lépés a szövetkezetek közötti személyi feltételek kiegyenlítése. Hogy milyen hatékonysággal működik a vezetői rendszer, a vezető kollektíva összetételétől függ. E témánál szólni kell arról is, hogy egy szövetkezeten belül kiket tartunk vezetőknek. Mindenekelőtt az elnököt, az üzemgazdászt, az agronómust és a zootechnikust. Tehát alapvető követelmény, hogy e tisztségeket olyan személyek töltsék be, akiknek emberi magatartása, politikai és szakmai felkészültsége a közösségen belül a legjobb. Hiszen a vezetői munka nagy felelősséget ró mindenkire, hozzáértésüket nemcsak a munkatársak, hanem a közvélemény is fokozott érdeklődéssel figyeli. Hogy hol milyen a vezetés, az nem kis mértékben a pártszervezetek munkáját is minősíti. Ehhez az igényhez kell hát a mezőgazdaságban - ezt teszik a Szovjetunióban is - a pártbizottságok munkáját igazítani. TÖRÖK ELEMÉR (ČSTK) - Kedden Budapesten a barátság és a testvéri együttműködés légkörében megkezdte munkáját a KGST XXXVI. ülésszaka. A szovjet delegációt Nyikolaj Tyihonov, a bolgárt Grisa Filipov, a csehszlovákot Ľubomír Štrougal miniszterelnök, a kubai küldöttséget Carlos Rafael Rodriguez miniszterelnök-helyettes, Kuba állandó KGST-képviselője, a lengyel küldöttséget Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöké, a mongol küldöttséget Zsambin Batmönh, a Német Demokratikus Köztársaságét Willi Stoph, a román küldöttséget Constantin Dascalescu miniszterelnök, a vietnamit To Huu, a minisztertanács elnökhelyettese, a jugoszláv küldöttséget - amely a KGST és a JSZSZK közötti együttműködési1 megállapodásnak megfelelően vesz részt a tanácskozáson - Zvone Drágán, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke vezeti. Megfigyelőként részt vesz az ülésszakon az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság küldöttsége Abdul Mad- zsid Szarboland miniszterelnök- helyettes, az Angolai Népi Köztársaságé Lopo Fortunato Ferreira do Nascimentő tervezési és külkereskedelmi miniszter, a Szocialista Etiópiáé Taye Gulilat, a Központi Tervezési és Fejlesztési Forradalmi Mozgalom Legfelsőbb Tanácsának főtitkárhelyettese, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságé Mahmud Szaid Maadi pénzügyminiszter, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságé Saly Vongkhamsao, a Minisztertanács elnökhelyettese és a Mozambiki Népi Köztársaság küldöttsége Marcelino Dos Santos, a FRELI- MO Párt Központi Bizottságának gazdaságpolitikai titkára vezetésével. Jelen van Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára, a szervezet több más vezető munkatársa, valamint a KGST-országok közös intézményeinek számos képviselője. Az ülésszakot az elnöklő Lázár György nyitotta meg. A megnyitó után elfogadták a tanácsülés munkarendjét és ügyrendjét, majd megkezdték Általános vita a leszerelési ülésszakon (ČSTK) - New Yorkban tegnap vitafelszólalásokkal folytatódott az ENSZ-közgyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszaka. A tanácskozás fő kérdései: küzdelem az atomháború veszélye ellen, a fegyverkezési hajsza korlátozása érdemi leszerelési intézkedésekkel, az egyetemes biztonság fokozásával. Az ülésszakon eddig az ENSZ mintegy 100 tagállamának képviselője jelentkezett felszólalásra a június 23-ig tartó általános vitában. A tanácskozás megnyitó napján, hétfőn Iszmail Kittanit, Irak képviselőjét választották a közgyűlés elnökévé, akinek megnyitó beszéde után Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár szólalt fel. Beszédében szólt az ülésszak résztvevőinek fontos feladatáról, annak vizsgálatáról, hogy az új fejlemények fényében miként lehet folytatni az 1978-as rendkívüli leszerelési ülésszakon megkezdett munkát. a napirenden szereplő kérdések megvitatását. Marjai József miniszterelnökhelyettes, Magyarország állandó KGST-képviselöje, a Végrehajtó Bizottság soros elnöke előterjesztette a VB beszámolóját a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tevékenységéről a Tanács XXXV. és XXXVI. ülés- ] szaka között. Marjai József rámutatott, hogy a KGST-tagállamok a nehezebbé és bonyolultabbá vált külső és belső feltételek közepette alapjában véve teljesítették az ötéves terv első esztendejének feladatait. Az 1981 -ben elért közel 2 százalékos növekedés - az általános világ- helyzet tükrében - nem lebecsülendő gazdasági teljesítmény. (ČSTK) - A prágai Internatio- nal-szállóban tegnap délután megkezdődött a Csehszlovák Képzőművészek Szövetségének II. kongresszusa, amelyen Josef Malejovský nemzeti művész, a szövetség elnöke terjesztette elő az 1977-1982-es évi tevékenységről szóló jelentést. Az elmúlt időszakban jelentősen bővült a szövetség alkotó tagságának létszáma. A szövetségnek jelenleg 1023 cseh, és 730 szlovák képzőművész és teoretikus a tagja. Termékeny, alkotó aktivitásuk a képzőművészet minden ágazatában számos értékes művészi alkotást eredményezett. Megnőtt a közvélemény érdeklődése a képzőművészet iránt, amely az életből indul ki és társadalmunk emberéhez szól. Malejovský elvtárs a képzőművészek jövőjét illetően leszögezte, hogy a kultúra és a művészet a nyolcvanas években nélkülözhetetlen ideológiai és művészeti szerepét az eddigieknél bonyolultabb feltételek között fogja betölteEgyüttes ülés (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés két kamarájának elnöksége elnökeinek, Václav Davidnak és Dalibor Hanesnek vezetésével. A résztvevők a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája 5. együttes ülésének előkészítésével foglalkoztak. Az együttes ülést 1982. június 23- ára hívják össze. A szocialista gazdasági integráció országaink gazdasági fejlődésének fontos stabilizáló tényezője. Az egymás közötti kereskedelem éves értéke meghaladja a 120 milliárd rubelt. A KGST-tagállamok aláírták az (Folytatás a 2. oldalon) Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök, a tanácskozáson részt vevő csehszlovák küldöttség vezetője felszólalásában egyebek között a következőket mondotta: Tanácskozásunk bonyolult nemzetközi feltételek között zajlik ni. A szövetség a CSKP XVI. kongresszusának határozataival összhangban mindenekelőtt arra fog törekedni, hogy szüntelenül növelje a képzőművészet társadalmi feladatát. A tanácskozáson részt vett Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Alojz Jajcaj mérnök, az SZSZK Belkereskedelmi Minisztériuma élelmiszeráru- szakosztályának igazgatója válaszol: Szlovákiában a sörfogyasztás évről évre nő. A sörgyárak teljes üzemelése mellett is csak 97 százalékra tudják kielégíteni a kereskedelem igényeit. A szeszes italok árának módosítása magával hozta a sörfogyasztás ugrásszerű emelkedését. Ezért annak ellenére, hogy 2,8 százalékkal több sör kerül a piacra mint tavaly, ez a mennyiség nem lesz elegendő. Minisztériumi szinten igyekszünk olyan intézkedéseket hozni, amelyek biztosítani fogják az áruszállítás folyamatosságát, rugalmasságát. A múlt évhez viszonyítva 3,9 százalékkal több üdítőt vásárolhatnak a fogyasztók. Egyre Az áldozatkész munkáért (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában átnyújtotta a 60. születésnapját ünneplő Ján Pobehá ezredesnek, a Nemzetvédelmi Testület Főiskolája nyomozói kara parancsnokának az SZLKP KB Titkárságának üdvözlő levelét. Az üdvözlő levél kiemeli Ján Pobeha szilárd kommunista meggyőződését, a Szlovák Nemzeti Felkelésben tanúsított helytállását és méltatja a területi pártszervekben és a Szövetségi Belügyminisztériumban kifejtett sokéves áldozatkész munkásságát. Nagyra értékeli tevékeny részvételét társadalmunk forradalmi átalakításában, szocialista rendszerünk védelmében és építésében. Újabb tanácskozás Genfben (ČSTk) - Genfben a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsége megtartotta az európai nukleáris fegyverek korlátozásáról folyó tárgyalások újabb ülését. A tanácskozás tavaly november 30-án kezdődött, és a tavaszi szünet után, május 20-án folytatódott. le, olyan időszakban, amikor az imperialista erők fokozott erőfeszítéseket tesznek a hidegháború felújítására, és összpontosított támadásokat intéznek a szocialista közösség, illetve annak egysége ellen. Ezért is sürgetően fontos a KGST tagországainak szoros és sokoldalú együttműködése, közösségünk egységének megszilárdítása, fejlesztése. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy e feladatok biztosításában elsősorban a Végrehajtó Bizottság és a Tanács más szervei vesznek részt. A csehszlovák népgazdaságot elemezve megállapíthatjuk, hogy az elmúlt ülésszak óta eltelt időszakban néhány korábbi tendencia folytatódik. A külső hatások közül nemcsak több tőkés ország megkülönböztető politikájának erősödését jegyezhetjük fel, hanem számos általunk exportált (Folytatás a 2. oldalon) inkább teret hódít a hétdecis csomagolás, Vineából például 23 ezer hektoliter kerül forgalomba. A közkedvelt Márkából, a kassai (Košice) Frucona gyár átépítése miatt, kevesebbet szállítanak, csak 90 százalékra tudják kielégíteni a keresletet. A külföldi alapanyagú italok, a Pepsi-cola, a Coca-cola és a Mirinda mennyisége a tavalyihoz képest nem változik. Újdonságnak számít az újfajta szölő-üdítő, amelyből 45 ezer hektolitert szállítanak. Az idén nem gyártanak édesített ásványvizeket, a természetes ásványvizekből bő választék és elegendő mennyiség áll a vásárlók rendelkezésére. A már ismert üdítők sora bővül a Sali új por-készítménnyel. Mint minden évben, az aratók az idén is elegendő meny- nyiségü alkoholmentes sört és üdítő italt kapnak. -erfTanácskozik a Csehszlovák Képzőművészek Szövetsége SZÜNTELENÜL NÖVELNI KELL A KÉPZŐMŰVÉSZET TÁRSADALMI SZEREPÉT Ľubomír Štrougal beszéde Megkérdeztük Lesz-e elegendő üdítő ital és sör a nyár folyamán?