Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-17 / 142. szám, csütörtök

Zseliz ’82 Jegyzetek az országos népművészeti fesztiválról Jó lenne egyszer azt írni a fesz­tiválról, hogy kifogástalan volt. Egy mondatban, csupa nagybetűvel. Természetesen tudomásul kell vennem, hogy erre minden való­színűség szerint még hosszú ideig nem kerülhet sor, mivel a feszti­válhoz is három dolog szükségel­tetik: pénz, pénz, pénz. Ennek a hiánya okozta, hogy az idei XXVII zselizi (Želiezovce) orszá­gos népművészeti fesztivál, hosz- szú évek óta először, mindössze két napig tartott. így a legmesz- szebbröl jövő csoportokon kívül, akik már péntek este megérkez­tek, a többi résztvevő csak a fesz­tivál napjának hajnalán utazhatott Zselizre, ebből következően meg­lehetősen fáradtan léptek szín­padra, hogy előadják versenymű­sorukat, ugyanúgy a folklórcso­portok az esti előadásban. A fá­radtság persze leküzdhető, rutinos énekes, táncos el tudja feledtetni saját magával is. Nagyobb gondot jelentettek a szombati próbák a szabadtéri színpadon, ahová nem mindegyik csoportnak sike­rült idejében megérkeznie - pél­dául a bulgáriai Rogyina énekkar­nak szinte az autóbuszból kiszáll­va kellett színpadra mennie. Nem csoda ezért, hogy a szabadtéren bemutatott műsorok nem kis izga­lommal folytak, sok esetben rögtö­nözni kellett az egyes számokat, el-elcsúsztak a kezdési időpontok, előfordult, hogy a csoportvezetők csak az utolsó pillanatban szerez­tek tudomást arról, hogy csoport­juk melyik műsorban lép fel. A fent említettek persze csak apró szervezési pontatlanságok, amelyek kiküszöböléséhez még pénz sem kell! A Schubert-parkban rendezett műsorok szervezési problémái vo­natkoznak a lévai (Levice) műve­lődési házban rendezett verseny­műsor szervezésére is. Ahhoz, hogy a zsűri a verseny kezdésé­nek időpontjában - 8 órakor - egyáltalán elkezdhesse a mun­káját, kisiskolások módjára le kel­lett ülnie „körmölni“ a versenyző együttesek adatait, amelyeket minden együttesnek „kötelessé­ge“ lett volna előkészíteni (csak a komáromi (Komárno) Hajós­együttes vette magának ezt a fá­radtságot). A jövőben jobban elő kellene készíteni a versenyzés technikai feltételeit is (öltözőket, minőségi erősítést, táncosoknak való színpadot). Mindezek ellené­re már este 7 óra körül sikerült az értékelést is befejezni, amelynek során a bíráló bizottság több szempontból értékelte a verseny­számokat. A másnapi ünnepélyes díjkiosztás előtt mindenki megtud­hatta, hogy a fesztivál egyik nagy­díját a Hajós együttes, a másikat, valamivel kevesebb pontszámmal, megosztva kapta a diószegi (Slád­kovičovo) Új Hajtás és a somorjai (Šamorín) Csalló együttes. A Ha­jós együttes vezetőjének, Katona Istvánnak sokéves - és a verseny- műsorban is megnyilvánuló - nép- művészeti kutató-gyűjtőmunkáját a zsűri a legjobb néprajzi feltáró munkáért járó díjjal jutalmazta. A zenei kíséret díját az Új Hajtás együttest kísérő Varsányi-zenekar kapta. A jövőben az ilyen típusú zenekarok foglalhatnák el az együttesek többségét kísérő és a kávéházi zenélési stílust maguk­ról levetkőzni nem tudó cigányze­nekarok helyét. De a szakképzett, zenei tudással rendelkező fiatalok is tanulhatnak Katona Istvántól, aki azonkívül, hogy megtanult többféle népi hangszeren játszani (duda, tekerőlant, doromb stb.) a hangszereit is saját maga állítja elő. A népviselet színpadi alkal­mazása még hosszabb ideig prob­lematikus lesz, mivel ez függ az egyes vidékeken fellelhető eredeti anyagtól, az együttes anyagi lehe­tőségeitől, a kosztümöket készítő varroda képességeitől stb. Ennek ellenére a színpadi látványt már nem rontják annyira a viseletek, mint ahogy ez a múltban gyakran előfordult. A legjobb népviseletért járó díjat a szinai (Seňa) Rozma­ring együttes kapta. A látottak alapján az együttesekben nincs díjra érdemes jó szólótáncosnőnk Ezért ezt a díjat a hiteles éneklé­sért, előadásmódért Somos- kői Ágnes kapta. Kimagasló te­hetségű táncos a fiúk között sem nagyon akadt, ügyesek viszont igen, akiknek az elsőbbségéről a zsűrinek a következő párbeszé­dek kíséretében kellett döntenie: „Emlékszel arra a bársonymellé- nyesre?“; „Nekem az a szőke tetszett, aki bekiáltotta, hogy ma­gyar verbunk!“; „Én nem figyel­tem meg, hogy bársonyból volt-e a mellénye, de volt ott egy olyan bajszos ..„Én meg a mozgását figyeltem, a bajusz nem tűnt fel...“. Az ilyenfajta értékelés el­len a jövőben olyan módon is lehet tenni, hogy aki elég ambíciót érez magábani név szerint nevezzen be, a zsűri tudni fogja, hogy kire figyeljen. Hasonlóan a Népműve­lési Intézet által meghirdetett koré ográfiai versenyhez, amelyet Ka­tona István nyert meg Szántottam gyöpöt... című táncával. Léváról (Levice) mindenki sie­tett Zselizre, hogy lehetőleg sem­mit ne mulasszon el a szombat esti műsorból, amelyben többek között legjobb hazai folklóregyüt­teseink mutatkoztak be. Már a tavalyi fesztivál után az Új Szóban megjelent írás is felpana­szolta: a CSEMADOK nem szen­tel kellő figyelmet a fesztivál pro­pagandájának. A környéken az idén sem láthattunk olyan plakátot amely kellően felhívta volna a járókelők figyelmét: június 5-6- án ismét megrendezzük a feszti­vált. A helyszínen ugyan hirdették a hangszórók, meg néhány nem éppen jól sikerült falragasz, hogy itt valami készül, ez azonban ke­vés ahhoz, hogy megteljen a Schubert-park szabadtéri szín­padának nézőtere. Pedig az idén az időjárás sem volt mostoha, vé­gig ragyogó napsütésben, illetve kellemes esti langymelegben foly­tak a műsorok. Mégpedig nem is érdektelen műsorok! Az idei feszti­válnak több mint 1200 szereplője volt. A nézők szombat délután a galántai (Galanta) járás népmű­vészetével ismerkedhettek meg, vasárnap délelőtt a népművészeti csoportok ünnepi felvonulása, majd műsora következett. Délután a gabona hagyományos termelé­séhez kötődő eszközök és visele­tek bemutatására került sor, utána az ünnepi gálaműsorban többek között fellépett a CSMTKÉ, vala­mint a fesztivál győztes csoportjai. Végezetül hadd tolmácsoljam a fesztiválon részt vevő ifjúság kérését: annak ellenére, hogy so­kan szeretik a beatet és a diszkó­zenét, Zselizen a Népmulatságon táncoljunk népzenére, tartsunk leg­alább egy táncházat, ahol sokan lelkesen és kötetlenül tanulhatná­nak egymástól, hogy ezáltal is ter­jesszük és ápoljuk népművészeti hagyományai nkat. DR. SEBÖK MÁRIA nagy érdeklődés előzte meg Mi­chael Kocáb fellépését, aki rangos jazz-múlttal a háta mögött ma a cseh új hullám legmarkánsabb képviselőjének, a Pražský Výber- nek a vezetője. Fellépése azon­ban elmaradt a várakozástól, da­lával a megszokott fesztiválklisét töltötte ki, nem sok izgalmat sze­rezve. A fesztivál ezúttal Miroslav Žbirka és a Limit együttes sikeré­nek jegyében zajlott. Mindkét es­tén ő nyerte el a közönség díját, és az Atlantisz című dal második he­lyen végzett. Ez a dal teljes mér­tékben igazolta zeneszerzői véná­jának gazdagságát. Lírai, de egyáltalán nem érzelgős dallam, egyszerű és hatásos hangszere­lés, jól átélt, szinte hibátlan ének, jó szöveg - mindez a dalverseny egyik maradandó élményét jelen­tette. A Modus együttes ugyan elmaradt a két évvel ezelőtti szín­vonaltól, harmadik helyük azon­ban a már említett körülmények miatt mégsem meglepetés. Ugyan­ez érvényes Pavol Hammelre is. mellett aránylag kiegyensúlyozott volt a mezőny. Sok csehszlovák énekesnek érdemes lett volna odafigyelnie a francia Paul íves jó színpadi mozgására, a V’Moto- Rock krisztálytiszta hangszerelésé­re vagy Rasid Bahri jól átélt éne­kére. Milyen volt tehát az idei Bratis­lavai Líra? - tehetjük fel a kérdést. A tavalyihoz viszonyítva: kiegyen­súlyozottabb. Idő múltával emlé­kezetünkben csak a kitűnő teljesít­mények maradnak meg, melyek­ből most több volt, mint tavaly. (Sajnos, nem a dalversenyben.) A fesztivál egészének színvonala emelkedett, hála a már említett nagy egyéniségeknek, akik rangot is adtak a fesztiválnak. A Líra éppen azáltal lett életképes és fejlődőképes, hogy nem zárkózik be a dalverseny elefántcsonttor­nyába, hanem lehetőséget ad a progresszívebb irányzatok mű­velőinek is. Ez különbözteti meg a többi fesztiváltól és emeli ki közülük GYUROVSZKY LÁSZLÓ Az ember - a munka hőse Tárlat a bratislavai Kultúra Házában Az ember és a munka kölcsö­nös kapcsolatáról, egymásrahatá- sáról sokszor szóltak már a kép­zőművészek is. És sokszor szól­tak elkötelezetten. Az emberi munka megmutatása a legfőbb célja annak a kiállítás­nak, melyet a Szlovákiai Képző­művészek Szövetsége IV. kong­resszusának tiszleletére rendez­tek Bratislavában, a Kultúra Házá­ban. A kiállított müvek jelenünk, hétköznapjaink történéseinek, a cselekvő embernek művészi do­kumentumai. Egy részükről el­mondhatjuk, hogy a művészek legfőbb igyekezete: megismerni a munka világát, benne az ember helyét, megragadni az ember kül­ső cselekvésterét, s vele párhuza­mosan belső építkezésének ese­ményeit. Az emberi cselekedet, munkálkodás ott van minden alko­tásban, ha közvetetten is, (Ladis­lav Knil, Julián Filo). A téma meg­adása, s az alakításmód egy sajátos látás eredménye: az em­bert igyekszik ábrázolni, továbbá külső világának jellegzetességeit, léthelyzeteinek, életterének tipikus jegyeit, (Milan Hrčka, Ján llavský). Mert a művészet egyik legfőbb célja: megmutatni az embert, mint értékek legfőbb teremtőjét és hor­dozóját. A képek egyik legfontosabb üzenete: az embernek elsősorban is önmagát kell megismernie. A szobrok, festmények egy része életigenlésre ösztönző, létszemlé­letünket elmélyítő ábrázolások, az emberi kapcsolatok meghittségét sugárzó alkotások, (Pataki Klára). A művészeknek széles gondolati síkon sikerült párhuzamba vonniuk a munka természetének (tapaszta­latokon átszűrt) lényegét, saját al­kotói (utonóm) világuk érzékeny­ségével; megmutatják a munka és az ember teremtő együttélésének formáit, (Anton Smažil). Nem ritka a kifinomultabb vetületek, a lénye­gi összefüggések ábrázolása sem, (Roskoványi István). Tehát az ember helyének megragadása környezetében - tevékenységével szoros összefüggésben. Ha végigsétálunk a tárlaton, tu­lajdonképpen lényegünk, a világot feldolgozni akaró lényegünk szem­lélődik. Szinte az akció erejével hat ránk néhány kép, mert annyira ismerősnek érezzük őket, a min­dennapjainkból köszönnek vissza ránk, (Andrej Peter). A művész térélménye néha szinte a minimá­lisra redukálódik, „csak“ az em­ber áll a mű középpontjában, (Sta­nislav Harangozó, Olga Bartošíko- vá). Néha pedig az ábrázolt folya­matok, egy belső látványvilágból táplálkoznak, (természetesen az objektív lényegre támaszkodva), s az emberi egy végtelen egész alkotóelemeként vetítik elénk (Ľu­bomír Rapoš). Van, amikor a való­ság dokumentarista, szinte fény- képszerű megragadásának igé­nye munkál a művészben, így közvetítve egy kimondhatóságon túli világot, (Rónai Veronika). Oly­kor a környezet rendkívülisége fogja meg a művészt, (Marcel Dúbravec). Végezetül elmondhatjuk, hogy az olyan témában, mint az ember és a munka kapcsolata, nagyon nehéz újat mondani. De hogy le­het. azt bizonyítja e tárlat. NAGYVENDÉGI ÉVA KÍVÜL AZ ELEFÁNTCSONTTORNYON Jegyzetek a Bratislavai Líráról A nemrég lezajlott Bratislavai Líra helyszínében és szervezésé­ben ezúttal csak annyi változás volt, hogy a poetikus líra az új Stúdióba költözött. Úgy látszik, végre állandósul a helyszín és a Szakszervezetek Háza hosz- szabb ideig ad majd otthont a fesztiválnak. Ehhez már csak egy apró megjegyzés kívánkozik, a Szakszervezetek Házának nagyterme kiválóan alkalmas kongresszusok és ünnepi gyűlé­sek megrendezésére, a fesztivál azonban csak kompromisszumok­kal bonyolítható le itt. Nehéz meg­felelő hangminőséget biztosítani benne, és a nézők egy része az egész koncert alatt szinte semmit sem lát a rossz térrendezés miatt, az énekesek pedig nehezen tud­nak megfelelő kontaktust kialakí­tani a nézőkkel és fordítva. Áttérve magára a fesztiválra, a csehszlovák dalverseny a nagy visszatérések jegyében folyt le. Új­ra a Líra színpadán láthattuk Ma­ria Rottrovát, Hana és Petr Ulry- chot, Helena Vondráčkovát, a Mo­dus együttest, Braňo Hronecet, Ľudovít Noskot. Ennek megfelelő­en a fesztivál színvonala is kie­gyensúlyozottabb volt. Különö­sebb meglepetés nem történt, új tehetség nem tűnt föl, mindenki a megszokott színvonalat nyújtot­ta, legfeljebb a dalválasztás sike­rült itt-ott gyengébbre. Egy dolog azonban elég markánsan megmu­tatkozott. A cseh popzene képvi­selői (tisztelet a kivételnek) mintha megálltak volna a fejlődésben, nem hoztak újat sem az éneklés­ben, sem a hangszerelésben, sem az előadásmódban. A szlovák együttesek és énekesek többsé­gének viszont sikerült frissíteni, jók voltak a dalválasztásban, előa­dásaikban is több volt a fantázia. A cseh popzene ma még vitatha­tatlanul jobb, mint a szlovák, de képviselői mintha elfeledkeztek volna arról, hogy a megtorpanás ebben a „szakmában“ már visz- szalépést jelent. Kivételt csak az első helyen végzett Hana Ulrycho- vá és Petr Ulrych jelentett, akik nem akartak mindenáron fesztí- váldalt előadni, hanem morva népzenei hatást tükröző dallal lép­tek színpadra. A testvérpár a cseh popzene kiváló egyéniségei közé tartozik, csodálatra méltó az a ki­tartás, ahogy a morva és cseh népzenei elemeket felhasználó popzene megteremtésén fáradoz­nak. Daluk újra bizonyította mun­kájuk eredményességét és élete­rejét. A szakemberek körében A díjnyertes daloknak ezúttal elég jó szövegük volt, úgy látszik a zsű­ri most nagyobb hangsúlyt helye­zett ezek színvonalára, mint ré­gebben. Nem véletlen, hogy a dí­jazott négy dal közül kettőnek a szövegét Kamii Peteraj írta. Már évek óta a legjobb szlovák szöveg­író, sajátos hasonlatai és a té­mák lírai feldolgozása mindig jel­legzetessé teszik verseit. A többi előadó közül említést érdemel még Daniel Fikejz, aki sajátos, szokatlan hangszerelésével hívta fel magára a figyelmet. Éneke saj­nos halványabbra sikerült. Már negyedszer kapott helyet a dalverseny mellett a poetikus líra. A résztvevők közül kiemelke­dett az orosz popzene legjobb képviselője, Zsanna Bicsevszkaja Nagy sikert aratott a dalverseny utolsó napján is, a Poetikus Líra színpadán azonban rég nem látott élményben lehetett részük a né­zőknek, a közvetlen hangulatú fel­lépés, a gyönyörű dallamok, a va­lami egészen csodálatos énektu­dás révén. Mindezek a Líra egyik legemlékezetesebb eseményévé tették Zsanna Bicsevszkaja fellé­pését. Ehhez csak Didier Lock­wood fellépése volt hasonlítható a Téli Stadionban, ahol a fiatalok koncertje című rendezvény kapott otthont már második éve. A mű­sorban szerepelt rock, folk, blues, instrumentális zene és jazz is. A változatosság ellenére a közön­ség tetszéssel fogadta a fellépő előadókat; a legnagyobb sikere méltán a világ legjobb jazzhege- dűsének, a francia Didier Lock- woodnak volt. Kitűnő kompozíciós készséggel rendelkezik, biztos ke­zű, virtuóz mestere a hegedűnek, fantasztikus improvizációs tehet­sége van, kitűnő hangulatot tud teremteni, kiváló zenésztársai vannak. Sajnos, éppen a természetes­ség hiánya jellemezte a dalfeszti­vál vendégeinek fellépését. A kö­zönséget főleg három név vonzot­ta: Amanda Lear, Toto Cotugno, és Karéi Gott. Mindhárman, jó ér­telemben vett profi teljesítményt nyújtva, előre és pontosan meg­tervezett koncertet adtak, nagyon jól kielégítve a közönség igényeit. Mind a három előadó a popzene fő áramlatának kiváló képviselője, értékük és színvonaluk nem a spontaneitásban, hanem a pre­cíz munkában rejlik. Figyelemre méltó volt még Marián Varga fellé­pése. Végül egy-két szót a nem­zetközi dalverseny résztvevőiről. Néhány gyengébb teljesítmény A hazai dalverseny győztes számának előadói, Hana Ulrychová és Petr Ulrych (Gyökeres György felvétele) ÚJ SZÚ 6 1982. VI. 17. Jelenet a Hajós együttes fellépéséből (Gyökeres György felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents