Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)

1982-05-11 / 110. szám, kedd_jav

Egy elkötelezett életpálya ÚJ FILMEK Ősszel a tengernél (szovjet) BÁRTFAY TIBOR HATVANÉVES Szinte csehovi atmoszféra árad e szovjet filmből: ősz a Krím félsziget elnéptelenedett partvidé­ke, köd, melankólia. Az üdülőhely unatkozó vendégei a teraszon ül­dögélnek, a beszédfoszlányokból Nyikolaj Gubenko, a film írója és rendezője lírai hangvételű élet­képekből rakja össze alkotását, melyben ahány ember, annyiféle sors és életvitel. Legtöbbjük kis­polgári mentalitású, magán viseli A háború ellen próbál mozgósí­tani Hal Ashby Hazatérés című filmjével. Alkotása jószándékú, de a szerelmi háromszög-történetbe ágyazott agitáció hatástalan ma­rad, mert a valóság tényeit nem sikerült a művészet fényeivel pá­rosítania, a háború testet-lelket deformáló hatását nem a maga folyamatában igyekezett megra­gadni, hanem felszínesen, elha­nyagoltan és sablonosán jeleníti meg. Egy Vietnamban harcoló had­nagy felesége a film hősnője, aki hasznosítani szeretné magát, amíg a férje a fronton van. Mi sem természetesebb, mint hogy ktsegi- tő ápolónői állást vállal a vietnami frontról hazahozott sebesültek, rokkantak kórházában. Itt találko­zik azzal a lábbénulásban szenve­dő, jóképű férfival is, aki ágyhoz, majd tolókocsihoz kötötten egyre dühödtebben ismeri fel, milyen ér­telmeden célok érdekében küldték háborúba, s lett nyomorékká. A nő és a katona nemcsak megis­meri, hanem meg is szereti egy­mást. A férj azonban hazatér a há­borúból, s hamarosan megtudja, mi történt felesége és a rokkant őrmester között. Furcsa a film be­fejezése: miután a bűneit szánó­bánó csábító felvilágosítja a feldü­hödött férjet, hogy minden bajnak a háború az oka, a hadnagy lehig­gad, s szemlátomást egy világ omlik össze benne - a hálószobá­ban és nem Vietnamban! Aztán egyenruháját ledobálva a Csen­des-óceánnak megy, és csak sej­teni lehet, hogy milyen szán­dékkal. Hal Ashby egyébként jó ízlés­sel, bár helyenként meghatóan és melodramatikus felhangokkal vegyítve ábrázolja a rokkant őr­mester és az ápolónő szerelmét. Nem is sokat feszegeti a vietnami háború kérdését, érdeklődésének középpontjában inkább a szerelmi sztorit állítja. -ym­Jon Voight, a rokkant őrmester szerepében szét. S épp e belső tulajdonságok kutatása és kifejezése az anyag és formák segítségével, vezette a művészt a formák lényegi és művészileg hatásos leegyszerűsí­téséhez. A nyitrai Tiltakozás (1964) s a Mauthauseni áldozatok emlékműve (1964) már átalakítja az ismert formákat, hogy az ese­mény szubjektív átélését érzékel­tesse. Ez az irány szobrászatéban a Zuhanás és az Elégett című alkotásokban éri el tetőfokát. A művész ezekkel a műveivel is a történelem eseményeire reagál (például a vietnami háborúra). Ta­valyi komáromi (Komárno) kiállítá­sán a nézők régebbi történelmi korszakok plasztikai kifejezésével találkozhattak. kisplasztikában megformált történelmi személyi­ségekkel, a Nagymorva Biroda­lomtól a nemzeti újjászületés kor­szakán keresztül napjainkig. E fi­gurák méltóságot és öntudatot su­galltak. A művész szándéka épp a méltóságérzet felkeltése volt esztétikai eszközök segítségével. S ugyanez vonatkozik Bártfay Ti­bor portréira is. Megalkotásukhoz ugyanolyan igényesen nyúl, mint a monumentális alkotásokhoz. Ál­lamférfiak, politikusok, tudósok és művészek portréival példaképet állít elénk, miközben ezzel is saját . világnézetét dokumentálja. Egy elkötelezett művész 60. születésnapját ünnepeli most ha­zánk kulturális közvéleménye, mindenki, aki ismeri és szereti a művészetet, s figyelemmel kö­veti művészeink életpályáját. Ez az alkalom már lehetővé tenné az összegezést, az életpálya értéke­lését. Bártfay Tibor azonban ter­vekkel és munkakedvvel tekint az elkövetkező évek elé. Társadalmi felelősségének tudatában készül újabb alkotásokkal gazdagítani vi­lágunkat. Köztársaságunk elnöke a munka ünnepe alkalmából Bárt­fay Tibort nemzeti művész címmel tüntette ki. SZ. HALTENBERGER KINGA Kulturális hírek • Negyedszázados jubileuma jegyében rendezi meg a Magyar Televízió május 13-a és 19-e kö­zött a miskolci tv-fesztivált. Az im­már 22. alkalommal sorra kerülő találkozón - ezúttal először - részt vesz a Televízió valamennyi, összesen 18 műhelye. Első ízben szerepel alkotásaival az öt eszten­deje műsort sugárzó pécSi és a szegedi körzeti stúdió. Újdonság lesz még - bár külföl­di televíziók korábban is képvisel­tették magukat a találkozón hogy ezúttal a bolgár, a csehszlo­vák, az NDK-beli és a szovjet tele­vízió kazettára játszott műsort mu­tat be Miskolcon. • A Miskolci Nemzeti Színház május 17-én, a Kassai (Košice) Állami Színházban vendégszere­pei a Csetepaté Chioggiában című Goldoni-komédiával, Major Ta­más rendezésével. • Budapesten vendégszerepei Maurizio Pollini világhírű olasz zongoraművész. Mostani, május 22-i koncertjén Schubert- és Schumann-művek csendülnek fel tolmácsolásában a Zeneakadémia nagytermében. A művész a ma­gyar fővároson kívül valószínűleg vidéki városokban is fellép. • Három földrész, Afrika, Ázsia és Latin-Amerika filmműwészeit látja vendégül május utolsó heté­ben Taskent: hetedszer rendezik meg a már hagyományos, nem versenyjellegű filmfesztivált. Ab- dullahad Abdullajev a fesztivál igazgatója, az Üzbegisztán! film­művészek szövetségének elnöke moszkvai sajtóértekezletén be­számolt arról, hogy a rendező bi­zottság eddig 82 országból és öt nemzetközi szervezettől kapott je­lentkezéseket. A május 24-én kezdődő fesztiválon először vesz részt Zimbabwe, Kiribati, Kolum­bia, a Maldiv Köztársaság és a Salvadori Hazafias Erők Frontja. A fesztiválon száz művész- és dokumentumfilmet vetítenek, s párhuzamosan több szakmai ta­lálkozót, szemináriumot ren­deznek. Jelenet a szovjet filmből azonban nem igen rajzolódik ki egyéniségük, hiszen beszélgeté­sük üres szócséplés, evésről- ivásról, nőkről, utazásról. Aztán unaloműzésképpen a tengerpar­ton ténferegnek, a hajót lesik, hoz-e új beutaltakat. A társaság ve­gyes: különböző korú és társadal­mi beosztású, eltérő mentalitású, ízlésű és természetű emberek ke­rültek itt egy fedél alá; van, aki a jelenét, van, aki a múltját emle­geti, régi dicsőségére hivatkozik. Beszélgetéseik - akárcsak kap­csolataik - felszínesek, nélkülözik a mélyebb emberi tartalmat. A vendégkoszorúból csupán Nagyezsda és Alekszej alakja vá­lik ki: az asszony később érkezik, mint a többiek. Alekszejjel első látásra megszeretik egymást. Na­gyezsda elvált asszony, évek óta egyedül él elkényeztetett lányával; a férfi sebészorvos, egyke, akit az anyja betegesen félt, s valósággal féltékeny rá. S ebben az alkalmi­lag összeverődött társaságban Alekszej és Nagyezsda az egye- düliek, akiknek egy szót sem kell váltaniuk, mégis mindenki megérzi rajtuk, hogy összetartoznak. Szá­mukra lehetséges a közös jövő, ami a nyaralók között oly ritkaság. Hazatérve általában elfelejtik a háromhetes kalandot... a régi erkölcs maradványait: a képmutatást, az ügyeskedést, a felszínességet, a rongyrázást. Nem is kíméli őket a rendező: látásmódja hol groteszk, hol szati­rikus. Fanyar humorát, tréfás finto­rát lehetetlen észre nem venni, Alapjában véve pedig szánandó emberek, a legtöbbjük nagyon is magányos, szeretetre, megértésre vágyó ember. Üdülni utaznak, hogy kizökkenjenek megszokott hétköznapjaikból, sztereotip éle­tükből, a lehetőséggel azonban nem tudnak mit kezdeni, váratlan eseményekre várnak, s közben a tengernél is épp oly unalmasak, egyhangúak a napjaik, mint oda­haza. Kár, hogy az életkép-kockák nem álltak össze egységes egész- szé, csupán egymástól elszigetelt .élettöredékek maradtak. Emiatt a film művészi értéke némi csorbát szenvedett. Gubenko a legközvet­lenebb valóság jelenségeivel szembesítve a nézőket azonban látható asszociációkat és gondo­latokat ébreszt. Határozott értéke a filmnek a színészi játék. Regi- mantasz Adomajtisz, Zsanna Bo­lotova, Rolan Bikov, Anatolij Szo- lonyicin és Ligyija Fedoszjeva- Suksina alakítása Egynemű költői világok MAGYARORSZÁGI KÖLTŐK A SZLOVÁK VILÁGIRODALMI FOLYÓIRATBAN ,,Miként kell verseket írni, hogy rólunk és a világról tanúskodja­nak? A huszadik században mit jelent költőnek lenni?“ - E kérdé­seket teszi fel Mila Haugová, a Revue svetovej literatúry idei 3. számában. Majd választ is keres rájuk:,, Megőrizni a történelmi pers­pektívát, a maga összetettségé­ben birtokba venni a valóságot, létrehozni a kornak megfelelő köl­tői nyelvet, nem téveszteni szem elől a forma és a tartalom egysé­gét - tömören összefoglalva ezek a fiatal magyar költőgeneráció céljai. “ Rövid tanulmányában Mila Haugová arra is kitér, hogy a 35-40 évesek nemzedéke köl­tészetük sajátosságai, formai és tartalmi jegyei szerint miként osz­lik meg. A költői tradíciók elvetői közé sorolja Oravecz Imrét, Petri Györgyöt és Dobai Pétert. A való­sághoz való nyílt és közvetlen vi­szonyulásként jellemzi Rózsa End­re, Utassy József és Sárandy József költészetét. A groteszk lá­tásmódot Péntek Imrének, Szilá­gyi Ákosnak és részben Veress Miklósnak tulajdonítja. Más szem­pontokat is figyelembe vesz, ami­kor az ember negatív és pozitív értelmű lehetőségei nyomán szü­lető kérdésekre keresi a választ. Költői szintézist ígérnek - szerinte - Veress Miklós, Dobai Péter, Döbrentei Kornél, Kiss Benedek és Pardi Anna versei. A közzétett válogatás elé írt tanulmány befejező részében sa­ját szerkesztői szempontjait Hau­gová így indokolja: következete­sen átgondolt költői koncepció, homogén költői világ, a meglévő költészet vívmányainak (formában és tartalomban) szintézise mögött rejtőző költői individualitás. Hang­súlyozza, hogy ezeket a követel­ményeket a fiatal magyar költöge- neráció tagjai közül legteljesebben Kiss Annának, Nagy Gáspárnak, Rózsa Endrének, Utassy József­nek, Veress Miklósnak, Kiss Be­nedeknek, Szepesi Attilának és Petri Györgynek sikerült teljesí­tenie. A tanulmányt követően Kovács István, Döbrentei Kornél, Veress Miklós, Oravecz Imre, Dobai Pé­ter, Fodor Ákos, Pardi Anna, Petri György, Kiss Anna, Tóth Erzsébet. Kiss Benedek verseit adja közre saját fordításában. Költőnként egy-egy kritikus jellemző monda­tát idézi. Tóth Erzsébetnél Mila Haugová saját maga jegyzi meg, hogy bemutatásával bizonyítani szeretné, hogy a fiatal költőgene­rációnak jelentős követői vannak. Kár, hogy csupán ebben a véle­ménytöredékben jelezte, hogy a bemutatott költők többsége már inkább a közép-generációhoz tar­tozik, vagyis egyré inkább a mai magyar költészet derékhadát képviselik. Van a Revue svetovej literatúry e számának más magyar vonatko­zása is. Gyurkovics Tibor írót Ka­rol Tomié mutatja be, majd Král Katalin fordításában a Katonabe­csület és a Mezítlábas című novel­lákat közlik. A novellákat Orosz János tollrajzai illusztrálják, míg a verseknél Feledy Gyula litográ­fiája, Szalay Ferenc két temperá­ja, Barcsay Jenő szénrajza és Stettner Béla metszete látható. (d-n) Szlovákia fővárosában a járó­kelők ezrei látják naponta Bártfay Tibor szobrait. Ezek az alkotások összeforrtak a várossal s állandó helyet foglalnak el a városról alko­tott elképzelésünkben is. Hiszen évtizedek óta emelkedik a város fölé a Slavín, amelyen Bártfay Ti­bor az egyik szoborcsoport alkotó­ja. Immár több mint tíz éve díszíti a Duna-partot Ľudovít áfúr emlék­műve, s a mester legújabb jelen­tős alkotásának, a Klement Gott­wald emlékműnek a leleplezése országos társadalmi és kulturális esemény volt. Bártfay Tibor 1922. május 12-én született Nyitrán. Édesapja, Bárt­fay Gyula, a szlovákiai szobrászat nesztora már a kisfiú kezébe vésőt adott és megengedte neki, hogy kedvére gyúrja az anyagot, ismer-, kedjen vele. Tibor azonban eleinte a festészet iránt érdeklődött. Fő­iskolai tanulmá­nyait mégis a bu­dapesti Akadé­mia szobrász tanszakán kezd­te meg 1939- ben, Sidló Fe­renc vezetésé­vel. 1942-ben félbeszakította, s csak 1945-ben folytatta, már a felszabadult Prágában, ahol K. Pokorný volt a tanára. Tanul­mányait befejez­ve, 1949-től Bra­tislavában tele­pedett le. Álla­munk magas ki­tüntetésekkel jut­tatta kifejezésre nagyrabecsülé­sét és a munkája iránti bizalmat. A Klement Gott­wald Állami Díjat 1960-ban adományozták neki. Bártfay Tibor 1974 óta érdemes művész és a Szlovák Szocialista Köztársaság állami díjasa. Meg­kapta a Cyprián Majerník-díjat, a Nejedlý-díjat és még sok kitün­tetés és érem tulajdonosa. E kitüntetések egy szorgalmas és elkötelezett életpályát fémje­leznek. A művész a világot a törté­nelem szemszögéből szemléli. Az a véleménye, hogy egy nemzet történelmét nemcsak a tanköny­veknek kell dokumentálniuk, ha­nem a művészeti alkotásoknak is. S ezt időálló formában, olyan mű­vészi nyelven, amely fölötte áll művészi, divat- és koráramlatok­nak. Hiszen már maga az „emlék­mű“ kifejezés is ezt az állandósá­got jelzi. S a legállandóbb értékek a nemzet - s az egész emberiség - számára a békevágy, az emberi­esség. Bártfay Tibor mint művész, magára nézve kötelezőnek tartja ezeknek az értékeknek a szug- gesztív művészi kivetítését. Míg korábbi alkotásain kifejezően hasz­nálta fel a mimika vagy valamilyen gesztus ábrázolását, az ötvenes évek vége felé figyelme az érzelmi és morális értékek megformálásá­ra összpontosult. így jött létre köl­tői finomságú Mannája, és a min­denki számára ismerős bratislavai szökőkút szép figurája, a Költé­Eleinte a festészet iránt érdeklődött (ČSTK-felvétel) ÚJ SZÚ 4 1982. V. 11. Hazatérés _________________________________(amerikai)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents