Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)

1982-05-28 / 125. szám, péntek

Kilépett a bűvös körből KOMMENTÁLJUK A cigánypéróban született. Olyan idős lehetett, mint most az 6 kisfia, amikor édesapja, az egy­kori brácsás, aki időközben kőmű­vessegéd lett, hozzáfogott a csa­ládi ház építéséhez. Az egész falu felfigyelt erre a nem mindennapi eseményre. A négy gyerek mellett lassan haladt az építkezés. Jól meg kellett gondolni, mire költik a pénzt, de végül is az Ikri család Sajószárnya (Starňa) központjá­ban új családi házba költözött, új életet kezdett.- A gyerekek közt a sorrendben én voltam a harmadik - kezdi el a beszélgetést ifjabb Ikri János.- A hegedű nem vonzott, így fiatal koromban csak gitároztam. Az alapiskola elvégzése után a vízve­zetékszerelő szakmát kezdtem el tanulni, de édesanyám betegsége miatt abbahagytam. A vulkanizáló üzemrészlegben vállaltam munkát. Édesapjától gyermekkorában megtanulta, hogy csak az szá­míthat elismerésre, aki az életben megállja a helyét. Ifjabb Ikri János tényleges katonai szolgálata alatt megszerezte a példás katona jel­vényt. Miután visszatért a polgári életbe, ott folytatta a munkát, ahol abbahagyta. Később megnősült, megszületett a fia, ráébredt arra, hogy a kétszobás, ma már össz­komfortos ház kicsi a nagy család­nak. Meghányták vetették a dol­got, aztán úgy határoztak, hogy szüleiknek szobát és konyhát épí­tenek a családi házhoz, természe­tesen külön bejárattal. Mint koráb­ban, a munkát most is maguk végezték el. Ma már azt latolgat­ják, hogy a víz után bevezetik a központi fűtést is.- Az egész lakást a férjem fes­tette ki - dicsekszik a feleség.- Egy-két év múlva elkészül az előszoba faburkolata is. Ha haza­jön és más fontosabb elfoglaltsá­ga nem akad, mindjárt előveszi a fűrészt, kalapácsot és barkácsol. Két műszakban dolgozik a kis­ipari szövetkezet vulkanizáló üzemrészlegében, már több mint tíz éve. Felesége az egészségügyi intézetben takarít. Jancsi fiuk ki- lenc-, Annamária pedig három­éves. Jancsi zongorázni tanul, ha kitart elképzelése mellett, konzer- ' vatóriumban szeretne tovább­tanulni.- Betanult munkásként dolgo­zom. Tagja vagyok a szocialista munkabrigádnak, a közelmúltban én is megkaptam a bronzjelvényt, - folytatja a családfő. - Ha minden jól megy, az idén leteszem a szak­munkás vizsgát. Jó ha az ember­nek szakma van a kezében. Józan, megfontolt ember. Ahol tud, segít. Talán ezért is választot­ták meg a Tornaijai (Šafárikovo) Városi Nemzeti Bizottság képvise­lőjének, ahol a szociális, a közren­dészeti és a cigánykérdéssel fog­lalkozó szakbizottságban tevé­kenykedik. A képviselő munkában még nincs sok tapasztalata, de ezt szorgalmával igyekszik pótolni.- Régi vágyam, hogy a pártta­gok sorába lépjek - mondja. - Az üzemrészlegünkön nincs párt- szervezet, ezért a falusi pártszer­vezethez fordultam. Mindent meg­teszek azért, hogy felvételemet ki­érdemeljem. A kis Jancsi befejezi a zongora- gyakolatot, s testvérével átmen­nek a másik szobába. S mivel a tévében nincs még műsor, elő­kerül a diafilmvetítő. Mesefilmet fűznek a gépbe. A gyerekek csend­ben követik a mesehősök sorsát, mi pedig tovább folytatjuk a be­szélgetést.- Vasaspusztán kaptunk egy négy áras telket - újságolja Ikri Jánosné. - Az idén krumplival ül­A NYÁRI TURISTAIDENYRE KÉSZÜLNEK (ČSTK) - Bratislavában az egy­re égetőbb szállodai hiányt egy új hotel - a Junior - megnyitása enyhíti. Több kávéházat, presszót és éttermet nyitnak meg az idén a központban, és a központtól tá­volabb eső lakótelepek lakóinak nagy örömére több közétkeztetési létesítmény nyílik meg Dolné Honyn, Petržalkán, az Öligetben (Starý Háj) és másutt. A nyugat-szlovákiai kerületben tizenhárommal növelték a közét­keztetési üzemegységek számát és 2600-al több vendéget fogad­hatnak az éttermek. Idényszállók allnak a nyári föidényben a turisták rendelkezésére. Ezek száma 40, de a következő években még töb­bel számolnak. A közép-szlovákiai kerületben a Kis-Fátra üdülőtele­peire koncentrálták minden erejü­ket az idegenforgalmi szervek. 900 ággyal növelték a szállodai kapacitást és 4,3 százalékkal az egész éven át üzemelő közétkez­tetési üzemegységekét. Kelet- Szlovákiában jelentősen növelték a terasz- és kertvendéglők számát. Itt is 600 hellyel bővült a szállodai férőhelyek száma és 2 ezerrel több étkezni kívánót szolgálhatnak fel az éttermekben. VÉDD ÉS ÓVD! Víz = élet Földünkön az élet keletkezése óta pótolhatatlan szerepe van a víznek. Ehhez nem kell különö­sebb magyarázatot fűznünk. A víz egyet jelent az élettel és ezért korunk világában szüntelenül fo­kozódó szennyezettsége az egyik legnagyobb probléma. A vizet szennyezi nemcsak az ipari hulla­dék, a szennyvíz, hanem mind nagyobb mértékben a nagy meny­nyi ségü növényvédő vegyszert és műtrágyát alkalmazó mezőgazda­ság is. Nálunk például a folyóvíz­nek mintegy hetven százaléka nagyfokúan szennyezett és az ez­zel okozott anyagi kár milliárdos nagyságrendet képvisel, nem szólva az egészségi károsodá­sokról. Igaz, a víznek van öntisztító képessége. Ezért a múltban ez a kérdés nem merült fel olyan sürgetően, mint jelenleg. Csak­hogy hajdanában, például a kö­zépkorban, becslés szerint az egy lakosra jutó vízfogyasztás napon­ta 10-15 liter volt, manapság pe­dig meghaladja hazánkban a há­romszáz litert. Sőt, feltételezzük, hogy ez a mennyiség az ezredfor­dulóra eléri az ötszáz litert. A világ vízkészletei pedig korlá­tozottak, mintegy 1,8 milliárd köb- kilométert tesznek ki. Ennek több mint kétharmada a sós tengervíz, a földkéregben hozzávetőleg 400, a jéghegyekben 20 és a folyók­ban, valamint a tavakban csupán 4 millió köbliter víz van. Márpedig ipari célokra éppúgy, mint a ház­tartások szükségleteire édesvizet fogyasztunk. Ezért szükséges nemcsak a víz fokozott védelme, hanem már szennyezett víz tisztí­tása is. Kevesen tudják, hogy országunkban jelenleg huszonöt- ezer kisebb-nagyobb víz­tisztító állomás, berendezés mű­ködik. Ennek ellenére azonban az iparilag szennyezett víznek egyenlőre csak a kisebbik hánya­dát vagyunk képesek tisztítani. így tehát - anyagi lehetőségeink­nek megfelelően - továbbra is fon­tos hosszú távú feladat a víztisztí­tó állomások hálózatának bővíté­se, a vízszennyezés okainak fel­számolása, az olyan ipari techno­lógiai rendszerek gyakorlói alkal­mazása, amelyek kévést §, vagy egyáltalán nem szennyezik a vi­zet. Szocialista társadalmunk ezekre a célokra nagy anyagi esz­közöket fordít és jelentős figyelmet szentel annak, hogy javuljon az egyelőre kedvezőtlen helyzet. En­nek a törekvésnek a része az is, hogy 1981 óta állandó figyelemmel kísérik a felszíni, a hetvenes évek óta pedig a félszín alatti víz tisztí­tását. Ezzel kapcsolatban a termé­szetvédelem feladata felügyelni a vízgazdálkodásra ártalmas em­beri tevékenységre, a vízellátás javítása feltételei megteremté­sének. KARABA ERVIN (A szerző felvétele) tétjük be, s jövőre néhány gyü­mölcsfát is kiültetünk. Azt tervez­zük, hogy egy hétvégi házat épí­tünk. Most még csak motorkerék­párral járhatunk ki a telekre, de előbb-utóbb autót veszünk.- Arra még egy-két évet vár­nunk kell - jegyzi meg a férj. - Először a ház környékét kell rendbetenni, aztán meg a nagy­mamának kell egy nyárikonyhát építeni. Szóba kerül a szabad idő. Ahol baromfi, hízó és kert van, ott min­dig akad elfoglaltság. Nyáron min­dig együtt megy a család kirándul­ni, az idén nem a Balatonra, ha­nem Csehországba, ahol a na­gyobbik leánytestvére hivatásos katona fiával lakik. Már most ter­vezgetik, hogy a nagyvárosban mit néznek majd meg, mivel töltik el tíznapos ottlétüket.- A két gyerek, no meg a ház körüli munka sok szabad időt vesz el, de ha az üzemrészlegen úgy határoznának, hogy munkaszüneti napon is bevezetik a szervizszol­gálatot, a rám kerülő napokon szí­vesen részt vállalnák ebből - tér vissza újra a mindennapi munká­jához. - Főleg a főidényben ten­nénk ezzel nagy szolgálatot a mo­toros turistáknak. Ifjabb Ikri Jánosnak és család­jának sikerült új életet, új módon élnie. A társadalom értékes tagjai lettek. A családfő még csak 33 éves, előtte áll az élet, s azt vallja, hogy minden ember saját sorsá­nak kovácsa NÉMETH JÁNOS SZIGORÚBB VÁLLALATI ELLENŐRZÉST Az SZSZK Legfelsőbb Ügyészségének tájékoztatása sze­rint csökkent a szocialista tulajdon ellen irányuló bűncselek­mények száma. Az ügyészség által készített felmérésekben azonban csak azok a bűncselekmények szerepelnek, ame­lyekről a bűnüldöző szerveknek sikerült tudomást szerez­niük, vagyis jogi szaknyelven szólva - ismertté váltak. Nehéz tehát megítélni, hogy valóban sikerült-e visszaszorítani a szocialista társadalmi tulajdont károsító bűnözést, vagy csupán nehezebb tudomást szerezni az egyes bűncselekmé­nyekről. A bűnüldöző szervek általában a közérdekű - de gyakran névtelen - bejelentések alapján kezdik el vizsgálatukat, holott elsősorban a vállalati ellenőrző szervek feladata, kötelessége az ún. szignalizáció. Ez a jogszabály által megál­lapított kötelességük abból a megfontolásból indul ki, hogy munkájuk során a belső vállalati ellenőrzés szakemberei a helyi körülmények ismeretében számos olyan fogyatékos­ságot tárhatnak fel, amelyek hátterében bűncselekmény húzódik meg. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy az ellenőrző szervek nem mindig értesítik az illetékes szerveket a tudomásukra jutott bűncselekményekről. Természetesen az esetek többségében nem szándékos bűnpártolásról van szó (bár büntetőjogilag így is minősíthető), hanem arról, hogy az általános társadalmi érdekkel szemben érvényesítik szűk látókörű vállalati érdekeiket. Ha például valahol jelentős pénztár- vagy raktárhiányt tárnak fel, s az azért felelős személy a kárt még aznap vagy legkésőbb másnap megtéríti, lezártnak tekintik az ügyet és nem tesznek feljelentést. Az ilyen szemlélet helytelensége nyilvánvaló. Mi, vagy ki garan­tálja azt, hogy aki egyszer ilyen „olcsón megúszta“ tettét, nem követi el ugyanazt még egyszer? Sót, alkalma volt levonni a tanulságot is - hol követte el a hibát, amely az ellenőrző szerveket nyomra vezette. A következő esetben már „ügyesebben“ követi el bűncselekményét. Viszont, ha annak rendje és módja szerint felelősségre vonták volna, sokkal kisebb lenne a bűnismétlés lehetősége. A le nem leplezett bűnözés jelentős tényezője tehát az ügy „elaltatására“ irányuló igyekezet. Volt eset viszont már arra is, hogy a bűnösöket egyes gazdasági vezetők még a lebuká­suk után is menteni próbálták, illetve megkísérelték befolyá­solni a bűnüldöző szerveket. Az SZSZK Legfelsőbb Ügyészsége mindenesetre levonta a tapasztalatokat bűnüldöző munkájából és a kedvező képet mutató statisztikai adatok ellenére fokozott figyelmet fordít a szocialista tulajdon ellen irányuló bűnözésre. Széles körű vizsgálatot indít, amelynek célja megállapítani, mennyire következetesen, esetleg következetlenül teljesítik a vállalati ellenőrző szervek szignalizációs kötelességüket. Ugyanak­kor mozgósítani kell a lakosság mind szélesebb tömegeit a társadalmi tulajdont károsító bűnözés ellen és fokozottabb figyelmet fordítani a bűnözést kiváltó és lehetővé tevő okok felszámolására. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanis az a tény, hogy rendkívül veszélyes bűncselekményekről van szó. Egyrészt az általuk okozott kár nagyságrendjében összehasonlíthatatlan a másfajta bűncselekmények által okozott kárral, és gyakran nem is lehet megállapítani pontos összegét. A másik oldalon áll az a kedvezőtlen erkölcsi­politikai visszahatás, amelyet főleg a büntetlenül maradt bűncselekmények okoznak a becsületes dolgozók tudatá­ban. FEKETE MARIAN ORVOSI TANÁCSADÓ _ A gyermeksérülésekről Az örökké mozgó, futkosó gyer­mekek könnyen megsérülnek, kü­lönösen azokban az évszakokban, amikor már kint játszhatnak az udvaron, tereken. Leggyakoribbak a kéz és lábsérülések, a felületi horzsolástól kezdve a mélyebb, nyitott seben át egészen a csont­törésig. Gyakran előfordulnak a szúrt és vágott sebek, amelyeket okozhat kés, szög, fűrész vagy más hegyes és éles eszköz. Ter­mészetesen tompa eszköz is okozhat sérülést, pl. vasrúd, osz­lop,hinta, mászóka stb. A seb lehet viszonylag tiszta vagy fertőzött, amikor a sérülés során kórokozók kerülnek bele. A sebet az ápolás során is meg­fertőzhetjük, hogyha nem steril kötszerrel kötjük be vagy szeny- nyezett kézzel érünk hozzá. A seb és annak gyulladásos környéke többféle fertőzésről is tanúskod­hat k: okozhatják gennykeltő bak­tériumok, továbbá lehet a seb or- báncos vagy üszkös is. A seb és környéke rendszerint magdagad és fáj. Az említett sebek kezelése az orvos feladata. A tetanuszos fertőzés és a kutyaharapástól ere­dő seb is okvetlenül orvosi keze­lést kíván. A tetanuszos fertőzés­nek veszélyes következményei le­hetnek, ezért sohasem szabad könnyen venni a gyermekek sérü­lését és elhanyagolni a seb keze­lését. Sokszor csak egy egészen kicsi sebről van szó, amit szög, drót stb. okozott vagy eséskor fel­hasadt a. bőr a gyermek kezén, lábán, de a talaj tetanusszal lehe­tett megfertőzve. A sebben a teta­nusz bacilus elszaporodik, toxin képződik, amely az idegek útján a központi idegrendszerbe, a ge­rincvelőbe és az agyba kerül. A betegség tünetei rendszerint 5-10 napon belül jelentkeznek, izomgörcs formájában. Főképp a rágóizmok és légzöizmok gör­csös állapota veszélyes. Ha a be­teg nem kap időben segítséget, 1-2 héten belül a táplálkozás hiá­nya miatt legyengülve vagy fulla­dás következtében meghal. Ma már a tetanusz ilyen formája sze­rencsére nagyon ritka, hála a kö­telező megelőző tetanuszoltások­nak. Azonban ennek ellenére min­den gyanús sérülés esetén ajánla­tos orvoshoz fordulni, de okvetet- lenül meg kell mondani, hogy mi­kor és milyen tetanuszoltást kapott a gyermek. Veszélyes sérülések közé so­roljuk a kutya- és macskahara­pást, karmolást is. Azért, mert nem tudhatjuk, hogy az állat nem volt-e veszett. Ez a komoly beteg­ség általános izomgörcs és nyelő­görcs formájában jelentkezik. A betegség halállal végződik. Sze­rencsére ma már ez is ritkán fordul elő, ami a veszettség elleni oltás­nak köszönhető. Mindenesetre a kutya-, macska- vagy a vadon élő állat okozta harapással okvet­lenül orvoshoz kell fordulni, s az állatot állatorvossal meg kell vizs­gáltatni. Ha az állat egészséges, nincs szükség oltásra. Szólnunk kell az állati eredetű mérgekkel történő fertőzésről is. Ilyen: a rovarcsípés, a kígyóma­rás. Rendszerint kis helyi bőrsérü­lésről van szó, de a szúrás nyo­mán bebocsátott méregtől a test­rész megdagad, csípő, maró fáj­dalom jelentkezik. Elsősegélyként úgy járunk el, hogy a fullánkot azonnal kihúzzuk, s a mérget ujjal kinyomjuk a sebből. A megduz­zadt helyet hipermangános oldat­tal leöblítjük. A kígyómarás az idegrendszert és a vért fertőzi, komoly megbete­gedést vagy halált is okozhat. El­sősegélyként a végtagot a seb fölött elkötjük vagy elszorítjuk, s ezáltal meglassítjuk a méreg felszívódását. A mart sebet alapo­san kinyomjuk és erős hiperman­gános oldattal lemossuk, tiszta kö­tést teszünk rá, és a beteget azon­nal orvoshoz szállítjuk. A naponta előforduló kisebb fe­lületi sérüléseket a gyerekeknél házilag kezeljük, úgy, hogy a se­bet 3 százalékos hidrogénperoxid- dal kimossuk, steril gézzel meg­szárítjuk és fertőtlenítő porral (pl. Framykoinnal) behintjük, majd ugyancsak steril gézzel bekötjük, esetleg ragtapasszal letapasztjuk. A házi sebkezelésnél a követ­kezőket tartsuk szem előtt: csakis tiszta kézzel nyújtsunk elsőse­gélyt, ne nyúljunk bele a sebbe, közvetlenül ne jódozzuk, csak a környékét. A friss sebet szára­zon kezeljük, a gennyezőt fertőtle­nítő kenőccsel. Ezt nem közvetle­nül a sebre kenjük, hanem steril gézre tesszük, és ezzel borítjuk be a sebet. A porral, homokkal, föld­del szennyezett felületi sérülést 3 százalékos hidrogénperoxiddal leöntjük, és steril gézzel letöröljük, megtisztítjuk a szennyeződéstől. A sebbe fúródott kavicsot, szálkát stb. fertőtlenített csipesszel távolít­suk el. Ha nincs otthon steril géz, csakis tisztára kimosott, alaposan kivasalt fehér vászondarabbal vagy fehér zsebkendővel kössük be. Amennyiben a leggondosabb elsőségély után is gyulladt vagy gennyezik a seb, okvetlenül or­voshoz kell fordulnunk. Dr. SOBOTA OLGA ÚJ SZÚ 4 1982. V. 28.

Next

/
Thumbnails
Contents