Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-18 / 116. szám, kedd
Maratoni futás Confortes-darab a SMER Stúdiószínházban Csontváry (magyar) Nyilvánvaló, hogy kortörténeti vonatkoztatásom csupán egyik lehetséges megközelítését-értelme- zését kínálja a kassai (Košice) Állami Színház Smer Stúdiószínházában látható Maratoni futás című drámának, hiszen a darabhoz a görög helység, Marathon szimbolikus erejéből, a 42 195 métert lefutó Hírvivő vállalkozásának akkori és mai értelméből, de még a nagy kassai futóversenyből is vonhattam volna párhuzamokat. És sok egyébből, persze, ami jelzi: Confortes olyan drámai müvet írt, amelyet nemcsak formai és történeti, de történelmi többszólamú- ság is jellemez. Történelmi-társadalmi, lélektani-fiziológiai konfliktuselemzései így lesznek nyilvánvalóak és te- remtőek, mint az atom legkisebb részecskéje, amely osztódás után százszor nagyobb részre szakad. Confortes a kivitelezőkre bízza az osztódások helyének s idejének kijelölését, amit a tehetséges szlovák rendező, Jozef Pražmári felismert ugyan, de az osztódás nem mindig sikerült. Vagyis nem teremtődtek olyan új részecskék, amelyek a folytatást garantálták volna. így a kollázsszerűen egymáshoz szerkesztett jelenetek nem mindig illeszkedtek egymásba, holott a kollázs tulajdonsága, hogy a látszólag idegen (néha töredékes) elemek egybekomponá- lásával nem töredezett, új minőségű egységet alkot. Vajon miért nem sikerült teljes mértékben színpadi s gondolati egységet teremtenie Pražmári- nak, akinek Štefan Hudák remek díszletet tervezett, Ľuboš Záhon A Nové slovo mellékleteként jelent meg ez év május 6-án a Nedeľa első száma, mely arra vállalkozik, hogy az irodalom és közírás ügyét pártfogolja s közvetlenné tegye a párbeszédet az olvasóval. A szlovákiai írók Szövetségének közelmúltban megtartott kongresszusán szerezhettünk először tudomást a kezdeményezésről. (Hasonló melléklete van a prágai Tvorbának - hetente tizenkét oldalon - Kmen címmel.) Hasznos és szükségszerű kezdeményezésekről van szó, hisz az irodalmi sajtó értékes szerepet vállalhat társadalmi törekvéseink szolgálatában is. Persze, a szlovák és cseh irodalom idáig sem volt sajtó nélkül, hisz a folyóiratok (Slovenské pohľady, Romboid, illetve a Literárni mésíčník stb.) és a kulturális-politikai hetilapok (Nové slovo, Tvorba) nem is szólva a képes heti folyóiratokról (Život, Kvéty stb.) rendszeres fórumot biztosítottak íróknak s irodalomnak, és foglalkoztak irodalmi kérdésekkel. A melléklet szándékát, elkötelezettségét tekintve egyértelmű bizonyságul szolgálhat, hogy kezdeményezői Laco Novomeský első verskötetének a címét, a Nede- l'át (Vasárnap) választották, s az ismert szlovák kommunista költő elkötelezettségére utalva vállalják az irodalom és közírás új feladatainak segítését. „Az élethez feszültség, felemelkedés, bukás, harc és béke ad nekünk erőt“ - idézik Laco Novomeský szavait 1927-ből, ezzel szinte jelezve, hogy az irodalomnak a mindennapi élet részévé kell válnia ma is. Meg kell mártóznia a mindennapi életben, a nem mindig laboratóriumi tisztaságú problémákban, hisz az igazi művészet nem élhet szélárnyékban. Ez vonatkozik az irodalomra is, ha az élet valóságát kívánja megismerni, felmutatni. Vladimír Mináč nemzeti művész, a Szlovákiai írók Szövetségének alelnöke közös cselekvésre hívja írótársait Közeli küldetés című vezércikkében. Nem hagy kétséget afelől, hogy a kommunista Laco Novomeský örökségét vállalva tudatosítják azt is, hogy a „követés“ nem jelent egyszerű, gépies szándékot, hanem az aktív cselekvés és gondolkodás vállalását. Ez méltó az örökséghez, hagyományhoz, s ez lehet a záloga (a 45 éves Jules Nerval), Peter Rašev (a 32 éves Nazaire Rimbaud) és Jozef Úradník (a 23 éves Livarot Ducasse) pedig fizikalitá- sának teljes bevetésével olyan kondíciót feltételező teljesítményt nyújtott, amit válogatott atléta is megirigyelhetne? Kassán a mintegy másfélszáz férőhelyes nézőteret kettémetszi a méternyi széles tartán, amely az utolsó széksor fölött kezdődik egy startvonalként, s a szemközti színpadon végződik egy célszalagként szolgáló függönnyel. A három szereplő atlétaszerelésben, szinte a közönség hátán futja a nagy versenyt, s miközben a két tapasztaltabb évődik Ducasse-al, hol az egyik, hol a másik húz el a másik kettőtől, hogy eltűnjön a célszalagként funkcionáló függöny mögött. Kint, a tartánon folyik az igazi verseny, emberi sorsok kapcsolódnak össze kusza szövevényben, s az igazi dráma is itt zajlik, e leszűkített színpadi térben, amely hangsúlyozottan magánterület, csak beszűrődni engedi a külvilágot. Következetlen rendezés ez a javából; mondhatnám azt is: a kassai Maratoni futás a fölvetett, de kiaknázatlan ötletek és lehetőségek játéka. Pedig Nerval- ként Ľuboš Záhon ráérzett, hogy Confortes darabját a deformálás kulcsszó nyitja. Amikor a három futó a darab második részében átváltozik meredt, és a kegyetlenség vágyával kéjelgő eufórikus emberi ronccsá, ez a remek színész az egyetlen, aki az emberi érzelmek eltorzulását a tudatos elállatiasodás szintjére süllyeszti. A Ducasset alakító Jozef Úradník eszköztelen, hiteles játékát éppen a metamorfózis utáni dobogós jelenet halványította el. Addig ugyanis hármuk közül egyedül ő kapaszkodik gyerekesen édesanyja emlékébe is. A Rimbaudot alakító Peter Raševre is hatással volt két társa alkotói módszere, csakhogy őt a rendezői következetlenség többször kimozdította helyéből. Színészi megoldásai helyenként - kiváltképp a burleszk- jelenetekben - illusztratívek, holott az autonóm formájú dráma éppen nyitottsága révén tagadja a szemléltetést. A futást meg-megszakító versenyzők egyszer öklöznek, máskor sakkoznak, s ezekhez az egyébként találó metaforákhoz a burleszket hívják segítségül. A helyzetkomikum helyett elsődlegesen a jellemkomikumra hagyatkozó Rašev például egy-egy elszenvedett ütés után a közönségnek panaszkodik, hogy bántották. Akár a bohóc, csak éppen a bohóc éthosza nélkül. E nyilvánvaló melléfogás Pražmári következetlenségéből adódik. Félreértés ne essék: érdemes, nagyon érdemes odafigyelni erre az előadásra. Hibáival együtt három feltűnően igényes színészi teljesítményt, a képzőművészeti színház rangját adó remek színházi teret, de ezekkel együtt letisztulást, nagyobb önfegyelmet és következetességet igénylő rendezői munkát láthatunk Mindezt egy olyan kortárs darab kapcsán, amely nem egy szólamban papol arról, hogy „az élet egy nagy maratón“, hanem mindazt többszóla- múságával sejteti. SZIGETI LÁSZLÓ Címétől eltérően nem csupán Csontváryról, a tragikus életű magyar festőről szól a film, hanem egy Csontváryt alakítani akaró, a feladat elől meghátráló skizofré- niás színészről is. Hatalmas anyagi és szellemi erőtartalékokat elhasználó ez a mű, melyet Huszá- rik Zoltán, a tavaly elhunyt nagy tehetségű, vívódó-gyötrődó alkotóművész rendezett. Viaskodásokról szól a film, s viaskodó maga is. A művész vias- kodása önmagával és a világgal, emberekkel és embertelenséggel, magánnyal és közösséggel, a gondolattal, amelyet elképzelni és műalkotásként megvalósítani, kell, s az anyaggal, amelynek közvetítésével kell testet öltenie a gondolatnak. Viaskodás a sorssal, amely oly gyakran akadályozza az ember-létet, az értefemmel, amely oly gyakran tűnik fel bolondságnak, az őrülettel, amely gyakran oly természetes és a történelemmel, amely oly gyakran természetellenes. Rengeteg buktatót is jelentő vállalkozásba vágott bele Huszá- rik Zoltán, amikor elhatározta, hogy filmre viszi Csontváry Kosztka Tivadar életét. Nem csupán azért, mert nem hagyományos érEgy szardíniái analfabéta pásztorról szól az Apámuram című olasz film, az 1977-es cannes-i fesztivál nagydíjas alkotása. A csendtől a kapcsolatteremtésig, a passzivitást jelentő csendtől a társas jelenlétet jelző érintkezésig - ez lehetne a mű alcíme, mely Gavino Ledda önéletrajzi regénye alapján készült. Paolo és Vittorio Tavi ani munkájának hőse (maga Gavino Ledda, az író) húszéves koráig egyedül élt a nyájával a hegyek között, elszigetelten a családjától, falujától. Mindaddig írástudatlan is volt. Ennek az elkülönítésnek az apja volt az oka, aki arra kényszerítette a fiút, hogy primitív körülmények között éljen Sorsa akkor változik meg, amikor fellázad az apja ellen, s önként jelentkezik katonának; rádöbben, milyen tudatlan, mennyire nem ismeri a világot. Tanulni kezd, autodidakta módon és szívós akarattal, nagy erőfeszítések közepette elvégzi az egyetemet. Nyelvész lesz, majd könyvet ír életéről. Rájön, hogy csak a szavak, a kultúra birtokában lehet az elzárkózottságból, a nyomorból, a tudatlanságból kiszabadulni. Ez az előtörténete és a története is a Apámuramnak, vagy közismertebb címén a Padre padro- ne nak. Képein nem idillikus a pásztorélet, nem lankás, lágy a táj, hanem hegyes, köves, kemény. A hajnalok nem harmatosak a napsugarak nem simogatnak. telemben vett életrajzfilmet akart forgatni, hanem azért is, mert önmagát akarta kifejezni a filmben, s a maga választotta úton kívánt járni. Érdemes megjegyezni, hogy a forgatókönyv írása közben a kiszemelt főszereplő, a jó barát, La- tinovits Zoltán eltávozott az élők sorából. Huszárik nem hagyott fel vállalkozásával, hanem kibővítette feladatát: megpróbált párhuzamokat találni a két ember, a festőzseni és a nagy álmú-tehetségű színész életében, halálában. Döntése sajnos hibásnak bizonyult, mert ez a párhuzam kiforratlan és zavarossá, szertelenné teszi a filmet, mely a maga nemében egyébként remekmű. Bármennyire is ellentmondó, de így igaz; a film atmoszférateremtö ereje szinte páratlan, szürrealiszti- kus víziókkal megtűzdelt képsorai hatásosak és csodálatos szépsé- gűek. Úgy tűnik fel, hogy az irodalmi alapanyagnak és a képi látásmódnak ez a kettőssége végighúzódik az egész filmen. A főszerepet, a Csontváry életét és az őt alakítani szándékozó zseniális színész kettős szerepét Iszhak Finci, bolgár színész játssza. A tüneményes szépségű felvételek Jankura Péter operatőri munkáját dicsérik. Az éjszakák sem hűsítők, hanem félelemmel, fenyegetéssel szorongatják a torkot. Nem szelídek és boldogok a pásztoremberek, hanem szikkadtak, szigorúak. Nem tudnak szeretni, csak szeretkezni, nem tudnak simogatni, csak ütni. A némaság hatalmas súlyával nehezedik a tájra és a szívekre. Komor a történet, melyből nyersen, nyomasztóan, néha gunyorosan rajzolódik ki a különös családkép; a kizsaroltakkal, a gyermekekkel, az asszonnyal és a zsarnokkal - a férfival. A férjemuram, az apámuram azért uraskodik. mert csak cseléd lehetett a szülői házban, mert nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra száll a torz bosszútörekvés, mert a szükségnél és szenvedésnél is embernyo- morítóbb a szégyen, a szolgaság. Ezt példázza a tudatlan, öntudatlan Gavino Ledda (a ma negyven év körüli író) sorsa.- ym KÜLDETÉSTUDATTAL az irodalom új sikereinek is. ,,A szocializmus egyik szükségszerűsége, meghódítani a kultúra minden magaslatát“ - írja Mináč. Mégpedig nem azért, hogy általa többnek tűnjünk, hanem, hogy „a megzavart emberi viszonyok közepette az ember magára találjon.“ Hisz az emberi civilizáció olyan veszélyeivel nézhetünk szembe manapság, amilyenre nem volt példa az emberiség történetében. Egyértelmű nyíltsággal vallja: a kultúrára nem lehet ráfizetni, ráfizetni csak a kulturálat- lanságra lehet! Nem véletlen, hogy - az izmosodásra szánt - melléklet az első oldalon közli Miroslav Válek nemzeti művész Szavak című mélyen- szántó s izzóan mai poémájának egy részletét, mely a „mindig igazat mondj“ parancsával vallja a lePopzenei útmutató A Mladá fronta érdekes kiadványa Érdekes könyv jelent meg a Mladá fronta könyvkiadóban. A könyv szerzője dr. Ľubomír Doružka, a címe Panoráma populárni hudby 1918/1978. A cím alapján már sejthetjük, hogy a könyv nemcsak a mai popzene világát járja be. A szerző az első világháború végével kezdi a tanulmányát. Ekkor indul világhódító útjára az első fontos popzenei irányzat a jazz. A könyv fejezetei a popzenét nem időrendi sorrendben, hanem stílusok szerint tárgyalják: a popzene fő áramlata, jazz, rock, folk, sanzon, zenés színház, a csehszlovák popzene, a szocialista országok popzenéje és végül néhány, a popzene jobb megértését szolgáló útmutató. Donjžka eddigi munkáit a tárgyilagosság, szakmai tudás és a tudományos munkamódszer jellemezte. Mostani könyvének hangvétele az eddigieknél népszerűbb formában foglalkozik kutatásainak témájával. A könyvet a popzene iránt érdeklődő, de azt csak rend- szertelenül figyelő olvasók számára írta. Ennek bizonyítéka az elég magas példányszám is (90 000). A szerző célja ezúttal nem a téma részletes tárgyalása, hanem a fejlődés vázolása - dióhéjban. Ennek a célnak a könyv kitűnően megfelel, Dorúžka mindezt élvenini eszmék igazát és hitelét, s a frázisoktól mentes gondolkodás igényét. A nyolcoldalas melléklet az irodalom és könyvkiadás mai gondjaival, problémáival foglalkozik. A szerkesztés nem hagy kétséget afelől sem, hogy teret kívánnak biztosítani mindazoknak, akik készek az életerős közös cselekvésre. Hisz a gondolkodásra, cselekvésre kész ember a ma és jövő embere... És ezt a felismerést erősíti a szlovák irodalomnak ez az új kezdeményezése is. A politika és a kultúrpolitika lényegét fejezik ki, amikor arra vállalkoznak, hogy - Tolsztoj szavaival élve - kontaktust teremtsenek „az emberi nagysággal“. író és irodalom rangjához méltó vállakózás ez, melyet csak üdvözölni lehet. FÓNOD ZOLTÁN zetes, nem erőszakolt módon teszi, a szöveget áthatja jellegzetes fanyar humora és hatalmas tárgyi tudása. A szerző nem elfogult. Megértéssel, tárgyilagosan jellemzi az egyes stílusokat, egyiket sem ítéli el teljesen, egyiket sem magasztalja az égig. Jól látja az egyes stílusok határait, funkcióit és eredményeit, ezek alapján ítél és ismertet egyszerre. Az olvasó számára éppen az egyes áramlatok funkcióinak tudatosítása a legfontosabb. Nem várhatjuk el a jazztől, hogy táncmulatságokon talpalávalót szolgáltasson, de azt sem követelhetjük, hogy a diszkózene kiemelkedő művészi élményt nyújtson. Ugyanakkor a jó ízlést, a műfajhoz képest tartalmas mondanivalót joggal várjuk el a köny- nyüzene valamennyi képviselőjétől. Dorúžka könyve az első csehszlovákiai popzenei könyv, mely közérthető módon és mégis tárgyilagosan, szenzációhajhászás nélkül vezeti be az olvasót a popzene birodalmába. A könyv használatát nagymértékben megköny- nyíti a végén található névmutató és a fényképek jegyzéke. A kötetet a neves cseh humorista, Vladimír Renčin kitűnő karikatúrái teszik még élvezetesebbé. GYUROVSZKY LÁSZLÓ Apámuram (olasz) Iszhak Finci, bolgár színész a magyar film főszerepében ÚJ SZÚ 4 1982. V. 18. ÚJ FILMEK
