Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1982-04-06 / 81. szám, kedd
■ m mm* A testvéri kapcsolatok elmélyítéséért (Folytatás az 1. oldalról) előtt katonai díszegység sorakozott fel csapatzászlóval, s a vendégekkel itt találkozott Jaromír Obzina szövetségi belügyminiszter és Miloslav Zíka altábornagy, nemzetvédelmi miniszterhelyettes. Ugyancsak jelen volt Jindrich Ŕehoŕek, Csehszlovákia lengyel- országi nagykövete és Kazimierz Szewczyk, Lengyelország csehszlovákiai ügyvivője. A lengyel és a csehszlovák himnusz elhangzása után Wojciech Jaruzelski az Elesett forradalmárok indulójának kíséretében vörös virágcsokrot helyezett el Klement Gottwaldnak, a CSKP és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló személyiségének síremlékén. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. Az emlékműből való távozása előtt a lengyel vezető beírta nevét az emlékkönyvbe. A delegáció tagjai innen az ol- šanyi temetőbe mentek, ahol megkoszorúzták az elesett szovjet hősök emlékművét. Jelen volt Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. Ezt követően Wojciech Jaruzelski, valamint a lengyel párt- és állami küldöttség többi tagja Prá- ga-Ďáblicében megkoszorúzta Karol Swierczewski tábornok 2. lengyel hadseregének emléktábláját, amely egység 1945 májusában a szovjet hadsereggel vállvetve befejezte hazánk felszabadulásának győztes útját. A delegációt elkísérték. Vasil Bil'ak és Josef Haman elvtársak. Ott volt Jindrich Ŕehoŕek és Kazimierz Szewczyk. Délután a prágai várban tanácskozást tartott a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság párt- és állami küldöttsége. A csehszlovák küldöttséget Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök vezette, további tagjai voltak: Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Josef Haman, a CSKP KB titkára, Rudolf Rohlíček, a CSKP KB tagja, szövetségi miniszterelnök-helyettes, Karéi Löbl, a Csehszlovák Szocialista Párt alelnöke, a cseh kormány minisztere és Jindrich Ŕehoŕek, a CSKP KB tagja, hazánk lengyelországi nagykövete. A lengyel küldöttséget Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára, a minisztertanács elnöke, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnöke vezette; további tagjai voltak. Józef Czyrek, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, külügyminiszter, Stanislaw Opalko, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a tarnowi vajdasági pártbizottság első titkára, Jerzy Romanik, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, Jan Pawel Fajecki, a Demokrata Párt KB alelnöke, a lengyel parlament külügyi bizottságának alelnöke, Zbigniew Michalek, a LEMP KB titkára, Janusz Obodowski, a minisztertanács elnökhelyettese, a minisztertanács gazdasági bizottságának elnöke, TadeuszTu- czapski vezérezredes, a LEMP KB tagja, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának tagja és Kazimierz Szewczyk, Lengyelország csehszlovákiai ügyvivője. Csehszlovákia és Lengyel- ország vezető párt- és állami tisztségviselői tájékoztatták egymást pártjaik és országaik helyzetéről, eszmecserét folytattak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről és az időszerű nemzetközi politikai kérdésekről. Gustáv Husák hangsúlyozta, hogy Csehszlovákiának érdeke a hagyományos testvéri kapcsolatok továbbfejlesztése és mélyítése a szomszédos Lengyelországgal, mely kapcsolatok alapja a két párt szoros együttműködése, a barátsági, az együttműködési és a kölcsönös segítségnyújtási szerződés, a szocializmus védelmének közös kötelezettsége - amely a Varsói Szerződés szervezetében viselt tagságból adódik - és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében kifejtett gazdasági együttműködés. Kifejezte a csehszlovákiai kommunistáknak és Csehszlovákia egész népének támogatását azon nehéz harc iránt, amelyet a LEMP és a lengyelországi hazafias erők a néphatalom megszilárdításáért, valamint a mély társadalmi és gazdasági válság következményeinek felszámolásáért vívnak. Megállapította, hogy a szükségállapot meghirdetése meghiúsította az ellenforradalmi erőknek a szocialista rendszer felszámolásával kapcsolatos terveit és megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a lengyel társadalom a LEMP vezetésével leküzdje a jelenlegi bonyolult időszak nehézségeit. Csehszlovákia népe teljes megértéssel fogadja ezeket a határozott intézkedéseket. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy a LEMP helyreállítja vezető szerepét, s politikai és szervezési szempontból megerősödik a marxizmus-leninizmus alapján. Wojciech Jaruzelski részletesen szólt azokról a feladatokról, amelyek a LEMP IX. kongresszusának és a LEMP KB 7. ülésének határozataiból a pártra és az egész lengyel társadalomra hárulnak, a pártnak arról az erőfeszítéséről, hogy a lenini elvek alapján aktív és sokrétű tevékenységet bontakoztasson ki, növelje akció- és szervező képességét, s mozgósítsa a dolgozókat a népgazdasági feladatok teljesítésére. Ezzel kapcsolatban köszönetét mondott azért a támogatásért és segítségért, amelyet a CSKP és a szocialista Csehszlovákia a lengyel kommunistáknak és az egész lengyel népnek a szocialista internacionalizmus szellemében nyújt. Kiemelte, hogy Lengyelország A nukleáris háborút nem lehet megnyerni sem elveszteni Amerikai bírálatok a Reagan-politika ellen (ČSTK) - Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között egyensúly áll fenn a nukleáris fegyverek tekintetében - jelentette ki Washingtonban Paul Warnke, a fegyverkezési és leszerelési ügynökség volt igazgatója, a SALT-II tárgyalásokon részt vett amerikai küldöttség vezetője Reagan .elnök téved, amikor azt állítja, hogy a Szovjetunió e téren fölényben van - mondotta. Amíg az USA tovább fogja növelni stratégiai fegyvertartalékait, ez csak ahhoz vezet, hogy az ő biztonsága is mindinkább veszélyeztetett lesz. A nukleáris háborút nem nyerheti meg és nem is vesztheti el senki - hangsúlyozta Warnke. ★ ★ ★ George McGovern volt demokrata párti szenátor a New York Times hasábjain megjelent cikkében bírálta az amerikai kormányzat politikáját. „Reagan elnök gazdasági, katonai, kül- és pénzügyi politikájában szinte semmi olyat nem találok, ami megérdemelné a támogatást“ - írja, majd rámutat: Reagan nyilván még az alapvető gazdasági igazságokat sem képes felfogni. A külpolitikában ellenségeskedést szít a NATO-tagállamai között, és Közép-Ameri- kában megismétli azokat a hibákat, amelyeket Vietnamban követtünk el. Katonai költségvetése annyira pazarló és meggondolatlan, hogy országunk biztonságát veszélyezteti. Reagan hibát követ el, amikor elutasítja Leonyid Brezsnyevnek az európai fegyverarzenálok befagyasztására tett javaslatait - hangsúlyozza McGovern, s végezetül leszögezi: Washingtonnak megfelelő javaslatot kellene tennie, mert elmulaszthatjuk a történelmi lehetőséget, amennyiben figyelmen kívül hagyjuk a jelenleg megnyíló távlatokat. a szocialista közösség szilárd láncszemeként erősíteni fogja őszinte barátságát és szilárd szövetségét a Szovjetunióval, Csehszlovákiával és a többi testvéri országgal a szocializmus és a béke javára. Határozott szándéka, hogy elősegíti a szocialista országok összeforrottságának szilárdítását, tekintélyük további növekedését és hozzájárul megbízható védelmükhöz. Gustáv Husák és Wojciech Jaruzelski a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről is •-eszmecserét folytatott. Rámutattak arra, hogy az imperializmus azzal igyekszik kiutat találni a kapitalizmus szüntelenül mélyülő általános válságából, hogy fokozza a lázas fegyverkezést, megpróbálja bomlasztani a szocialista országok egységét, rágalmazó kampányokat indít a létező szocializmus országai ellen, és kísérleteket tesz a belügyeikbe való közvetlen beavatkozásra. Elítélték a Szovjetunió és Lengyel- ország elleni támadásokat, amelyek az Egyesült Államok és szövetségesei hivatalos külpolitikájának részeivé váltak. Teljes támogatásukról biztosították a Szovjetunió új békejavaslatait, amelyeket a szovjet szakszervezetek kongresszusán és Taskentben Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke terjesztett elő. A tanácskozáson teljes volt a két párt és ország álláspontja a megvitatott kérdésekben, és a megbeszélések szívélyes és elvtársi légkörben zajlottak le. A hivatalos megbeszélések befejezése után Gustáv Husák és Wojciech Jaruzelski további találkozót tartott. Gustáv Husák elvtárs a lengyel vendégek tiszteletére tegnap a prágai várban díszvacsorát adott. A díszvacsorán Wojciech Jaruzelski és Gustáv Husák mondott pohárköszöntőt. (A pohárköszöntőket lapunk holnapi számában közöljük). A lengyel párt és állami küldöttség tegnap az esti órákban elutazott hazánkból. megengedhetetlen (Folytatás az 1. oldalról) unió soha és sehol sem alkalmazott vegyi fegyvereket, és nem bocsátott ilyeneket más országok rendelkezésére. Éppen a Szovjetunió hívta fel és hivja fel kitartóan az Egyesült Állomokat és más államokat, állapodjanak meg mérgező anyagok fejlesztésének és előállításának a megtiltásában és az ilyen készletek megsemmisítésében hatékony ellenőrzés mellett. Az Egyesült Államok szovjet vegyi fegyverek Laoszban és Kambodzsában való alkalmazásáról szóló koholmányok segítségével akarja elsimítani azoknak a szörnyű bűncselekményeknek a nyomait, amelyek az indokínai népek ellen követett el a katonai intervenció idején a térségben. A népek azonban emlékeznek az emberek százezreire, akik mérgező anyagok hatása következtében szenvedtek, amelyeket az amerikai csapatok nagy mennyiségben alkalmaztak Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában, a helyrehozhatatlan károkra, amelyeket ezek az anyagok okoztak az embereknek, a népgazdaságnak és a természeti környezetnek. Mindezeket tények bizonyítják. Tény az is, hogy intervenciós bandák Afganisztánban amerikai gyártmányú vegyi fegyvereket próbálnak alkalmazni. Erről is vannak tárgyi bizonyítékok, amelyek ismeretesek. Az is nyilvánvaló, hogy Washington propagandakampányával el akarja terelni a figyelmet az amerikai kormánynak halált hozó vegyi anyagok új fajtái sorozat- gyártására vonatkozó, tehát a háború előkész ítésére i rá ny u ló tervei - ról, amelyben használnák ezeket a barbár tömegpusztító fegyvereket Az Egyesült Államoknak mindezekre a rágalmakra azért is szüksége volt, hogy leplezze, nem áll szándékában tárgyalni vegyi fegyverek fejlesztésére és gyártására, valamint e készletek megsemmisítésére vonatkozó megállapodás megkötéséről, amit sürgősen követel az ENSZ és a világ közvéleménye. Sőt, mi több, az Egyesült Államok kormánya á fegyverkorlátozások területén fennálló érvényes megállapodások megszegése felé halad, és akadályozza új, létfontosságú megállapodások megkötését. Washingtonnak világosan tudatában kell lennie, milyen nagy felelősséget vesz magára ezzel. A Szovjetunió kormánya határozott tiltakozását fejezi ki az Egyesült Államok kormányának a Szovjetunió címére irányuló rágalom terjesztése ellen. Az ilyen magatartás elfogadhatatlan és megengedhetetlen az államközi kapcsolatokban. Üdvözlő levél Ján Štenclnek (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Ján Štenclnek 70. születésnapja alkalmából átadta az SZLKP KB üdvözlő levelét A levél nagyra értékeli a jubilánsnak a szocialista hazánk építése terén kifejtett sokéves, érdemdús és termékeny munkásságát. Külön kiemeli Ján Štencl hozzájárulását a szlovákiai bányászat fejlesztéséhez, a munkához való példás viszonyát, a párt- és állami tisztségekben reá hárult feladatok felelős teljesítését, valamint az SZNT képviselőjeként és tisztségviselőjeként kifejtett sokéves tevékenységét. Az átadásnál jelen volt Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. A közönség bizalma kötelez Elhunyt Dzsabar Raszulov (ČSTK) - Vasárnap, április 4- én 69 éves korában váratlanul elhunyt Dzsabar Raszulov, Tádzsikisztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. Á gyászjelentés, amelyet Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Tyihonov és más szovjet vezetők írtak alá, értékeli Dzsabar Raszulov hozzájárulását a tadzsik gyapotipar és más népgazdasági ágazatok fejlesztéséhez, odaadó harcát a kommunizmusért. Dzsabar Raszulovot, a Szocialista Munka Hősét kilenc alkalommal tüntették ki a Lenin-renddel, és további kitüntetések birtokosa volt A Dán KB küldöttsége Prágában (ČSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására tegnap Prágába érkezett a Dán Kommunista Párt küldöttsége, Jörgen Jeusen- nek, a párt elnökének vezetésével. A delegáció további tagjai: Jörn Kristensen, a Dán KP KB titkára, Knud Andersen, a Dán KP KB tagja, valamint Torben Holm Jorgensen és Rita Sorensen, a Központi Bizottság póttagjai. A repülőtéren a küldöttség fogadásán megjelent Radoslav Klein, a CSKP KB nemzetközi-politikai osztályának vezető helyettese. (Folytatás az 1. oldalról.) A tanácskozás vitájában Karol Vlach érdemes művész a Szlovák Irodalmi Alap munkájáról beszélt. A szövetség kelet-, közép- és nyugat-szlovákiai szervezeteinek tevékenységéről Milan Bobuľa érdemes művész, Hilda Augus- tovičová és Ivan Giač számolt be. Ernest Štric a színház-, valamint a filmelmélet és a kritika kapcsolatával foglalkozott. A vitát követően a küldöttek egyhangúlag megválasztották az új szövetségi szerveket: az 55 tagú központi bizottságot és a 7- tagú ellenőrző bizottságot. Egyidejűleg kineveztek 78 küldöttet a Csehszlovák Drámaművészek Szövetségének kongresszusára, mely április 21-én lesz Prágában A szövetség IV. kongresszusának határozata leszögezi, hogy a III. kongresszus határozatait maradéktalanul teljesítették. Elmélyült a cseh és szlovák szövetség együttműködése, fokozódott a drámaművészek szövetségének társadalmi nevelő hatása a CSKP XV. és XVI. kongresszusa határozatai teljesítésének szellemében. A kongresszus résztvevői levelet küldtek a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságának. A drámaművészek újjonan választott központi bizottsága a kongresszus befejeztével megtartotta első ülését, melyen megválasztotta a szövetség 13 tagú elnökségét. A Szlovákiai Drámamü- vészek Szövetségének elnökévé Mikuláš Huba nemzeti művészt választották meg. A párt és a nép oldalán PHENJANBAN megnyílt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Gyűlésének ülésszaka. Ezen Kim Ir Szent, a Koreai Munkapárt KB főtitkárát ismét az ország elnökévé választották meg. A képviselők a kormányzó tanács elnökének tisztségében megerősítették Ri Dzsong Okot. (Folytatás az 1. oldalról.) lő munka és a szakképzettség elmélyítése, különösen az újságírók eszmei, politikai fejlődésével kapcsolatos feladatok állnak. Nagy hangsúlyt fektetett a szövetség az időszerű bel- és külpolitikai kérdések, valamint a népgazdaság belső és külső feltételei elemzésének, magyarázatának. A beszámoló megállapította, hogy javult a szerkesztőségek híranyagellátása. A beszámolási időszakban csupán Prágában több mint kétezer sajtóértekezletet tartottak. Nagyon hasznosak a CSÚSZáltal rendezett,,Újságírószerdák“, amelyeken a párt és az állam vezető tisztségviselői tájékoztatják a tömegtájékoztatási eszközök munkatársait. A fóbeszámoló, valamint a revíziós bizottság jelentése után megkezdődött a vita. A felszólalók a CSKP XVI. kongresszusa határozatai teljesítésével kapcsolatos tapasztalatokkal, a gazdasági propaganda gyakorlati kérdéseivel, a járási és üzemi sajtó munkájával, a szerkesztőségek eszmei nevelő tevékenységével, a Csehszlovák Sajtóiroda és a szerkesztőségek közti együttműködéssel, valamint a szervezeti élet belső kérdéseivel foglalkoztak. (sm) A Pacem in Terris feladatairól (ČSTK) - Igor Cserkaszov, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének tanácsosa tegnap ellátogatott a Pacem in Terris szervezet titkárságára, ahol Josef Hendrich káptalani helynök és dr. Zdenék Adler kanonok fogadta. A találkozón a katolikus papokat tömörítő szervezet képviselői támogatásukról biztosították a szovjet külpolitika nemes és humánus céljait s a Szovjetuniónak az atomháború ellen irányuló újabb kezdeményezéseit. Igor Cserkaszov nagyra értékelte ezt az állásfoglalást és sikereket kívánt a Pacem in Terrisben tömörült papok békés munkájához. ÚJ SZÚ 2 1982. IV. 6. Az Egyesült Államok magatartása