Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1982-04-02 / 78. szám, péntek
ÚJ szú 5 1982. IV. 2. A napokban volt két éve a CSKP KB jelentős 15. ülésének. A tanácskozás kiemelte, hogy a fejlett szocializmus építése során szüntelenül növekszenek az igények az ideológiai és politikai nevelő munka színvonalával és hatékonyságával szemben. A 15. ülés felhívta a figyelmet arra, hogy a szocialista ember nevelése bonyolult, hosszan tartó, időben nem korlátozható folyamat. A Rudé právo és a Pravda szerkesztősége Bil’ak elvtárshoz fordult azzal a kéréssel, hogy válaszoljon néhány kérdésre, fejtse ki álláspontját azokról a problémákról, amelyek ebben a folyamatban felvetődnek. Bil’ak elvtársnak a kérdéseket Bohuš Trávniček, a Pravda főszerkesztője tette fel. • A CSKP KB 15. ülése kiemelt egy rendkívül fontos feladatot, azt, hogy tovább kell emelni az ideológiai és a politikai nevelő munka színvonalát, növelni kell hatékonyságát, szorosan egybe kell kapcsolni e munkát a fejlett szocialista társadalom építésének gyakorlati feladataival. Vagy más szavakkal fogalmazva: átfogó hozzáállássá! el kell mélyíteni az ideológiai, a politikai nevelő munka kapcsolatát a gazdasági és a szervező munkával. Az a benyomásunk, hogy ezt a feladatot mindeddig nemigen sikerült megvalósítani. Melyek ennek a fő okai, és mit kell tennünk azért, hogy ezt az alapvető feladatot következetesen kezdjük megvalósítani? Az, hogy a CSKP Központi Bizottsága foglalkozott az ideológiai és a politikai nevelő munkával, s e fontos kérdésekről határozatot fogadott el, még nem jelenti, hogy minden gyorsan megváltozik. Ez nem ennyire egyszerű. Az ember tudata, öntudatos magatartása nem utasítások vagy parancsok alapján formálódik, hanem az alap és a felépítmény hosszan tartó hatása folytán. Az ideológiai és a politikai nevelő munka eredményeit ugyan megmérni nem lehet - eltérően az üzemekben és a földeken elért termelési eredménytől de ezen a téren is előbbre haladtunk. Ezt a CSKP XVI. kongresszusán Gustáv Husák elvtárs is nagyra értékelte és egyebek között kijelentette: ,, Mindazokhoz a sikerekhez, amelyeket népünk a kommunista párt vezetésével elért, cáfolhatatlanul a párt ideológiai és politikai nevelő munkája is hozzájárult... Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az emberek többsége életét a szocializmussal köti össze. A rendszerünkhöz, a párt politikájához való pozitív viszonyát, hazafiságát áldozatkész, becsületes munkával és állampolgári elkötelezettséggel fejezi ki.“ Ezzel együtt el kell ismernünk, hogy nem minden sikerül. Vonatkozik ez a politikai nevelő munka egészének átfogó értelmezésére és egybekapcsolására a termelési, a kutatási és a tudományos feladatokkal. Ennek okait egyrészt az ideológia, másrészt a gazdasági élet területén kell keresni. A helyzet megköveteli, hogy a társadalomtudományokkal foglalkozó dolgozók még szorosabb kapcsolatba kerüljenek a szocializmus építésének gyakorlati feladataival. Mélyebben és szélesebb látókörrel kell tanulmányozniuk azokat a problémákat, amelyeket társadalmunknak meg kell oldania. Hogy ezt megtehessék, több információt kell kapniuk azokról a területekről, ahol a problémák keletkeznek. Az élet gyakran korrigálja terveinket. Ha ezt nem veszik idejében észre, a propaganda már nem időszerű, sőt igaztalannak tűnik, és elveszíti meggyőző erejét. A CSKP KB 15. ülése éppen ezekre a szükségszerűségekre hívta fel az ideológiai és a gazdasági szféra figyelmét. A fogyatékosságokat részben az állami és a gazdasági apparátus dolgozói is előidézik, ha nem értik meg, hogy az ideológiai és a nevelő munkát szervező munkájuk oszthatatlan részévé kell tenni. Sokan idézgetik a gazdaságosságról, a termelés minőségéről, a szocialista ember nevelésének nagy fontosságáról szóló határozatokat, de egyidejűleg megtűrik a rossz minőségű termékeket, a gazdaságosság hiányát, s lebecsülik a politikai nevelő munkát. Nem árt megemlíteni egy rossz szokást, amelyet meg kell szüntetnünk, mivel negatívan hat az emberek gondolkodására és cselekvésére. Ez pedig a XVI. pártkongresszuson kitűzött feladatokhoz való hozzáállás két véglete. Egyrészt panaszkodnak, hogy a helyzet még sosem volt ennyire bonyolult, mintha a szocialista iparosítás, a falu szocialista átalakítása, a kulturális forradalom és a dolgozók politikai hatalmának védelme az imperializmus dühödt támadásai ellen könnyebb feladatok lettek volna, mint a maiak. Másrészt még szép számban akadnak olyanok, akiket gondtalanságukból semmivel sem lehet kimozdítani. kai indokolják meg“. Mit kell tenni, hogy növekedjen a határozatok kötelező ereje és tekintélye? Tudatosítani kell, hogy a határozatok kidolgozása és jóváhagyása csak a kezdete annak, amit el akarunk érni. A megvalósítás időszaka sokkal igényesebb. Fontos feladat, hogy igényes légkört teremtsünk a XVI. pártkongresz- szus irányvonalának, a CSKP Központi Bizottsága határozataiséget, vagy pedig úgy teljesíteni, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon, vagyis hogy önző érdekeik érintetlenül maradjanak. Ennek eredménye megint csak a határozatok formális teljesítése, tehát lényegében az, hogy nem teljesítik. A megvalósítás útjába igen különböző, gyakran teljesíthetetlen feltételeket helyeznek, maximális jogkört és eszközöket vagy pedig minimális felelősséget követelnek. A határozatok lebontása és végrehajtása során nem ritkán bürokratikus és technokrata magatartással is találkozunk. Ennek alapja a gazdasági és adminisztratív intézkedések korlátlan erejébe vetett hit, pedig ezek az intézkedések önmagukban, ha a tömegek a határozatokat nem ismerik, és nem fejtenek ki kezdeményeKövetkezetesen érvényesítsük a marxista-leninista politikát A fogyatékosságok felnagyítására és a nekik való behódolásra hajlamosak rendszerint azok, akik hurrá-forradalmárok, amikor minden rendben van, de pánikba esnek, mihelyt nehézségekkel kell megküzdeni. Azt hiszem, az egész probléma megoldásának kulcsa a munkához való szocialista viszony türelmes és céltudatos ösztönzése, az, hogy az emberek helyesen értsék és mindenekelőtt aktívan kifejezzék szocialista öntudatukat, amely a gondolkodás és a cselekvés egységében, a társadalom javára végzett aktív és áldozatkész munkában nyilvánul meg. A propagandának és az eszmei nevelő munkának e téren fontos szerepe van, de nem mindenható. Mindannyian magunkban hordjuk a múlt bizonyos jegyeit. Akadnak és még a jövőben is sokáig előfordulnak olyan jelenségek, mint a haszonhajhászás, az önzés, a karrierizmus, a képességek hiánya, az elkényelmesedés és más hasonló tulajdonságok, amelyek kisebb-nagyobb mértékben minden emberben megtalálhatók. Csak azon múlik, hogy családi, iskolai, kollektív neveléssel vagy saját akaratunkkal mennyire tudjuk háttérbe szorítani őket, vagy pedig hagyjuk kibontakozni. Míg ezen tulajdonságok konkrét hordozói érzéketlenek az eszmei nevelés módszereivel, a meggyőzéssel és a bírálattal szemben, más nem marad hátra, mint elmozdítani őket azokból a tisztségekből és helyekről, ahol ártanak a szocialista társadalomnak, magatartásukkal lejáratják a szocializmus ügyét. Egyebek között ez a lépés is nevelő eszköz, és nem ellentétes a szocialista demokráciával. E demokrácia sokoldalú fejlesztése - amint azt Leonyid Brezsnyev elvtárs a szovjet szak- szervezetek XVII. kongresszusán hangsúlyozta - a legjobb gyógyszer a bürokratizmus, a munkakerülés és a képességek hiánya elleni harcban. A formalizmus és az önzés nem tud megmaradni a konstruktív bírálat és önbírálat légkörében, ha a dolgozók hatékonyan részt vesznek az irányításban, ami formálja öntudatukat, szocialista magatartásukat, egyszersmind megteremti a politikai, az ideológiai és a gazdasági gyakorlat összhangját. • Az említett ülésen az Elnökség jelentése felhívta a figyelmet arra a rendkívül fontos tényre, hogy: a kongresszuson vagy a CSKP KB ülésein kitűzött számos feladat helyességét szavakkal elismerik, jelszavakban kiemelik, de nem mindenütt viszonyulnak felelősen megvalósításukhoz“. Egyúttal a jelentés figyelmeztetett arra, miszerint ,,hiba, hogy nálunk még mindig gyakori a formalizmus, az alibizmus és az elkényelmesedés, azok, akikre felelősség hárul, nem járnak el mindig kommunista elvhűséggel, gyakran arra törekszenek, hogy saját munkájuk fogyatékosságait úgynevezett objektív okoknak s általában a párt és az állami szervek határozatainak lebontásához és megvalósításához. Ez megköveteli, hogy a határozatok világosak, konkrétak és névre szólóak legyenek. Nem állítom, hogy semmi sem javult, de szüntelenül a fejlődés és a szükségletek mögött csetlünk- botlunk. A kommunisták, a pártszervek és -szervezetek kötelessége gondoskodni arról, hogy a politikai nevelő munkában és az irányítás egész szférájában a szavak és a tettek egységet alkossanak. Ezen egység alapján győzték meg a kommunisták a népet politikájuk helyességéről és nyerték meg az embereket e politika megvalósítására. A párt, az állami és a társadalmi szervek nagyon felelősen és gondosan foglalkoznak társadalmunk fejlesztésének fontos kérdéseivel, keresik a legszerteágazóbb problémák megoldásának módját. A jóváhagyott határozatokat valakinek teljesítenie kell, és éppen ebben vannak fogyatékosságok. Világos, hogy például a kongresz- szus vagy a központi bizottsági ülés határozata nem lehet egészen részletes, inkább csak töb- bé-kevésbé általános irányelv. Teljesítésük sikere már attól is függ, hogyan bontják le ezt az irányelvet az alacsonyabb szintű párt-, állami és társadalmi szervek hatáskörük konkrét feltételeire. Minél alacsonyabb szintű egy szerv, annál konkrétabban kell lebontania a határozatot. Ezt azonban gyakran nem teszik meg. Például számos gazdasági szerv ahelyett, hogy a határozatot konkretizálná, ismét általános irányelvvé korlátozza, amely konkrétan senkit sem kötelez vagy mozgósít. Gyakran az is megesik, hogy egyes szervek a párthatározatokat és a kormány irányelveit saját szájuk íze szerint, nem átfogóan, szűk reszort-, helyi, csoport vagy szakmai érdekekből kiindulva magyarázzák. Az ilyen „lebontásnak“ az a következménye, hogy a jó határozat is deformálódik, elveszti konkrét jellegét, senkit sem kötelez. Akadnak olyanok is akik már előre azon gondolkodnak, hogyan lehet megkerülni a határozat teljesítését, lerázni a határozat megvalósításáért reájuk háruló felelős- • zést megvalósításuk végett, kudarcra vannak ítélve. A központi bizottság többször hangsúlyozta, hogy a párt gazdaságpolitikai követelményeinek közelieknek és érthetőknek kell lenniük minden dolgozó számára, hogy tisztán lássák: e követelmények összhangban állnak létérdekeikkel, tehát kötelességük kezde- ményezően hozzájárulni sikerükhöz. A kollektívákban olyan légkört kell teremteni, amelyben a feladatok következetes teljesítése minden dolgozó számára becsület dolga. Ha nem sikerül valóra váltani a kitűzött feladatokat, ennek okait elemezni kell. El kell dönteni, objektív jellegűek-e, vagy pedig az emberekben keresendők. Az eddiginél határozottabban felelősségre kell vonni azokat, akik konkrétan okozói a fogyatékosságoknak, és akik miatt nem teljesítik a határozatot. Az emberek csak így értik meg, hogy a hibák nem a szocialista rendszerből erednek, hanem egyes személyek helytelen magatartásának következményei. Hogy növekedjen a határozatok kötelező ereje, teljesítésüket sokkal következetesebben kell ellenőrizni. Mindenkinek, akire a határozat vonatkozik, ismernie kellene feladatát és tudatosítania kellene, hogy a határozat teljesítésének elmulasztásával nemcsak a társadalomnak, hanem önmagának, családjának is árt. • A CSKP KB 15. ülése kiemelte azt a nagyon időszerű feladatot, hogy következetesebben kell érvényesíteni a bérezés szocialista elveit, harcolni kell az egyenlősdi ellen, amely lényegében az egyenlőség hiányát rejti magában. Miért kell ezt a kérdést külön felvetni? Bár megoldása az állami és a gazdasági szervektől függ, nem lehet közömbös a kérdés az ideológiai dolgozók számára sem. Melyek a feladatok e téren? A gazdasági és az ideológiai szféra nagyon fontos kérdését érintetted, amely szorosan összefügg a már elmondottakkal. A munka mennyisége, minősége és társadalmi jelentősége szerinti jutalmazás a szocializmus egyik kulcsfontosságú elve. A szocialista társadalomban nincsenek antagonisztikus osztályellentétek és óriási különbségek az emberek között. Az ember helyzete és megbecsülése társadalmunkban nem függ vagyonától vagy származásától, hanem munkájától, attól, mit ad a társadalomnak. Felszámoltuk a kizsákmányolást, és biztosítottuk minden ember jogát a munkához. Ezek a szocializmus óriási vívmányai. A szocialista társadalom fejlődésének jelenlegi szakaszában azonban nem lehet bevezetni a szükségletek szerinti elosztás kommunista elvét. Ehhez az erőforrások és a munkaeredmények nem elegendőek. Az emberek öntudatossága sem felel meg ennek. Az erkölcsi ösztönzéssel párhuzamosan anyagi ösztönzésnek is hatnia kell, s éppen ez tükröződik vissza a munkaeredmények szerinti jutalmazásban. A bérezés szocialista elvei ellentétesek az egyenlősdivel. Ezt nagyon fontos hangsúlyozni, mert az egyenlősdiskedő magatartás- formákat a gazdasági gyakorlatban érvényesítenek és még sokáig fognak, akkor is, ha ezt szóban elítélik. Ezeket a magatartásformákat szívósan le kell küzdeni, mivel az egyenlősdi azok munkáját teszi értéktelenebbé, akik tudnak és akarnak jobban, áldozatkészebben, hatékonyabban, ötletesebben dolgozni. Negatívan hatnak a társadalom fejlődésére, azoknak kedveznek, akik nemtörődöm módon dolgoznak, gátolják a munka termelékenységének és a népgazdaság teljesítőképességének növekedését. Ezért a bérezésben energikusan rendet kell teremteni, igazságosan kell értékelni az egyének munkáját, valódi eredményeit, pontos és megalapozott normák alapján. Csak így lehet kiemelni a becsületes dolgozókat és olyan légkört teremteni a kollektívákban, amelyben jó munkát kell végezni, és nem tűrik meg a naplopást. Az emberek döntő többsége becsülettel dolgozik, és érti ezeket az elveket. Mégis miért nem sikerül az említett elveket mindenütt hatékonyan érvényesíteni? Azért, mert ez nagyon bonyolult kérdés, amelyet meg kell oldani. Nem azonos munkáért akarnak egyenlő bért. Ez részben azért van így, mert mindeddig nem minden munkaterületen szabták meg a pontos eljárást és a munkákat, a bérpolitika helyes elvei nem jutottak el mindenütt az életbe, meg azért, mert a termelés ritmusát különféle zavarok, befolyások akadályozzák. Nagyon gyakran találkozhatunk védnökösködéssel, elkényelmesedéssel és azzal a törekvéssel, hogy elkerüljék az esetleges konfliktust. Az ilyen eljárást joggal nevezzük opportunistának, ezért minden eszközzel szembe kell szállni vele. E téren az ideológiai és a nevelő munkára is nagy felelősség hárul. Hiszen a helyes elvek sem érvényesülnek önmaguk- tól az életben, nem elegendő meghirdetni őket, táptalajra kell találniuk az emberek meggyőződésében, az embereknek támogatniuk kell őket. Ezért - amint ezt a CSKP 15. ülése kiemelte - a politikai nevelő munka egyik fő feladata az, hogy támogassa azokat, akik jól dolgoznak, küzdjünk az egészségtelen egyenlősdi és egyúttal olyan jelenségek ellen, mint a kényelmesség, a rutinszerűség, a felelőtlenség, a parazitizmus, a közvagyon fosztogatása. Az ideológiai munkában támaszkodnia kell azokra a hagyományokra, amelyek szilárdan beedződtek népünk tudatába és szokásaiba, mint a szorgalom, az áldozatkészség, az ügyesség, az önmagunkon való segíteni tudás képessége, a pontosság és a találékonyság. Ezeket a hagyományokat tovább kell fejleszteni. Külön fel akarom hívni a figyelmet annak szükségességére, hogy javítsák a munkafegyelmet, minden területen, felülről lefelé. A kapitalizmusban az ösztönző erő a munkanélküliségtől való félelem. A szocialista társadalomban a munkafegyelem a szabad termelők szervezettségét fejezi ki. Azonban nem jön létre automatikusan. Lenin a munkafegyelmet a szocializmus építői egyik legbonyolultabb és legnehezebb feladatának tartotta. Ma is nagyon időszerűek ezek a szavai: a szocializmus sikere elképzelhetetlen az öntudatos proletár fegyelmezettségnek az ösztönszerű kispolgári anarchia fölött aratott győzelme nélkül. Az állami és a munkafegyelem hiányában keresendő számos mai nehézségünk és problémánk oka. Sok elvtárs egészen helytelenül úgy hiszi, hogy a fegyelem megkövetelése ellentétes a szocialista humanizmussal, sőt visszatérést jelent a kapitalista fegyelemhez. A fegyelem az fegyelem, rend és (Folytatás a 6. oldalon) Vasil Biľak elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára válaszol a Rudé právo és a Pravda kérdéseire
