Új Szó, 1982. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1982-03-15 / 62. szám, hétfő
Egy „kétnyelvű kettős“ kötetről Új József Attila-kötet oroszul ä\ A jövó héten szerte a világon megemlékeznek Johann Wolfgang von Goethe halálának 150. évfordulójáról. E nevezetes esemény kínál jó alkalmat arra is, hogy röviden szóljunk arról a műről, amely tulajdonképpen megalapozta a nagy német költő hírnevét. Goethe Frankfurtban született, később a lipcsei és a strassbourgi egyetemen jogot tanult. Ezekben az években születnek irodalmi zsengéi is, amelyeken elsősorban Herder és a Sturm und Drang mozgalom hatása érződik. Alkotásainak éles antifeudalista éle van, s ezekből a művekből kicsendül az is, hogy alkotójuknak merőben más a kapcsolata a természethez, a művészethez és nem utolsósorban a társadalomhoz. A Faust jelenti Goethe művészetének csúcsát, ám a legnagyobb visszhangot a Werther szerelme és halála című regénye váltotta ki, megszületése idején, de a következő évtizedekben is. Ez a regény az éledező és egyre erősebb polgárság, valamint a kispolgári értelmiség életkérdéseit, antifeudális meggyőződését tükrözi. Az ifjú Werther alapján és cselekedetein keresztül Goethe kérlelhetetlenül leleplezi annak a társadalomnak a képmutatását és könnyelműségét, amelyben ő is élt. Az irodalomtörténészeket - az olvasó nem csekély részét is - mindig érdekelte, hogy a kiemelkedő alkotások milyen élmények alapján születtek. A Werther szerelme és halála esetében pontosan tudunk válaszolni erre a kérdésre. 1772 májusában Goethe a vetzlari kamarai bíróságon helyezkedik el ügyvédként. Édesapja kívánságára cselekszik így, aki azt óhajtotta, hogy fia végre megfelelő ügyvédi gyakorlatot szerezzen. Goethe ugyanis már két évvel korábban diplomát szerzett, de nem lépett állásba: idejét különféle utazásokkal és irodalmi próbálkozásokkal töltötte. Goethe vetzlari tartózkodása jelentőssé vált, persze nem úgy, ahogy azt apja elképzelte. A fiatal költő ugyanis itt szeretett bele Charlotte Buffba, aki korán meghalt édesanyja helyett gondozza kiskorú testvéreit. Charlotte ekkor már Goethe egyik barátjának, Kestner tanácsosnak a menyasszonya. Mindez azonban nem zavarja a fiatal költőt, és csillogó szemmel, fülig szerelmesen figyeli az imádott Lőttét, ahogyan gondoskodik testvéreiről, uzsonnát készít nekik, kenyeret szel és megkeni vajjal (ez az élmény az alapja a Werther szerelme és halála egyik legszebb jelenetének). Úgy tűnik, Lotte számára csak flörtöt és érdekességet jelent a fiatal költő közeledése. Kestner látja ugyan költőbarátja vonzódását menyasszonya iránt, de diszkréten viselkedik, nem akadályozza meg, hogy Goethe heteket töltsön Lotte közelében. A költő egyre inkább szenved attól a felismeréstől, hogy az imádott nő nem lesz az övé. Gyengéd hangvételű levélben búcsúzik el Lőttétől és Frankfurtba költözik el. Lotte viszont rövidesen férjhez megy Kestner tanácsoshoz, és boldog házasságuk során sok gyermeket szül neki. Goethe azonban rövidesen visszatér Wetzlarba, hogy meggyőződjék, igaz-e az, amit az egyik újságban olvasott. A hír valósnak bizonyult.: Johann Jerusalem, az egyik barátja öngyilkosságot követett el, miután reménytelenül volt szerelmes és érzelmeiben is megalázták őt. Goethet megdöbbentette a hír. Léteznek hát olyan férfiak is, akik szerelmükért az életüket is feláldozzák! Ez a felismerése érleli meg végérvényesen új regényét, a Werther szerelmét és halálát. Az eddig elmondottak alapján azt a következtetést lehetne levonni, hogy a regény első részének Werthere, tulajdonképpen Goethe, a második részben pedig a szerző Johann Jerusalem sorsát ábrázolta. Ez így azonban csak részben igaz, mert Goethe - mint minden nagy művész - általánosított is; a hősök jellemét tettein keresztül egy kor életszemléletét, élet érzését és társadalmi légkörét is ábrázolta. A Werther szerelme és halála 1774-ben jelent meg Lipcsében a Weygand kiadóban a szerző nevének feltüntetése nélkül. Érdekességként említjük meg, hogy az illusztráció a pozsonyi születésű Adam Friedrich Oeser munkája. A regény rövid idő alatt hihetetlenül népszerű lett. Néhány év alatt 16 kiadást ért meg Németországban, s ugyanilyen sokszor jelentették meg Franciaországban, Angliában és más európai országokban. Valóságos wertheri láz tört ki, nemcsak az irodalomban. A fiatalok kék frakkot, és sárga mellényt öltöttek, ugyanúgy, mint Werther. Az irodalmi mű hatására Európa szerte sokan öngyilkosságot követtek el. Az egyházi körök elátkozták ezt a könyvet. Jerusalem sírjához ezrek és ezrek látogattak el. Wertherről megszámlálhatatlanul sok tanulmány, esszé és más dolgozat jelent meg. Egy ismeretlen szerző Berlinben megírta Werther örömeit, amelyben a szerelem boldog egymásratalá- Iássál végződik. Goethe is egy ideig belefárad a népszerűségbe, az állandó zaklatásba, és valósággal megretten az öngyilkossági hullámtól. A Werther szerelme és halála évtizedek múltán sem veszített népszerűségéből. Ez a regény, amelyet Goethe szerelmi csalódása és szenvedése után ,,holdkórosként“ két hét alatt írt meg, ma is sok érdekességet és főleg kordokumentumot tartalmaz. Érdekes a regény filozófiája, amely az akkori német értelmiségi fiatalok életszemléletét tükrözi. Szuggesztív erejű a korrajz is. A hiteles társadalomábrázolást először Napoleon fedezte fel, ő azonban elítélte a szerzőt, azért, mert nem csupán egy tragikus szerelemről ír, hanem regényét korrajzzal bonyolítja. Napjainkban az irodalomtörténészek éppen a regény e két síkjának ábrázolását emelik ki. Évtizedek múltán sem ültek el a viták arról, hogy Goethe vajon saját élményei alapján írta-e a Weríhert, a hősei valóságos figurák-e. Goethe mindig óvott az egyszerűsítésektől. Idős korában is arról írt, hogy a wertheri korszakban a fiataloknak, akik a természettől szabadságszeretetet és nemes érzéseket tanultak, alkalmazkodniuk kellett az elvavult világ formáihoz és korlátaihoz. Mindez nem ment végbe megpróbáltatások, sőt tragédiák nélkül, amelyek végül is a kedvező társadalmi változást szolgálták. A Werther szerelme és halála e mozgalmas, nemes érzésektől fűtött kor művészi dokumentuma, amelyben Goethe saját élményeiből kiindulva ma is érdekes társadalomrajzot nyújtott. ALŽBETA HAWERLANDOVÁ Meg kell vagy újra kell tanulnunk eseménnyé duzzasztani mindenekelőtt azoknak a csehszlovákiai magyar könyveknek a megjelenését, melyek ezt a lehetőséget színvonaluknál fogva eleve magukban hordozzák, illetve kínálják számunkra. Nem visz- szaszorítani, elfojtani „kitörési vágyukat“, ahogy mostanában szoktuk, olykor (ál)szeméremből, (álszerénységből, hanem segíteni annak kibontakozását, természetesen túlkapásoktól, mértéket szem elől tévesztő olcsó reklámfogásoktól mentesen. Erre mindenekelőtt az olvasó miatt lenne szükség, aki mellett napjaink úgyszólván mindent egybemosó információáradatában jelentős értékek „úszhatnak el", anélkül, hogy észrevenné őket. De hasznát látná maga az irodalom is, hiszen egy-egy ilyen esemény egyben a megkülönböztetett és megkülönböztető figyelem jele a valóban kiváló minőség iránt, a gyengébbel szemben. Vagyis értéktisztázó funkciót is betölt, arról nem is beszélve, hogy ösztönöz, rangot ad és élénkíti az irodalmi életet. Ilyen esemény lehetett volna tavaly Grendel Lajos Éleslövészet című regényének megjelenése. Kétségtelen jelentős elismerésben részesült irodalmi közvéleményünkön belül, ha voltak is itt-ott kifogások, bíráló megjegyzések, ami természetes kísérője minden alkotásnak. Viszont kritikánk, sajtónk a nyilvánosság előtt nem szentelt neki - eddig legalábbis nem - nagyobb figyelmet és teret, mint bármely más, a középszerből akár csak egy milliméterrel is kiemelkedő csehszlovákiai magyar könyvnek. Azaz a mennyiség - az a három-négy írás, és a forma sem, amelyben megjelentek - nem fejezte ki, hogy honi maönálló József Attila-kötet már vagy két évtizede nem jelent meg orosz nyelven. Verseinek új gyűjteményét most „kétnyelvű kettős“ kötet részeként adták ki: József Attila munkáit a szovjet Progressz Kiadó, Vlagyimir Majakovszkij költeményeit pedig az Európa Kiadó jelentette meg - mindkettőt magyarul és oroszul is. A két irodalom vezér- egyéniségének és műveiknek ilyenfajta összekapcsolása korántsem véletlen. A szellemiségileg rendkívül rokon két költő lényegében véve ugyanazt a szerepet játszotta népe irodalmában és kultúrájában. Amikor a szovjet Progressz és a magyar Európa Kiadó tervbe vette ezt a kiadást, az a szándék vezérelte őket, hogy ne csak eredetiben, hanem fordításban is megajándékozhassák az olvasókat Majakovszkij és József Attila munkásságának gyöngyszemeivel. A kötet összeállítói ezért mindkét szerző örökségéből valóban a legjobb, a legragyogóbb műveket választották ki, a kiadók pedig azokat a költőket kérték fel a fordítások elkészítésére, akik József Attila és Majakovszkij szelleméhez a legközelebb állnak, és a korábbi fordítások közül is felhasználták a legsikerültebbeket. József Attila-gyűjtemény eddig két alkalommal, 1958-ban és 1962-ben jelent meg orosz nyelven. Az új antológia a költő 181 versét tartalmazza majd. A József Attila-kötet jelenlegi anagya nagy elékőszítő munka eredménye. Ennek során először a válogatás alapelvei kristályosodtak ki, majd ezt követően döntöttek abban a kérdésben is, hogy melyik verset válogassák be az antológiába. A legnagyobb vitát egyébként az a kérdés váltotta ki, hogy beve- gyék-e a kötetbe a verstöredékeket, különösen pedig azokat, amelyeket munkásságának korai időszakában József Attila adott ki, köztük az Akkor, a Szeretném, ha vadalmafa lennék! címűeket. A kötet előkészítési munkálatainak következő szakaszában gondosan tanulmányozták azokat gyár prózánk viszonylatában átlagon felüli könyvről van szó. Méghozzá olyanról, melyet érdemes- mert nem minden tanulság nélkül való lehet sem az irodalom, sem az olvasó számára - több oldalról megközelíteni, vizsgálni. Ezt bizonyítja az Éleslövészetről Magyarországon megjelent számos lapvélemény, mint ahogy a kolozsvári Utunk egyik nemrégi számában Éleslövészet - mozgó célpontra címmel közölt tanulmány is, melynek szerzője Láng Gusztáv. A jeles erdélyi kritikus és irodalomtörténész számára Grendel könyve nem egyszerűen szokványkritika tárgya, hanem alkalom arra, hogy szóljon a sokak szerint válságban szenvedő regényről, mint műfajról, a regényességet elvető huszadik századi regény műfaji és formai kérdéseiről, a modern próza és az olvasó közti kapcsolat „romlásának“ okairól, ugyanakkor egy másféle olvasói szokás kialakítására kényszerítő írói törekvésekről. így jut el oda, hogy értelmezze magát az Éleslövészetet, különös tekintettel formájára, megírásának technikájára, a szemléletére, persze nem függetlenítve ezeket egymástól, a mondandótól sem. Láng Gusztáv pontosan tájékozódik a regényben és tapintja ki leglényegesebb és legjellegzetesebb alkotóelemeit. Tisztában van az író szándékával, mely ezt a sajátos struktúrát létrehozta, „a be- leéló-beleérzö fikcióbefogadás helyett egy valóságértelmezó- alapvetően intellektuális - magatartásformát követelve meg az olvasótól. A Grendel Lajos által választott forma - írja - elsősorban „a hagyományos egyezményt »tiltja«“, ,,azt, amely szerint az olvasó tudja, hogy fikciót olvas, de a már meglevő versfordításokat, amelyeket szerepeltetni kívántak az új antológiában. Kiderült például, hogy a cégi fordítások egy részét újakkal kell felváltani. Ezt elsősorban az a törekvés tette szükségessé, miszerint a fordításoknak erőteljesebbeknek kell lenniük, valamint ki kell javítani a József Attila-versek korábbi átültetéseiben elkövetett pontatlanságokat. Valamennyi fordítást - mind a régebbieket, mind az újakat is- recenzensek nézték át, majd ezt követően kiváló költők és fordítók végeztek rajtuk gondos szerkesztői munkát. Meg kell említeni a Leonyid Martinov és David Szamol- jov tolla alól kikerült korai fordításokat, amelyek visszaadják a versek eredeti szépségét, ugyanakkor bravúrosan csillogó, kitűnő tolmácsolások a pontosság szempontjából is; valamint Robert Rozsgyesztvenszkij, Pjotr Vegin, A. Nyikolajev, Rimma Kazakova és Larisza Rumarcsuk legújabb sikereit is. Mindkét antológiát - Majakovszkijét és József Attiláét is- előszó vezeti be. A József Attila- verseskötet előszavát Fodor András írta. Ez a viszonylag kicsiny, érdekes esszé szót ejt a költő életútjáról, s ugyanakkor rövid elemző áttekintést is nyújt József Attila költészetéről, ami a kötet olvasóit hozzásegíti a művek szépségének megragadásához és ahhoz, hogy megértsék a verseknek és a költő életének összefüggéseit a korabeli magyar társadalom egyik-másik eseményével. Fodor András - már amennyire ez lehetséges az esszé keretein belül- elemzi a költő legkiválóbb műveinek eszmei tartalmát (A város peremén, Elégia, Óda, Téli éjszaka, Eszmélet, Mama), és méltatja József Attila aktív részvételét a Szép Szó létrehozásában és kibocsátásában. A tanulmány lezárásakor Fodor András joggal nevezi József Attilát Kelet-Európa kimagasló antifasiszta költőjének. Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a kétnyelvű Majakovszkij- és József Attila-antológia egyidejű szovjet és magyar kiadása irodalmi életünk jelentős eseménye. GENNAGYIJ LEJBUTYIN úgy tesz, mintha valóságos történetet élne át. Az írónak ezért állandóan figyelmeztetnie kell az olvasót, hogy tegyen különbséget fikció és valóság között, illetve, hogy a fikciót mint a valóságértelmezés modelljét olvassa. “ Az Éleslövészet szövege „harmadik személyú Én-regény“- mondja Láng Gusztáv és rámutat mindarra, amire ez a szerep lehetőséget ad az írónak. A szerző fejtegetése meggyőzi az embert arról, hogy Grendel Lajos regényébe semmi sem került véletlenül vagy ösztönszerűen, hanem az egészében és valamennyi részletében tudatosan átgondolt és igényes alkotói tevékenység eredménye. Nagyra értékeli írónk képességét, mellyel nemcsak bontani tud formát, hanem teremteni is: „regényének értékét sem az adja meg, hogy megszünteti az elbeszélés regényes konvencióit, hanem hogy új, használhatóbb konvenciórendszerrel helyettesíti”. Több kitételében utal arra Láng Gusztáv, hogy Grendel Lajos nem kis feladatot oldott meg a regényen belül (a részletek helyett az összhatás kidolgozása; a paródia és a regényszerúség hangulatánk megteremtése, illetve ébrentartása; azoknak a műfaji utalásoknak a beépítése, amelyek tudatosítják az olvasóban, milyen normákat nem követ az író; a »zsugorított cselekmény« alkalmazása). ,, Grendel Lajos imponáló hagyományismerettel ábrázoló- és stílusleleménnyel váltja meg jogát a formabontáshoz‘‘ - írja a szerző, de egyúttal figyelmeztet is, hogy ez a regényforma, mint minden paródia-jellegű alkotás, megismételhetetlen. Az Éleslövészet „egyedi típus, ahonnan csak új kísérletekhez és új eredményekhez vezet út”. BODNÁR GYULA Értékes körkép GOETHE ELSŐ JELENTŐS MÜVÉRŐL Az éleslövészet visszhangja Tanulmány az Utunkban Grendel Lajos regényéről ÚJ SZÚ 4 1982.111.15.
