Új Szó, 1982. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1982-03-11 / 59. szám, csütörtök

ÚJ szú 3 1982. III. 11. Becsületes munkával járulunk hozzá a békéért vívott harchoz Vasil Bil’ak beszéde a prágai Kultúrpalotában (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára a prágai Kultúrpalotában a nőnap alkalmából rendezett nagygyűlésen március 9-én mondott beszéde külpolitikai részében részletesen elemezte napjaink nemzetközi helyzetét és a világ problémáit. Megállapította: korunk egyik legnagyobb ellentmondása, hogy míg az emberiség hatalmas anya­gi értékeket hoz létre, 780 millió ember szörnyű nyomorban él, 450 milliónyian éheznek, évente 50 millió ember hal éhen - ebből 17 millió a gyerek bolygónk másfél milliárd lakosa nélkülözi az alap­vető egészségügyi gondoskodást, több mint 800 millió az írástudat­lan, s ebből a nők aránya megha­ladja a 60 százalékot. Az ENSZ adatai szerint ez a helyzet még rosszabbodni fog. 2000 körül föl­dünkön kb. egymilliárd lesz az írástudatlanok száma. Mindenki, aki legalábbis egy kicsit ismeri az emberiség történe­tét, tudja, hogy ezt nem a szocia­lizmus okozta, hanem ez az impe­rializmus öröksége, amely Afrika, Ázsia és Latin-Amerika hatalmas területein konzerválta a nyomort és az elmaradottságot. Sőt, az imperializmus militarista politikájával még tovább bonyolítja a fejlődő világ problémáit. Óriási mértékben lehetne segíteni a fej­lődő országokat, ha az imperialis­ta államok egyetértenének a fegy­verkezési verseny leállításával és ha az így megtakarított összegek­nek legalább egy részét fordítanák különböző szociális és egészség- ügyi programokra. Közismert pél­dául, hogy egy F-4-es amerikai repülőgép annyiba kerül, mint 9 korszerű iskola felépítése, « egyetlen Trident nukleáris tenger­alattjáró költségein 16 millió gyer­mek egy évi oktatását lehetne biz­tosítani, egyetlen MX interkonti­nentális rakéta helyett öt kórház épülhetne. Bil’ak elvtárs többek között el­mondotta, hogy a fejlett kapitalista országokban összesen több mint 22 millió ember van munka nélkül. A legerősebb imperialista ország, az Amerikai Egyesült Államok ve­zet: közel 10 millió polgára hiába keres munkát, s a munkanélküli­ség leginkább a színes bőrű la­kosságot, a fiatalokat és a nőket sújtja. Egyetlen burzsoá kormány sem tűzi ki programjául a munkanélkü­liség teljes felszámolását. Legfel­jebb a munkanélküliség korlátozá­sáról beszélnek. Ezáltal közvetve elismerik, hogy a munkanélküliek serege a kapitalizmus szerves része. Reagan elnök az Unió helyze­téről a közelmúltban tett jelentésé­ben azzal vigasztalta a munkanél­külieket, hogy csökkent a kamatok mértéke és az infláció. Ez azon­ban sovány vigasz azok számára, akiknek nincs munkájuk. Válasz­tási hadjárata során Reagan kö­telező ígéretet tett a munkanélküli­ség lényeges csökkentésére. Ak­kor 7,4 százalékos volt ez az arány, ma már megközelíti a 10 szá­zalékot. S közben újabb és újabb tízmilliókat fordítanak fegyverke­zésre az állami költségvetés azon részéből, amelyet eredetileg az oktatásra, az egészségügyre, a munkanélküliek és a szegények támogatására szántak. Az ameri­kai nőknek - akiket több szem­pontból is sújt az egyenlőtlenség- Reagan elnök semmi mást sem volt képes mondani, csak azt, hogy majd egy különbizottsági fogja megvizsgálni az amerikai tagálla­mok törvényeibe foglalt nőellenes diszkriminációs intézkedéseket. A második világháború óta példát­lan az a fegyverkezési verseny- állapította meg Bil’ak elvtárs -, amelyet az amerikai kormány szít. Abban a háborúban, amelyre a Pentagon készül, aligha lehetne megkülönböztetni egymástól Nyu­gat- és Kelet-Európát, nem lenné­nek semlegesek és pacifisták, nem lenne különbség a kommu­nisták és a keresztények között. Az Egyesült Államok hajlandó por­rá égetni egész Európát - szövet­ségeseit is beleértve -, s naivan azt képzeli, hogy ha tönkretette Európát, a világ többi részével már azt tehetné, amit akar. Ez ugyan szűk látókörű elképzelés, de annál veszélyesebb. A nukleáris konflik­tus valójában nem kerülné el az Egyesült Államokat. Olyan világ­méretű katasztrófát okozna, ami­lyet nehéz elképzelni. Egy amerikai orvos, Geiger pro­fesszor a közelmúltban ezzel a problémával kapcsolatban kije­lentette: ,,Azok, akik ezt túlélnék, valójában nem maradnának soká­ig életben. Nem lennének orvosok és gyógyszerek, nem lenne víz, sem élelmiszer“. És ez helyes következtetés. Egy ilyen katasztró­fát csak úgy lehet megakadályoz­ni, ha a közvéleményt tájékoztat­ják a nukleáris háború következ­ményeiről, ha felhagynak azzal az illúziókeltéssel, hogy az emberek túlélhetnek egy ilyen katasztrófát. Ezért az egész világon a haladó és békeszerető emberek jelszava nem lehet „valahogy túlélni a ter­monukleáris háborút“, hanem mindent meg kell tenni avégett, hogy ne kerüljön sor háborúra, hogy a Reagan-kormány ember­telen céljai ne valósulhassanak meg. Az Egyesült Államok katonai terveinek legfőbb akadálya a Szovjetunió. Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, milyen áldozatokat hoz a szovjet nép a vi­lágbéke megvédéséért. Ezért nem tartozunk és nem is aka­runk azokhoz tartozni, akik tét­lenül és könnyelműen szemlélik a Szovjetunió erőfeszítéseit. Becsületes munkával, hazánk gazdasági és politikai helyzeté­nek megszilárdításával akarunk továbbra is minél nagyobb mér­tékben hozzájárulni a békéért és az emberek boldogságáért ví­vott harchoz. Az európai nemzetek szeren­csére mind gyakrabban tudatosít­ják, milyen sorsot szánnak nekik az amerikai imperializmus reakci­ós erői. Nem felejtették el azokat a hatalmas áldozatokat, a pótolha­tatlan értékek elvesztését, ame­lyekkel a fasizmus leveréséért és a szabadságért fizettek. Mindjob­ban tudatosítják, milyen következ­ményekkel járna a korszerű pusz­tító fegyverek bevetése az eu­rópai hadszíntéren, amire a Pen­tagon és a Fehér Ház akarja rá­kényszeríteni Európát. Ezért természetes, hogy egész Európában fokozódik az ellenállás az USA katonai politikájával, raké­tatelepítési ' terveivel szemben. A nyugat-európai országok népei mind nagyobb megértéssel kísérik a Szovjetunió és a többi szocialis­ta ország békepolitikáját. Ezek az országok nem sajnálják erőiket, hogy a világ háborúellenes erőivel együtt megakadályozzák a nuk­leáris katasztrófát. A nyugat-európai békeharc és az Amerikai-ellenes mozgalom méretei az USA tisztségviselőiből meglepetést és haragot váltottak ki. Mivel a Reagan-kormánynak nincs a realitás iránt érzéke és nem képes megérteni az európai nemzetek jogos aggodalmát a ter­vezett háború következményei miatt, hálátlansággal vádolja nyu- gat-európai szövetségeseit. Az Egyesült Államok mindenek­előtt a Szovjetunióra gyakorol nyomást, mint a világméretű forra­dalmi folyamat úttörőjére. A Rea­gan-kormány hatalomra jutásával olyan óriási méretű szovjetellenes és kommunistaellenes kampány bontakozott ki, hogy azt a nemzet­közi reakció legsötétebb erőinek a második világháborút megelőző hadjárátához lehet csak hasonlíta­ni. Nemcsak újságírók és másod­rendű politikusok, hanem az USA vezető képviselői is aktívan be­kapcsolódtak a szovjetellenes propagandába, sőt közvetlenül a Szovjetunió és az egész szocia­lista közösség elleni lélektani há­borúba. E kampányokkal a szocia­lizmust akarták meggyengíteni és a Szovjetuniót olyan hatalomként feltüntetni, amely katonai expan­zióra törekszik. Az egyszerű emberek az egész világon, s főleg Európában mind­inkább tudatosítják, hogy a fegy­verkezés újabb fordulójának szítá­sa az Egyesült Államok által a „szovjet katonai fenyegetésre“ hivatkozva századunk legnagyobb csalása. A washingtoni államférfiak gyakran panaszkodnak amiatt, hogy a népek csak azért nem értik az USA politikáját, mivel a szovjet propaganda hatékonyabb, mint az amerikai. Az egyetlen kivezető utat abban látják, ha további száz­milliókat fordítanak a diverzáns központok szovjetellenes és szo­cialistaellenes propaganda-hadjá- ratainak folytatására. A Reagan típusú politikusok azonban nem képesek megérteni, hogy hatalmas dollárdotációkkal sem lehet igazsággá változtatni a hazugságot, az amerikai hábo­rús politikából békepolitikát csinál­ni. Beszéde további részében Bi­l’ak elvtárs bírálta az imperializ­mus reakciós erői által a szocialis­ta országok és a nemzeti felsza­badító mozgalmak ellen tervezett és folytatott felforgató akciókat. A csehszlovákiai ellenforradalom bukása után az imperializmus Lengyelországot szemelte ki újabb áldozatául - mondotta. Ki­használta a Lengyel Egyesült Munkáspárt meggyengülését, a szocializmus építése során elkö­vetett hibákat, és az ellenforradal­mi elemek, az őrült demagógia és a félrevezető kampányok hatékony segítségével a nemzeti kataszt­rófa szélére sodorta Lengyelor­szágot. Amikor a „Szolidaritásban“ és más szervezetekben működő szo­cialistaellenes elemek Lengyel- országban büntetlenül bomlasz­tották a népi államot, a burzsoá kormányokban ez lelkes visszhan­got váltott ki, és közvetlen támo­gatásra talált náluk. Megpróbálták nevetségessé tenni és elutasítot­ták a lengyel vezetés javaslatát a kölcsönös megértés kormányá­nak létrehozására. Nagyon gyak­ran lehetett Washingtontól hallani, hogy Lengyelországnak egyedül kell megoldania problémáit. Való­jában az Egyesült Államok min­dent megtett azért, hogy a lengyel válság olyan fokot érjen el, hogy a Varsói Szerződés tagállamai be­avatkozásra kényszerüljenek. Az amerikai vezetők feltételezték, hogy ilyen esetben könnyen talál­nának magyarázatot az USA ag­resszív politikájára nemcsak Euró­pában, de a világ más részein is. Nem a Szovjetunió kényszerí­tette Lengyelországra a szükség- állapotot, ahogy ezt Reagan pró­bálja állítani. Ellenkezőleg: az USA és egyes szövetségesei felforgató politikája veszélyez­tette a szabadság, a demokrácia és a szocializmus alapjait Len­gyelországban. A lengyel veze­tésnek nem volt más választása, mint határozott intézkedésekkel vetni véget az ellenforradalomnak. Amikor bebizonyosodott, hogy Lengyelországban éppúgy mint minden más testvéri országban lehetetlen felszámolni a szocializ­must, az amerikai imperializmus megmutatta valódi arcát. Hogy „megbüntesse“ a lengyel népet azért, mert egyedül oldja meg problémáit, az USA és legköze­lebbi szövetségesei diszkrimináci­ós intézkedéseket foganatosítot­tak Lengyelország és a Szovjet­unió ellen. Ezek célja, hogy térdre kényszerítsék a lengyel népet, szítsák a feszültséget és a káoszt, megakadályozzák Lengyelország­ban a rend, a munka és a nyuga­lom helyreállítását. A burzsoá kormányok úgy pró­bálják elfogadhatóbbá tenni len­gyelellenes aktivitásukat, hogy a demokrácia és az emberi jogok lengyelországi védelmezőinek szerepében tetszelegnek. Ilyen célt szolgált Reagan elnök által kezdeményezett lengyelellenes amerikai tévéshow is, amelyet ja­nuár végén rendeztek. Ez azonban csúfos kudarcot vallott. A nemze­tek nem vehetik komolyan an­nak az imperialista nagyhato- lomnak a képviselőjét, amely emberirtást folytatott Vietnam­ban, támogatja a tömegmészár­lást Salvadorban, Guatemalá­ban, Haitin, és szorosan együtt­működik a chilei, a dél-afrikai, az izraeli terrorista rezsimekkel. A történelemben több bizonyí­tékot találunk arra, hogy a szocia­lista országok elleni gazdasági szankciók ezeknek az országok­nak legfeljebb csak ideiglenes ne­hézségeket okoztak, de sosem veszélyeztették társadalmi rend­szerüket, sosem sikerült őket elv­hű politikájuk feladására kénysze­ríteni. Ellenkezőleg, ezek a szank­ciók bumerángként sújtották szer­zőiket. Ezért nem lehet csodálkoz­ni azon, hogy a nyugati országok egész sora nem hajlandó engedni az amerikai nyomásnak. Ha pl. az NSZK szankciókat hirdetne a Szovjetunió ellen, több mint fél­millió ember maradna munka nél­kül. Haig külügyminiszter végül is kénytelen volt beismerni, hogy a Szovjetunió elleni gabonaem­bargó az Egyesült Államoknak na­gyobb kárt okozna, mint a Szovjet­uniónak. Az imperializmusnak előbb vagy utóbb napirendre kell térnie a tény felett, hogy Európába vagy a világ más részébe a szocialista rendszert nem Moszkvából expor­tálták, hanem minden nép tör­vényszerű történelmi fejlődésének eredménye. Ezt a tényt az Egye­sült Államokban is tudatosítja né­hány józanul mérlegelő politikus. Például George Kennan, az Egye­sült Államok volt moszkvai nagy­követe felszólította az amerikai kormányt, hogy alapjaiban változ­tassa meg szubjektív elképzelése­it a Szovjetunióról és népéről. Míg a burzsoá kormányok tá­madják a lengyel vezetést azért, mert határozottan fellépett az el­lenforradalom ellen és a szocializ­mus védelméért, nem lep meg minket és nem is csodálkozunk azon, hogy egyes nyugati politiku­sok amiatt siránkoznak, hogy a lengyelországi szükségállapot bevezetésével meghiúsult „egye­dülálló történelmi lehetőségük a kommunizmus befolyásának korlátozása“. Ami azonban meglep minket, az az Olasz Kommunista Párt ál­lásfoglalása a lengyelországi fejle­ményekkel kapcsolatban. A len­gyel forradalmárokkal való szoli­daritás helyett támadja a LEMP-et és a népi Lengyelország kormá­nyát, rágalmazza a Szovjetuniót, sót egy elméletet konstruált a szo­cialista kôžôsség válságáról an­nak ellenére, hogy a létező szoci­alizmus országai minden akadály ellenére előrehaladnak, s tovább­ra is a világbéke és társadalmi haladás legfontosabb védelmezői. Az OKP vezetősége gyakran vádol minket dogmatizmussal, dogmatizmusnak vélve a szocia­lizmus építésének bevált elveihez való hűséget és a szocialista vív­mányok védelmét. Közben ránk és más kommunista pártokra akarja dogmatikusan ráerőszakolni élet­től elszakadt, mintegy laboratóri­umban kidolgozott elméleteit. A szocializmus azonban nem fejlődhet merev sémák szerint. A szocializmust csak a marxiz- mus-leninizmus alkotó érvé­nyesítése alapján, konkrét tör­ténelmi viszonyok között lehet felépíteni és fejleszteni. Nem utánozhatjuk a szovjet tapasztala­tokat éppúgy, mint ahogy más or­szágok sem utánozhatják a mi tapasztalatainkat. Felhasználjuk azonban azt a számos értékes tapasztalatot, melyre a szovjet párt és szovjet nép tett szert. Hi­szünk abban, hogy a mi tapaszta­lataink, valamint Lengyelország, Magyarország, az NDK és más szocialista országok tapasztalatai is hasznosak lesznek azok szá­mára, akik a szocializmus építésé­nek útjára lépnek. Ha az elvtársak az OKP vezető­ségében megvetéssel tekintenek ezekre a tapasztalatokra, senki sem próbálja ezeket rájuk erő­szakolni. Érdekelne azonban ben­nünket, valójában hogyan fest a gyakorlatban az ő „harmadik utuk“, amely a demokráciáról el­vont és az osztályszempontot nél­külöző elképzelésekkel, a létező szocializmus alaptalan bírálatával telített. A valódi forradalmárok, a marxista-leninisták sosem becsülték le azokat a tapaszta­latokat, melyeket a munkások szereztek a szabadságukért ví­vott harcban. Nem titkoljuk - mondta beszéde további részében Bil’ak elvtárs, hogy a nemzetközi helyzet az amerikai kormány kalandor-irány- vonala miatt különböző bonyodal­makkal és kockázattal terhes. Mégsem veszítjük el a reményt, nem leszünk pesszimisták. Meg­győződésünk, hogy a szocia­lista országok, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika független orszá­gai, a kommunista és demokra­tikus mozgalom egyesített erő­feszítéseivel megőrizhetjük a békét a magunk és az elkövet­kező nemzedékek számára. Ezért létérdekünk, hogy állan­dóan szilárdítsuk barátságunkat, szövetségünket és sokoldalú együttműködésünket a testvéri szocialista országokkal és minde­nekelőtt a Szovjetunióval, hogy a szocialista világközösség össze- forrottabb legyen, hogy minél ha­tározottabban befolyásolhassa a világ helyzetét, és még jobban hozzá járulhasson a béke megőr­zéséhez. A XVI. kongresszus határozata értelmében továbbra is aktívan tá­mogatjuk a Szovjetunió békepoliti­káját. A Szovjetunió békeszere­tő külpolitikája támogatásában látjuk népünk létérdekeinek ki­fejezését a nemzetközi kapcso­latokban. Szerencsénk, hogy szocialista hazában élünk, amely minden be­csületes emberhez úgy viszonyul, mint anya a gyermekéhez. Azt is látjuk azonban, hogy az élet nem mentes a problémáktól és a nehéz­ségektől. Ez az élet színe és fonákja. A kommunizmusban is lesz élet és halál, vannak és lesz­nek nagy viták és gyűlölet, boldog és lesznek boldogtalan házassá­gok. Vannak és mindig is lesznek olyan jelenségek, amelyek nem a társadalmi rendszer következ­ményei, hanem az emberi lét mélységeiben rejlenek. A szocializmus nem osztogat boldogságot és nem is garantálja senki számára. Megteremti a nyu­godt élet feltételeit. Döntő feltétel, hogy felszabadítja az embert a ki­zsákmányolástól, a saját, a közös tulajdon gazdájává teszi, aki dönt országa sorsáról a nemzeti érde­kekkel összhangban, figyelembe véve a jövő nemzedékek boldog életét. Csehszlovákia Kommunista Pártjának - mondotta befejezésül Vasil Bil’ak - nincs más érdeke, mint a nép érdeke. A párt meg­bonthatatlan egységében, a dol­gozókkal való szilárd szövetség­ben, a Nemzeti Front aktív tevé­kenységében, országunknak a szocialista közösséghez való tartozásában és mindenekelőtt a Szovjetunióval való együttműkö­désben rejlik a garanciája, hogy leküzdünk minden nehézséget és hiányosságot, s teljesítjük a XVI. kongresszus igényes programját. Úgy kell dolgoznunk, hogy a jövő nemzedékek ne vethessék sze­münkre: nem voltunk eléggé dol­gosak, hogy főleg magunkra gon­doltunk, és nem láttuk a jövő igé­nyeit.

Next

/
Thumbnails
Contents