Új Szó, 1982. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1982-03-04 / 53. szám, csütörtök

ÚJ szú 3 1982. III. 4. Közös közlemény a szovjet-lengyel tárgyalásokról (ČSTK) - Moszkvában közzé­tették a lengyel párt- és állami küldöttség látogatásáról kiadott közös közleményt. A küldöttség Wojciech Jaruzelskinek, a LEMP KB első titkárának, a Lengyel Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének veze­tésével kétnapos hivatalos láto­gatást tett Moszkvában. Megbe­széléseket folytatott a szovjet küldöttséggel, amelyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitká­ra, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezetett. A közlemény megálla­pítja: a tárgyalásokon fontos helyet kapott a két ország kö­zötti kapcsolatok helyzetéről, azok távlatairól folytatott esz­mecsere. Mindkét részről kije­lentették: készek mindent meg­tenni az SZKP és a LEMP, a Szovjetunió és a Lengyel Nép- köztársaság testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése elmélyítéséért a szocialista in­ternacionalizmus, az egyenjo­gúság, a szuverenitás tisztelet­ben tartása, az elvtársi, kölcsö­nös segítségnyújtás alapján. Aláhúzták a két ország közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés fontosságát. Ez a szerződés a szovjet-lengyel kapcsolatok megingathatatlan alapja. A két ország szövetségi viszonya fontos tényezője az európai békének és stabilitás­nak, a határok sérthetetlensé­gének, a háború után kialakult európai helyzetnek. A közlemény leszögezi: a Szovjetunió és Lengyelország továbbra is hozzájárul a Varsói Szerződésben részt vevő orszá­gok testvéri szövetségének megerősítéséhez. Ez a szövet­ség biztosítja részvevőinek biz­tonságát, együttműködését, az európai és a világbéke megszi­lárdításáért vívott küzdelemben. Leonyid Brezsnyev és Woj­ciech Jaruzelski kölcsönös tájé­koztatást adott országuk, párt­juk helyzetéről. Jaruzelski képet adott a len­gyelországi helyzetről, elmon­dotta, hogy milyen erőfeszítése­ket tesznek a további normali­zálás érdekében. Rámutatott; a szocializmus ellenségei, akik kihasználták az előző vezetés hibáit, a szocialista építés tör­vényszerűségeinek megszegé­sét, tevékenységükkel a lengyel nép valamennyi szocialista vív­mányát fenyegették. A szükségállapot bevezetése megakadályozta a szocialistael­lenes fordulatot, megmentette a lengyel államot a testvérgyil­kos háborútól. Lengyelország­ban jelenleg fokozatosan hely­reáll a gazdasági politikai és társadalmi élet, amely súlyos károkat szenvedett a szocializ­mus ellenségeinek akciói követ­keztében. Lengyel részről hangsúlyoz­ták, hogy továbbra is a leghatá­rozottabban megakadályoznak minden olyan kísérletet, amely a gazdaság szétzüllesztésére, anarchiára, rendzavarásra, a társadalmi-politikai rend meg­változtatására irányul. Jaruzelski a LEMP KB VII. plénumáról szólva aláhúzta a tanácskozás jelentőségét a párt egységének a marxiz- mus-leninizmus elvei alapján történő megszilárdításában, a lengyel társadalom életében betöltött vezető szerepe helyre- állításában és növelésében. A LEMP folytatja a IX. kongresz- szus irányvonalának a megva­lósítását, következetes lépése­ket tesz azért, hogy megerősít­se a párt kapcsolatait a munkás- osztállyal és a dolgozókkal, fejlessze a szocialista demokrá­ciát. Lengyelország szocialista ál­lam volt, az ma és az is marad, olyan állam, amelynek gazdasá­gi és politikai rendje a termelő­eszközök társadalmi tulajdoná­ra, a munkásosztály, a dolgozó nép hatalmára, a marxista-leni- nista Lengyel Egyesült Munkás­párt vezető szerepére épül. A Szovjetunióval létrejött ba­rátság és szövetség a Lengyel Népköztársaság külpolitikájá­nak alapköve, az ország függet­lenségének, határai biztonságá­nak alapvető feltétele. A Len­gyel Népköztársaság továbbra is a szocialista közösség szilárd láncszeme, a Varsói Szerződés és a KGST tagja marad. A Szov­jetunió támogatást nyújtott és nyújt a szocialista Lengyel- országnak, barátjának és szö­vetségesének. A közlemény a továbbiakban leszögezi: a Szovjetunió és Len­gyelország határozottan elítéli és elutasítja az Egyesült Álla­mok és más tőkés országok be­avatkozását a lengyel belügyek- be. Ez a beavatkozás a nemzet­közi jog általánosan elfogadott normáinak, az ENSZ alapokmá­nyának, a helsinki záróokmány­nak, a fennálló szerződéseknek és megállapodásoknak legdur­vább megsértése. A felek úgy tekintik az Egyesült Államoknak és egyes szövetségeseinek a népi Lengyelországgal és a Szovjetunióval szemben beje­lentett megkülönböztető intéz­kedéseit, mint nyílt zsarolást és nyomást, mint kísérletet az ál­lamközi kapcsolatok békés rendszerének megbontására, mint az európai béke és bizton­ság elleni fenyegetést. Mind­azok a kísérletek, amelyek arra irányulnak, hogy Lengyel- országban szétrombolják a szo­cializmus pozícióit, köztük a kí­vülről jövő kísérleteket is, elke­rülhetetlenül kudarcra vannak ítélve. Lengyel részről köszönetét mondtak azért a politikai és gaz­dasági segítségért, amelyet a Szovjetunió a legnehezebb napokban nyújtott az ország­nak, különösen a népgazdaság számára nagy jelentőségű szál­lításokért. Ez különösen fontos volt abban az időszakban, ami­kor a szocialistaellenes elemek akciói következtében a lengyel gazdaság súlyos károkat szen­vedett. A Szovjetunió továbbra is tá­mogatást és segítséget nyújt Lengyelországnak - hangoztat­ja a közlemény. Lengyelország a maga részéről erőfeszítéseket tesz azért, hogy kiegyensúlyoz­za a két ország közötti kereske­delmet. A gazdasági kérdésekről foly­tatott tárgyalások során megál­lapították: megvan a lehetőség arra, hogy fejlesszék a kölcsö­nösen előnyös kooperációt szá­mos iparágban. A nemzetközi helyzetet érté­kelve a közlemény leszögezi: az erről folytatótt eszmecsere be­bizonyította a két ország néze­teinek, álláspontjának egysé­Ž ét. A felek elítélik az Egyesült Jlamok vezető köreinek fegy­verkezési politikáját, beavatko­zását más országok belügyeibe, megállapítva: az amerikai politi­ka az egyetemes békét fenye­geti. A Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság ellenzi a konf­rontációt, a feszültség növelé­sét, a fegyverkezési hajszát - hangoztatja a dokumentum. Az európai helyzetről a közle­mény megállapítja: Európa biz­tonságának és stabilitásának megingathatatlan alapját azok a nemzetközi megállapodások és szerződések jelentik, ame­lyek megszilárdították a II. világ­háború eredményeit, és megha­tározták a mai Európa arculatát. Ezt a kialakult rendet senki sem ingathatja meg - szögezi le a dokumentum. A Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság megismétli, hogy hű az európai biztonsági konferencia záróokmányának alapelveihez és határozataihoz. A helsinki záróokmánnyal összeegyeztethetetlenek azok a méltatlan kísérletek, amelyek a madridi találkozót a Lengyel Népköztársaság ügyeibe törté­nő beavatkozásra kívánják fel­használni. A két ország vélemé­nye szerint a madridi tanácsko­zás résztvevőinek továbbra is az az érdeke, hogy a konferen­cia pozitív eredményekkel feje­ződjék be, s ezek közül a köz­ponti helyre az európai bizalom­növelő, biztonsági és leszerelé­si konferencia összehívása ke­rüljön. A közlemény elítéli azt az amerikai kísérletet, hogy Nyu­gat-Európába új közép-hatótá- volságú nukleáris fegyvereket telepítsenek. A két ország sür­geti a hadászati fegyverek kor­látozásáról folytatott tárgyalá­sok felújítását is, elítélik az amerikai döntést a vegyi fegy­verek nagyarányú gyártásáról. Méltatták annak a javaslatnak a jelentőségét, amelyet Len­gyelország terjesztett elő a bé­csi haderő-csökkentési tárgya­lásokon a szocialista részvevők nevében. Kijelentették: aktívan és konstruktívan kívánnak hoz­zájárulni az ENSZ-közgyűlés II. leszerelési ülésszakának sike­réhez. Mindkét részről annak a meg­győződésnek adtak kifejezést, hogy a lengyel párt- és állami küldöttség hivatalos látogatása, a tárgyszerű, elvtársi légkörben tartott tárgyalás új, nagy hozzá­járulás a két testvéri ország és nép barátságának és együttmű­ködésének fejlesztéséhez. Jaruzelski hivatalos baráti lá­togatásra hívta meg Leonyid Brezsnyevet. A meghívást kö­szönettel elfogadták. Leonyid Brezsnyev és Wojciech Jaruzelski a keddi megbeszélésen (Telefoto: ČSTK) A Szovjetunió a neutronfegyver teljes betiltását szorgalmazza (TASZSZ) - A neutronfegyver gyártása növeli a globális termo­nukleáris háború kitörésének ve­szélyét - állapította meg a genfi leszerelési bizottság ülésén Viktor Iszraeljan, a szovjet küldöttség vezetője. E fegyver a városokra és ipari központokra irányuló csapás eszköze, és képmutatás Washing­ton hivatkozása a neutronfegyver „emberiességére“ - hangoztatta a szovjet képviselő. Iszraeljan emlékeztetett arra, hogy elsőként a Szovjetunió hív­ta fel a népek figyelmét e tö­megpusztító fegyver megjele­nésének veszélyére. Az egész világon óriási visszhangot váltott ki Leonyid Brezsnyev kijelentése, hogy a Szovjetunió nem kezdi meg a neutronfegyver gyártását, ha más állam sem gyártja azt; és kész megállapodást kötni a fegy­ver betiltásáról. A TASZSZ szovjet hírügynök­ség a hírrel kapcsolatban megálla­pítja, hogy a neutronfegyver betil­tásának kérdése az amerikai kül­döttség ellenállása miatt nem ke­rült a genfi leszerelési bizottság napirendjére. Az USA-nak el kell fogadnia a rakétamoratóriumra vonatkozó szovjet javaslatot (ČSTK) - Az USA Vermont szövetségi államában, 160 város­ban és községben nagygyűlések­re került sor. A lakosság, így csat­lakozott azon amerikaiak tízezrei­hez, akik a nukleáris fegyverkezés leállítását és valamennyi tömeg- pusztító fegyver és fegyverhordo­zók fejlesztésének és gyártásának betiltását követelik. A nagygyűlések résztvevői ha­tározatot hagytak jóvá, amelyben követelik az USA kormányától, hogy fogadja el a Szovjetunió javaslatát a nukleáris fegyverek telepítésének moratóriumára. A határozátot támogatja a Kong­resszus 34 tagja is, Massachu­setts, Connecticut, New York, Oregon és Wisconsin állam tör­vényhozó testű letei és számos társadalmi szervezet is. Varsóban tárgyalt az NKP küldöttsége (ČSTK) - Kurt Fritsch, az NKP Elnöksége tagjának, a párt ve­zetősége titkárának a vezetésével március 1-én és 2-án Varsóban tartózkodott a Német Kommunista Párt küldöttsége. Kurt Fritsch Ste­fan Olszowskival, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagjával, a KB titkárával és Marian Orze- chowskival, a LEMP KB titkárával folytatott tárgyalásokat a két párt közti kölcsönös együttműködés továbbfej lesztésé ről. A német küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy pártja teljes mértékben támogatja az 1981. de­cember 13-án Lengyelországban hozott döntéseket és meggyőző­dése, hogy a lengyel kommunisták egyedül oldják meg problémáikat, és megerősítik Lengyelország po­zícióit a szocialista országok kö­zösségében. A LEMP képviselői köszönetét mondtak ezért a támo­gatásért és megértésért. Palme folytatja a közvetítést (ČSTK) - Olof Palme, az ENSZ-főtitkárának különmegbí- zottja, visszatért Irakban és Irán­ban tett ötödi k tájékozódó körútjáról New Yorkba, s telefonon tájékoz­tatta Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkárt útjának eredmé­nyeiről. Az iraki és az iráni kor­mány tájékoztatta Palmét arról, hogy nincs szándékukban beavat­kozni egymás belügyeibe. Mindkét kormány azt mondotta az ENSZ- megbízottnak, hogy nincsenek a másik államallal szemben terü­leti törekvései, és kifejezték óhaju­kat a tartós béke megteremtésére - mondotta Francois Giuliani, az ENSZ-főtitkár szóvivője a svéd politikus útjáról szóló tájékoztató­jában. Olof Palme - mondotta a továb­biakban Giulian - üdvözölte ezt az iraki és iráni állásfoglalást, de to­vábbra is az a véleménye, hogy a két ország álláspontja rendkí­vül különböző a kérdés lényegét illetően. Az ENSZ főtitkára és Olof Palme továbbra is úgy véli, hogy lehetséges a konfliktus olyan békés rendezése, amely megfe­lelne mindkét ország érdekei­nek. Ezért kapcsolatban marad­nak az iraki és az iráni kormány­nyal, hogy meghatározzák azokat az eszközöket, amelyekkel a vi­lágszervezet segíthet mindkét fél­nek a békés rendezés elérésében - mondotta Francois Giuliani. GUATEMALA Fokozódik a terror és az erőszak Három nap múlva választások (ČSTK) - Guatemalában a kö­zelgő választások előtt sem eny­hül a feszültség, ellenkezőleg: az erőszak és a terror fokozódik. Az elmúlt órákban a hadsereg és a félkatonai bandák 27 embert gyilkoltak meg. Az EFE hírügynökség jelentése szerint Guatemala városában semmi sem emlékeztet arra, hogy három nap múlva választásokat tartanak. A négy elnökjelölt közül egyébként csak Alejandro Mal­donado, a Nemzeti Reform Párt és a Guatemalai Keresztény Párt által támogatott politikus száll sík­ra a felszabadító mozgalom és a kormányzat közötti pártbeszéd mellett. Áz arab haladó erők szembeszállnak a készülő újabb izraeli agresszióval (ČSTK) - Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának veze­tője tegnap Algériába érkezett. Az algériai vezetőkkel megvitatja a legújabb közel-keleti fejlemé­nyeket és a haladó arab erők frontja megszilárdításának le­hetőségeit az imperialista és a cionista veszéllyel szemben. Megérkezése után újságírók­nak adott nyilatkozatában kijelen­tette, hogy az amerikai támoga­tásnak köszönhetően Izrael terü­leti igényei határtalanok. A Go- lán-fennsík annektálása után Tel Aviv Dél-Libanon ellen készít elő nagyszabású támadást. Kijelen­tette, hogy a libanoni haladó erők és a palesztin ellenállási mozga­lom kész szembeszállni az újabb izraeli agresszióval. Bírálta továb­bá Franciaországot a Közel-Ke­lettel kapcsolatos kétszínűsé­géért. A francia államfő Tel Avivban (ČSTK) - Francois Mitterrand francia államfő tegnap háromna­pos hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett. Az izraeli vezetőkkel a kétoldalú kapcsolatokról és a kö­zel-keleti helyzetről folytat tárgya­lásokat, és beszédet mond a knesszetben. A francia és az izraeli fél is nagy jelentőséget tulajdonít a lá­togatásnak. Egyrészt azért, mert első ízben tesz látogatást francia államfő Izraelben, másrészt pedig mindkét kormány igyekszik külpo­litikai tőkét kovácsolni ebből az útból.

Next

/
Thumbnails
Contents