Új Szó, 1982. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1982-03-19 / 66. szám, péntek
ÚJ szú 3 1982. III. 19. A Szovjetunió lépése új lendületet ad a világ békeerőinek Leonyid Brezsnyev javaslatainak visszhangja (ČSTK) - Továbbra is élénk nemzetközi visszhangja van a Leonyid Brezsnyev által a szovjet szakszervezetek kongresszusán kedden előterjesztett újabb nagy jelentőségű szovjet békejavaslatoknak. A nyugati országok sajtója, valamint kormánykörei eltérő módon reagálnak a bejelentésre. A testvérországok sajtója szerdán és csütörtökön is méltatta a Szovjetunió új, őszinte és jó szándékú gesztusát. MOSZKVA - A szovjet fővárosban érthető módon megütközést keltett, hogy Washington még a felületes tanulmányozásra sem véve fáradságot azonnal negatívan reagált az új szovjet békekezdeményezésekre. Ebben a magatartásban a szovjet hírmagyarázók annak jelét látják, hogy az amerikai kormányzat ezután is katonai szuperprogramjai hiánytalan végrehajtásának kívánja szentelni figyelmét. Ilyen értelemben foglalt állást a TASZSZ kommentárja is, amikor egyebek között hangsúlyozza: Az amerikai kormányzat reagálása alapot ad annak a feltételezésére, hogy Washingtont a NATO ún. „kettős döntéséből“ csupán annak a résznek a megvalósítása érdekli, amely az új amerikai rakéták nyugat-európai telepítését irányozza elő. Washington korlátlanul ki akarja használni katonai potenciálját és a lázas fegyverkezést szeretné kiterjeszteni az egész világra. Épp ezzel függ össze az USA hozzáállása az új szovjet javaslatokhoz. Épp ezért találkozik valamennyi szovjet békejavaslat negatív amerikai visszhanggal és rendkívül ingerült reagálással. Washington minden leszerelési javaslatot- azokat is, amelyeket az amerikai törvényhozók terjesztenek elő- egy szempontból vizsgál: nem akadályozzák-e a militarista tervek végrehajtását és az új ameriA 300. plenáris ülés Bécsben A NYUGAT ADJON KONSTRUKTÍV VÁLASZT (ČSTK) - A közép-európai haderőcsökkentési tárgyalások 300. plenáris ülését tartották meg csütörtökön Bécsben, s ezen Ljubo- mir Sopov, a bolgár küldöttség vezetője szólalt fel. A bolgár küldött támogatta a csökkentés első szakaszára vonatkozó szerződésjavaslatot, amelyet Csehszlovákia, az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió terjesztett elő. Mint mondotta, a javaslat figyelembe veszi a tárgyalásokon részt vevő valamennyi ország biztonságának érdekeit. Sopov részletesen foglalkozott a szerződésjavaslatnak azokkal a cikkelyeivel, amelyeknek a bécsi tárgyalásokon különleges státusuk van (ezek közé tartozik Bulgária is). A Közép-Európához közel Nicaragua A nép megértéssel fogadta a rendkívüli állapotot A kialakult új helyzetek megszokása mindig eltart ho- szabb-rövidebb ideig. így van ez napjaink világgazdaságában is, sőt itt a változások olyan viharosak, hogy idő sincs az új körülmények felfogására, megemésztésére, mert a viszonyok újból gyökeresen megváltoznak. Ez volt az olajvilágban is, nehezen barátkoztunk meg az 1973-as fergeteges árrobbanással, majd a fokozatos, de állandó újabb és újabb áremelésekkel. Az „olajfaló“ világnak egyszerűen nem volt más választása: meg kellett tanulnia együttélnie a magas olajárakkal. Közben persze az olajfogyasztók töprengtek: mi a teendő részükről az energiaválságos időkben, mert a fejlett országoknak sem volt mindegy, - hát még a legszegényebb országoknak hogy az olajszámláért tavaly például 17-szer többet fizettek ki, mint 8 éve. Miközben a Kőolajexportáló Országok Szervezete évről-évre felfelé srófolta az árakat, a világ kényszerűségből megtanult takarékoskodni. Az új energia-források felkutatása mellett ez látszott az egyedüli járható útnak. Az OPEC, élvezve a magas árakból befolyó egyre nagyobb bevételeket, időközben az olajtermelést is felfuttatta. Az utóbbi két év statisztikai adatai viszont azt jelzik, hogy a világ olajtermelése kai rakéták fejlesztését - fejezi be . kommentárját a TASZSZ; BRÜSSZEL - A NATO központjában a szokásos kétkedéssel fogadták a szovjet államfő bejelentését a rakétatelepítés egyoldalú felfüggesztéséről. A NATO-diplo- maták állítása szerint a szovjet javaslat célja „csupán időnyerés“ és az, hogy „újabb érveket szolgáltasson a nyugat-európai békemozgalmaknak“, amelyek köztudottan ellenzik a NATO terveit, és súlyos politikai nehézséget okoznak a nyugat-európai kormányoknak. Luns NATO-főtitkár úgy nyilatkozott, hogy a Moszkvában kedden elhangzott bejelentés a szovjet közepes hatótávolságú rakéták számának befagyasztásáról a Szovjetunió európai részén tulajdonképpen „a szovjet fölényt fagyasztaná be“, és katonai szempontból „alig van jelentősége“. —PÁRIZS -'A francia kormány szerdai ülése után Pierre Beregovoy, az Élysée-palota főtitkára kijelentette, hogy Leonyid Brezsnyev moratóriumjavaslata figyelmes tanulmányozást érdemel az erők egyensúlyának elemzése keretében. Az FKP lapja, a L’Huma- nité kommentárjában arra mutat rá, hogy a nukleáris fegyverkezési hajsza elleni mozgalom most már nemcsak Európában, hanem az USA-ban is egyre jobban szélesedik. Az elmúlt évben a békemozfekvő országok biztonsága szempontjából különös jelentőségű a javaslatnak az a cikkelye, amely a légierő tagjai létszámának korlátozásáról szól - mondotta -, mégpedig azért, mert a korszerű légierő igen rövid időn belül hagyományos és nukleáris fegyvereket képes távoli célokig is eljuttatni. A bolgár képviselő felszólította a Nyugatot, hogy a legrövidebb időn belül adjon konstruktív választ a szocialista országok kezdeményezéseire . A 300. plenáris ülés alkalmával Pahr osztrák külügyminiszter kijelentette, hogy Ausztriának különleges érdekei fűződnek a tárgyalások sikeréhez, mivel ez hozzájárulna az európai nukleáris konfliktus elhárításához. az 1980-as év 3,9 %-os csökkentése után tavaly már 6,5 %-kal hanyatlott. Az OPEC esetében a tavalyi hanyatlás még szembetűnőbb. 13 %. A kezdeti olajáradat elapadt, s ez nyilván abból ered, hogy a termelők kénytelen-kelletlen a csökkenő piaci kereslethez igazították termelésüket. A kezdeti „olajsokk“ után most tartós „olajstop“ állt elő. Az olajpiac túltelítődött, s az OPEC tavaly ősszel meghatározott, hordónként 34 dolláros egységes olajára csak elméletben létezik, hiszen a bőség miatt mindenütt két, sőt négy dollárral olcsóbban kel el barrelenként (159 liter) az olaj. Vajon hogyan állt elő ez a váratlan helyzet, hiszen gazdasági szakértők pár éve fényes karriert jósoltak az olajnak, azt, hogy a kitermelése szédületesen felfut. Az a lehetőség fel sem merült, hogy stagnál vagy esetleg lankad az olaj iránti kereslet. Az elemzések általában megegyeznek az új helyzetet kiváltó tényezőkben: egyrészt a sikeres takarékossági intézkedésekben, másrészt abban, hogy a tőkés gazdasági visz- szaesés is csökkentette az olaj galom erősödése kényszerítette a washingtoni kormányt arra, hogy Genfben leüljön a tárgyalóasztalhoz, s rá lehet kényszeríteni Washingtont arra is, hogy komolyan tárgyaljon. A Szovjetunió gesztusa új lendületet ad a béke erőinek az egész világon - hangsúlyozza „Meg kell nyerni a békét“ című kommentárjában a L’Humanité. BÉCS - Franz Muhri, az Osztrák KP elnöke a Volksstimmében csütörtökön nyilvánosságra hozott nyilatkozatában egyebek között megállapítja: az új szovjet javaslatokat a Szovjetunió széles körű leszerelési koncepciójának szerves részeként kell értékelni. Arról van szó, hogy mindkét félnek le kellene mondania a közepes ható- távolságú nukleáris rakéták telepítéséről, s a későbbiekben fokozatosan felszámolnák fennmaradó fegyverrendszereiket. Ily módon Európa nukleáris fegyverektől mentes térséggé változna, STOCKHOLM - Olof Palme, a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt elnöke szerdán a parlamentben kezdődött külpolitikai vitában rámutatott: a fegyverkezési verseny csökkentésére irányuló szovjet javaslatok lehetővé teszik a megállapodáshoz vezető folyamat megkezdését. Szovjet felszólalás a tengerjogi konferencián (CSTK) - Szemjon Kozirev, a Szovjetunió külügyminiszter-helyettese, a szovjet küldöttség vezetője a New Yorkban folyó 11. tengerjogi konferencián, a szerdai plenáris ülésen kijelentette, hogy gyakorlatilag kész nemzetközi jogi dokumentumnak lehet minősíteni azt a megállapodásjavaslatot, amelyet a tengerjogi konferencia előző ülésszaka dolgozott ki. Visszautasította az amerikai próbálkozásokat, melyek célja a tárgyalások bonyolítása olyan kérdések feletti vitával, amelyeket már teljes mértékben megoldottak. Kijelentette, hogy az ilyen hozzáállás következtében a konferencia holtpontra juthatna, és meghiúsulhatna a nemzetközi tengerjogi megállapodás elfogadása. ENSZ-szeminárium (ČSTK) - A közel-keleti konfliktus „rendezésének“ amerikai koncepciója csupán „használati utasítás“ a térség helyzetének kiélezésére. Ez a véleményük a palesztin kérdésről rendezett 5. területi ENSZ-szeminárium résztvevőinek, amelyet New Yorkban tartanak. iránti keresletet. Ez a recesszió makacsul tartja magát, s már a 70- es évek derekától gyötri a tőkés országokat. Tehát a pillanatnyi olajpiaci helyzet korántsem előnyös az OPEC szempontjából. A mára összehívott rendkívüli tanácskozás előkészítése is eléggé problematikus volt, hiszen ezúttal nem az a már megszokott kérdés: mennyivel emelni az árat, hanem mennyivel csökkenteni. Merőben új a helyzet tehát. Leginkább a legnagyobb OPEC-termeló, Szaud-Arábia érezheti magát nyeregben, mert mindig is óvatos volt, ha áremelésről volt szó. (Persze ebben az is közrejátszott; arra törekedett, hogy visszafogja a szélsőséges áremelési törekvéseket.) Rijadban most büszkén verik a mellüket: lám, mindig figyelmeztettek, a nyakló nélküli áremelések átka a takarékosság, s hosszú távon a féktelen árpolitikának az OPEC látja a kárát. Most ez bekövetkezett. Az OPEC kénytelen a hivatalos egységártól eltérően árengedményeket adni, s megváltásként várja a tőkés gazdasági fellendülést, hogy a beinduló gazdasági élettel az olajipar is megélénküljön és az olajexportálók ismét fölülke(ČSTK) - Nicaragua népe megértéssel fogadta a rendkívüli állapot kihirdetését, a politikai pártok és tömegszervezetek pedig az ország vezetőihez intézett távirataikban követelik, hogy a forradalmi törvények teljes szigorával sújtsanak le a terroristákra. Nicaragua népe készen áll arra, hogy megvédje az oly sok áldozattal és vérrel kivívott szabadságát - hangoztatják az üzenetek. xxx A nicaraguai honvédelmi minisztérium tegnap közölte, hogy szerdán behatolt az ország felségvizeire egy salvadori őrhajó, és tüzet nyitott egy nicaraguai halászhajóra. A tűzpárbaj több mint egy óráig tartott. Egy nicaraguai (ČSTK) - Reagan amerikai elnök szerdán terjesztette a Kongresszus elé jóváhagyásra a közép-amerikai és karibi országoknak nyújtandó 350 millió dolláros „kiegészítő támogatásról“ szóló törvényjavaslatot. A program, amelyet Reagan az Amerikai Államok Szervezetének közgyűlésén február 24-én terjesztett elő, ugyancsak vámkedvezményeket és az amerikai beruházási tevékenység felélénkítését helyezi kilátásba a térség országai számára. A program természetesen csak az olyan Amerika-barát rezsime- ket részesíti gazdasági és politikai előnyben, mint Salvador, Honduras, Dominica, Costa Rica, Belize és Jamaika. A terv nyilvánvaló célja az Egyesült Államok befolyásának erősítése a térségben. Reagan a Kongresszushoz intézett üzenetében azt írta, hogy az rekedjenek. Ez azonban várat magára. Tény, hogy amiről ma, holnap Bécsben döntenek, szokatlan az OPEC-berkekben. Nem elég ugyanis árcsökkentést elhatározni, hanem ez párhuzamosan az olajkitermelés visszafogásával is jár. Kérdés, ki mennyivel korlátozza olajtermelését. Az utóbbi napokban olyan hírek terjedtek el, hogy Szaud-Arábia jelentős áldozatot hoz: lényegesen csökkenti napi 7 millió hordós termelését. Az OPEC tehát az árleszállítással egyidejűleg bizonyára a kollektív termeléscsökkentés mellett dönt, a napi 20 millió hordóról 18,5-re szállítja le a kitermelést. Az olajár tehát hosszú idő után kissé alászáll. Nehéz eldönteni, tartós lesz-e ez az irányzat. Egyes vélemények szerint az OPEC, ha csökkenti az árat, azt kizárólag hosszútávú, öncélú elképzelései miatt teszi. Vagyis azt szeretné elérni, hogy a csökkenő ár leszoktassa a fogyasztókat a takarékosságról, és hogy azok visszatérjenek a nagyobb fogyasztáshoz. A bécsi OPEC-központban váltig hangoztatják: még egyszer nem esnek abba a hibába, hogy szüntelen áremelésekkel belehajszolják a tőkés fogyasztókat a rájuk bumerángként visszaütő takarékosságba. P. VONYIK ERZSÉBET katona megsebesült, s a halászhajó megsérült. A minisztérium az akciót Nicaragua szuverenitása durva megsértésének tekinti, s az a véleménye, hogy előre megtervezett provokációról van szó, amelynek célja a feszültség fokozása a térségben. A nicaraguai kormány hajlandó tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal a kölcsönös kapcsolatok javításáról, de csak akkor, ha a párbeszéd reális alapokból indul ki, és célja egyértelműen a térség békéjének biztosítása lesz - jelentette ki Tomas Borge nicaraguai belügyminiszter. Hangsúlyozta továbbá, hogy bármiféle tárgyalások feltétele,, hogy az Egyesült Államok szavatolja: nem támadja meg Nicaraguát. USA már az október 30-án befejeződő idei költségvetési évben folyósítja a tervezett 350 millió dollárt. Hozzáfűzte, hogy követelni fogja: a következő költségvetési évben további 664 millió dollárt folyósítsanak a közép-amerikai országok „gazdasági támogatása“ céljából. SALVADOR A hazafias erők készek tárgyalni (ČSTK) - Arnoldo Bernal, a salvadori Forradalmi Demokratikus Front vezetőségének tagja az olasz Paese Sera című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a jelenlegi katonai helyzetre Salvadorban a hazafias erők előretörése a jellemző. Megállapította, hogy a salvadori hadsereg több katonája a partizánok oldalára állt. Itt az ideje, hogy politikai tárgyalások kezdődjenek a válság rendezéséről - mondotta Bernal. A hazafias erők készek bármiféle előzetes feltétel nélkül tárgyalóasztalhoz ülni. A salvadori ellenzéki erők képviselője ismételten cáfolta azt a washingtoni állítást, miszerint a partizánok Kelet-Európából szerzik fegyvereiket. A fegyvereket az Egyesült Államok szállítja nekünk - mondotta. Hogyan? Sok fegyvert zsákmányoltunk, a többit pedig a Közép-Amerikában virágzó feketepiacon vettük - állapította meg Bernal. A kolumbiai választások eredménye (ČSTK) - Bogotában szerdán hozták nyilvánosságra a múlt vasárnap tartott parlamenti választások eredményeit. A választásokat a kormányzó Liberális Párt nyerte meg, melynek jelöltjei a 22 tartomány közül 19-ben szerezték meg a többséget. A többi tartományban a másik polgári politikai szervezet, a Konzervatív Párt jelöltjei győztek. A bejegyezett 13 millió választásra jogosult kolumbiai polgár közül csak 5 milliónyian adták le voksukat. Az OPEC-ülés margójára OLAJÁR ÉS OLAJÁRADAT Az USA befolyásának erősítésére törekszik A Német Szövetségi Köztársaságban a Rajna és a Ruhr vidékét sújtja leginkább a jelenlegi gazdasági válság. Észak-Rajna-Vesztfá- lia tartományban már több mint félmillió a munkanélküliek száma. A munkaközvetítő irodák előtt naponta több ezren állnak sorba, ám kevés a reményük arra, hogy munkát találnak. (Telefoto: ČSTK)