Új Szó, 1982. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1982-03-16 / 63. szám, kedd

Az Út könyv alakban Hazai könyvkiadásunk sajtótör­téneti adósságainak törlesztése igencsak vontatottan halad. Ezt legjobban az a hat esztendő bizo­nyítja, amely a (Csanda Sándor összeállításában és bevezető ta­nulmányával) Magyar Nap 1936-1936 című antológia megje­lenése (1975) óta eltelt. Éppen ezért örvendetes tényként nyug­tázhatjuk az ezt követő legna­gyobb vállalkozást, amely a Fábry Zoltán szerkesztette Az Út című marxista szellemű kultúrpolitikai folyóirat fennállásának hat eszten­dejét mutatja be. A válogatást el­végző és a kötetet bevezető Kö­zelkép az útról című tanulmányt író Fonod Zoltán - első olvasásra úgy tűnik - pontos munkát vég­zett. A közel hatvan oldalas tanul­mány átfogja a folyóirat történetét, kijelöli helyét a korabeli baloldali irodalmi folyóiratok között. Alcíme­it olvasva - Honnan indultak, s mit vállaltak?; Miről írt Az Út?; Az értelmiség az osztályharc frontján; Kultúraszervezés és közéletiség Az Út hasábjain; A folyóirat iroda­lompolitikai szempontjai és a fel­bukkanó kérdőjelek; Fábry Zoltán, Balogh Edgár és Az Út szerkesz­tésének problémái - nyilvánvalóvá válik, hogy a tanulmány szerzője sajtótörténeti áttekintés helyett a mélyebb elemzést, a lapot ol­vasva tapasztalható jelenségek, koncepcióbeli változások és fejlő­dési tendenciák vizsgálatát tűzte ki célul. Ennek a munkának az eredménye, hogy pontos képet kapunk a korabeli baloldali értel­miség eszmei és mozgalmi tago­lódásáról, kutatásra ösztönző té­nyeket olvashatunk a munkás­színjátszás szervezési és elméleti kérdéseiről. A tanulmányszerző körültekintően tisztázta a lap iro­dalompolitikai szempontjait is. Az egykori folyóiratközlésekből készített antológiák értékét a ben­nük található könyvészeti informá­ciók mennyiségével együtt, a válo­gatás szempontjainak mindenkép­pen elvárható objektivitása adja. Éppen ezért szólni kell néhány olyan tényről, amely a bevezető tanulmány értékeire figyelve is, utólag szembetűnő hiányosság­ként jelentkezik. Az összeállító megfeledkezett arról, hogy feltün­tesse a folyóirat lelőhelyjegyzékét. A könyvészeti adatokat közölve elfeledkezett a lap formátumáról, szedésének és tördelésének mi­nőségéről, a grafikai kivitelezésről. A tanulmány tartalmára és szerke­zetére figyelve kiderül, hogy a be­fejező rész csupán az említés szintjén tárgyalja a lap más folyó­iratokhoz fűződő kapcsolatait. A jegyzetapparátusban sem tünte­ti fel, hogy Fábrynak az erdélyi Korunknál végzett szerkesztői munkáján kívül, miben nyilvánult meg a két folyóirat konkrét kap­csolata (cikkátvételek, másodköz­lések, összehangolt szerkesztés stb). Ezek kapcsán kell szólni a sajtótörténeti antológiák értékeit feltétlenül növelő könyvészeti mu­tatók hiányosságairól és hiányá­ról. Kezdve azzal, hogy a váloga­tás szerzőiről közölt szócikkek szerkesztése nem következetes. Egyes szerzők esetében lexikon­hoz méltó konkrétsággal és tö­mörséggel szerkesztettek, másutt - például Steiner Gáborról, Mos- kovics Kálmánról, Karikás Fri­gyesről - csupán általánosan is­mert adatokat közöl. A kötet leg­nagyobb # hiányossága, hogy a hozzáférhető lapszámok reper­tóriumát és a folyóiratban közölt grafikák jegyzékét nem közli. Ugyanígy hiányzik a névmutató, amely magát a kötetet tenné ke­zel hetówé. A válogatás szempontjainak objektivitását anélkül, hogy az ol­vasó Az Út hozzáférhető számait ne olvasná, lehetetlen megállapí­tani. Fontos, a csehszlovákiai ma­gyar baloldali mozgalmak történe­téhez adalékokat szolgáltató írá­sok kerültek egymás mellé. Mégis hiányolható a közreadott írások közül a lap első számában napvi­lágot látott Mit akarunk? és az ugyanott közölt Útravaló című Fábry-írás. Ennek a két cikknek mindenképpen helyet kellett volna szorítani a kötetben, mivel a folyó­irat programját, a szerkesztők szándékait foglalta össze. Az Út 1931 - 1936 című antoló­gia fontos vállalkozás, éppen ezért igazságtalan lenne, ha a fenti kifo­gásokat önmaguk tudományos és gyakorlati funkcióinál többre tarta­nánk. Jelentőségét a folyóirat első számának megjelenésétől eltelt fél évszázad, az összegyűjtött szá­mos, eddig közkézen nem forgó sajtótörténeti és munkásmozga­lom-történeti adat növeli. Fonod Zoltán bevezető tanulmánya cá- folhatatlanul bizonyítja Az Út mun­kásmozgalomban betöltött szere­pét. Szélesebb érdeklődésére is számot tarthat a Sarló utolsó sza­kaszát és a kommunista párthoz való közeledés hátterét megvilágí­tó Balogh Edgár-írás. Feltétlenül meg kell említeni a kötet grafikailag szépre formált borítóját, amely méltó, dokumen­tatív értékű kiegészítője az antoló­giának. A könyv tervezője Varga Lajos jól olvasható tipográfiai for­mát teremtett. (Madách) DUSZA ISTVÁN Janiga József: Csallóközi motívumok LEHETŐSÉGEK A PÁLYAVÁLASZTÁS SZEMPONTJAI Hazánk gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének alapvető feltétele, hogy a dolgozók minden tekintetben megfeleljenek a fejlett szocialista társadalom igényeinek és a maga helyén mindenki tudá­sának, képességeinek a legjavát adja. Nagyon is időszerű ez a megál­lapítás az általános iskolát és a gimnáziumot végző tanuló ese­tében. Meg kell válaszolniuk a nagy kérdést: milyen szakmát, milyen pályát válasszanak? E problémájuk megoldásában nin­csenek egyedül. Szüleiket épp oly mértékben foglalkoztatja ez az égető kérdés, mint osztályfőnökü­ket. A család és az iskola a maga módján segíti a gyereket a pálya- választásban, lényeges azonban, hogy a gyerekek, a család és az islola döntése egybeessen, mert csak így lehet sikeres a választás. Míg a szigorú társadalmi hierar­chia határozta meg a foglalkozás- választást, addig nem jelentett ez különösebb gondot. A felszabadu­lás után, a nagy társadalmi válto­zás időszakában már nem volt természetes, hogy a gyerek auto­matikusan folytatja szülei foglalko­zását. Ekkor került először előtér­be a pályaválasztás ügye, és szükségessé vált a gyerekek tu­datos felkészítése a pályaválasz­tási döntésre. A pályavalasztás az oktató-nevelő munka szerves ré­sze lett. Erről tanúskodnak az is­kolai tankönyvek, olvasókönyvek témái is. Az olvasmányok tartalma az egyes szakmákhoz való vi­szony. Az olvasmányok bemutat­ják a gyerekeknek azt is, milyen változatos, gazdag a pályák vilá­ga. Felső tagozatos tanulóink szá­mára a szaktárgyak (a matemati­ka, fizika, kémia biológia stb.) taní­tásával és a különböző szakkörök­ben végzett munkával közvetíti az iskola a pályaválasztási ismeretet. Bár az iskola tervszerűen felkészí­ti tanulóit e nagy feladatra, még­sem megy minden olyan simán, mert a tanulók tapasztalat híján kényszerülnek dönteni. Többsé­gük 14 éves korban véglegesen választ (a szakmunkástanulók és szakközépiskolások) a gimnázium­ba jelentkezők viszont még négy év gondolkodási időt kapnak. így a 14 éves fiatal, akiben még nem ala­kult ki kellőképpen a döntés, szülői segítségre vár. Itt viszont felvető­dik a kérdés, hogy a szülők meny­nyire ismerik reálisan gyermekeik képességeit, esetleg nem elfogul- tak-e velük szemben? Az utóbbi bizonyos mértékben érthető is, mert melyik szülő ne szeretné a legjobbat gyermekének. Ez így helyes is, csak túlzásokba ne es­senek, mert gyakorta megtörténik, hogy a szülők saját meg nem valósult vágyaikat szeretnék gyer­mekeik pályaválasztásában meg­valósítani, ezért olyan foglalkozá­sok felé irányítják őket, amelyek­hez nekik sem kedvük, sem adott­ságuk nincs. A szülők helyesen csak akkor segíthetnek gyermekeiknek, ha ők maguk ismerik a választott foglal­kozást, a gyermekükre váró mun­kát és tisztában vannak a szakma követelményeivel; vagy szemé­lyes tapasztalatból, esetleg más javaslata alapján vagy írásos tájé­koztatóból. A szülői értekezleteket is felhasználhatják a pályaválasz­tással kapcsolatos ismeretek köz­vetítésére. Bár Németh László több mint fél évszázaddal ezelőtt figyelmeztetett: „..a döntés az egyes tanulók pályaválasztása ügyében sohasem történhetik szülői értekezleteken, ez a súlyos felelősséggel járó feladat csak egyénenként oldható meg. .. A pedagógus persze a szülőknek csak tanáccsal szolgálhat. Azon­ban ha tisztában van a gyerek egyéniségével s a választott pálya természetével, az az ő szavának a szülővel szemben föltétien tekin­télyt biztosít, mert tanácsaiban olyan tényezőket mondhat, ame­lyek igazságát a szülő is kénytelen elismerni. Ezért feltételnül szüksé­ges, hogy a pedagógus teljesen átérezze az erkölcsi felelősség sú­lyát a saját tanácsával szemben.“ Tehát a pedagógus, az osztály­főnök szerepe kiemelkedővé válik ebben a helyzetben, mivel tanítvá­nyait három-négy éven át oktatja, irányítja, így behatóbban megis­merkedik a gyerekkel. A diákokat az oktató-nevelő munka folyama­tában ismeri meg az osztálykö­zösség keretén belül. Lehetősége van, hogy jellemüket, tulajdonsá­gukat, a közösségben egymáshoz való viszonyukat és nem utolsó­sorban képességüket felfedje. S mindezt megfelelő módon fej­lesztve olyan emberekké alakít­hatja őket, akik képesek lesznek helytállni szakmájukban és az életben egyaránt. FEDOR ERIKA ÚJ FILMEK Esély (lengyel) Erkölcsi példázat ez a lengyel film, a szó legjobb értelmében az, mert a morális vizsgálódás mögött a legkonkrétabb, mindenki számá­ra átélhető élethelyzetek és dönté­sek húzódnak meg. Pedagógu­sokról szól a film, de a történet nemcsak iskolában játszódhat, hanem másutt is: hivatalban, in­tézményben, üzemben, minde­nütt. A helyszín egy kisvárosi közép­iskola, s a főszereplő egy újdon­sült tornatanár, egykori aktív spor­toló, aki edzőként szeretne karriert csinálni. Kezdetben energikus, szigorú, de igazságszerető em­bernek bizonyul, s célja, hogy fel­lendítse a pangó iskolai sportéle­tet. A lelkes fia­talember nagyon céltudatosan, de egyre kemé­nyebben foglal­kozik a diákok­kal, csak a maga dolgát látja, nem is hajlandó mást és másokat látni, mert ha valaki, ő aztán igazán tudja, mire megy a játék. Ügybuz­galma és becs­vágya határta­lan, módszerei már-már ember­telenek, s a já­ték, a kézilabdázás révén másokat is a saját játékává akar tenni. Lelkes hívei és pártfogói is akadnak, nem csupán a tanári karban, hanem a helyi ipari válla­latban is, mely anyagilag is támo­gatja az iskolai kézilabdacsapatot. A testedző tanár mindinkább visz- szaél tanítványaival, edzései kí­méletlen drillé fajulnak, s mert a csapat eredményt mutat föl, a cél szentesíti az eszközt. Egyre kegyetlenebbül hajszolja a fiúkat, s egy-egy mérkőzésre való felké­szülés már nemcsak a szabadidő vagy a szakköri foglalkozások, ha­nem a tanítási órák rovására is megy. Egyre jobban fanatizálja a fiatalokat, nem hagy szabad te­ret egyéb képességeik, személyi­ségük kibontakozásához, sőt megakadályozza, hogy egyik-má­sik irodalmi szakkörbe vagy az amatőr dzsesszenekar próbáira járjon. Sokasodnak a konfliktusos helyzetek, nem csupán a tornata­nár és pedagóguskollégái, hanem közte és a tanítványai között is. Más fából faragták a gimnázium történelemtanárát; ő inkább töp­reng, mérlegel, vívódik, bár tesz is egyet-mást. Például irodalmi összeállítást rendez, a tanítványa­it lelkesíti, a száraz tananyagot Két világsztár, napjaink két leg­foglalkoztatottabb színészének já­tékára épül Dino Risi tragikomédi­ája, az Első szerelem. A férfi - Ugo Tognazzi alakítja - idős kabarészínész, a szakma egykor tisztelt és megbecsült képviselője, a lány - Ornella Muti formálja meg Ugo Tognazzi, az olasz film főszereplője- a színészotthon szobalánya. Az otthonban ismerkednek meg, itt szövődik köztük szerelem, a nagy korkülönbség ellenére is szép, tiszta érzés. Picchio, a színész szinte megfi­atalodik, szárnyakat kap a szere­lemtől, arról ábrándozik, hogy ka­barét alakít, és ismét hírneves lesz. Felhőtlen kapcsolatukat azonban csakhamar beárnyékolja a férfi féltékenysé­ge, s a lány túlzott szabadelvűsége. A férfi megtébolyo- dik, elveszti emléke­zetét, majd gyógyul­tan ismét visszatér az otthonba... Dino Risi a törté­netet iróniával és vaskos népi humor­ral fűszerezve be­széli el. Leplezetlen nosztalgiával szem­léli a modern szóra­koztató ipar fellen­dülése miatt vissza­vonhatatlanul meg­szűnt meghitt kaba­ré- és revüegyütte- seket, színházakat. Az Első szerelem a rendezőtől megszokott mester­ségbeli tudással készült; pergő rit­mus, remek színészi alakítás jel­lemzi a filmet. -ym­Ajszú 4 1982. III. 16. élettel telíti, új módszerekkel pró­bálkozik. Arra törekszik: tanulja­nak meg a diákok önállóan gon­dolkodni, s legyen önálló vélemé­nyük. Ez a tanár maga isjellemes, megborzad kollégája módszerei­től, a többiek közönyétől, s igazat mond akkor is, ha tudja, hátránya, baja származhat belőle. S a történelem- és tornatanár párharcában vajon hol áll az igaz­gató? Természetesen a testedző tanár oldalán. A kézilabdacsapat hirtelen fellendülése, győzelme, a látványos siker őt is - akárcsak a többi pedagógust - elkápráztat­ja. S hogyne örülne a sikernek, Krzysztof Zaleski a tornatanár szerepében amikor ráadásul az iskolának haszna is van belőle, hiszen a he­lyi ipari vállalat nem csak az együttest támogatja, hanem az is­kolát segédeszközökkel is ellátja. Látszólag tehát mindenki jól jár, s talán baj az, ha egy iskola jó sporteredményeket mutat föl? S hogy az eredmények a tanítás­tanulás háttérbe szorításával, a tanulók agyonhajszolásával, ter­mészetes adottságaiknak elfojtá­sával születtek? Arról csak a tan­testület egy-két pedagógusa tud, s az ő szavuk - főleg a történe­lemtanáré - nem sokat nyom a lat­ba. Csak a kézilabdacsapat egyik tagjának öngyilkossági kísérlete nyitja fel a szemeket. S a zárókép: e rendkívüli esetért a tornatanárt súlyos fegyelmi büntetéssel sújt­ják. A kör ezzel ebben a taninté­zetben lezárult. Talán, hogy kez­dődjék másutt, más környezetben, ahol ez a típus föltűnik. Hiteles, a kisebb zökkenők elle­nére is tartalmas, jó film az Esély. Része van ebben Feliks Falk ren- dezőn-forgatókönyvírón kívül a ki­tűnő színészi produkciónak is: Jerzy Stuhr (történelem-tanár) és Krzysztof Zaleski (tornatanár) nagy átéléssel játszott kiemelkedő alakításának. Első szerelem (olasz)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents