Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-25 / 47. szám, csütörtök

ÚJ szú 5 1982. II. 25. Pártunk és dolgozó népünk nevében A Februári Győzelem 34. évfordulóját ünne­peljük ezekben a napokban. Ez a sorsdöntő esemény örök időkre dicső fejezete lesz Cseh­szlovákia Kommunista Pártja történetének, mint ahogy Klement Gottwald nevétől is elválasztha­tatlan. Pártunk egyik alapító tagja, kimagasló vezetője, eszmeileg szilárd, magas fokon kép­zett politikus és kiváló államférfi kora ifjúsága óta a marxizmus-leninizmus alapján végezte forradalmi tevékenységét. Politikai érettségé­nek, kiváló szervező és taktikai képességének számtalanszor adta tanúbizonyságát a kapitaliz­mus megdöntéséért folytatott osztályharc veze­tésében, pártunk bolsevizálásában, az antifa­siszta népfrontpolitika kibontakoztatásában, a hitleri megszállók s hazai csatlósaik kiűzésére szervezett ellenállás és fegyveres felkelés szer­vezésében, majd a felszabadulásunk után a nemzeti demokratikus forradalom végigharco- lása és az ország újjáépítése során. Életpályája, forradalmi munkássága kétségkívül az 1948-as februári események idején tetőzött, amikor az ellenforradalmi reakció felett aratott győzelmet szorosan összehangolta a szocializmusba való békés átmenet távlataival, ami aztán a CSKP IX. kongresszusán meghirdetett szocialista építés programjában s megvalósításában testesült meg. Alább a Győzelmes Februárra való emlé­kezés alkalmából részleteket idézünk Klement Gottwald 1948 februárjában elhangzott beszé­deiből. A válság oka abban keresendő, hogy a reakció meg akarja hiúsítani a jelenlegi kormány építő programjának maradéktalan telje­sítését, különösképpen a népi de­mokratikus alkotmánynak, a nem­zeti biztosításról szóló törvénynek, az új földreformról, a parasztok és iparosok adókedvezményeiről szóló törvénynek és számos olyan további törvénynek és intézkedés­nek a megvalósítását, melyek a városok és falvak dolgozó népe érdekeit szolgálják. Az ok abban keresendő, hogy a reakció fel akarja forgatni az igazi Nemzeti Frontot, a munká­sok, parasztok, iparosok és az értelmiség testvéri szövetségét az elnyomók régi jelszava értelmé­ben: ,,Oszd meg és uralkodj“. Az ok abban rejlik, hogy a reak­ció hazánkat szembe akarja állíta­ni szláv szövetségeseinkkel, külö­nösképpen közülük a leghatalma­sabbal, a Szovjetunióval, s emel­lett egyáltalán nem törődik azzal, hogy ez újabb Münchennek, Csehszlovákia újabb nemzeti és állami katasztrófájának a kezdetét jelentené. Az okot egészen egyszerűen abban kell keresni, hogy a hazai reakciós Vorok - a külföldi reakció felbujtására és támogatásával - döntő kísérletet tesznek népi demokratikus rendszerünk felfor­gatására és mindannak fokozatos megszüntetésére, amit a népnek a nemzeti forradalom és a felsza­badítás hozott. (A prágai Óváros téren 1948. február 21-én tartott népgyúlé- sen elhangzott beszédéből) * * * Mi, kommunisták, akik szilárdan kitartunk a népi demokrácia és az eddigi állampolitika elvei mellett, követeljük, hogy a válságot alkot­mányos úton, demokratikus szel­lemben, a parlamenti hagyomá­nyok alapján, valamint Csehszlo­vákia dolgozó népe akaratával összhangban oldják meg. Követeljük az eddigi szokások­nak megfelelően és a nép akara­tával összhangban, hogy fogad­tassák el a miniszterek lemondá­sa, akik hűtlenné váltak a Nemzeti Front alapelveihez és a kormány programjához, a kormányt pedig a népnek és szervezeteinek új, hű képviselőivel egészítessék ki. A libereci Elitex Kutatóintézet a Chrastavai és a Týništé nad Orlicí-i Elitex vállalattal együtt­működve új típusú szövőgépet fejlesztett ki. Az OK-130-PS típusú gép kezelése könnyű, a korábbi típusokhoz képest kevesebb energiát fogyaszt, termelékenysége csaknem kétszeres. A képen: Jirí Mlynár mérnök (baloldalt) és Pavel Milde az új szövőgép egyik alkatrészét állítja be. (Michal Kalina felvétele - ČTK) K öveteljük, hogy ez a kormány teljes mértékben a város és a falu dolgozó népének igazi Nemzeti Frontjára támaszkodjék, hogy magáévá tegye az eddigi kormány országépítő programját és a néppel szorosan együttmű­ködve megvalósítsa a halasztha­tatlan követeléseket. Közöttük el­sősorban az új alkotmányt, a nem­zeti biztosításról, az új földreform­ról, a földművesek és iparosok adókedv azményéről szóló törvé­nyeket és a törvényes határidőben igazán demokratikus választásokat készítsen elő. Ez az egyetlen út a zűrzavar és a káosz megakadályozására, amelyet a reakció elő akar idézni és az egyetlen út további előreha­ladásunk biztosítására. Ezt az utat ajánlják a kommunisták, amidőn az utóbbi napok nagy tüntetésein megnyilvánult népakaratot tolmá­csolják. Meg vagyok róla győződve, hogy ezt az utat fogja választani az önök mai történelmi tanácsko­zása is, valamint politikai- és kö­zéletünk minden olyan képviselő­je, akiknek tényleg szívén fekszik a nép és a köztársaság sorsa. (Az üzemi bizottságok és a szakszervezeti csoportok or­szágos kongresszusán 1948. február 22-én tartott beszé­déből) ... Ezért az a véleményem, drá­ga barátaim, hogy az új Csehszlo­vák-Szovjet Baráti Szövetségnek mindjárt születése pillanatában hatalmas feladat jutott osztályré­szül: ott állni a csehszlovák-szov­jet szövetség vártáján, mozgósíta­ni erre egész népünket, fennen hirdetni minden irányban, hogy szövetségi kötelékeink érinthetet­lenek, hogy mindig és mindenben a Szovjetunió oldalán fogunk ha­ladni és soha másképp. Kimonda­ni, hogy népünk a jövőben már nem tűri a szovjetellenes uszítá­sokat és üzelmeket, sem a sajtó, se más politikai tényező részéről. Gondoskodni kell arról, hogy a tör­vény kemény ökle lesújtson min­denkire, aki aláássa külpolitikán­kat és így államunk alapjait is. Nagy, de megtisztelő feladatok várnak önökre, drága barátaim. Legyenek azonban tudatában an­nak, hogy ebben az erőfeszítés­ben egész haladó, dolgozó né­pünk élvonalában állanak és hogy ennek a hatalmas, igazságos erő­nek győznie kell. (A Csehszlovák-Szovjet Bará­ti Szövetség 1948. február 22-én tartott prágai országos kong­resszusán mondott beszédéből) Éppen most jövök a Várból, az elnök úrtól. Ma reggel terjesztet­tem elő az ajánlatot, hogy fogadja el a febr. 20-án visszalépett mi­niszterek lemondását. Egyidejűleg az elnök úrnak át­nyújtottam azoknak a személyek­nek a jegyzékét, akikkel a kor­mányt kiegészíteni és újjáalakítani javasoltuk. Közölhetem önökkel, hogy az elnök úr valamennyi ja­vaslatomat, úgy ahogyan azokat előterjesztettem, elfogadta. Elvtár­sak, mind a felmentő, mind a kine­vezési dekrétumokat az elnök úr alaírta és rövidesen én is ellen- jegyzem azokat. Az elnök úr e javaslatról nem könnyen határozott, ami látható abból, hogy elég hosszú ideig tar­tott, míg a dolgokat megfontolta és döntött. Mindennek ellenére az el­nök úr végül is elismerte az ilyen intézkedés szükségességét és el­kerülhetetlen voltát. Főleg azért ismerte el, mert belátta, hogy ez a nép kívánsága, akarata és hangja. Mi, elvtársak, hálásak vagyunk az elnök úrnak, hogy tiszteletben tudta tartani a nép kívánságát és akaratát olyan ügyben, amely neki személyesen igen nehezére esett. És most, elvtársak, még néhány szót. A reakciót, amely éppen eb­ben az időben döntő csapásra készült népi demokratikus ren­dünk ellen, visszavertük és ő maga szenvedett vereséget. Mindenek­előtt népünk ébersége és szilárd harcos akarata idézte elő a reakci­ónak ezt a vereségét. Népünk egysége, a munkás- osztály egysége, a munkások parasztok, iparosok és értelmisé­giek egysége volt az, amely nem­zetünknek elegendő erőt adott, hogy csírájában, néhány rövid nap alatt elfojtsa a reakció ármányko­dását és összeesküvését. Most, amikor a reakció vala­mennyi támadását visszavertük, ismét visszatérünk munkánkhoz, kétéves tervünk teljesítésével végzett országépítésünkhöz. Munkánk annál is örvendetesebb lesz, mert a jövőben már sokkal kevesebb lesz a felforgató és sza­botáló elem, mint eddig. M ost, elvtársak, amikor népünk akarata olyan dicsőségesen érvényesült, egyetlen hatalmas munkaerőfeszítésre kell ismét tö­mörülnünk, hogy legyőzzünk min­den előttünk álló nehézséget és a reakciósoktól megtisztított köz­társaságunkban felépítsük az egész dolgozó nép boldog ott­honát. (Beszéd Prága népének Ven­cel téri nagygyűlésén, 1948. február 25-én) Tapasztalatait megosztja- Gyermekkoromban nem gondoltam, hogy .olajfinomító­ban dolgozom majd. A sors azonban kiszámíthatatlan - kezdi a beszélgetést Fodor Vladimír. Miután kitanulta a géplaka­tosi szakmát, Bősről (Gabčíko- vo) Szlovákia fővárosába ke­rült dolgozni. Innét vonult be a tényleges katonai szolgálat­ra, ahonnét tartalékos sza­kaszvezetőként tért vissza a polgári életbe. A vízgazdál­kodásban mint karbantartó dolgozott. Közben megnősült, jöttek a gyerekek. Életében azonban nemcsak ez hozott változást:- 1958-ban a Slovnaftba kerültem. Letettem az állam­vizsgát, s gőzturbina kezelője, majd később a lepároló részle­gen múszakvezetó mester let­tem. Hét évvel ezelőtt adták át a II. etilén részleget, ahol ope­rátorként dolgoztam. Bárhová is került, mindenütt becsülettel helytállt, jó kollektí­vát alakított ki maga körül. Nem sajnálta a fáradságot, ta­pasztalatait megosztotta a fia­talokkal. Ezért is vették fel húsz évvel ezelőtt a párttagok sorába, két évvel később pedig a népi milícia üzemi egységé­be. A hetvenes évek elején pártfeladatként elvállalta az üzemőrség-parancsnok tiszt­ségét. Erről így vélekedik:- Jó munkahelyem volt, az új megbízatást nehezen vállal­tam el. Meggyőztek és végül is megértettem, hogy szükség van ott rám. Két óv alatt javult a szolgálat-ellátás színvonala, megerősödött a fegyelem, csökkent a túlórák száma. Megszerveztük a közvagyon megbízható védelmét. Nyolc év távlatából visszatekintve, azt hiszem, hogy eleget tettem feletteseim, a pártszervezet el­várásának. S ez jó érzés. A népi milícia üzemi egysé­gében lövészként kezdte, majd motoros összekötő lett. Példá­san látta el a szolgálatból reá háruló feladatokat. A válságos években hetekig le sem vetette az egyenruhát, nem aludt ott­hon. Tudta hol a helye, mit kell tennie. Akik bíztak benne, nem csalatkoztak. Kiérdemelte, hogy 1975 óta az üzemi egy­ség törzskarának megbecsült tagja.- Az utóbbi években szol­gálatvezetői feladatkört látok el - folytatja. - Ha gyakorlatra megyünk, az ellátásról, a szük­séges felszerelésről én gon­doskodom. Az idei kiképzési évben mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük a Példás egység címet. Azt hiszem, jó úton haladunk, ugyanis aknavetöseink az éleslövészeten elnyerték a vá­rosi törzskar vándorzászlaját. Egy szőke fiatalember nyit be. Félszegen néz körül, majd zavarát leküzdve megszólal.- Fodor elvtárs egy kis problémánk van... Nem jönne el megnézni?- Megyek, fiam. Negyed óra múlva tér vissza.- Jó fiúk, csak nincs még elég tapasztalatuk. Egyébként én is brigádtag vagyok, meg­kaptam az ezüstjelvényt. Kol­lektívánk a Népi milícia szocia­lista munkabrigád nevet vá­lasztotta.- Miért ezt a nevet?- Tudatosan. Abban az idő­ben, amikor megalakult, töb­ben voltunk a népi milícia tag­jai. Jelenleg is évente két bri­gádtagot készítünk fel párttag­jelöltségre, illetve a népi milícia üzemi egységébe. így oldjuk meg az utánpótlást. Szükség van a fiatalokra, hiszen jóma­gam is ötvenéves múlottam. Az önként vállalt feladatok teljesítése sok szabad idejét rabolta el. Előfordult, hogy a családi terveket, számításo­kat váratlan esemény húzta keresztül. A gyerekekkel édes­anyjuk, aki 18 éve szintén a Slovnaftban dolgozik, ma­radt.- Hogy feladataimnak min­denkor eleget tudtam tenni, hogy gyakran nélkülözni tudott a család, az elsősorban is a feleségem érdeme - mondja határozottan. - Nem udvarias­ságból mondom, ez a valóság. Munkatársai szerint szereti az embereket, a vidámságot, szeretik ót magát is közvetlen­ségéért, segítőkészségéért. Magáról ezt mondja:- Meg kell vallanom, hirte­len természetű vagyok, lobba­nékony. A kritikus helyzetek­ben azonban mindig sikerült nyugodtnak maradnom.- Szabad idejében mit csinál?- Van négy ár kertem s az­tán a két unokám. Mindez szá­momra jó kikapcsolódást je­lent. Több kitüntetést kapott: a vállalat és a szakágazat leg­jobb dolgozója, a népi milícia példás tagja, a példás lövész jelvényt, a népi milíciában szerzett érdemekért kitüntetés II. fokozatát. Olyan ember, aki sokat tett és tesz azért, hogy az egységben a februári szel­lemben teljesítsék a feladato­kat, azért, hogy az utánpótlás se felejtse el azt a történelmi pillanatot, amikor a párt kato­nái először fogtak fegyvert a kezükbe a munkáshatalom megvédéséért. NÉMETH JÁNOS TÖBB FIGYELMET EGYMÁS IRÁNT A dolgozók közötti új típusú szocialista viszonyoknak elenged­hetetlen jellemzője: a társadalmi, munkahelyi közösségek tagjai tö­rődnek egymással, osztoznak egymás örömében, gondjában. Még inkább elvárható és szükség- szerű vonása ez a kommunisták egymás közötti kapcsolatának. Dióspatonyban (Orechová Po- tôň) a pártbizottság a kommunista pedagógusok és a pionírcsapat vezetője közreműködésével meg­szervezte, hogy az idős, veterán párttagokat külön köszöntik, ami­kor elérkezik pártbalépésük évfor­dulója. Nemesócsán (Zemianska Olča) a falusi pártalapszervezet kezdeményezésére honosodott meg az a szokás, hogy a pionírok közül a timuristák meglátogatják az idősebb, betegeskedő kommu­nistákat és érdeklődnek a beteg elvtársak hogyléte iránt. Naszva­don (Nesvady) a földművesszö- vetkezet pártszervezetének elnö­ke pontosan számon tartja, hogy a párttagok közül kit, mikor kell köszönteni életének jelentősebb eseménye, évfordulója napján. És így lehetne tovább sorolni a hasonló példákat, hiszen pár­tunk nemcsak a szervezetek rend­szere, hanem elsősorban a kom­munisták nagy közössége, azoké, akik munkájukkal építik, fejlesztik, védelmezik ezt a közösséget. Az idén, amikor közös, társa­dalmi elhatározás eredményeként az évet az idősek iránti tisztelet és megbecsülés évének tekintjük, nagyon természetes, hogy a párt­ái apszervezetek törődnek az ilyen apró, de az egyén számára mégis nagynak, jelentősnek minő­sülő figyelmességekkel. Sajnálatos viszont, hogy nem mindenhol, és nem kellő körülte­kintéssel. Bizony, olyan példát is lehetne említeni, ami jelzi, hogy megfeledkeztek erről. Márpedig az egyén iránti közöny kiöl olyan fontos érzéseket, mint amilyen az önbecsülés, a bizalom, a közös­séghez tartozás érzése, Egy kéz­fogás, egy emléklap átadása nem nagy ügy. Bizonyára megörven­deztette volna idős elvtársamat is, aki jogos öntudattal említette a mi­nap, hogy ő ifjúként lett kommu­nista, akkor, amikor a korban hoz­zá hasonlók a legjotro esetben szociáldemokraták voltak. Az a kézfogás, az a néhány megtisztelő szó - ami sajnos elmaradt - a párttagjelöltek előtt pedig jó példa lett volna. Figyelmeztette volna őket: tanuljanak annak az elvtársnak a példájából, akinek nyomába lépnek, akitől átveszik a feladatok terhét. Meglepő, és érthetetlen hát, hogy néhány helyen megfeledkez­nek ezekről az apróságokról. Úgy tűnik, a feladatok tömege leköti figyelmünket, nem jut időnk a leg­fontosabbra, a feladatokat teljesí­tőkre, illetve a személyüknek járó figyelmességek megszervezésé­re. Pedig a kommunistákat is sok­féle hatás éri a mindennapok for­gatagában, amelyeket nem mindig könnyű elviselni, amelyekhez nem mindig egyszerű alkalmazkodni. Kell a tudat: elvtársaim megbe­csülnek, tisztelnek. És kétszere­sen szükségük van erre a megbe­csülésre, tiszteletre, a veteránok­nak, akik már bizonyították, hogy érdemesek rá, akiknek egyébként is életkori sajátosságuk: igénylik a törődést. Nem mehetünk el érzéktelenül idős elvtársaink kisebb-nagyobb gondjai mellett. HAJDÚ ANDRÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents