Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-22 / 44. szám, hétfő
Sütő András új könyvéről T alán kevesen figyeltek fel a tavaly december közepén lezajlott, egyedülálló és nagyon fontos találkozóra, amelyet Berlinben rendezett és szervezett Stephan Hermlin, a neves NDK-beli író. Szinte valószínűtlen, miként tudta egyetlen ember létrehozni ezt a találkozást, hiszen nem kevesebb, mint száz író, művész és tudós tett eleget Hermlin személyes meghívásának s jött az NDK fővárosába, hogy a Berlin Szálló ami már magát a béke fogalmát is érintette, hiszen elhangzottak olyan nézetek, miszerint a béke legyen fegyvertelen, s olyanok is, hogy a békének felfegyverzettnek kell lennie, mert meg kell akadályozni egy újabb 1939-et vagy egy 1941 -et. Jurij Brézan szorb nemzetiségű NDK-beli író arra figyelmeztetett, hogy a résztvevők közül többen megjárták a második világháború poklát, érezzék hát feladatuknak megakadályozni, megelőzni a harmadikat. Günter Grass nyugatnémet író elismerte, hogy ugyanúgy fél az NSZK-ba telepítendő amerikai Pershing-rakétáktól, mint a szovjet SS-20-asoktól. Danyiil Projektor szovjet professzor válaszolt Grassnak: a legnagyobb felelősséggel kijelentette, hogy a szovjet rakéták megléte csupán válasz arra a veszélyre, amelyet a nyugatnémet területen jelenleg található különféle rakétafegyverek és atomtöltésű rakétafejeket hordozó repülőgépek jelentenek. A mezőségi születésű Sütő András eddigi életműve már szinte irodalomtörténeti léptékkel is mérhető, főként azért, mert ő folytatja az erdélyi irodalomban Tamási Áron után a Mikes Kelemen leveleskönyvéből sarjadó elbeszélő próza sajátos színű hagyományát. Ez idáig több novellás kötete, regénye, s^jatéka jelent meg. Az Anyám könnyű álmot ígér (1970), a Rigó és apostol (1970) valamint az Istenek és falovacskák (1973) szinte hármaskönyvvé összeálló kötetsor a későbbi években újabb alkotásokkal bővült ki. Esszéinek, tűnődésnek nevezett útirajzainak sora önéletírásszerű visszapillantásainak és vallomásainak gyűjteménye a Nagyenyedi fügevirág (1978) darabjaival gazdagodott, melyekben egy ország gondja-ba- ja, jelene és múltja tükröződik a jövő felé fordított aggódó tekintet kísérletében. Legismertebb drámáit nagy sikerrel játszották és játsszák most is. Sütő szinte minden művében a romániai magyarság sorskérdéseinek szenteli a legnagyobb figyelmet, a, .fennmaradás módozatain“ töpreng. Míg Fábry Zoltán műfaja az ..antifasizmus“ volt, addig Sütő műfaji meghatározását az igazság fáradhatatlan keresésében és kimondásában, a fennmaradás lehetőségein, szükségességén való elmélkedésben látjuk. A múlt idézését és hagyományőrzésének történeti aktív szemléletét éppúgy mint a „Mi dolgunk a világon?“ kérdésre való válaszkeresést is ennek a szolgálatába állítja. A szépségek helyett az igazságot, a nemzetiségi sors igazságait kutatja és beszéli ki a „megmaradás etikáját“. Jól ismeri a történelmet és ápolja a hagyományt, nincs nosztalgiája a múlt iránt és nem engedi meg a történelmi múlt és a nemzetiségi sorskérdések meghamisítását. Anyanyelvének tudatos ápolása elkötelezett művészi felelősségre vall, „egy sajátos nemzetiségi lét boltozatainak fenntartó szolgálatát“ jelenti. Az Évek - hazajáró lelkek című kötet huszonöt év (1953-1978) Sütő-írások, cikkek, naplójegyzetek válogatásából áll össze, és teljes joggal számíthat az olvasók érdeklődésére. A könyv anyaga az író útkereséseinek hiteles dokumentuma, vallomása és egyben alkotói önvizsgálata is, régebbi viták, interjúk és elhunyt példaképek, kortársak emlékezete. Mindezek a rövidebb-hosszabb elemző és publicisztikai írások egy vajúdó alkotó lélek önmaga kereséseinek üvegcserepeiként az értékek tisztázását is elvégzik. A kötet legmegszerkesztettebb egyben legterjedelmesebb írásában (Találkozások Veres Péterrel) Sütő közel húsz irodalomtörténeti dokumentum-jellegú levelet ad közre. Az egyes levél-dokumentumokhoz tapadó élmény és gondolat, a jelenből szemlélő írói attitűd formálja kerek egésszé az írást, mely Veres Péter írói-emberi életének feldolgozásánál is értékes adalékot szolgáltathat. Sütő és a „higgadt és rendkívüli bölcsességgel megáldott nemzetnevelő“ között kialakult meleg barátság 1954 őszétől szövődött. Veres Péter a fiatal erdélyi íróban „egy székely Mikszáthot" fedezett fel akkor, s bár novelláit szigorúan bírálta, hatására került Sütő a szociológiai valóság vonzásába. Veres Péter gyepsori hitelt követelő iránya fordította vissza alkotói hajlamát a fiktív régiók és képzelet területeiről. E két kívánalmát hosz- szú évek próbálása sem tudta egybeolvasztani Sütő nevében, mert az ő szuverén eredetisége, szemlélete tehetsége a későbbiek során új művészi utat teremt. Jó alkotói érzéket és helyzet- felismerő képességet tanúsít az 1957-ben keletkezett írás, a Lantosok és kritikusok, melyben a XX. kongesszus keltette számvetésben az író meglehetősen korán, a legelsők között értékeli, bírálja a személyi kultusz és sematizmus ideje alatt keletkezett műveit. Elismeri „félrecsúszásait“, s rádöbben arra, hogy az író nem csupán lantos, de kritikusa is korának, s ezt a másodikat semmi esetre sem helyettesítheti az előbbi. Az önvizsgálat, mint az előbbre lépés egyik fontos feltétele, elítéli a „törvényerőre emelt tétel illusztrálását a valóság, a történelmi igazság rovására“, és a keserű tapasztalat alakítja az írói elszánást is, miszerint semmiféle rosszul értelmezett irodalompolitikai kívánalom már el nem térítheti az igazmondástól: „A mi életünk van olyan szép, hogy ne szoruljon mesterséges megszépítésre, s van olyan nehéz, hogy ne tagadjuk el a bajainkat.“ A valósággal való közvetlen szembenézés írói magatartása Sütőnél szinte minden írásában a közösséget szolgálja, melynek gondjairól való lemondás vagy hallgatás az írói bizalmat és a történelmi próbát kéri számon: „Az embernek önmagához viszonyulását - ha negatív - még meg Elgondolkoztató és számos vonatkozásban tanulságos dolgozatot írt a Híd idei első számában Hornyik Miklós Megrekedés vagy hanyatlás címmel. A szerző a jugoszláviai magyar irodalom tavalyi termését veszi számba. Megállapítja, hogy a Fórum kiadó 1979- ben anyagi okok miatt harmincháromra csökkentette kiadványait. Tavaly ennél is kevesebbet adtak ki: mindössze huszonöt új könyvet. Ebből hat publikáció más szerkesztőségekkel vagy intézményekkel közös kiadásban jelent meg, tehát a Fórum 1980-ban tizenkilenc új kiadványt jelentetett meg. Hornyik Miklós megemlíti azt is, hogy ebből hat verseskötet négy-öt ívnyi terjedelemben látott napvilágot, vagyis ezt az anyagot akár egy könyvben is publikálni lehetett volna. A szerző a továbbiakban azt taglalja, hogy a huszonöti könyv elvben még nem jelent hanyatlást vagy megrekedést, akár szellemi felvirágzást is jelezhetne. Ám ezúttal nem erről van szó. A Fórum kiadó kimondottan anyagi okok miatt (a nyomdai költségek 42 százalékkal drágultak) kénytelen csökkenteni kiadványai számát, s emiatt sok jelentős kézirat vár éveken át kiadásra. E kényszerű szelekció miatt több sorozatban tavaly egyetlenegy mű sem, vagy mindössze egy-egy publikáció jelent meg. Jugoszláviában három éve kizárólag devizatakarékossági okokból ugyan, de nagy mértékben csökkentették a magyarországi könyvbehozatalt is. A szerző a továbbiakban felhívja az illetékes szervek figyelmét arra, hogy a nemzetiségi kultúrák akkor életképesek, ha autochton gyökerűek, vagyis ha a maguk sajátos mikroközösségének és a tágabb társadalmi közösségnek a talajából táplálkoznak. Ám mindezek tudatában is nyilvánvaló: „a nemzetiségi kultúrák nem lehetnek önellátóak. Ugyanis a magyar és a világ- irodalom klasszikus és modern lehet bocsátani ilyen vagy amolyan formában; a közösség iránti magatartása fölött azonban szemet hunyni nem lehet. Kiváltképp nem lehet akkor, ha akármifajta - szerény vagy sorsot érintő - beleszólási lehetősége van a mások életébe.“ Ez a morális magatartás és humánus elkötelezettség a dolgoktól való távoltartás helyett az alkotói erkölcsi indítékokat igyekszik győzelemre vinni olyan szinten, hogy önmagát méri a közösséghez, ha úgy tetszik a világhoz, s az író-ember alkotása az eszményekhez való viszonyulás során hű marad „a szemölcseinket meghatározó közösséghez“ és ahhoz a legbensőbb szándékhoz, hogy a világot megváltoztassa. Ez a kettős kötöttség determinálja Sütőnél az írói felelősséget, mert: „Mi más az író, ha nem az a tor- konragadott reménység, akitől a szorongó lelkek sokasága azt várja, hogy nevében is szóljon?“ Sütő kötete Illyés Gyula, Nagy László, Kormos István, Latinovits Zoltán, Kányádi Sándor, Kós Károly és mások művészetének méltatásakor is bizonyíték, erkölcsi megnyilatkozás marad az olvasó számára, teherviselés valósága, mely a lemondás és csüggedés húzó kötelei az elkötelezettség segítségével fejti le magáról és új honfoglalásra kényszeríti a költői szót. Egy nemzetiségi közösség nevében beszél, küldi üzeneteit legbensőbb vallomásában is, akkor is, ha stílusa itt-ott patetikus régiókba téved vagy elragadtatása a fenntartás nélküli tisztelet kifejezője. A közösség, a nemzetiség, amiről Sütő beszél, az író számára szükségszerű lét- és értékteremtő alakulat, melybe beletartozni nemcsak választás, de vállalás dolga is. (Kriterion, 1981) műveinek továbbá az anyanyelvűnkön írt szakkönyvek, lexikonok, szótárak, kézikönyvek stb. hiánya semmivel sem pótolható. (...) A Fórum a jugoszláviai magyar szerzők müveit sem képes rendes ütemben publikálni, hogyan lehetne hát képes Tolsztoj és Shakespeare, Petőfi és József Attila, Krúdy vagy Jókai életművének a kiadására?” Dolgozatának második részében Hornyik Miklós a tavalyi könyvtermelést értékeli. Véleménye szerint az értekező prózában születtek a legjobb művek. Első helyen Szeli István Történő történelem című gyűjteményes kötetét említi, majd méltatja Bori Imre Sin- kó Ervinről írt kismonográfiáját. Ez a Bori-mű is polemikus hangvételű. A neves jugoszláviai magyar irodalomtörténész és kritikus tárgyilagosan rendszerezett formában méri föl Sinkó munkásságát s közben meggyökeresedett tévhiteket és irodalmi legendákat oszlat szét. A prózatermés közül Urbán Lajos Holdudvar című novellásköte- téről azt írta, hogy a gondosabb szelektálás még színvonalasabb könyvet eredményezett volna. Hornyik kiemeli Brasnyó István kisregényét, a Hósávot, amely modern hangszerelésű és gondolatokban gazdag. Kár - teszi hozzá a szerző hogy a helyenkénti stílusmodorosságok és a lélegzetakasztó, képzettársító képességünket alaposan próbára tevő óriásmondatok némileg lerontják a könyv értékét. Az új verseskötetek közül Gulyás József Csillagok és patkányok, valamint Ladik Katalin Ikarosz a metrón című művét tartja figyelemre méltónak. Tavaly mindössze egy műfordítás-kötet jelent meg a Fórumban, Tin Ujevič verseinek gyűjteménye, a Szelek játékszere, rangos jugoszláviai magyar fordítók átültetésében. SZ. J. FOLYTATÓDIK A PÁRBESZÉD ÍRÓK A BÉKEHARCRÓL nagytermében beszélgessen a béke ügyének előmozdításáról. A találkozóra a két német államból, de Ausztriából, Svájcból, Nagy-Britanniából és a Szovjetunióból is érkeztek a meghívottak, hogy maguk is csodálkozva helyeseljék Hermlin üdvözlő szavait: ,,Néha egészen egyszerűen meg lehet valósítani dolgokat, amelyeket egyesek kizártnak tartanak, mert nem hajlandók megkockáztatni egy kísérletet." (Nem tudom megállni, hogy ne emlékeztessek arra az eseményre, amely 1933. május 11 -én történt a berlini Operatéren. SS- és SA-zenekarok fújták a hazafias dalokat a máglya tövében, ahol a tömeg éljenzése mellett vetették tűzre a „németellenes irodalmat“, jelképesen és valóságosan égették Engels, Marx, Heinrich és Thomas Mann, Erich Kästner, Freud, Remarque és Tucholsky stb. könyveit. Ez a hitleri Németország akciója volt.) Valójában nincsen semmi csodálatos abban, hogy ez a találkozó létrejött. Hiszen a körülmények kedvező közrejátszása - közvetlenül Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NKD Államtanácsának elnöke és H. Schmidt, NSZK szövetségi kancellár találkozója után ültek asztalhoz a két Németország szellemi mérnökei - alkalmas légkört teremtett annak a kérdésnek a közös megvitatásához, mit tehetnek az eltérő világnézetet valló és különböző politikai meggyőződésű írók, akiknek egyetlen fegyverük valóban csupán a szó, a leszerelésért és a béke megőrzéséért. A Neues Deutschland egész oldalas cikkben tudósít a vitáról, Vihar egy film miatt Már bemutatása előtt politikai vihart kavart Costa Gavras új filmje, Az eltűnt. A film Thomas Hauser Charles Horman kivégzése című regénye alapján készült egy amerikai újságíróról, aki 1973 szeptemberében, Allende elnök népi kormányának megdöntése idején tűnt el Chilében. Horman barátai, a róla megjelent könyv és a világhírű görög rendező új - Hollywoodban készült - filmje szerint is az amerikai újságírót egyszerűen eltették láb alól, mert túl sokat tudott arról, hogyan működött közre az Egyesült Államok az Allende-kormány megdöntésében. Az amerikai külügyminisztérium az elmúlt napokban külön nyilatkozatban próbálta igazolni magát azzal, hogy annak idején „intenzív és átfogó erőfeszítéseket tett Charles Horman tartózkodási helyének megállapítására, attól a pillanattól kezdve, hogy eltűnését felfedezték." A nyilatkozat azzal a kétségbevonható állítással zárult, hogy az amerikai kormánynak és hivatalos képviselőinek bűnrészességéről szóló vélemények „teljesen alaptalanok". Robert Jungk osztrák vendég a hadászati fölény doktrínájának fejlődéstörténetét vázolta fel, s föl- szólalásában utalt egy prágai német író kijelentésére, amely szerint a háború szörnyű fantáziátlanság következménye, és a béke sem születhetik meg fantázia nélkül. Ezzel megerősítette azt a véleményt, hogy bizony az írók dolga is szóval és tettel hozzájárulni a béke ügyéhez. Elhangzott az a megállapítás is - Günter de Bruyn, NDK-beli író beszélt erről milyen fontos, hogy az egyes országok a saját békemozgalmukat hathatósan támogassák. A békemozgalom nem lehet csak a kormányok politikájával azonos, a béke ugyanis egyformán minden ember ügye. Az eszmecseréből egyértelműen az a vélemény került ki győztesen, amely a jövőt féltő pesszimista alapállást csak annyiban ismeri el, amennyiben a veszély elhárítására irányul. Célravezetőbb, ha kialakul egy reális optimizmus, amely a béke megőrzését, az együttműködést tűzi ki konstruktív feladatként. A találkozót Stephan Hermlin így értékelte: „Bebizonyosodott, hogy az emberek egyformán készek a békét támogatni, még ha véleményük különböző is... és ez nagyon fontos, mert a békét, bizony, sohasem saját magunkkal, hanem mindig »a másikkal« kötjük. “ A ;,berlini találkozóról“ nem született határozat. Ám mindnyájan állást foglaltak a leszerelés, a bizalom megerősítése mellett; s ennek az elsősorban német-német párbeszédnek a folytatását szorgalmazták, amely a nyugatnémet írószövetség elnöke részéről viszontmeghívás formájában teremtett lehetőséget ahhoz, hogy a Berlinben elkezdett, néha szenvedélyes és kemény, de soha nem ellenséges párbeszéd Kelet és Nyugat között, írók és írók között ne szűnjék meg. NAGY JUDIT Sz. Dondog. Vietnami motívum. (Olaj.) ALABÁN FERENC Pénz és könyvkiadás A jugoszláviai magyar irodalom tavalyi terméséről ÚJ szú 4 1982. II. 22.
