Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-19 / 42. szám, péntek
ÚJ sző 3 1982. 11.19. A kommunista és munkáspártok az OKP vezetőségének álláspontjáról ELLENTÉTBEN AZ OSZTÁLYSZOLIDARITÁSSAL (ČSTK) - A Novoje Vremja című szovjet hetilap ma megjelenő száma közli a kommunista és munkáspártok véleményét az Olasz Kommunista Párt politikájáról. Az alábbiakban ezt a cikket közöljük: Az Olasz Kommunista Párt vezetőségének vitatkozó álláspontja, amelyet a szocialista építés tapasztalataival kapcsolatban alakított ki, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban nagy visszhangot váltott ki. A Trybuna Ľudu, a LEMP KB sajtószerve ezt írja: csodálkozunk és meglep bennünket, hogy a nagy taglétszámú nyugat-európai párt, az OKP vezetősége az utóbbi időben olyan álláspontra helyezkedett, amely kétségbe vonja, sőt egyenesen tagadja a Szovjetunió és a többi szocialista ország békepolitikájának lényegét, s az említett országok belső rendszerének különböző területei és a szocialista építés általuk érvényesített formái ellen irányul. Bennünket, lengyel kommunistákat érint ez elsősorban, mivel az OKP vezetősége elmélkedéseinek és következtetéseinek kiindulópontjaként azokat az eseményeket választotta, amelyekre az elmúlt hetekben Lengyelországban sor került... Ezek az elmélkedések és következtetések nemcsak a mindennapi politika kérdéseit érintik, hanem elméleti általánosításra is igényt tartanak. Az OKP vezetősége valószínűleg a tények figyelmen kívül hagyására törekszik. Szándékosan elutasítja az érveket, amelyek a legrosszabb következmények elhárítására tett intézkedések szükségességét támasztják alá, nem hajlandók tudomásul venni az állam érdekeit, s ami a fő, a szocialista rendszer megvédésének szükségességét Lengyel- országban. Ha a lengyel kommunisták elfogadnák az OKP vezetőségének álláspontját, akkor nem maradna más számukra, csak az, hogy tudomásul vegyék az események adott alakulását, és várják a legrosszabbat, ami Lengyel- ország szerződéseinek és kötelezettségeinek gyakorlati felszámolását jelentené. Ezek a szerződések és kötelezettségek szavatolják Lengyelország állami létét. Az eseményeknek épp olyan alakulása, amelyet 1981 december 13-a előtt, de azután is nemegyszer hangsúlyoztak a nyugati politikusok, nemcsak Lengyelország, hanem Európa stabil békéje szem- pontjából'is felmérhetetlen,veszélyes következményeket vonna maga után. Az OKP vezetőségének kijelentései a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállamának állítólagos beavatkozásáról Lengyel- ország belügyeibe megengedhe- tetlenek és elítélendők. Hasonló rágalmazó koholmányokat ma is hallunk az imperialista körökben, Washingtonban és a NATO-or- szágokban. A kommunistáktól talán elvárhatjuk, hogy reálisabb, a tényeknek megfelelő és elsősorban osztályszempontból is kifogástalan véleményük legyen az eseményekről. Annál is inkább, mivel a Nyugaton senki sem volt képes a legkisebb bizonyítékot sem felmutatni a „beavatkozásról"... A világszocializmus ellen irányuló lengyelellenes kampány során elsősorban a kommunisták szolidaritásában bízunk. Az OKP vezetősége álláspontjával eltér a szolidaritás irányvonalától, hangsúlyozza végül a Trybuna Ludu. Carlos Rodriguez, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, az AFP hírügynökségnek adott interjújában kijelentette: Nem érthetünk egyet az olasz és a spanyol kommunisták bizonyos állásfoglalásaival a Szovjetunió jelenlegi történelmi szerepével kapcsolatban, nem beszélve a Szovjetunió rendszerének jellegéről Elég összehasonlítani Leonyid Brezsnyev elvtársnak a béke és a háború problémáival kapcsolatos álláspontját Reagan elnök gondolataival, hogy megértsük, mi lenne a béke sorsa, ha nem lenne a Szovjetunió, vagy ha a Szovjetunió más álláspontra helyezkedne. A Népszabadság cikket közölt „Az Olasz Kommunista Pártállásfoglalásáról“ címmel. A cikk többek között megállapítja: A burzsoá sajtó a többi NATO-országban sem leplezi örömét. Ezzel szemben a megdöbbenés és az aggodalom jut kifejezésre sok baloldali orgánumban, általában a szocialista országok sajtójában... A lengyel szükségállapot bevezetésének legelső napjaiban egy sor nyugat-európai ország állam- férfiai, különösképpen sociálde- mokrata vezetők, kijelentették, hogy lengyel belügyről van szó. Csak miután Washington kiadta a jelszót, miszerint a lengyel szükségállapot szovjet beavatkozásnak minősítendő, és akkor is csak vonakodva követték az amerikai irányvonalat. Az OKP viszont azonnal és habozás nélkül elítélte a szocializmus lengyel erőit, amiért az ellenforradalommal, az anarchiával szemben a határozott cselekvés útjára léptek. Hogyan volt lehetséges, hogy az OKP vezetői a lengyel testvérpártot akkor támadták meg, amikor az a lengyel szocialista nemzet létéért és az európai béke megmentéséért minden tiszteletet és szolidaritást megérdemlő, önfeláldozó küzdelmet vállalt? Ezt a kérdést, mi, magyar kommunisták, azért is tesszük fel, azért is tehetjük fel, mert 1956 után mi magunk is keresztülmentünk egy súlyos krízisen, és nagyon jól emlékszünk, milyen nélkülözhetetlenül fontos volt számunkra a nemzetközi kommunista mozgalom, a nyugati testvérpártok- köztük az OKP és személy szerint Palmiro Togliatti - cselekvő szolidaritása. Az OKP vezetői az egész létező szocializmust becsmérlik, lekicsinyelve, már-már megtagadva világtörténelmi, az emberiség sorsát döntően befolyásoló vívmányait. Az olasz kommunisták joggal büszkék rá, hogy az elmúlt évtizedekben képesek voltak szembeszállni a belső és nemzetközi imperialista összeesküvésekkel és megmenteni az olasz polgári demokráciát. De vajon képesek lettek volna erre, ha nem létezett volna a szocialista világ, ha nem volna „létező szocializmus“? A mai olasz demokrácia létre se jöhetett volna, ha a második világháborúban nem győzték volna le a fasizmust, amiben a Szovjetuniónak oroszlánrésze volt. Mint ahogy az olasz progresszió sem bonthatta volna ki zászlait, ha a nemzetközi imperializmus egyeduralmát nem törte volna meg a szocializmus és a vele szövetséges antiimperialista világmozgalom. Azon nincs vita, hogy a változó világ és saját fejlődése a létező szocializmus elé újabb és újabb követelményeket állít, hogy szüntelen megújulására van szükség. De miképpen képzelhető el egy politikai rendszer változása, fejlődése, korszerűsödése, ha elvitatják tőle azt a jogát, hogy megvédje elemi rendjét, törvényes létét? Mégpedig olyan intézkedésekkel, amelyek a legszükségesebb rendszabályokra korlátozódnak és amelyek végrehajtását a törvényesség szigorú megtartása jellemzi. Hogyan lehet ezt a jogos önvédelmet úgy minősíteni, ahogy azt az OKP vezetősége teszi- egy követ fújva azzal a Reagan- nel, aki a méltányosabb béreket követelő 14 ezer légi irányító dolgozót egyetlen tollvonással kidobatta állásából, a szakszervezet vezetőit pedig megbilincselve vitette börtönbe? Tragikus mértékvesztés ez. Az OKP vezetői már nem csupán egy kalap alá veszik a Szovjetuniót és a vele szövetséges többi szocialista országot a fegyverkezési verseny politikáját folytató és a világ sorsát veszélyeztető NATO-val, a Chilében, Salvadorban és másutt a népeket brutálisan elnyomó amerikai imperializmussal, hanem a békét veszélyeztető erőként a szocializmust tüntetik fel! S ha a szocialista országok hallatlan türelemmel és kitartással újból és újból javaslatot tesznek az európai leszerelésre, az emberiséget fenyegető nukleáris veszély elhárítására, az OKP ebben nem lát új kezdeményezést. Ha viszont ezek az országok nem engedik, hogy a túloldal katonailag föléjük kerekedjen, ha fenntartják az erő- egyensúlyt, akkor - e sajátos logika szerint - a békét fenyegető útra lépnek. Talán az tenne jót a béke ügyének, ha a szocialista világ a puszta békeóhajokra hagyatkozna? Talán kézfelrakás, a megadás lenne a béke megszilárdításához vezető út? Hány történelmi példa kell, hogy megtanítson rá: a behó- dolás még soha nem váltotta ki az agresszív erők „jóindulatát“, „megbékélését“, ellenkezőleg, csak kalandorságukat fokozta. A szocialista országok szapulá- sa, becsmérlése aligha jelent biztosítékot arra, hogy valaki képes „jobb, demokratikusabb szocializmus“ megvalósítására a maga hazájában - írja a Népszabadság. A Neues Deutschland, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának sajtószerve ezt írja: Az OKP vezetősége januári ülésén határozatot fogadott el, amely valamennyi fő kérdésben ellenkezik a békeerők politikájával. Az ülésen elhangzott felszólalásokban és az elfogadott határozatokban gyakorlatilag elutasították a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országának békepolitikáját, amelynek az európai népek kontinensünkön ebben az évszázadban a leghosszabb békés szakaszt köszönhetik. Az OKP Központi Bizottságának ülésén ezenkívül elhangzott még egy hallatlan tézis is, miszerint a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállamának külpolitikája nem különbözik az Egyesült Államok és a NATO külpolitikájától. Ennél abszurdabb dolgot elképzelni sem lehet. Valamennyi tény és a népek tapasztalatai ellenére egyenlőségjelet tesz a NATO hosszú évekre szóló lázas fegyverkezési programja és a szocializmus békeprogramja közé. A NATO 1979-es brüsszeli döntését, amelynek értelmében Olaszországot a közepes hatótávolságú amerikai nukleáris fegyverek támaszpontjává változtatják, s amely a szocialista országok ellen irányul, egy szintre teszi a Varsói Szerződés, tagállamainak konstruktív javaslataival. Nem tesz különbséget a katonai erőfölényre törekvő nyílt amerikai igyekezetek és a Szovjetunió fáradhatatlan törekvései között, amelynek célja a katonai stratégiai egyensúly megőrzése minél alacsonyabb szinten. Napjaink döntő fontosságú békeerejének azonosítása az agresszív imperialista katonai tömörüléssel a népeknek a nemzetközi biztonságért és a békés egymás mellett élésért vívott küzdelmének alapjai ellen irányul. A Szovjetunióval és a többi szocialista országgal kapcsolatos ilyen állásfoglalás ellenkezik az olasz antifasiszták tapasztalataival. A Szovjetunió döntő hozzájárulása a fasizmus nagy áldozatokat követelő leveréséhez a mai napig életadó forrás számunkra. Álláspontjához az OKP vezetősége ürügyként használta fel a lengyelországi tragikus eseményeket De ma épp azt bírálja, amit maga rendszeresen követelt másfél évvel ezelőtt: hogy a lengyel problémákat a lengyelek maguk oldják meg. Ugyanakkor számos követelést terjeszt elő, és durván beavatkozik a Lengyel Egyesült Munkáspárt ügyeibe. Ha viszont az OKP-ról van szó, vezetősége mindig hangsúlyozza minden egyes párt jogát az önálló döntéshez. . A kommunisták mindig osztályszempontból elemzik a társadalmi és politikai döntéseket aszerint, kinek hasznosak. A szocialista államok szerepének és megingathatatlan békepolitikájuk jelentőségének csökkentése csak az imperializmusnak használ, amely legfőbb célját a reális szocializmus, a kommunista pártok és a békemozgalom meggyengítésében látja. Az imperializmusnak szüksége van erre, hogy folytathassa a lázas atomfegyverkezés és a katonai fölény politikáját. A nemzetek a jelenlegi nemzetközi helyzetben nem aszerint értékelik a politikusokat és a pártokat, hogy hogyan tudják befeketíteni a szocialista országokat, hanem aszerint, hogy hogyan járulnak hozzá a békéért és az enyhülésért vívott harchoz, állapítja meg a cikk. Elvi álláspontra helyezkedett a kapitalista országokban működő kommunista pártok többsége is. Számos párt szükségesnek tartotta, hogy ismét hangsúlyozza a Nagy Októberrel megkezdett korszak világtörténelmi jelentőségét, a Szovjetunió és a többi szocialista ország szerepét a békéért és a haladásért vívott világméretű küzdelemben. Georges Marchais, az FKP főtitkára a párt legutóbbi, XXIV. kongresszusán kijelentette: Egyik elvtársunk azt írta, az ellenség szeretné elérni, hogy nekünk, kommunistáknak ne legyen olyan vonzerőnk, mint amilyet a szocialista országok képviselnek, s azt szeretnék, ha egyszerűen törölnénk őket. Ez kétségkívül annak a gondolatnak a sikerét jelentené, mely szerint a szocializmus nem létezik, vagy pedig csupán megvalósíthatatlan álom. Ennek az elvtársnak igaza van. Attól eltekintve, hogy akarja-e azt valaki, vagy nem, az osztályharc világjellegű. A szocialista országok pedig ebben rendkívül fontos szerepet játszanak. Súlyukkal és befolyásukkal nem engedik meg a háború ösztönzőinek, hogy megkockáztassák a nukleáris kalandokat, és sikerült nekik - ugyan nem könnyen hogy a nemzetközi kapcsolatokban érvényre juttassák a békés egymás mellett élés elveit. Tehát a béke szavatolói. A nemzetek ugyanakkor a szocialista országokkal való gazdasági, kereskedelmi, tudományos és kulturális kapcsolatok és együttműködés fejlesztésével csak nyernek. Sőt, a szocialista országok a felszabadító harc támaszai az egész világon, elsősorban a nemzeti felszabadító harcé. Stratégiánk egyik alapja épp a nemzetközi realitás, a szocializmus, a függetlenség és a béke javára történő erőviszonyváltozás. öngyilkosság lenne megfeledkezni erről, elszigetelni harcunkat a kapitalizmus ellen és a szocializmusért világszerte harcoló erők küzdelmétől. Az Unsere Zeit című lapban, a Német Kommunista Párt sajtószervében megjelent cikk többek között ezt írja: Az OKP vezetőségének álláspontját a lengyelországi eseményekkel kapcsolatban az imperialista országok reakciósai lelkesedéssel fogadták... Az OKP Központi Bizottságának határozata és egyéb nyilatkozatok teljesen nyilvánvalóan a Marx, Engels és Lenin eszméitől, a reális szocializmustól és elsősorban a Szovjetuniótól, valamint a forradalmi és osztályszempontoktól való további eltávolodásról tanúskodnak ... Az OKP vezetősége az események értékelésével kapcsolatos állásfoglalásában nem osztályszempontból indul ki. Ez különösképpen világosan a fő kérdésben, a háború és a béke kérdésében, valamint a szovjet békepolitika értékelésében mutatkozik meg. Senkinek sem kell bizonyítani, hogy a békedekrétum, amelyet a fiatal szovjet hatalom adott ki, a béke és a szocializmus megbonthatatlan kapcsolatáról tanúskodik. Ezt ismét meggyőzően erősítette meg az SZKP XXVI. kongresszusa éppúgy, mint Leonyid Brezsnyev közelmúltban tett NSZK-beli látogatása. Csak nehezen tudnánk összeszámolni a Szovjetunió valamennyi konkrét békekezdeményezését... A világon a Szovjetunión kívül nincs más ország, amely létezésének első pillanatától kezdve oly jelentős mértékben járult volna hozzá a nemzeti felszabadító harchoz az egész világon... Bennünket, a Német Szövetségi Köztársaság kommunistáit sem lep meg, hogy az OKP vezetőségének állásfoglalását a munkás- osztály ellenségei és a reakciósok is átveszik. A reakció kezdettől fogva aszerint az elv szerint járt el, hogy céljaira bármilyen jelenséget vagy folyamatot fel kell használni, amely a Szovjetunió ellen, a nemzetközi és kommunista munkásmozgalom közös harca ellen irányul... Mi, kommunisták ilyen körülmények között szükségesnek tartjuk megőrizni elvi állás- foglalásunkhoz való hűséget. Nem engedjük meg, hogy valaki letérítsen bennünket utunkról, nem mondunk le a Szovjetunió és a többi szocialista ország népeivel való barátságról, amely osztályelveken alapul. Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke a párt rendkívüli kongresszusán kijelentette. Ha ma az ún. eurokommunizmus néhány képviselője a „harmadik útról“ beszél, akkor valójában a szociáldemokráciához való politikai és ideológiai alkalmazkodáshoz vezető úton haladnak. A szocializmus és a szabadság összekapcsolása a kommunizmus fő eszméje... Azonban magyarázatakor és a konkrét politikai gyakorlatban az ún. eurokommunizmus néhány képviselője e meghatározáson abszolút demokráciát és szabadságot ért. A szabadság és a demokrácia kérdései elválaszthatatlanul összefüggnek az osztályok közötti kapcsolatokkal, a gazdasági és államhatalmi kapcsolatokkal és az osztályharccal. A munkásosztály felszabadítása közös harcot feltételez azért, hogy a tőkét megfosszák hatalmától, hogy ne legyen lehetőség más emberek kizsákmányolására. Épp a lengyel- országi események mutatták meg, hogy a „Szolidaritás“ provokatő- reinek akciószabadsága az ellen- forradalom akciószabadságává vált, azé az ellenforradalomé, amely arra készült, hogy a kommunistákat kizárja a közéletből, s államcsínnyel megdöntse a kormányt. Lengyelországban a szocialistaellenes erők elleni határozott harc a széles körű szocialista demokrácia fejlesztésének alap- feltétele. Az OKP eddigi vezetőinek álláspontjáról a moszkvai Pravdában és a Kommunyiszt cimü folyóiratban megjelent cikkek a Dán Kommunista Párt sajtójában is széles körű visszhangra találtak. A Land Og Folk című pártlap közölte Ib Nörlundnak, az NSZEP KB titkárának cikkét, amelyben bírálja az ún. harmadik út híveinek „alapkoncepcióját'“. A szerző hangsúlyozza a kommunista mozgalom és a létező szocializmus országainak döntő szerepét a béke megvédésében és az új háború veszélyének elhárításában. A szerző a cikknek a világméretű kommunista és munkásmozgalom tapasztalatainak fontosságát taglaló részében megállapítja, hogy „a kommunista mozgalom napjaink nagyszabású politikai mozgalma, amely mindig is hangsúlyozta annak szükségességét, hogy okulni kell az eddig szerzett történelmi tapasztalatokból. Mindenekelőtt napjainkban rendkívül fontos ez, amikor az imperializmus háborús előkészületeivel párhuzamosan fokozza az ideológiai nyomást is, és mindez részét képezi nemzetközi osztályharcának... (Folytatás a 4 oldalon)
