Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-05 / 3. szám, kedd

VÉDJÜK A BÉKÉT ÉS A HALADÁST

ÚJ SZÚ

5

1982.1. 5.

Vasil Biľaknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának a bratislavai városi pártaktíván elhangzott beszédéből

Amint már jelentettük, Bratislavában december 22-én városi pártaktívát tartottak az ideológiai munka időszerű kérdéseiről. Az aktíván Vasil Bil ak elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tartott beszámolót. Az alábbiakban ismertetjük beszéde legfontosabb gondolatait.

Belpolitikai téren az év legjelentősebb eseménye Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusa és a képviselő-testületi választások voltak. A CSKP XVI. kongresszusán meghatározott irányvonalat mindenki jóváhagyta - a szövetségi és nemzeti kormányok összes szerve, a gazdasági szervek és a Nemzeti Front szervezetei megerősítették, hogy a kongresszusi irányvonalat lebontották. Teljesítése viszont azt jelzi, hogy nem veszik mindenütt és mindenkor elég komolyan ezeket a feladatokat.

Számos pozitív példát említhetnénk, amelyek megerősítik az alapvető politikaigazdasági stratégia helyességét. Ez a stratégia gazdaságunk hatékonyságának növelésére irányul. A legfontosabb az, hogy a mai bonyolult feltételek között, ha kis mértékben is, de lépést tegyünk előre. A népgazdaság fejlődése nem állt le, az életszínvonal nem csökkent. A mai világban ez kétségtelenül siker, de látni kell az érem másik oldalát is. A termelés és a nemzeti jövedelem növekedésének a tervezettnél alacsonyabb üteme azt tanúsítja, hogy még mindig nem értünk el döntő fordulatot a társadalmi munka hatékonyságának és minőségének javításában, hogy az elért eredmények nem felelnek meg sem szükségleteinknek, sem lehetőségeinknek. Nem teljesítjük kielégítően a feladatokat a termelés minőségének és műszaki színvonalának javításában, a tudományos-műszaki fejlődés eredményeinek érvényesítésében, az energia, nyersanyag és alapanyagfogyasztásban, a gazdaságosság növelésében.

Kétségtelen, mindenütt számos olyan objektív ok található, amely nehezíti, sőt egyes esetekben meg is hiúsítja a kitűzött feladatok teljesítését. Semmi sem kendőzheti el azonban azt a tényt, hogy fogyatékosságaink elsősorban a közvetlen irányítás színvonalában, a fegyelemmel és renddel szemben támasztott alacsony igényekben rejlenek. A központi szervek, a termelési-gazdasági egységek munkájában, a vállalatok irányításában és a döntésekben még mindig sok a rutin, a formalizmus és az adminisztráció.

A pártszerveknek és szervezeteknek kell a termelés hatékonyságának növeléséért és minőségének javításáért folytatott küzdelem élére állniuk. Az eredmények igényes értékelése alapján mozgósítani kell a tagságot és minden dolgozót a felelősségteljes munkavégzésre. Ez azt is jelenti, hogy igazságosan kell értékelnünk az élenjáró munkások és technikusok kiváló teljesítményeit, sokoldalúan ki kell használni bölcsességüket, értékes tapasztalataikat, ötletességüket. A jobb eredmények elérését célzó kezdeményezések nem maradhatnak visszhang nélkül, ezeket érvényesíteni kell a gyakorlatban.

Az-1982. évi terv a fejlődés lassúbb ütemét irányozza elő, mint az idén, de tévednénk, ha úgy vélekednénk, hogy ez a lassúbb ütem átmenetileg pihenésre jogosít fel, és csökkenthetjük erőfeszítéseinket. Éppen ellenkezőleg, hiszen kommunista pártunk XVI. kongresszusának stratégiai irányvonalát, amely a nagy hatékonyság és kiváló minőség elérésére irányul, azonos mennyiségű, néhány esetben kevesebb nyersanyaggal, energiával és alapanyaggal kell megvalósítanunk, mint az előző években. Az élet- színvonal területén kitűzött terveink megvalósítása is attól függ, hogyan birkózunk , meg ezekkel a tennivalókkal.

További gazdasági fejlődésünk feladatai teljesítésének fontos eszköze a szocialista integráció fejlesztése és elmélyítése a Szovjetunióval és a többi szocialista állammal. Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák elvtársak az idei krími találkozón hangsúlyozták, hogy a termelési kooperáció és szakosítás ma a gazdasági kapcsolatok minőségének fő mércéjévé vált és megállapították, hogy a Szovjetuniónak és Csehszlovákiának nagyobb lehetőségei is vannak ezek kihasználására - a lehetőségek határozottan nagyobbak, mint amennyire eddig kihasználjuk őket.

A mai világban előttünk álló problémák eredményes megoldásához nem a nemzetközi valutaalap, nem a tőkés országok

segítsége kell, hanem a szocialista közösség akcióegységének megszilárdítása, a KGST és a Varsói Szerződés tevékenysége egybehangolásának tökéletesítése.

Az elmúlt évtizedben az enyhülési politika érvényesítésében elért sikereink vitathatatlanul lehetőségeinket bizonyítják. Ez a politika mindig éles osztályharc tárgya volt; annak eredményeképpen érvényesülhet, hogy a szocialista országok, a haladó és a demokratikus erők határozottan fellépnek a reakció és a militarizmus ellen.

A szocialista országok számára az enyhülés nem jelent taktikát, hanem kifejezi az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének lenini politikáját és az osztályokra tagozódó világ fejlődésének egyetlen ésszerű alternatíváját jelenti. A szocializmus megnövekedett ereje és a hidegháborúban kifáradt tömegek akciói rákényszerítették az imperializmusra az enyhülés politikáját.

A fejlődés napjainkban azt mutatja, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének irányvonala ellentétben áll az imperializmus agresszív lényegével. Az imperializmus támadja az enyhülési politika alapjait azzal a céllal, hogy felszámolja ezt a politikát. Ez nem jelent újságot, csupán újabb kísérletet arra, hogy a helyzetet a reakciós erők érdekeinek megfelelően változtassák meg.

Az imperializmus kiélezett politikájának nem erejének megszilárdulása, sem lehetőségeinek megsokszorozódása az alapja, hanem éppen ellenkezőleg, a kapitalizmus általános válságának további elmélyülése, a világ forradalmi megváltoztatása folyamatának meggyorsulása.

Nincs jogunk arra, hogy lebecsüljük az imperializmus által előidézett nemzetközi bonyodalmakat. A szocialista közösség országainak kommunistái nem ismerik a gondtalan életet és jól emlékeznek azokra az időkre, amelyek rosszabbak voltak napjainknál. Nem szabad tehát fölöslegesen dramatizálni a helyzetet, de meg kell őrizni éberségünket és osztályszolidaritásunkat.

A nemzetközi kapcsolatok kiéleződése tavaly és az idén az emberek körében néhány esetben nálunk is meglepetést keltett. Ez a tény rávilágít tömegpolitikai munkánk gyenge pontjaira. Ameddig létezik az imperializmus, konfliktus és feszültség is lesz. Ez a feszültség néha nagyobb, néha kisebb, de mindig fennáll. Csakis a szocializmus ereje és erőfölénye akadályozhatja meg a háború kitörését.

Az imperialisták a nemzetközi helyzet kiélezésével párhuzamosan arra törekszenek, hogy félrevezessék a világ közvéleményét. Kampányuknak az a célja, hogy eltereljék a figyelmet saját agresz- szív és békeellenes céljaikról és a nemzetközi helyzet romlásáért a Szovjetunióra, a szocialista országokra hárítsák a felelősséget. Az ún. szovjet háborús veszélyre vonatkozó kampánnyal el akarják kendőzni az imperializmus agresszivitását, gyengíteni akarják a nyugati közvélemény tiltakozását a nagy katonai kiadások és a kockázatok ellen. Mindennapi ideológiai munkánk feladata leleplezni az ilyen kampányok valódi céljait, megmagyarázni a Szovjetunió békeszerető külpolitikáját.

Néhány szót szólni kell Lengyel- országról. Az antikommunista erők szemünkre vetik, hogy „Prága megkönnyebbüléssel fogadta a rendkívüli állapot kihirdetését“. Jobban örültünk volna, ha erre sohasem kerül sor. Sajnos, a helyzet úgy alakult, hogy a lengyel vezetőknek már nem volt más lehetőségük. Mi sohasem titkoltuk, hogy támogatni fogjuk azokat a haladó és hazafias erőket, amelyek védik a szocializmust és harcolnak az ellenforradalom ellen.

Pártunk a XVI. kongresszuson foglalkozott, majd állást is foglalt a lengyel- országi válsággal kapcsolatban. Hangsúlyoztuk, hogy a külföldi ellenség által támogatott szocialistaellenes erők ellen- forradalmi fordulatra törekednek és itt a nemzetközi imperializmus stratégiájának részéről van szó, annak a stratégiának a részéről, amely a szocialista közösség egységének gyengítésére, s arra irányul, hogy valamelyik országot kiragadják a szocialista család kötelékéből. Ugyanakkor biztosítottuk a lengyelországi kommunistákat, a lengyel munkásosztályt és a szocializmus összes igazi hívét, hogy támogatjuk a reakció támadásának visszaverésére, a problémák megoldására és a szocialista társadalmi rend megszilárdítására kifejtett törekvésüket. Gyakorlati politikánkban következetesen érvényesítjük ezt az elvi álláspontot.

Ezért támogattuk a LEMP KB 4. ülésének határozatait. Ez az ülés választotta meg a központi bizottság első titkárát, Vojciech Jaruzelskit, és kifejezte azt az eltökéltségét, hogy véget vet az engedmények politikájának, határozott intézkedéseket foganatosít az ellenforradalom ellen. Egyetértésünkről biztosítottuk a pártvezetőségnek azt a törekvését is, hogy meg akarja szerezni a lengyel dolgozók széles tömegeinek közreműködését a válság megoldását célzó reális platform támogatására. Az utóbbi időszak fejleményei teljes mértékben leleplezték a két alapvetően ellentétes irányzat kibékíthetetlenségét: míg a párt és állami vezetés szüntelenül a válságos helyzet megoldásának, a nemzeti katazt- rófa elhárításának lehetőségeit kereste, a „Szolidaritás“ vezetői elutasították a válság politikai eszközökkel való megoldását, és elkezdték az előkészületeket az ellenforradalmi fordulatra. Ebben a helyzetben a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa az állam területén rendkívüli állapotot hirdetett ki azzal a céllal, hogy megteremtse a feltételeket a válságos helyzet megszüntetéséhez, a törvényesség megőrzéséhez és a társadalmi rend felújításához.

Mint ismeretes, egyes nyugati körök leplezetlen elégedetlenséggel fogadták ezeket az intézkedéseket, s azt a vádat hangoztatták, hogy állítólag „megsértették az alkotmányos szabadságjogokat“. Milyen szabadságjogokra gondoltak? Arra a jogra, hogy megmérgezhetik a kutakat? Mindenki azt kiabálta, hogy a válságot maguknak a lengyeleknek kell megoldaniuk. Most, hogy elkezdték megoldani, újból kiabálnak. A módszer megválasztása a lengyel kormány joga. Minden józanul gondolkozó ember tudja, hogy ha a diagnózis szerint az élet megmentése csakis a műtéttől függ, akkor a továbbiakról a sebész dönt.

A bírálók valamilyen önjelölt bíró szerepében tetszelegnek, fenntartva maguknak azt a jogot, hogy meghatározzák, a Lengyel Népköztársaság kormányának hogyan kell eljárnia, milyen intézkedéseket hozhat, illetve nem hozhat jogköre gyakorlása közben. Ennek szemléltető példája a NATO-tanács rendkívüli ülése, amelyet a lengyelországi helyzet megvitatására hívtak össze. Ez az ülés amellett foglalt állást, hogy Nyugat-Európában szervezzenek széles körű mozgalmat a lengyel kormány lépéseinek elítélésére. Sőt, a NATO-országok álláspontját a genfi és madridi tanácskozásokkal kapcsolatban a lengyelországi események alakulásától tette függővé. A nemzetközi kapcsolatoknak ezt a gyakorlatát, amely éles ellentétben áll a helsinki Záróokmánnyal, elfogadhatatlannak tartjuk és határozottan elítéljük.

A lengyel kormány intézkedéseinek kétségbevonására tett kísérleteket éppen azok az imperialista körök kezdeményezték, amelyek Chilében segítettek, hogy Pinochet juntája alkotmányellenes, véres puccsal hatalomra jusson; azok a körök, amelyek nyíltan a törvényes nicaraguai kormány megdöntésére törekednek és nem riadnak vissza attól, hogy a tőke hatalmának megtartása érdekében könyörtelenül elnyomják a haladó erőket

saját országukban, erőszak-politikát alkalmaznak a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen. Ez újabb bizonyítéka a nemzetközi imperializmus osztályegoizmusának, annak, hogy megsérti a nemzetközi jog alapvető normáit.

A valóságban a lengyel nemzet sorsáért való aggodalom mögött az a fölötti harag rejlik, hogy az imperializmus tervei ebben az esetben ellenállásba ütköztek. Valóban azt gondolják, hogy az ő politikai rendszerünknek jogában áll védekezni, de a szocialista rendszernek nem? A mi módszerünk az, hogy meggyőzzük és megnyerjük az embereket a párt politikájának támogatására, de azt megtanultuk, hogy a szocializmus ellenségeit nem tudjuk meggyőzni. Ezt a Lengyel Nép- köztársaság kormártya is felismerte. Melyik tőkés állam tanúsítana olyan türelmet, mint a lengyel vezetők? Miért gondolják az imperialisták, hogy mi csak egy húron játszhatunk? Amikor a kommunistákra Iqpek, ezt a rend védelmének minősítik. De ha az ellenforradalmár tyúkszemére 4épnek, a szabadságjogok megsértéséről kiabálnak. Annak ellenére, hogy szóban hangsúlyozzák, a Nyugat nem avatkozik be Lengyelország ügyeibe, a valóságban már több mint másfél éve szüntelenül beavatkozik, anyagi támogatásban részesíti a „Szolidaritás“ vezetőit és a lengyelországi szocialistaellenes erőket.

A csehszlovák kommunisták és dolgozók egyetértéssel fogadták a lengyel vezetőknek az ellenforradalmi erők ellen foganatosított határozott intézkedéseit, azokat az intézkedéseket, amelyeket a szó szoros értelmében az utolsó pillanatban hoztak. Ezzel a lépéssel megmentették az alapokat, amelyeken tovább lehet építeni.

A CSKP és hazánk dolgozói teljes mértékben támogatják a lengyel vezetőknek Lengyelország stabilitása kialakítására, a további szocialista fejlődés biztosítására kifejtett törekvését.

Az ellenséges propaganda a lengyel- országi válság ürügyén nemcsak a lengyelországi szocializmust, hanem általában a szocializmus egészét megpróbálja lejáratni. Azt hirdetik, hogy a szocialista országokban szükségszernek a válságok és konfliktusok, amelyek állítólag a szocializmus lényegéből, illetve a „szovjet modell“ lényegéből erednek. Ez a propaganda befolyásolja egyes ún. eurokom- munista vezetők nyilatkozatait is. Kétségbe vonják a Nagy Októberi Szocialista Forradalom történelmi jelentőségét is. Naivitásról, az osztályharc törvényszerűségeinek nem ismeréséről, vagy pedig tudatos opportunizmusról van szó? A lengyelországi válság egyáltalán nem függ össze azzal, hogy a volt lengyel vezetők „szovjet modellt"“ érvényesítettek, amint azt az ellenséges propaganda állítja. Ellenkezőleg, a válságot és az ellenforradalom veszélyes fellépését az okozta, hogy engedményeket tettek és a gyakorlatban nem tartották meg a szocialista építés bevált, lenini alapelveit.

Lengyelország példája teljes mértékben megerősítette, milyen veszéllyel jár, ha a marxista-leninista párt:- nem tartotta meg szigorúan a pártélet lenini normáit,- nem törődött azzal, hogy megszilárdítsa kapcsolatát a tömegekkel és tökéletesítse a szocialista demokráciát,- nem valósított meg reális gazdasági politikát és megtűrte, hogy eladósodjanak a tőkés országoknál,- nem nevelte a dolgozókat az internacionalizmus szellemében,- nem tanúsított forradalmi éberséget,- nem lépett fel idejében és határozottan a szocialistaellenes erőkkel szemben.

Nemcsak védekezni kell tudnunk, hanem bátran le kell lepleznünk az imperializmus reakciós lényegét, ideológiai harcot kell ellene folytatnunk. Az imperializmus politikája nagyon is sebezhető. Mi pedig igazságos ügyet, a dolgozók létérdekeit, a béke és haladás érdekeit védjük.

Sok a probléma és nehézség, de népünk a CSKP vezetésével készen áll, hogy leküzdje ezeket és mi meg is birkózunk ezzel a feladattal. Biztonságunk elsősorban abban rejlik, hogy nem vagyunk egyedül, hogy hűséges barátunk és szövetségesünk van - a hatalmas Szovjetunió. A szocialista közösség szilárd láncszeme vagyunk. Szilárd, eszmeileg erős pártunk van. Fel kell lépnünk a gondtalanság ellen, fokoznunk kell az igényességet, s el kell mélyítenünk azt a meggyőződést, hogy a mi utunk a helyes, a mi utunk vezet az igazsághoz, a boldogsághoz és a békéhez.