Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-26 / 21. szám, kedd

Teljesítik a párthatározatokat Aktívaértekezlet Bratislavában (ČSTK) - Aktívaértekezletet tartottak tegnap Bratislavában a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos intézeteinek vezető munkatársai és párttisztségviselői a CSKP KB 5. és az SZLKP KB decemberi ülésén elfogadott hatá­rozatok lebontásáról. Bevezető beszédében Ivan Lit- vaj, az SZLKP KB osztályvezetője kiemelte a tudomány és a technika szerepét társadalmunk szükséges gazdasági és szociális változásai­nak elérésében. A hetedik ötéves tervidőszak és az idei év gazdasági céljairól Ru­dolf Netík, az SZLKP KB osztály- vezetője tájékoztatta a jelenle­vőket Munkaértekezlet (ČSTK) - Bratislavában az SZLKP kerületi Bizottságán mun­kaértekezletet tartottak a nyugat­szlovákiai kerület 1982-es mező- gazdasági és élelmiszeripari ter­vének teljesítéséről, amelyen részt vett: Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára, Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat­szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára, Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági- és élel­mezésügyi minisztere, valamint a kerület más képviselői. Ezután Vladimír Hajko akadé­mikus, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke mondott beszé­det. Hangsúlyozta, hogy a szocia­lista társadalom fejlesztéséért folytatott küzdelemben döntő fon­tosságú szerep hárul arra, hogy optimálisan érvényesítsük a tudo­mányos-műszaki haladás vívmá­nyait a termelésben és a többi társadalmi tevékenységben. Az Akadémia tevékenysége a követ­kező időszakban főként azon hat alapkutatási célterv megvalósítá­sára irányul, amelyek védnökei a szlovákiai tudományos munka­helyek. . . Az alapkutatás állami feladatai­nak teljesítésén kívül az Akadémia törekszik a tudomány termelésben betöltött szerepének növelésére. Nagyban hozzájárul ehhez a szovjet és az NDK-beli tapaszta­latok meghonosítása és a kísérleti termelés feltételesek megterem­tése. Hajko elvtárs a továbbiakban megállapította, hogy az Akadémia növekvő feladatainak teljesítésé­hez nem elegendő a tudományos kapacitás növelése, keresni kell a munkaszervezésnek és a prob­lémák megoldásának hatéko­nyabb módszereit. Ez megköveteli a tudományos, a káder-, a mű­szer- és az anyagi potenciál opti­mális hasznosítását. Tökéletesítik munkájukat (ČSTK) - Ondrich Voleníknak, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöké- nek, a kommunista képviselők klubja elnökének vezetésével megtartotta 3. plenáris ülését teg­nap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács kommunista képviselőinek klubja. A CSKP KB 5. ülésén elfoga­dott határozatoknak a CSNT szer­vei által történő végrehajtásáról Josef Ke»mpný, a CSKP KB El­nökségének tagja, a CSNT elnöke tájékoztatta a jelenlevőket. I A CSKP KB Elnöksége által a nemzeti bizottságok és az álta­luk irányított szervezetek munká­jának tökéletesítésével kapcsolat­ban elfogadott dokumentumok megvalósításának menetéről Ľu­bomír Procházka, a CSKP KB osztályvezetője tartott beszá­molót. BÁNYÁSZOK HELYTÁLLÁSA (Folytatás az 1. oldalról) 50 000 tonnával több lignitet kell termelniük mint tavaly, s termelé­sük megközelíti a kétmillió tonnát. Minőségi termeléssel csökkentik a költségeket (Folytatás az 1. oldalról) a Tatraľan a nálunk érvényes nagykereskedelmi árnál nem egész egy százalékkal magasabb árat kap. A CSKP KB legutóbbi ülésein jóváhagyott gazdasági irányelvek szellemében foganatosított intéz­kedések megvalósításával a kež- maroki Tatral anban azzal számol­nak, hogy az év végén a tavalyi­nál 22,3 százalékkal lesz na­gyobb a nyereség, s eléri a 44 millió 180 ezer koronát. A sok-sok elismerés, köztük a Munka Érdemrend, a Győzel­mes Február Érdemrend és más kitüntetések azt bizonyítják, hogy a vállalat kollektívája kiérdemelte a megbecsülést és az előlegezett bizalmat. Eredményeik bizonyít­ják, hogy helyes irányban halad­nak a fejlődés útján. (kulik) A dolgozók folytatni akarják a bá­nyavállalat több mint húszéves hagyományát, azt, hogy a vállalat mindig teljesítette az állami tervet. Ezt célozzák azok a kötelezettsé­gek is, amelyeket a bányászok a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 65. évfordulója és a szak- szervezetek X. országos kong­resszusa tiszteletére vállaltak. Nemcsak a dél-morvaországi kerületben, hanem Sokolov kör­zetében is aktív tevékenységet fejtenek ki a bányászok. Szomba­ton és vasárnap 71 942, illetve 72 196 tonna barnaszenet termel­tek, szombati tervüket 10,7 vasár­napi tervüket 37,8 százalékkal túl­teljesítették. Ezzel megteremtet­ték a feltételeket a januári terv teljesítéséhez, amely 1 850 000 tonna szén fejtését irányozza elő. A bányavállalatok dolgozói kez­deményezésének és áldozatkész­ségének, valamint a katonaság, a rendőrség és a gépjavítók haté­kony segítségének köszönhető, hogy ezzel behozták az év elején keletkezett lemaradást. Időközben a földmozgatás helyzete is javult, e téren a napi feladatokat a koráb­bi 65 helyett már 80 százalékra sikerült teljesíteni. Nimeri feloszlatta a Szocialista Szövetség legfelsőbb szerveit (ČSTK) - A SUNA szudáni hír- ügynökség tegnap közölte, hogy Dzsafar Nimeri államfő váratlanul döntést hozott az ország egyetlen pártja - a Szudáni Szocialista Szövetség - legfelsőbb szervei­nek feloszlatásáról. A párt élén Nimeri áll. Az államfő döntése a párt politi­kai bizottságát, központi bizottsá­gát és főtitkárságát érinti. Nimeri ezzel egyidóben kinevezett egy 44 tagú ún. népi bizottságot, melynek feladata a párt újraszervezése minden szinten és alapszabályza­tának felülvizsgálata. Nimeri azzal okolta meg döntését, hogy abban az időben, amikor az ország válasz­út előtt áll, szükség van a kollek­tív felelősség elvének érvényesí­tésére. Az afgán fegyveres erők sikerei (ČSTK) - Az afgán fegyveres erők az ország déli részén, Kan­dahar tartományban az elmúlt na­pokban jelentős sikereket értek el az ellenforradalmi bandák ellen folytatott harcban. A katonák fog­lyul ejtették Mohammed Uszmant és bandájának 300 tagját. A tarto­mányban további csoportokat is felszámoltak a hadsereg tagjai, és nagy mennyiségű robbanóanya­got, rakétakilövő berendezést, go­lyószórót, aknákat és más fegyve­reket zsákmányoltak A banditák elleni harcban jelen­tős sikereket ért el a hadsereg Beghlan, Kunduz és Hérát tarto­mányokban is. Megkezdődött a szejm kétnapos ülése Ha a körülmények megengedik, a közeljövőben feloldják a szükségállapotot WOJCIECH JARUZELSKI BESZÉDET MONDOTT (ČSTK) - Stanislaw Gucwá- nak, a szejm elnökének elnökleté­vel és Wojciech Jaruzelski had­seregtábornoknak, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa el­nökének, kormányfőnek és más vezetőknek a jelenlétében tegnap délután Varsóban megkezdődött a lengyel parlament kétnapos ülése. A szejm plenáris ülését, amely az első azóta, hogy Lengyel- országban december 13-án kihir­dették a szükségállapotot, rendkí­vüli érdeklődés előzte meg első­sorban azért, mert Wojciech Jaru­zelski elvi jelentőségű beszédet mondott, amelyben értékeli a hely­zet alakulását Lengyelországban a szükségállapot kihirdetése óta, és kitűzi a legsürgősebb feladato­kat a szélsőséges erők által előidé­zett mélyreható politikai és gazda­sági válság leküzdésével kapcso­latban. A parlament ülésének napi­rendjén további fontos kérdések megtárgyalása is szerepel, mint amilyenek például azok a törvény- javaslatok, amelyekkel legalizálják az államtanács 1981. december 12-i négy törvényerejű rendeleté­vel bevezetett szükségállapot ide­jén kiadott különleges jogszabá­lyokat, a gazdasági reformnak, az élelmiszeripar fejlesztési program­jának és a társadalombiztosítási reformnak a megvalósítását stb. Ezeket a javaslatokat a szükség- állapot kihirdetése után már meg­tárgyalták az illetékes bizottságok­ban, amelyek az elmúlt hat hét alatt folyamatosan és zavartalanul dolgoztak, ugyanúgy mint a parla­ment elnöksége. Wojciech Jaruzelski beszédé­nek bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Megmentés Kato­nai Tanácsa mint a szükségállapot végrehajtó szerve támogatja az állami szerveket, és megteremti számukra a funkcióik ellátásá­hoz szükséges feltételeket. Eze­ket a funkciókat december 13-a előtt a szélsőséges erők katasztrofá­lisan szétzilálták. Aláásták az állam stabilitását és biztonságát. A katonai tanács elnöke emlé­keztetett a szejm határozataira, valamint a képviselők és a kor­mány figyelmeztetéseire a megál­lapodással kapcsolatban, ezek azonban eredménytelenek ma­radtak. A megállapodás akadályt jelentett a „Szolidaritás“ szélső­séges erői számára. A néphata­lom megbénításával, gyűlölet szításával, a törvények soroza­tos megsértésével, az ország szövetségi kötelékeinek és biz­tonságának veszélyeztetésével, a gazdaságnak a tönk szélére való juttatásával és emberek millióinak bizalmával való visz- szaéléssel vádolom őket, mon­dotta Jaruzelski hadseregtá­bornok. Ma, amikor az országban és külföldön hangok «hallatszanak, amelyek elítélik a lengyel állami szerveket, megkérdezem: miért nem jelentkeztek, amikor belátha­tatlan tragédia fenyegette Len­gyelországot? Miért hiányoztak akkor a figyelmeztető hangok és a józan megítélések? Wojciech Jaruzelski megállapí­totta, hogy csak a szükségállapot kihirdetése után biztosították a tár­sadalmi nyugalmat, és állították meg az anarchiát. Megjavult az államigazgatás tevékenysége, ami annál is fontosabb, mert az idei tél nem kíméli Lengyelorszá­got. Milyenek lennének a következ­ményei, ha nem vezettük volna be a szükségállapotot? Nem állítom, hogy december 13-ával Lengyel- országban megkezdődött a nor­mális élet. A szükségállapot csak alkalom, amelyet ki kell használni. A katonai tanács elnöke parla­menti beszédében kifejezte a szükségállapot mielőbbi meg­szüntetésére vonatkozó kívánsá­gát, de hangsúlyozta, hogy ez a reális feltételektől függ, amelyek lehetővé teszik a normális életet és gazdasági tevékenységet. Amennyiben nem következnek be előre nem látható körülmények és illegális akciók, a jövő hónap vé­géig lényegesen korlátozzuk, vagy teljesen visszavonjuk a szük­ségállapottal kapcsolatban beveze­tett intézkedéseket. Allamellenes erőknek bármilyen cslekedetei azonban azzal a következménnyel járnak, hogy meghosszabítjuk a rendkívüli állapotot, mondotta. Rámutatott, hogy Lengyel- országban kellett volna megkez­dődnie a háború utáni európai erőegyensúly megváltoztatásá­nak, aminek költségeit a lengye­leknek kellett volna viselniük. Elis­A Szovjetunió nem törekedett és ma sem törekszik erőfölényre Sajtóértekezlet a szovjet külügyminisztériumban (ČSTK) - Moszkvában a kül­ügyminisztérium sajtóközpontjá­ban tegnap sajtótájékoztatót tar­tottak a Hol a béke veszélyezte­tésének forrása című könyvről, amelyet nemrégiben a szovjet honvédelmi minisztérium adott ki hat nyelven. Valentyin Varennyikov hadse­regtábornok bevezetőjében hang­súlyozta, hogy a könyv nemcsak válasz akar lenni az Egyesült Álla­mok erősödő propaganda kampá­nyára az ún. „szovjet katonai fe­nyegetéssel“ kapcsolatban, ha­nem tényeken kíván rámutatni az Egyesült Államok és a Szovjet­unió, a NATO és a Varsói Szerző­dés valódi erőviszonyára. A könyvben felsorolt tények meggyőzően bizonyítják, ki a fele­lős a fegyverkezési hajszáért, ki kezdeményezte mindig az egyre újabb és újabb, fiaiéit hozó fegy­verek gyártását. A szerzők rámu­tatnak, hogy az Egyesült Államok elsőként gyártott atombombát, de elsőként is vetette be. Elsőként jöttek új fegyverrendszerekkel, mint például az interkontinentális stratégiai bombázó repülőgépek­kel, ballisztikus rakétákkal felsze­relt, atommeghajtású tengeralatt­járókkal stb. Az Egyesült Államok pl már a hatvanas évek végén, míg a Szovjetunió csak a hetve­nes években gyártott több robba­nófejjel ellátott rakétákat. A Szovjetunió kénytelen volt re­agálni az Egyesült Államok részé­ről megnyilvánuló katonai fenye­getésre. O maga azonban soha­sem törekedett és nem törekszik katonai fölény elérésére. A Szov­jetunió természetesen hatalmas katonai potenciállal rendelkezik, mondotta a szovjet honvédelmi minisztérium szóvivője, és ezért minden arra irányuló kísérlet, hogy fölényre tegyenek szert vele szemben, kudarcra van ítélve Varennyikov tábornok a továb­biakban megemlítette, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió érdekében áll, hogy megállapod­janak a fegyverkezés korlátozásá­ban, és ezzel csökkentsék a hábo­rús veszélyt. A Szovjetunió állami politikája a nyolcvanas évekre vo­natkozó békeprogram. Ezzel szemben az Egyesült Államok mostani kormánya nem titkolja, hogy a Szovjetunióval való köz­vetlen konfrontáció politikáját kezdte meg globális és regionális méretekben. A sajtótájékoztató második ré­szében a szovjet honvédelmi mi­nisztérium képviselői válaszoltak az újságírók kérdéseire. A portu­gál sajtóügynökség tudósítójának a szovjet SS-20 jelzésű rakétákra vonatkozó kérdésére Nyikolaj Cservov vezérezredes azt mon­dotta, hogy ezekkel csak régi ra­kétákat cserélnek ki, számuk nem növekedik, és ezért korszerűsíté­sükkel nem fog megbomlani az egyensúly. Ellenkezőleg, a NATO- országoknak közepes hatótávol­ságú rakétákkal célba juttatható több mint másfélszer annyi nukle­áris töltetük van. meréssel üdvözöljük azoknak a kormányoknak és politikai kö­röknek a politikáját, amelyek szembeszálltak a Lengyelország­gal szembeni gazdasági szankci­ók diktátumával, mondotta Jaru­zelski, kifejezve sajnálkozását, hogy más NATO-országok alkal­mazzák a gazdasági fegyvereket Ezek a szankciók nem a lengyel kormány ellen irányulnak, mint ál­lítják, hanem veszélyeztetik min­den egyes lengyel érdekeit, hang­súlyozta Jaruzelski. Beszédének további részében kijelentette, hogy a Lengyel Nép- köztársaság következetesen tisz­teletben tartja a más államok bel­ügyeibe való be nem avatkozás elvét. Jogunk van ugyanezt elvár­ni. Nem mindenki érti meg törté­nelmünket és nemzeti büszkesé­günket. Vannak ugyan konfliktu­saink, de senki idegen nem oldja meg őket, tette hozzá. Ezután csodálkozását fejezte ki, hogy az Egyesült Államok, amellyel Len­gyelországot hosszú évek óta ba­ráti kapcsolatok fűzik össze, áll a Lengyelország elleni represszi­ók élén. Jaruzelski elmondotta, hogy a legutóbbi lengyelországi esemé­nyek hozzájárultak a stabilitás meg­őrzéséhez Európában. Rámuta­tott, hogy a polgári szabadságjo­gok részleges korlátozása Len­gyelországban a szükségállapot következményeképpen teljesen jogos volt. Ezeket az okokat, saj­nos, nem vették tudomásul egyes nyugati tájékoztató eszközök A nyugati sajtó szabadsága nyil­ván nem olyan nagy, hogy a lapok az igazságnak megfelelően tájé­koztassanak országunkról, mon­dotta Jaruzelski, megemlítve, hogy Lengyelországot megláto­gatta a Nemzetközi Vöröskereszt küldöttsége, amelynek alkalma volt meggyőződni az internáltak életkörülményeiről. Jaruzelski tábornok ezzel kap­csolatban közölte, hogy Lengyel- országban jelenleg 4549 az inter­nált személyek száma. Eddig 1760 internált személyt bocsátot­tak szabadon, és a szabadon bo­csátások folytatódni fognak. Sen­kit sem büntetnek meg a nézetei­ért. Az internálás csak időleges megelőző eszköz. Azt mondotta, hogy nem lehet szó a szocializ­mus ellenségeinek deportálásáról. Nem gördítünk azonban akadá­lyokat kivándorlásuk elé, ha saját választásuk szerint más ország­ban akarnak letelepedni. A PERUI KOMMUNISTA PÁRT nyilatkozatot adott ki, amely független gazdaságpolitikát, a kő­olaj- és bányaipar államosítását, az állami szektor védelmét köve­teli. A párt bírálja a kormány eddigi gazdaságpolitikáját, amely egye­bek között 70 százalékos inflációt, nagy mértékű kereskedelmi és fi­zetési mérleghiányt s munkanél­küliséget eredményezett. KOPPENHÁGÁBAN véget ért a Dán Kommunista Párt konferen­ciája, amelyen 1400 küldött vett részt. A tanácskozás különleges figyelmet fordított a dolgozóknak a szociális, gazdasági és politikai jogokért folytatott harcára. A kon­ferencián jóváhagyott határozat hangsúlyozza a szakszervezeti és a munkásmozgalom további összeforrottságának szükséges­ségét. DELHIBEN vasárnap fejeződött be az a nemzetközi ifjúsági konfe­rencia, amelynek résztvevői nap­jaink legégetőbb kérdéseiről, a há­borús veszély elhárításáról és a béke megőrzéséről tanácskoz­tak A konferencia résztvevői ál­lást foglaltak az enyhülési folya­mat elmélyítése, az idegen terüle­teken levő katonai támaszpontok felszámolása és minden tömeg- pusztító fegyverfajta betiltása mel­lett. ­ÚJ SZÍ 2 1982. I. 2

Next

/
Thumbnails
Contents