Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-26 / 21. szám, kedd
J szú 3 12 I. 26. A BÉKE ES A SZOCIALIZMUS ÉRDÉKÉI ELLEN A TASZSZ hírügynökség nyilvánosságra hozta „A béke és a szocializmus érdekei ellen“ című szerkesztőségi cikket, melyet a moszkvai Pravda vasárnapi száma tett közzé. Az alábbiakban a cikket teljes terjedelmében közöljük. « Az Olasz Kommunista Párt vezetősége az utóbbi időben több, a jelenlegi társadalmi fejlődés alapvető elvi kérdéseit taglaló dokumentumot tett közzé. 1981 decemberének végén két nyilatkozatot hozott nyilvánosságra, és az idei év elején sor került az OKP Központi Bizottságának plenáris ülésére. Az ülésen jóváhagyták a fentebb említett nyilatkozatokat, ugyancsak jóváhagyólag tudomásul vették Enrico Berlinguer párt- főtitkár beszédét. Az OKP KB plenáris ülésének határozatai, valamint az ülésen Ingrao, Napolitano és Reichlin elvtársak által előadott beszédek is tükrözik azt az álláspontot, amely valamennyi legfontosabb elvi kérdésben ellentétben áll az SZKP, a Szovjetunió, a szocialista közösség országai, a kommunista mozgalom nagy többségének és az egész felszabadító mozgalomnak a politikájával. Az OKP vezetői álláspontjuk magyarázásához a lengyel fejleményeket használták fel ürügyként. Azonban olyan problémákkal foglalkoztak, amelyek messzemenően túllépik az említett események keretét, beleértve a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet és a reális szocializmus problematikáját. Az Olasz Kommunista Párt képviselői ugyanakkor mindennemű megalapozottság nélkül elavultnak és értéktelennek minősítették a szocializmusért, a szocialista rend felépítéséért vívott harcban eddig szerzett tapasztalatokat. A szocializmus nagy történelmi sikereit lelkiismeretlenül bírálták és befeketítették. Ezek helyett meglehetősen mesékéit és mondjuk meg nyíltan, absztrakt koncepciókat kínálnak a szocializmushoz vezető ,,új úttal“, teljesen hasonlókat az opportunisták és revizionisták álláspontjához, melyekkel a munkásmozgalom már több ízben találkozott a múltban és melyeket régen elvetett annak forradalmi élcsapata. Az OKP dokumentumai felölelik az egész kommunista és munkás- mozgalmat érintő kérdéseket. Mivelhogy ezekben a dokumentumokban a mi pártunkról, szocialista országunkról és a szocialista közösség egészéről van szó, ezért szükségesnek tartjuk kifejezni véleményünket az OKP vezetőségének álláspontjáról. Napjainkban kulcsfontosságú a háború és a béke kérdése. A jelek szerint ezt az OKP vezetői is elismerik. De az Olasz Kommunista Párt dokumentumaiban hogyan javasolja a béke megőrzését és a háború megakadályozását? Mindenki tudja - és ezt nemcsak a kommunisták ismerik el -, hogy a háború után kibontakozó békeharcban döntő szerepe a Szovjetuniónak és a szocialista közösségnek volt. Nemrégen, az SZKP XXVI. kongresszusán a több mint 100 országból számos kommunista és munkáspárt képviseletében érkezett delegátusok ilyen értelemben vélekedtek az egész világ nyilvánossága előtt és rámutattak elsősorban Leonyid Brezsnyev elvtársnak, pártunk és országunk legfelsőbb vezető képviselőjének érdemeire a békéért, a népek biztonságáért vívott harcban. Az Olasz Kommunista Párt vezetői azonban teljesen figyelmen kívül hagyják a Szovjetunió és a többi szocialista ország következetes és eredményes, több évtizedes külpolitikáját, amely a béke megszilárdítására és a nemzetközi együttműködés elmélyítésére irányul. Semmibe veszik az SZKP és a többi szocialista ország testvérpártjának kongresszusain előterjesztett új, konstruktív békejavaslatokat, és valójában visszautasítják a szocialista országok érdemeit a béke megvédésében. Véleményük szerint a nyugat-európai külpolitikának (vagyis a tőkés országok politikájának) az enyhülési folyamatban fontosabb szerepe volt ,,a kelet-európai politikánál“. Az OKP vezetői állításaikban oly messzire mentek, hogy az európai közepes hatótávolságú atomfegyverekről Genfben megkezdett szovjet-amerikai tárgyalásokat is (melyek megkezdésére a Szovjetunió, mint ismeretes, már a hetvenes évek eleje óta kitartóan törekedett) a nyugat-európai diplomácia sikerének minősítik! A Szovjetunió, kommunista pártja vezetésével, messzemenően arra törekszik, hogy megszűnjék a fegyverkezési hajsza, hogy sikerüljön megelőzni az atomkonfrontációt, hogy a Földön biztosított legyen a béke. Az országok népei tudatosítják, hogy az enyhülésért vívott harcot a Szovjetunió és a szocialista országok indították el, határozottan, meg nem alkuvó- an folytatják, és ebben a harcban már számos sikert értek el. Szerződések és megállapodások egész rendszerét hozták létre a szocialista országok kezdeményezésére és javaslataik alapján, melyek az enyhülés nemzetközi jogi alapját képezik. Az OKP vezetői talán megfeledkeztek arról, hogy a helsinki európai konferenciát a szocialista országok javaslatára hívták össze? Az OKP Központi Bizottságának plenáris ülésén valóban gyalázatos kísérletet tettek annak „bizonyítására“, hogy állítólag a Szovjetunió és a Varsói Szerződés külpolitikája nem különbözik az USA és a NATO külpolitikájától. És ezt olyan időben tették, amikor az egész világ teljesen egyértelmű, szemléletes példákon látja: míg a Varsói Szerződés országai békepolitikát folytatnak, számos javaslatot tesznek a nemzetközi feszültség enyhítésére, állandóan új gondolatokkal lépnek fel, melyek célja a fegyverkezési verseny leállítása és a leszerelés, addig a NATO-nak a zabolátlan fegyverkezés a legfőbb politikai krédója. Újabb és újabb olyan határozatokat fogad el, amelyek fokozzák a fegyverkezési hajszát, a feszültséget, és intenzív előkészületeket tesznek az atomháborúra, elsősorban Európában A NATO vezető országa - az Amerikai Egyesült Államok - nemcsak az atomfegyverkezést próbálja „törvényesíteni“, hanem ilyen vagy olyan mértékben az atomfegyverek bevetését is és csaknem az egész földgolyót „létérdekei“ szférájának minősíti. És ily módon a NATO egyre nyilvánvalóbban a békét és az egész emberiséget fenyegető agresszió és reakció tűzfészkévé válik. Az OKP KB ülésének határozatai azonban ezt a tűzfészket mentegetik, elkendőzik népellenes, agresszív lényegét csakúgy, mint magának az imperializmusnak a lényegét. Az OKP vezetői talán (és már több éve) a NATO-t akarják „megnyugtatni“? Azonban az imperializmus „megnyugtatása“ lehetetlen, mint ahogy nem lehet megmásítani lényegét sem. Teljesen nyilvánvaló, ezer és ezer konkrét eset tanúskodik arról, hogy az imperializmus mindent elkövet és el fog követni annak érdekében, hogy megsemmisítsen mindenkit, aki valóban a. szocializmus ügye mellett dönt. Az imperializmus célja egyértelmű: semminemű szocializmust! És ezt mindenkinek jól tudatosítania kell, aki valóban a szocializmusért akar harcolni, aki a világban kivívott pozícióinak a megszilárdítását szorgalmazza. Az is érthető, hogy éppen a reális szocializmus az a legfontosabb erő, amely akadályokat gördít a veszélyes imperialista szándékok megvalósításának útjába. Az ellenfél mentegeté- se azonban egyet jelent a neki nyújtott segítséggel olyan időben, amikor a kemény és valós igazság megköveteli, hogy a néptömegek előtt leleplezzék a NATO tényleges arculatát, korlátokat nem ismerő katonai előkészületeit, melyek a világot atomkatasztrófával fenyegetik. A burzsoá propaganda már régen megpróbálja leplezni az imperializmus agresszív, militarista politikájának lényegét valamiféle „szovjet katonai fenyegetésről“ szóló koholmányokkal. Most hasonló rágalmazó állítások tűntek fel az OKP dokumentumaiban. továbbfejlesztésével kapcsolatos legbonyolultabb és legfontosabb gazdasági, társadalmi és politikai problémák megoldásához. És valóban, milyen gazdag, dinamikus és mennyire a további fejlődésre orientálódik manapság a létező szocializmus világa. A termelőerők fejlesztésének fantasztikus programjait dolgozzák ki és kezdik megvalósítani. Ezek a programok feltételezik a legbonyolultabb társadalmi problémák radikális megoldását, amire már régóta törekszik az ember. Ide tartoznak az energetika, a nyersanyagok, az élelmiszerek a környezetvédelem problémái. Egész termelési ágazatokban új technikát alkalmaznak, és ezzel párhuzamosan átszervezik irányításuk rendszerét. Biztosítják minden ember még nagyobb részvételét a társadalmi életben, miközben figyelembe kell venni az emberek új szellemi és kulturális színvonalát, új elvárásaikat és az új lehetőségeket. A párt ideológiai tevékenysége és az ország élete ezekből a követelményekből és lehetőségekből indul ki. A valóban népivé vált szocialista kultúra is új minőségi jegyekkel gazdagodik. Az emberek élete kiteljesedett és gazdag, egyetlen új probléma, akadály vagy bonyolult feladat előtt sem torpannak meg, mert azokat az élet megoldja a társadalom és az állampolgárok javára. Mindezt maguk a dolgozók, a szocialista társadalom polgárai valósítják meg. A fejlett szocializmus építésében e gigantikus alkotó munka élén a kommunisták, a nép élcsapata áll. Leonyid Brezsnyev, az SZKP XXVI. kongresszusán mondott zárszavában a szocializmus építésének időszakáról kijelentette: „Hányszor jósolták már meg elkerülhetetlen csődünket! Hányszor próbáltak bennünket céljaink feladására kényszeríteni! Hányszor próbáltak bennünket ellenfeleink meggyőzni arról, hogy tévedünk, hogy utunk helytelen... És mi lett az eredmény? Ezek az emberek többnyire már rég feledésbe merültek. A szocializmus azonban él!, fejlődik és feltartóztathatatlanul halad előre!“ E cáfolhatatlan tények ismeretében az OKP vezetőinek fejtegetései arról, hogy a szocializmus világa állítólag már kimerítette mozgatóerejét, elvesztette perspektíváit - enyhén szólva ostobák! Valóban, szem elől kell téveszteni a perspektívákat, de ezen túlmenően vakká kell válni ahhoz, hogy valaki ilyet állítson! Az OKP legutóbbi dokumentumaiban kifejtett nézetek lényege és maga a terminológia, melyet az OKP KB ülésén használtak, nagyon hasonlít Alexander Haignek a brüsszeli sajtóközpontban 1982. január 12-én a „szovjet rendszer válságára“ vonatkozó kijelentéseihez, sőt kifejezetten megegyezik azokkal. Másszóval az OKP vezetősége megpróbálja befeketíteni a szovjet nép és az SZKP nagy történelmi jelentőségű győzelmes útját, figyelmen kívül hagyja számos kommunista és munkáspárt álláspontját, melyek jogosan méltatják a Szovjetunió, az egész szocialista közösség nagy jelentőségét a népek által az elnyomás és a kizsákmányoló rend ellen, a világháború veszélyének elhárításáért vívott harcban. Könyörtelen logikai összefüggés van két dolog között: az Olasz Kommunista Párt vezetői támadják a létező szocializmust és rögvest túlhaladottnak bélyegzik meg a marxizmus-leninizmust. Más szóval a forradalmi elméletet, amely már másfél évszázada ösztönzi Földünkön a népeknek a szocializmusért és a demokráciáért vívott harcát, tarthatatlannak minősítették. Azt az elméletet, melynek köszönhetően számos országban lerakták a szocializmus alapjait. Azt az elméletet, melynek köszönhetően többek között az olasz kommunisták is harcoltak és sikereket értek el pártjuk több mint félévszázados történetében. A marxizmus-leninizmus továbbra is teret hódít korunk világában és befolyása egyre növekszik. Ez új kommunista pártok megalakulásában nyilvánul meg, abban, hogy a nemzeti felszabadító mozgalmakból alakult forradalmi de(Folytatás a 4. oldalon) Tulajdonképpen egyetlen szovjet állampolgár, sót a világon egyetlen becsületes ember sem viszonyulhat felháborodás nélkül az OKP vezetőinek nyilatkozataihoz, melyekben országunk valamiféle „hegemonista szándékairól“ és arról beszélnek, hogy kísérletet teszünk akaratunk rá- kényszerítésére más nemzetekre. Valami hihetetlen történt: az OKP vezetői szavakban arról beszélnek, hogy a békéért harcolnak, ugyanakkor rágalmazzák e harc meghatározó, legfontosabb erejét - a Szovjetuniót, annak szocialista szövetségeseit, a szocializmus világát. Az OKP vezetőinek korunkban elfoglalt álláspontja lényegében nem más, mint a népeknek a békéért, a háborús veszély ellen vívott harcára mért súlyos csapás. Olyan kísérlet ez, amelynek célja e harc legfontosabb és legalapvetőbb erejének - azoknak az országoknak meggyengítése, melyekben győzött a szocializmus. Ez csapás a nemzetközi fejleményekre. Hasonlóképpen kárpsak és nem felelnek meg az egész kommunista, valamint általában a felszabadító mozgalom érdekeinek az OKP vezetőinek állásfoglalásai a létező szocializmus jellegével kapcsolatban sem, beleértve a létező szocializmus jellegét a Szovjetunióban. A szocializmus már hatvanöt éve létezik a világon. Történelmi szempontból ez rövid idő. Mit ér el a kapitalizmus létezésének első 65 éve alatt? Csak a történészek képesek lassan összegyűjteni és kimutatni azokat az elemeket, melyekből az új társadalom megszületett. A szocializmus az élő nemzedékek szeme láttára alapjaiban változtatta meg az emberiség egy- harmadának életét, a dolgozók javára megoldott számos olyan problémát, amely évszázadokon keresztül megoldhatatlannak tűnt. A szocialista országokban a hatalom a népé. A termelőerők- a gyárak, üzemek, bányák, erőmüvek, a föld - a népi államé, a dolgozók javára használják azokat, nem pedig a kizsákmányolok maroknyi csoportjának meggazdagodására. A szocializmus sikerei, annak ellenére, hogy most miként vélekednek az OKP vezetői, rendkívül időszerűek és fontosak minden tőkés ország - köztük Olaszország- dolgozói számára is. Hiszen tulajdonképpen épp a létező szocializmus biztosította - a történelemben első ízben! - minden embernek a munkához való jogot, megóvta a munkanélküliségtől és a bizonytalan holnaptól. Vajon ez a körülmény nem lényeges-e a válság és a munkanélküliség sújtotta olasz munkásosztály számára? A szocializmus a város és' a falu dolgozó népét egyaránt megszabadította a nyomortól, a kizsákmányolástól és az elnyomástól. Biztosította valamennyi nemzet és nemzetiség tényleges egyenjogúságát. A szocialista közösség országaiban már nincsenek elmaradott és szegény területek. Vajon azonban ezek a sikerek nem időszerűek-e az olasz parasztok, elsősorban az olasz Dél dolgozói számára? Az olasz sajtó arra vonatkozó híreket közöl, hogy kis gyermekeknek dolgozniuk kell, és nem járhatnak iskolába. írtováb- bá a nők egyenjogútlan helyzetéről és az idős emberek nyomoráról. Talán az olasz állampolgárokat nem érdekli a létező szocializmus országainak élete, ahol már rég leszámoltak a múlt minden ehhez hasonló visszás jelenségével? Már jó idő eltelt a dél-olaszországi földrengés óta, de az olasz sajtó még mindig olyan emberekről ír, akiknek nincs fedél a fejük felett, nincs otthonuk, mivel az újjáépítésre szánt összegeket a vállalkozók elsikkasztották. Ki beszélhet ezek után még arról, hogy a Nyugat dolgozói szempontjából jelentőségüket vesztették a szocializmus, a Szovjetunió sikerei, ahol nemcsak kinyilvánítják minden állampolgár lakásra való jogát, hanem ténylegesen biztosítják is ezt a jogot, ahol 6-7 évenként annyi lakás épül, hogy az elég lenne Olaszország valamennyi lakosának. A szocialista országokban az orvosi ellátás minden lakos számára ingyenes. Az ifjúság oktatása is ingyenes. Az állam emberek millióinak fizet nyugdíjat. A dolgozók milliói évről évre használhatják az üdülőket és gyógyfürdőket. Mindez a szocializmus gyümölcse. Ezek reális tények, és ha az OKP vezetői szemet akarnak hunyni felettük, annál rosszabb ez rájuk és koncepcióikra nézve. Az OKP vezetői dokumentumaikban a szocialista demokrácia hiányosságairól beszélnek (és teszik ezt már az unalomig, már jó néhány éve, gyakran az osztályellenfél szótárából kölcsönzött kifejezésekkel). Mi több, a Szovjetunió új alkotmányának külön cikkelye jelöli ki a szocialista demokrácia tökéletesítésének további útját. A tény azonban tény marad: éppen a szocialista országokban számolták fel a kizsákmányolást és teremtették meg ezzel a tényleges demokrácia egyedül megbízható alapját, vagyis a tényleges néphatalmat. Elsősorban a szocializmus biztosította a nép számára a tényleges demokrácia formáinak és módjainak állandó tökéletesítését. Ennek a demokráciának lényege a dolgozók mind nagyobb részvétele a társadalom és az állam irányításában. Világos és egyszerű tények tanúskodnak arról, hogy ez a részvétel magvalósul. A Szovjetunióban például a tanácsok rendszerében 2,3 millió képviselő dolgozik, (ezek kétharmada a városokban és falvakban közvetlen kapcsolatban áll a termeléssel), valamint több mint 30 millió aktivista. A termelés irányításában az állandó termelési tanácsok 5,9 millió tagja vesz részt (65 százalékuk munkás) és 14,5 millió szakszervezeti aktivista; a szocialista törvényesség normáinak megtartására ügyel a dolgozók választotta 9,9 millió polgári ellenőr és a milíciával karöltve több mint 8 millió önkéntes rendőr. Ezenkívül az állampolgárok más formában is részt vesznek a közügyek igazgatásában. Végsósoron, amint az az OKP vezetőinek dokumentumaiból látható, a demokráciáról beszélnek, miközben e fogalom alatt egyáltalán nem a nép irányításban való tényleges részvételét értik. Mellesleg az OKP vezetőinek a lengyel „Szolidaritás“ jobboldali szélsőségeseihez fűződő rokonszenvé- ből ítélve, a szocialista országoknak demokráciájáról beszélve nem a dolgozóknak a szocialista társadalom irányításában való részvételére gondolnak, hanem valami egészen másra. Azok szabad cselekvésére, akik tagadják a szocialista törvényességet, kihasználják a külföldi segítséget és a külföld támogatásával a szocialista rend aláásására törekszenek. Ilyen szabadságot a létező szocializmus országaiban az ilyen személyek valóban nem élveznek, ha ugyanis ezt megadnák nekik, akkor nem szilárdítanánk, hanem ellenkezőleg, aláásnánk az új szocialista rend alapjait. A szocialista világ most alkotó, érdekes, ugyanakkor bonyolult időszakot él át. „Fokozatosan kell áttérnünk az intenzív gazdaságfejlesztésre, valamint a nagyszabású szociális programok teljesítésére, a kommunista öntudat kialakítására“ - mondotta Leonyid Brezsnyev az SZKP XXVI. kongresszusán. „Ehhez időre és fáradhatatlan alkotó útkeresésre van szükség“. Az utóbbi két évben a szocialista közösség országainak szinte valamennyi testvérpártja kongresszust tartott. Ezeket a tanácskozásokat hasonlóképpen az alkotó útkeresés jellemezte, amely szükséges a szocializmus sikeres fejlődéséhez. A kongresszusi dokumentumok arról győztek meg bennünket, hogy ezek a tanácskozások jelentős mértékben hozzájárultak a szocialista társadalom
