Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-11-15 / 45. szám
CSÁK ELEMÉR 10 1981. XI. 15. FELFEDEZŐÚT A Jenyiszejszk-Krasznojarszk közötti mintegy háromszáz kilométeres utat Nansen 1913 szeptemberében már nem hajóval, hanem tarantászon - rúgó nélküli utazókocsin tette meg. Hatvanöt esztendővel később az utazó leggyorsabban repülőgéppel hidalhatja át ezt a távot, de bátran ülhet kocsiba is, mert a két várost jóminőségű autóút köti össze. Én mégis a hajót választottam és a kedves olvasó is bizonyára egyetért velem, ha előzetesen ugyancsak végigvezetik az Antonyin Csehov nevét viselő luxushajó fedélzetein. A Csehov 1977-ben épült Ausztriában, szovjet megrendelésre, s turistákkal járja a Jenyiszejt Krasznojarszktól az óceánig. Ha nem a hetvenes évek végéről volna szó, külön könyvet lehetne kerekíteni abból a kalandos útból, amit a sétahajó a Dunán, a Fekete-tengeren, a Volgán és csatornáin át, a Skandináv félszigetet megkerülve, a Kara-tengeren keresztül megtett, hogy eljusson szolgálati helyére, így inkább valami jelképes van abban, hogy az, ami a Nansen-vezette Korrekt gőzös számára kockázatos vállalkozás volt, az a Csehovnak és társainak rutinszerű utat jelentett a gyártás helyétől az üzemeltetés színhelyéig. S ha még ehhez hozzátesszük, milyen kényelmes és biztonságos az utazás a Csehov kajütjei- ben, akkor talán mindennél jobban érzékelhetővé válik a két hajóút közötti hat és fél évtized. Nem beszélve a tarantászról ami még a sokat próbált Nansen szervezetét is megviselte. Az Antonyin Csehov, miután tekintélyt- parancsoló kürtöléssel eltávolodik a krasznojarszki folyami kikötő mólójától, szigetek között, homokpadok labirintusában halad. Valamikor itt egy Lagyejka nevű kozák falu, sztanyics állt, amelyben Szurikov állítólag megfestette a szibériai népünnepélyt megjelenítő ,,A hóváros bevétele“ című híres képét. A Kraszno- jarszkkal csaknem egyidős kozákfalu a helyi törzsektől védte a várost. Helyén ma sokemeletes lakóházak állnak, vele szemben pedig az őket előállító házgyár üzemépületei. 157. km - a környék legnagyobb gabo- nabegyüjtő helye, Jukszejevo. Nem sokkal lejjebb, egy festői partszakaszon Pre- gyivinszk városias jellegű házai tűnnek fel. Hajójavító és - építő üzem, és - ami még jelentősebb - nagy házgyár működik itt; az utóbbi lát el sok szibériai és távolkeleti körzetet kétszintes, fapaneles házakkal. Alig tiz kilométerrel távolabb másik nevezetesség: Poszolnoje falu medvevadászatairól híres a Jenyiszej mentén. Krasznojarszktól 225 km-re kis fehér házikó áll, amely a Két fütty nevet viseli. Ez úgynevezett térköz-őrhely, amely a közelgő zúgó közlekedését szabályozza. A parton két hatalmas oszlop mere- dezik: az egyikre a tiltó jelzéseket rakják ki, a másikon a vízmagasságot jelzik. Ha a rúdon felül fekete kocka, alul vörös gúla van, az út szabad. Ellenkező esetben meg kell várni, amíg a zúgón kiképzett 15 méteres csatorna felszabadul. Száz éve SÉTAHAJÓVAL a kazacsinszkojei sellö volt a jenyiszeji hajózás fejlődésének fő akadálya. A habzó vizű, sebes sodrású, zátonyokkal teli szakaszon mindaddig nem tudtak átkelni a hajók, amíg 1903-ban nem állították munkába az Angara nevű „kapaszkodó“ hajót, amely attól fogva átsegítette társait a veszélyes zuhatagon. Most a balpart mellett a Jenyiszej nevű révkalauz-hajó áll készenlétben, mind a kétezer lóerőjével, mi azonban büszkén önállóan vesz- szük az akadályt, fittyet hányva arra, hogy ezen az egy kilométeres távon négy méter a víz esése. Erre a merész feladatra azonban rajtunk kívül jelenleg csak két dízel-elektromos hajó, a Cskalov és a Matroszov, valamint néhány szárnyas- hajó vállalkozhat: Maga a község nagy múltra tekint vissza. 1650-ben kozákok építették fel a parton erődítményüket, utódaik a múlt század közepén kitört aranylázból profitáltak nagyon jól: a falu lakói zöldséget termesztettek, csirkét neveltek, maguk szállították az árut lófogataikon az északi aranymosó helyekre. A történelembe is bevonult Kazacsin- szkoje: politikai száműzöttek több nemzedéke tengette itt életét, Sztyepan Razin és Jemeljan Pugacsov híveitől kezdve a dekabristákon át a marxistákig. 1917- ben ide száműzték Kujbisevet is. Szigetek füzére teszi változatossá a folyót, a hegyek ismét leereszkednek a partra és a Jenyiszej meredezö sziklák között kanyarog - egészen Sztrelkáig. Lenyűgöző látvány a két szibériai óriás, a Jenyiszej és az Angara találkozása. Az Angara születési helyénél, a Bajkálnál többször jártam már, megismertem középső szakaszát is, ahol fiatalos hevét az uszty-ilimszki erőmű zabolázza meg, és mindig arra vágytam, hogy eljutok majd a torkolatvidékhez, a valóságban látom a legendát, amelyet annyiszor .hallottam már a táj lakóitól. A folyó neve az angar szóból származik, amely türk-mongol eredetű és kaput, szorost, sziklahasadékot jelent. Az Angara valóban keskeny sziklafolyosón át kezdi önálló életét, mint a Bajkál vízfölöslegét elvezető folyó, de mennyivel szebb az a történet, amely a folyóról az öslakók szájhagyományában él. A mese szerint a tajga mélyén volt egyszer egy apó, annak volt háromszázharminchét lánya, közülük is a legszebb - Angara. A tündérszép lányt apja egy herceghez, Irkut- hoz szánta, ám Angara a déli Jenyiszejbe volt szerelmes. Hiába próbálta útjukat állni Bajkál, Angara otthagyta atyját és elszökött kedveséhez. Az apa roppant haragjában hatalmas sziklát hajított lánya után, de nem tudta megakadályozni, hogy Angara örökre egybekeljen Jenyi- szejjei. Az orosz felfedezők egykor a Jenyiszej valamennyi mellékfolyóját Tunguszkának keresztelték, ezért ma is hallani még az Angarán a Felsö-Tunguszka nevet. Mint ahogyan ma is vannak olyanok, akik tudományosan érvelnek amellett, hogy nem az Angara a Jenyiszej mellékfolyója, hanem éppen fordítva. A fő indok az, hogy - noha a Jenyiszej lényegesen hosszabb - az Angara vízbösége sokkal nagyobb társánál; egyébként ezért is tervezhetik újabb vízerőművek emelését a hátán. A folyóköz gazdasági fejlesztése Maklakovo helyén működik és a külkereskedelmi atlaszokban Leszoszibirszk néven szerepel. Csaknem negyven kilométer hosszan halad a hajó gyárépületek, teherkikötők, falerakatok és rakodó hajók mellett, a vizet hihetetlen mennyiségű tutaj, azaz úsztatott szálfa lepi el; aligha van még egy ilyen forgalmas szakasz a Jenyiszejen, mint ez itt, Leszoszibirszk magasságában. Kétszintes faházak végeláthatatlan sora - ez Jenyiszejszk, ahol Nansen a hajót tarantászra cserélte. A város a kivételek közé tartozhat Szibériában, mert külső megjelenése nem sokat változott az elmúlt évtizedek alatt. Múltjával azonban mindenképpen megszolgálta, hogy bővebben is szó essék róla. Jenyiszejszk talán a legidősebb város Kelet-SzibériáA kormánynál öreg jenyiszeji hajós ban, krónikája 1618-ban kezdődik, amikor - alig 17 esztendővel azután, hogy az Öb egyik mellékfolyójának partján felépült Észak kereskedő városa, a legendás Mangazéja - ide is eljutott egy kozák szabadcsapat. A kozákok hamar rájöttek, milyen gazdag világ nyílt meg előttük ezért elhatározták, hogy az őslakosoktól jaszak- ot, prémadót szednek és tartósan letelepszenek a Jenyiszej Partján. Az itt felállított erődítmény és a védelmét élvező falu a következő kétszáz esztendőben fontos csomóponttá vált, rajta keresztül vezetett a Kínában végződő kereskedelmi útvonal és az Obot a Jenyiszejjel összekötő víziút. A két folyam közötti mellékfolyók hálózatát télen és nyáron egyaránt felhasználták áruszállításra. A jég beálltával szánokon fuvarozták a cserekereskedelem cikkeit, ezért létesültek a szibériai folyók partján a települések 30-40 kilométer távolságra egymástól: ilyen távolságot tettek meg ugyanis a szánfogatok egy nap alatt. A feljegyzések szerint a 17. században Jenyiszejszkböl indult Kelet-Szibériába valamennyi expedíció: innen „startoltak" az Angara orosz felfedezői, innen jutottak el az első kozák osztagok a Lénára, Jakutszkba és Jenyiszejszk volt a bázisa annak a csapatnak is, amely Andrej Du- benszkij vezetésével végvárat állított a Vörös Partnál, a mai Krasznojarszk helyén. 1822-ig Jenyiszejszk a Szaján-hegy- ségtöl az Északi-Jeges-tengerig, az Obtól a Lénáig terjedő óriási birodalom központja volt, fejlett vasfeldolgozó iparral, kereskedelmi lerakatokkal, közigazgatási intézményekkel. 1640-ben a város már 68 ezer cobolyprémmel „ajándékozta“ meg a cári kincstárt, címerében a megfeszített íj fölött két coboly képével büszkélkedhetett. Kelet-Szibéria első fővárosának történetében voltak feketebetűs esztendők is: 1704-ben és 1869-ben Jenyiszejszk porrá égett, 1800-ban, 1888-ban és 1907- ben pedig árvíz pusztította el. A legnagyobb tragédia 1835-ben érte a várost, amikor a tajgában aranyra bukkantak és valóságos aranyláz tört ki. A lakosok többsége otthagyta munkáját, bezárta műhelyét és elment aranyat ásni. Az ipar és a mezőgazdaság lezüllött és a városban minden az arany függvényévé vált. Templom és kocsma a szerencsés aranyásóknak és a kereskedőknek épült nem volt iskola és kórház, elharapódzott a rablás, az italozás és a gyilkolás. A transzszibériai vasút felépülése újabb csapást mért Jenyiszejszkre és egy- szersmindenkorra félreeső, jelentéktelen város lett belőle. Nansen 1913-ban már ilyennek találja: „Jenyiszejszk a sztyeppen, a Jenyiszej balpartján fekszik, kis erőd, de főképpen rét övezi. Régi város, de úgy fest, mintha nemrég építették volna. A házak többsége alacsony, fából készült, az utcák egyenesek és szélesek, a terület sík. Ha eltekintünk a szép templomoktól és néhány nagy épülettől, Jenyiszejszk semmiben sem különbözik a többi falutól, amelyiket a Jenyiszej mentén láttunk. Ugyanazok a földhöz lapuló, dobozformájú házak, hol földszintesek, hol egyemeletesek, ugyanolyan nagykapus, magas kerítéssel körülvett tágas udvarok és ugyanolyan széles, kiépítetlen utak. Hely van bőven, a föld semmibe sem kerül, miért is ne terjeszkednének, miért is ne hagynának széles utcákat, amelyeken kényelmesen lehet közlekedni? Az útépítés drága, ezért nincs faburkolat. Úgy közlekedek hát, mint régen a mezőn, csak itt-ott van leszórva kavics vagy homok. Éppen ezért Jenyiszejszkben feneketlen a sár és mélyek a kerékcsapások, úgy, mint falun, csak a trágya kevesebb. Az utcák mentén deszkapallókat fektettek le a gyalogosoknak. Nedves időben az utcákon járni kockázatos, mert fel sem ocsúdik az ember, máris lefröcskölik sárral. Ezért aztán itt leginkább kocsin járnak.“ Jenyiszejszkről azonban rövidesen újra hall a világ és minden bizonnyal hosz- szú időre a közérdeklődés reflektorfényébe kerül. A város szomszédságában ugyanis már megkezdődött egy minden eddiginél nagyobb vízerőmű építőinek felvonulása. (Folytatjuk) Egy ősi szibériai város: Minuszinszk - ahogyan Nansen látta Zord tájak maradnak mögöttünk (A szerző felvételei) •v V
