Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-11-08 / 44. szám
s M iután a szovjet kormány Petro- gradDöi Moszkvába költözött, nemsokára írásbeli meghívást kaptam, hogy keressem fel Lenint. A kemény kis papírlapon - amelyet mindmáig becses ereklyeként őrzök - Vlagyimir lljics kezeírásá- val rajta állt a Forradalom téren levő, hajdani Városi Duma címe, és a beszélgetésre kitűzött időpont. Vlagyimir lljics a hivatalszoba számát is közölte - nyilván azért, hogy ne kelljen sokáig keresgélnem. Abban az időben Moszkvában már megalakították a városi építkezések irányításához szükséges szerveket: a jogi osztályt, a mély- és magasépítészeti osztályt. Építészeti műtermet is szerveztek, a moszkvai építkezések tervének kidolgozására. Vlagyimir lljics azonnal arról érdeklődött, hogyan halad a tervek kidolgozása. Én ismertettem Vlagyimir lljiccsel a terv alapgondolatát, s ö azzal teljesen egyetértett. Moszkvában köztudomásúan a délnyugati széljárás is uralkodó. Tekintettel erre, azt javasoltuk, hogy a lakásépítkezést délnyugati irányban, a Vorobjov- hegyek1, a Novogyevicsi-kolostor körzetében kell megindítani. Lenin lelkesen támogatta ezt az elgondolást. Beszélgetésünk során Vlagyimir lljics nagy figyelmet fordított a város parkosításával összefüggő kérdésekre. Véleménye szerint Moszkva új terveinek kidolgozásakor komolyan tekintetbe kell venni a zöldövezetek létesítését. Azt ajánlotta nekünk, építészeknek, hogy vegyük tekintetbe az európai fővárosok tapasztalatát: Londonét - ahol á Hyde Park nagy területe zöldell, Párizsét - Champs- Elysées-vel, meg Bécsét - a festői Ring- gel. Vlagyimir lljics szívén viselte, hogy Moszkva lakosai számára oxigéndús, egészséges levegő legyen a városban, és evégből azt tanácsolta, hogy a Moszkva folyó partjain parksávot létesítsenek. Az a nagy szívélyesség, együttérző figyelem és türelem, ahogyan Lenin beszélgetőtársának véleményét hallgatta, meg a sziporkázó szellemessége - életem nagyszerű és örömteli eseményévé avatta találkozásainkat. Leninnek az volt a szokása, hogy beszélgetőpartneréhez egészen közel ült, s a leghivatalosabb tárgyalás is meghitt beszélgetés jellegét öltötte. Miközben Lenint hallgattam, világosan elképzeltem, milyen gyönyörű város lesz majd Moszkva. Vlagyimir lljics tanácsa szerint rendeztük a Színház teret2, az Ohotnij rjadról pedig eltávolitattuk a csúf lisztesbódékat. A városgazdálkodás és a városi közlekedés tervének megtárgyalásakor - ebben mi a metró megépítését is figyelembe vettük - Vlagyimir lljics azt kérte, legyünk tekintettel annak szükségességére, hogy a városon átmenő vonatok mély alagútban közlekedjenek. A Lenin által jóváhagyott moszkvai építkezési terv megvalósításával összefüggő egyik munka az 1923-as mezőgazdasági kiállítás létrehozása volt; ezt a Moszkva folyó menti szemétlerakodó helyén terveztük - manapság a Központi Gorkij Kultúr- és Üdülőpark van itt. A kiállítás parkövezetének kialakítását ebben a körzetben úgy képzeltük el, hogy az egyik láncszem lesz abban az összefüggő zöld láncban, amely a Vorobjov hegyektől a Kremlig húzódik majd. Ivan Zsoltovszkij* Lenin gyakran beszélt annak szükségességéről, hogy a főváros rekonstrukciója során megőrizzék a régi építészeti emlékét, mindazt az értéket, amelyet az orosz nép művészi lángelméje alkotott. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a kulturális örökség jelentőségét, arról beszélt, hogy fel kell használni a tudomány, a technika, a mffrészet eredményeit. A szovjet kultúra fejlődésének útjáról szólva, az egyik beszélgetés közben Lenin lelkesen védelmezte az igazi szépségét a művészetben. A szépből kell kiindulni, mondta, ezt kell mintaképül tekinteni a szocialista társadalom művészi kultúrájának kialakításánál. Egyúttal figyelmeztetett annak veszélyére, hogy a kispolgári szemlélet behatolhat a művészetbe. Egész életemre emlékezetembe vésődtek azok a szavai, amelyeket egyszer búcsúzáskor mondott: „Szépen dolgozzék, de jegyezze meg jól: kispolgári szemlélet nélkül!“ Ügy esett, hogy több ízben is ellátogattam Vlagyimir lljicshez a Kremlbe. Az egyszerű emberek szükségletei iránti gondoskodástól áthatott tanácsai igen sok probléma megoldásához nyújtottak segítséget nekünk, építészeknek. Eszembe jut egy ilyen példa. Azokban az években Moszkvában súlyos nehézségek voltak az élelmiszer-ellátás terén. Azonfelül a közlekedés zavarai megnehezítették az élelmiszerek szállítását a fővárosba. Az új, ésszerű várostervezés gondolatát fejtegetve, Vlagyimir lljics azt ajánlotta, hogy a Moszkva folyó partján, a Szimonov-kolostornál második rakpartszintet kell kiépíteni, az egyik londoni rakpart példájára, hogy a vízi úton Moszkvába érkező zöldségfélét villamos teherkocsikba lehessen rakni, és éjszaka a munkáslakta kerületekbe szállítani. Lenin mélységes emberiességére, együttérzésére és melegszívüségére vallott a következő eset is. Egy ízben magához kéretett, hogy megismerkedjem a Berlinből érkezett művészeti könyvekkel. Miután a Kremlbe, érkeztem, elnézést kértem, amiért azon a napon nem teljesíthetem a megbízást - mert felszólítottak, hogy azonnal költözzem ki a lakásomból. Lenin kikérdezett: milyen alapon, kinek a rendelkezésére történt? Én elmagyaráztam. Lenin pedig felháborodottan mindjárt átiratot diktált a titkárának (ma is őrzöm), s azt kérte benne, hogy függesz- szék fel a kiköltöztetést. Az okmányban többek között ez állt: „Szükség esetén Lenin elvtárs is támogatja a kérést“. Ezekben az első pillantásra hétköznapi részletekben, ezekben az egész életemre emlékezetembe vésődött, apró vonásokban benne rejlik a bölcs és nagy Lenin kedves és szeretett alakja. Gellért György fordítása * Ivan Zsoltovszkij: kiváló szovjet építész. Az Októberi Forradalom után Szovjet építészeti hatóságoknál dolgozott 1918-1923 között, részt vett Moszkva első rekonstrukciós tervének összeállításában. 1923-ban a moszkvai összorosz Mezőgazdasági Kiállítás építészeti tervezési munkálatait irányította. Az ö tervei szerint épült a milánói nemzetközi kiállítás (1925-1926) szovjet pavilonja, valamint több nagy létesítmény Moszkvában és a Szovjetunió más városaiban. 1 - A mai Lenin-hegyek. 2 - A jelenlegi Szverdlov tér. ANDREJ PLÁVKA EMLÉKEZÉS Láttam a Téli Palotát s az Aurórát, amint csendben ott ringott a széles Néván, melynek hullámain tekintetem a tengerig siklott... Egészen Kronstadtig szálltak forró gondolataim, mikor emlékeket élesztett az ágyúk dörgése, díszmenet dübörgése, mellyel a Vörös Gárda tisztelgett Leninnek az októberi dicső napon. És hallom Pétervártt görcsök végeznek vele - a térnek kövezetén az érces léptek alatt görög lehullott feje. A régmúlt kínok feje, a romlást hozó fej - látom, mint tört sisakot, mely útszélen hever, út szélén, hol haladtak a hős bolsevisták magasba emelve az élet fáklyáját, hogy lássa Oroszhon s az egész munkásvilág... Még ma is jól hallom a dongó lépteket a Téli Palotánál, a Nyevszki Proszpekten, amelyen oly sokszor haladt végig Gogol, és tollát köszörülte, hogy a sötétség oszoljon. Ott van a Mojko-part Puskinnak hajlékával, mely verseitől kapott százszoros életet - aki harcba vonult, versével lépkedett. Fodrozódik a Néva a Ladogától a tengerig - a békés leningrádi ég az Aurórára tekint, mely őrt áll a Nagy Október s Puskin versei felett. Mi egy békés, nagy korért betartjuk, mit hirdetett. FÜGEDI ELEK fordítása Nj Ke gyunl több dászi csaki hogy ezt í mást apó, a kap egy I nek í nak, tolha város szárr alja s rító i Äßle ^inti tudja Mi ,,tud< tunk zom hogy a nac ba, e beris Kosz figye tónál apó i elaiu neke emia! válás hall. égés így í mont - rét zem, A zönyö geset szala gásá\ csőn} tam, ségét tak. t Ha pádon ültében Vághy nem fordítja fölfelé az arcát, süttetni a nappal, az öreg Surban Miska bácsi talán föl se ismerte volna. A föltartott arcból kimeredő, abnormálisán hosszú orr 1941 óta csak annyit változott, hogy kissé vékonyabb és hegyesebb lett. A négy évtized múltán is felejthetetlen orr vonzotta Surbán Miska bácsit közelebb a pádhoz. Mire odaért, a fölismert orr „kilyukasztotta“ legkeservesebb emlékei burkát; azok kiömlöttek, és indokot adtak a sütkérező, szintén idős férfi megszólítására:- Micsoda véletlen, Vághy úr! Igazán nem hittem volna, hogy a fölszabadulás után még találkozom magával. Majdnem hihetetlen... Mint azt az öreg Surbán előre bizonyosra vette, Vághy ijedten fordult feléje.- ön ho-honnan i-ismer engem? - kérdezte dadogva.- Hogy honnan, ma már nincs külön jelentősége - élvezte Surbán Miska bácsi Vághy riadtságát, s leült melléje. - Imponáló öregséget ért meg, kapitány úr! - folytatta elismerően. - Árulja el már nekem, egyik hajdani ügyfelének, hogy hány éves! Vághy a „kapitány úr“ és a „hajdani ügyfél“ hallatán már tudta, honnan ismerik. Joggal fogta el szorongás, és a „hajdani ügyfél“ esetleges bosszúját elterelni jobbnak vélte, ha rögtön válaszol:- Nyolcvanegy Vagyok, kérem illetve, beléptem a nyolcvankettedikbe.- Tehát pontosan egyidős a századunkkal, kapitány úr. De azt is mondhatnám, a nemzedéki legfelsőbb tízezrekhez tartozik... Manapság ez is megbecsülendő dicsőség. Vághy, félelmében, tovább taktikázott.- Úgy taksálom, közeli korúak vagyunk - mondta színlelt kedélyességgel.- A csak négy év korkülönbségünk valóban közeli erősítette meg az öreg Surbán -, de azért, kapitány úr, maga látszik fiatalabbnak. Vághyt már idegesítette a „kapitány úr" titulus, de nem mert ellene tiltakozni, hisz rendőrkapitányi múltja nem tagadható. Mint most az se, hogy négy évtized után akadt még olyan egykori „ügyfele“, aki fölismerte, és emlékszik rá, sőt a nevét se felejtette el... Hogy a kellemetlen emlékeztetés folytatását elsiklassa, másra próbálta terelni a szót. I- Gondolom, uram, ön is nyugdíjas, mint én. Surb; Noha Surbán Miska bácsi elnevette magát mégis Vághy szurkálósak voltak a szavai: szabadi- Eltalálta. S ha már előhozta a nyugdíjazást, ként let kapitány úr, vallja be nekem őszintén, hányszor _ Hol röhögtette meg magát, hogy mint Horthy Miklós ségbe? öfőméltósága egykori hűséges rendőrkapitánya, Vágh nyugdíjat kap a kommunisták vezette államunktól? a „hajd- De nem potyán, kérem, mert becsületes mun- ta. Más kával eltöltött évek után kapom - felelt önérzete- bünteté sen Vághy. veszi, í- S mi volt az a becsületes munka? És hány év? ellene. - bolydult föl az öreg Surbán kíváncsisága.- Faipari munkás voltam, uram, az óbudai aszta- ~ A losok szövetkezetében. Főleg üzleti portálokat és mintha berendezéseket készítettünk. Élvezetes és változa- de csaí tos munka volt. Sajnáltam is abbahagyni, amikor asztalo; a vezetőség 1958-ban rám erőltette az anyagraktár a műnk könyvelési teendőit. Ezt csináltam 1975-ig, a nyug- A bűn díjazásomig. Arra is kényszerítettek, mondván, a szakr hogy destruálná a szövetkezet tekintélyét, ha a 75 Surb éves alkalmazottjukat még engednék dolgozni. a bőrtől Eckerdt Sándor: Az októberi forradalom
