Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-09-06 / 35. szám
/ 1981. IX. 6. (Felvétel: ÖSTK) A kommunista pártnak és a szocialista államnak nem lehet magasabb célja és érdeke, mint a nép javát szolgáló munka, növekvő szükségleteinek egyre jobb és teljesebb kielégítése, szociális biztonságának szilárdítása. E törekvés rendkívül jelentős részét képezi dolgozóink elegendő mennyiségű és jó minőségű élelmiszerekkel való ellátása. ( Pártunk teljes mértékben tudatosítja, hogy a közélelmezésnek alapvető jelentősége van az egészség és a munkaképesség biztosítása, valamint a fiatal nemzedék fejlődése szempontjából. A szocialista építés folyamán ezen a területen is jelentős sikereket értünk el. Amíg a szocialista társadalomban az élelmiszerek az életszínvonal fejlesztésének egyik döntő tényezőjét képezik, a kapitalizmusban elsősorban a nyereség forrásául szolgálnak, sőt egyes imperialista hatalmak kezében stratégiai nyersanyagot képeznek. Tekintettel az élelmiszerek egyenlőtlen termelésére a világban, a nagy tőkés termelők politikai és gazdasági zsarolásra használják ki az élelmiszereket. Ezt főleg az amerikai imperializmus gyakorlata bizonyítja, amely az élelmiszerek piacán tudatosan szítja a feszültséget és a bizonytalanságot. Ebből a szempontból az élelmiszerek és a mezőgazdasági nyersanyagok behozatala egyre bonyolultabbá válik, s egyre nagyobb kockázattal jár. Ezért állandóan szem előtt kell tartanunk az élelmiszerárak gyors ütemű növekedését. A nemzetközi mezőgazdasági piacokon a rosszabbodó nemzetközi politikai helyzet is fokozza a bizonytalanságot. Ezért nemcsak nálunk, hanem a szocialista közösség más országaiban is sürgetően előtérbe kerül az élelmiszerekből való önellátás kérdése. A CSKP XVI. kongresszusa élettani, gazdasági, politikai és szociális szempontból egyaránt nagy figyelmet szentelt népünk élelmiszer-ellátásának. Megerősítette a XIV. és a XV. kongresszuson kitűzött, s a CSKP KB 1979-es márciusi ülésén részletesen foglalt irányvonalat, amely feladatul adja az élelmiszerekből és a mezőgazdasági nyersanyagokból való önellátás mértékének fokozását. E program teljesítésének feltételei azonban a változó külső és belső tényezők hatása következtében egyre igényesebbek és bonyolultabbak. Az olyan országok közé tartozunk, amelyekben a legkevesebb termőtalaj jut egy lakosra, s ez is állandóan csökken, az élelmiszerek mennyiségével, főleg pedig minőségével és választékával szemben támasztott igények viszont állandóan növekednek. Ebben a helyzetben, amint azt a CSKP XVI. kongresszusa is hangsúlyozta ,,a mezőgazdasági termelés növelésének alapvető feltétele a belterjesség fokozása, a további iparosítás, koncentráció és szakosítás. Hatékonyabban kell érvényesítenünk a tudományos-műszaki ismereteket, s következetesebben kell kihasználnunk a termelésben és a feldolgozásban rejlő nem csekély tartalékokat." A párt agrárpolitikájának sikeres megvalósítása érdekében - amint azt a XVI. kongresszus is hangsúlyozta - nagy gondot kell fordítani a termőtalaj kihasználására és védelmére. Sokkal mélyebben kell tudatosítanunk a termőtalaj fontosságát és pótolhatatlanságát. Nemcsak a mi kenyerünkről van szó, hanem a következő nemzedékek kenyerét is ezen kell megtermelni. Ezért mindannyiunk létfontosságú érdeke minden ár termőtalaj kihasználása és védelme. A mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelés intenzitásának növelésében döntő jelentőségű a talaj termőképességének fokozása. A legközelebbi években ezért széles méretekben folytatjuk az öntözőrendszerek építését, a lecsapolásokat, javítani fogjuk a talaj fiziológiai, vegyi és biológiai tulajdonságait. Az önellátás problémáját a növénytermesztés kiemelt fejlesztésével kell megoldani, amely az egész élelmiszer- ipari termelés alapját képezi. A növénytermesztés különlegessége abban van, hogy a leghatékonyabban képes hasznosítani a napenergiát, a természeti és az éghajlati tényezőket, valamint az emberi munkát. A növénytermesztés jelentősége ezért együtt növekszik a nyersanyag- és energetikai problémák növekedésével. Az élelmiszerekből való önellátás követelménye szükségessé teszi, hogy a növénytermesztés fejlesztése szerkezeti, minőségi és mennyiségi szempontból összhangban legyen a társadalmi igényekkel. Továbbra is a gabonafélék termesztését tekintjük a legfontosabb ágazatnak. Itt a hektárhozamok tekintetében már magas színvonalat értünk el, ezért ezek további növelése az eddiginél igényesebb feladat lesz. További haladásra van szükség a nagy termóképességű fajták genetikájában és nemesítésében, magasabb minőségi színvonalra kell emelni a növények tápanyagellátását és védelmét, a termesztés egész folyamatát. A másik oldalon viszont a gabonafélék mennyiségének és használati értékének növelése mellett rugalmasabban kell kihasználni azokat a tartalékokat is, amelyek a betakarítási, a raktározási, valamint a malomipari feldolgozás során keletkező veszteségekben rejlenek. A következő években a gabonaprobléma megoldása során a kukoricatermesztés előnyeit is jobban ki kell használni. A TÁRSADALOM KENYERE MINDANNYIUNK KÖZÖS ÜGYE írta: Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára A gabonafélék termesztésén kívül, amelyek vetésterülete korlátozott, az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni az olyan növények termesztésének is, amelyek jól hasznosítják a termőtalaj fennmaradó részét, s egyúttal a progresszív vetésforgók által természetes úton újítják fel a talaj termőképességét. Nagy jelentőségük van itt elsősorban a tömegtakarmányoknak és a hüvelyeseknek, amelyek a növényi fehérjék legnagyobb forrását képezik. Ezek termesztésében már évek óta jelentős tartalékaink vannak. Ezen a szakaszon emelni kell elsősorban a vetőmagtermesztés színvonalát, növelni kell az intenzív takarmánynövények, továbbá a másodvetemények vetésterületét, javítani kell a takarmányok tartósítását, s gyors haladást kell elérni a széna betakarításának gépesítésében, főleg a hegyvidéki és a hegyaljai körzetekben. A következő évekre igényesebb feladatokat tűzünk célul a kapások, a technikai növények, a gyümölcs- és a zöldségfélék termesztésében is. Ezek termesztésében nagyon ingadozók az eredmények, s nem elégítik ki a lakosság igényeit. Ezen a szakaszon is gondoskodni kell a stabilan növekvő hozamok eléréséről, hogy dolgozóink asztalára elegendő kerüljön az egészséges táplálkozás szempontjából nélkülözhetetlen terményekből. Csak a növénytermesztés komplex módon értelmezett fejlesztésével teremthetjük meg a megbízható alapot a növényi és az állati eredetű élelmiszerekből való önellátás eléréséhez. i Az állattenyésztés fejlesztését is az önellátás fokozására irányuló fő stratégiai célnak kell alárendelni. Ezért olyan szerkezeti átalakulást kell benne elérni, amely a legjobban tudja értékesíteni a növénytermesztés eredményeit, valamint a többi termelési tényezőt a társadalmi szükségletek egyenletes fedezéséhez. Ez azt jelenti, hogy a további években nagyobb figyelmet kell szentelni a szarvasmarha- és a juhtenyésztésnek, amelyek jól hasznosítják a takarmányokat, s elegendő szerves trágyát is termelnek a talaj termőképességének szükséges növeléséhez. A sertés- és a baromfitenyésztés csak olyan mértékben fejleszthető, ahogy azt saját szemestakarmány-termelésünk lehetővé teszi. Az önellátás mértékének növelésében nem kis feladatok hárulnak az élelmiszeriparra. Itt a fő feladat a mezőgazdasági termelésben előállított nyersanyagok jobb hasznosítása, a termékek minőségének és tartósságának javítása. Az élelmiszeriparnak garantálnia kell, hogy a feldolgozásra kerülő alapanyagok a lehető legjobban érvényesüljenek a közélelmezés minőségi színvonalának emelésében, s hogy a feldolgozás folyamatában minimálisak legyenek a veszteségek. Az élelmiszeripari dolgozók számára nem lehet közömbös, hogy milyen korszerű technológiai eljárásokat alkalmaznak az élelmiszerek feldolgozásánál és tartósításánál, s hogy milyen minőségű termékeket szállítanak a piacra. Jogosan elvárjuk tőiük, hogy aktívabban kísérjék figyelemmel a fogyasztói igényeket, s rugalmasabban reagáljanak azokra. A közélelmezés további javításának igényes feladatai bizonyos változásokat tesznek szükségessé a társadalmi munkamegosztás területén. Ez abban jut kifejezésre, hogy a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum fokozatosan ipari-mezőgazdasági komplexummá alakul át, s ezzel új, minőségileg magasabb szintű alapot hozunk létre a mező- gazdaság termelőerőinek további fejlesztéséhez. Ennek érdekében gyorsabb ütemben kell fejleszteni az ágazatok közötti együttműködést, s növelni az egész élelmiszeripari vertikumra gyakorolt társadalmi hatást. A mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelés további fejlesztésében megnövekszik a tudományos-műszaki haladás, továbbá a gépipari, a vegyipari, az építőipari és a közlekedési reszort részvételének jelentősége. A tudományos-műszaki haladás, különösen az utóbbi években, jelentős mértékben hozzájárult az önellátás mértékének fokozásához. Az elért műszaki színvonal szempontjából mezőgazdaságunk világviszonylatban is az élvonalba tartozik. A biológiában, fiziológiában és agronómiában elért haladás rövid időn belül ugrásszerű változásokat tett lehetővé. A feladatok igényességének és bonyolultságának növekedésével összefüggésben azonban tudományos dolgozóinktól elvárjuk, hogy még nagyobb igyekezetét fejtenek ki a mezőgazdasági termelés további fejlesztésében. Különösen sürgős feladat a genetikai problémák megoldása az új, nagy hozamú növényfajták, valamint a csúcsteljesítményű állatfajták további nemesítésében. Határozottabb haladást kell elérni a tudományosan alátámasztott növénytermesztési technológiák kidolgozásában. Azzal is számolunk, hogy a felhasználók a tudományos eredményeket olyan konkrét formában vehetik majd át, amilyenek például az olcsó és hatékony épületek, a nagy teljesítményű gépek és berendezések, a hatásos védőanyagok, orvosságok, takarmánykiegészítők, műtrágyák továbbá a biológia és az ökológia konkrét feltételek között alkalmazott eredményei. A tudományos kutatástól az irányítással, a termelési folyamatok gazdaságos szervezésével, a tervezéssel, az önálló elszámolási rendszer érvényesítésével, a hatékony anyagi ösztönzéssel, valamint a szociális fejlesztés programjaival kapcsolatban is gyorsan alkalmazható eredményeket várunk. Ennek elsősorban az új tervszerű irányítási rendszer kidolgozásával, valamint a jövő évtől érvényesülő gazdasági szabályozók előkészítésével kapcsolatban van jelentősége. A CSKP XVI. kongresszusa, valamint az SZLKP kongresz- szusa egyaránt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztésében egyre nagyobb szerepet játszik a gépipar és a vegyipar. A gépipar szakaszán különösen gyors ütemben kell megoldani a takarmánytermesztés gépesítését, főleg a lejtős területeken, továbbá a technikai növények, a kapások, a gyümölcs és zöldségfélék termesztésének a gépesítését. Nem kevésbé fontos feladat az élelmiszeripar ellátása korszerű technikai berendezésekkel. A vegyiparnak nagyobb segítséget kell nyújtania a növények tápanyagellátásához és védelméhez. Arra van szükség, hogy az elegendő és jó minőségű műtrágya mellett megfelelő választékban gyártsák a hatásos védő és tartósító vegyszereket, orvosságokat, az élelmiszerek korszerű csomagolásához szükséges göngyölegeket. Az anyagi-műszaki alap építésében fontos feladatok hárulnak az építőiparra. Az olcsóbb állattartási telepek építése mellett nagyobb segítséget várunk az építőipartól a széna- és a burgonyatárolók, raktárak, silótérségek stb. építésében, ami a termelés belterjesítésének egyik fontos feltétele. Különösen fontos feladat lesz az élelmiszeripari építési beruházások, valamint a vízgazdálkodási építkezések sikeres teljesítése. A mezőgazdasági termékek szállítási problémáit a közlekedési reszorttal szoros együttműködésben kell megoldani. Azon is el kell gondolkozni, hogy miképpen lehetne növelni a traktorok és a tehergépkocsik kihasználását. A progresszív szállítási módszerek, például a konténerek alkalmazásával lényeges mértékben lehetne csökkenteni a gépjárművek és a járművezetők szükségletét, csökkenteni az üzemanyagok és az energia fajlagos fogyasztását, s növelni az egész szállítási rendszer hatékonyságát. Tovább kell fejleszteni azokat a jó tapasztalatokat, amelyeket eddig az irányításban, a termelés és a munka szervezésében szereztünk. Az új gazdasági körülmények új szemléletet követelnek meg a koncentráció és a szakosítás kérdéseiben. Ezen a területen nagyobb összhangra kell törekedni a folyamat tartalmi és formai oldala között. Szem előtt kell tartani, hogy ennek a formának csak akkor lehet aktív szerepe, ha meg van töltve kellő tartalommal. Ma már nem a területi koncentráció növelése a cél, hanem az eddig kialakult termelési egységek gazdasági megerősítése. Ezt a feladatot viszont nem teljesíthetjük a vállalatok közötti kooperáció fejlesztése, valamint a vertikális integráció építése nélkül. Ezekben az irányokban jó tapasztalatok és eredmények vannak az élenjáró kooperációs körzetekben. Az együttműködésnek ez a formája az intenzitás és a hatékonyság növelésének egyik legjelentősebb forrása. Az erők egyesítésével könnyebben megoldható a jelentős termelési kapacitások építése, valamint azok maximális kihasználása. Az irányítási munkában több figyelmet kell szentelni a gazdasági kérdéseknek. A jövőben nem engedhető meg az olyan gazdasági fejlődés, hogy a költségek gyorsabban növekedjenek a teljesítményeknél, s hogy a munkadíjazás ne legyen összhangban a munka termelékenységével. A termelés minőségi és hatékony fejlesztésében a legfontosabb tényező maga az ember. Ezért minden irányítási dolgozó elsőrendű politikai kötelessége, hogy jó feltétele-x két teremtsen a kollektívák és az egyének elkötelezett kezdeményező munkájához. A mezőgazdasági termelés aránylag nagymértékű függősége az éghajlati és időjárási viszonyoktól megköveteli az adott helyzethez való rugalmas alkalmazkodást. Minél kedvezőtlenebbek az időjárási feltételek, annál nagyobb jelentőségű az emberek kezdeményező munkája, hogy minél nagyobb termés kerüljön le a földekről. Az idén és az elmúlt év végén sem lehettünk elégedettek az időjárás alakulásával, aminek következtében a terméshozam, különösen a gabonaféléknél, nem éri el a tervezett szintet. Most az a legfontosabb feladat, hogy a következő termésig ésszerűen és maximális takarékossággal gazdálkodjunk a gabonával. Az itt jelentkező hiányt £z őszi betakarításé növényekkel úgy pótolhatjuk, ha a legnagyobb gonddal jó minőségben takarítunk be mindent, ami megtermett. A betakarítás igényes feladatai mellett természetesen a jövő évi termés jó előkészítéséről sem szabad megfeledkezni. Csak így teljesíthetjük pártunk agrárpolitikájának stratégiai irányvonalát, hogy a jövőben is elegendő kenyér és egyéb élelmiszer kerülhessen midannyiunk asztalára.
