Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-08-30 / 34. szám

ÚJ szó-i F ALUSZÖVETSÉGEK A KÉNYELMESEBB ÉLETÉRT A „Csináld velünk“ mozgalom hazájában, az NDK-ban sok nagyszerű kezdeményezés született már. Ezek egyike a faluszö­vetség megszervezése ott, ahol több közeli kis település ereje külön-külön nem lenne képes a lakosság életkörülményeinek gyors megváltoztatására. jgy van ez a Felsö-Harzban is, ahol Benneckensteinben és a környéken kialakult kis falvakban több mint tízezer ember él. Van tehát a kommunális ellátás terén bőven tennivaló. Ez a vidék kedvelt kirándulóhely is, amelyet télen, nyáron ezrével keresnek fel a turisták, s az ő szükségleteiket is figyelembe kell venni! A Benneckenstein központtal megalakult faluszövetség sorra vette a megoldandó feladatokat. Elsőnek az egészségügyi ellátás megjavítását vették tervbe, hiszen a legközelebbi város, ahová az ittlakók vagy az üdülök orvosi ellátásért fordulhattak, 35 kilomé­ternyire van innen. Ezért elhatározták egy korszerű rendelőintézet létesítését. Néhány évi takarékoskodással össze is gyűlt a szük­séges 500 000 márka, így hitelre sem volt szükségük. „A pénzzel önmagában azonban még nem tudtunk volna mit kezdeni - mondja erre az időszakra emlékezve Heinz Lamprecht, Benneckenstein polgármestere -, hiszen nincs a közelben nagyobb építövállalat, amely a munkát elvállalta volna. Üzemek azonban bőven vannak a faluközösség körzetében, s ezek készséggel bocsátották rendelkezésünkre munkaidő után a szük­séges gépeket, berendezéseket, sőt a szakembereket is. A segít­ség megszervezésekor a településünkön működő fafeldolgozó üzem felajánlásait is számításba vettük.“ A közös fáradozások eredményeként - három évi munka után - ma már áll a központi rendelőintézet, ahol tíz szakorvos tevékenykedik. A járóbeteg-rendelést biztosító általános orvosok ellátják a háziorvosi szolgálatot is. A belgyógyászok minden szükséges műszert megkaptak: van itt EKG-készülék, laborató­rium, röntgen-berendezés. A szülész orvosnő a terhestanács­adásról is gondoskodik, a legkisebbek egészségére pedig gyer­mekszakorvos vigyáz. A faluközösség képviselői a továbblépésen gondolkodnak. Tanácsüléseik nyilvánosak, bárki felszólalhat azokon, javasolhat, bírálhat - az elhangzottakat mindig gondosan mérlegelik, (gy készültek el az új tervek, amelyek között iskolaépítés, szolgáltató létesítmények kialakítása és régi lakóházak korszerűsítése sze­repel. A NŐ ÉS A TÁRSADALOM Az NDK-ban 1957-ben szervezték meg a mezőgazda­sági repülőgépes szolgálatot. Azóta ennek széles körű háló­zata alakult ki: májusban és júniusban százával szállnak fel a szolgálat repülőgépei a csehszlovák gyártmányú Z- 37, a lengyel PZL-106-A típu­sú gépek, valamint a szovjet Ka-26-os helikopterek. Tavaly kereken 4,5 millió hektárnyi területen, azaz az or­szág mezőgazdaságilag hasz­nosítható földterületének 70 százalékán végezték el - napi tízórás műszakban - a soros feladatokat, vagyis e hatalmas földfelületet mintegy a levegő­ből „művelték meg“. A növényvédelemben, a műtrágyaszórásban egy-egy repülőgép pilótája a földi telje­sítménynél ötszörte hatéko­nyabb munkát végez. A Kö­zéphegység szinte hozzáfér­hetetlen rétjein különösen jó szolgálatot tesznek a mező- gazdasági helikopterek, ami­kor megteremtik az intenzív ál­lattenyésztés korszerű feltéte­leit, hozzájárulnak ahhoz, hogy több szálas- és zöldtakarmány teremjen a hegyvidéken. Az erdőtüzek leküzdésénél is fel­becsülhetetlen munkát vé­geznek. A mezőgazdasági repülő­gép-szolgálat, az AGRAFLUG az NDK légiforgalmi vállalata, az INTERFLUG része, ennek központjából irányítják, e légi­járművek karbantartására pe­dig Magdeburgban, Lipcsében és Anklamban üzemeltetnek speciális javítóműhelyeket. A mezőgazdasági pilótákat ugyancsak Lipcsében képezik ki, s oda járnak továbbképzés­re is. A pilótajelöltek számára 12 hónapos intenzív tanfolya­mot is rendeznek. A Szovjetunió keleti része kohászati bázisának magvát a kuz- nyecki V. I. Lenin kohókombinát és a Nagy Október 50. Évfordulója nevet viselő nyugat-szibériai kohóüzem (képün­kön) alkotja. GYÓGYNÖVÉNYEK A Mongol Népköztársaság területén a szakemberek becslése szerint több mint 500 különféle gyógyhatású növény tenyészik. Közülük mintegy 400-at igen jól lehet hasznosítani a modern gyógyászatban, a megelőzésben, különféle betegségek gyógyí­tásában. A Mongol Tudományos Akadémia egyik kutatóintézete éppen ezeknek a gyógynövényeknek a ma embere érdekében való felhasználását készíti elő. C. Kajdav doktor, az intézet igazgatója így nyilatkozott erről: „Népünk gazdag hagyományainak felhasz­nálása a közegészségügy szolgálatában jelentős feladat. Az intézetünk létezése óta eltelt hat év alatt a kutató kollektíva pontosan analizálta és tanulmányozta a különböző gyógynövé­nyeket, foglalkozott a belőlük kinyerhető gyógyanyagok előállítá­sának technológiájával, és számos gyógynövény monográfiáját készítette el.“ 1981. Vili. 30. 19 A Mongol Nőszövetség el­nöke, Sz. Udval, interjút adott a MONCAME hírügynökség tudósítójának a nők jelenlegi helyzetét érintő kérdésekről. Mint elmondotta, ma Mon­góliában a nők 87 százaléka dolgozik vagy tanul. A főiskolai hallgatóknak mintegy a fele lány, és több szakterületen - így például orvosi és a peda­gógus pályán - nagyobb a nők száma, mint a férfiaké. Sok nő dolgozik vezető beosztásban, az állami és a társadalmi szer­vezetekben, és a képviselők 40 százaléka is a „gyengébb nem“-hez tartozik. Ezek a tények bizonyítják, hogy a Mongol Népköztársa­ságban a nők az alkotmány, a munka törvénykönyve, és az egészségvédelmi törvény elő­írásainak szellemében az élet minden területén a férfiakéval egyenlő jogokat élveznek. Sz. Udval megemlítette, hogy Mongóliában különös gond és megbecsülés övezi az anyákat. Felhívta a figyelmet arra, hogy az országban tudo­mányos kutatóintézet foglalko­zik az anya- és gyermekvéde­lem kérdéseivel. Elmondta, hogy a dolgozó anyákat igen sokféle kedvezményben ré­szesítik. így - többek között - a négy- vagy többgyermekes anyák korkedvezménnyel, 50 éves korukban mehetnek nyugdíjba. A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS NÖVELÉSÉÉRT A felmérések szerint Vietnamban parlagon hever a földterület körülbelül egyharmada. E terület egy részét - elsősorban a Köz­ponti fennsíkon - soha sem művelték meg, a többi a háborús pusztítások, bombázások következtében maradt megmúveletlen. Az adatok szerint az országban megművelt csaknem hétmillió hektárból 4,6 millió hektárnyi területet foglalnak el a rizsültetvé­nyek, a többin zöldség- és gyümölcsféleségeket, valamint ipari növényeket termesztenek. A csaknem 13,5 millió hektáron elte­rülő őserdőkben számtalan értékes fafajta nő: ezek nagy részét exportálják. Az élelmiszertermelés növelése érdekében komoly erőfeszíté­seket tesznek a mezőgazdasági terület növelésére. Az elmúlt öt év során közel 1,3 millió ember költözött a hegyvidékre, önfelál­dozó munkájuk révén ez idő alatt 667 ezer hektárnyi, ekét soha nem látott területet műveltek meg. A Központi fennsíkon 40 új állami gazdaság, 300 szövetkezet és közel 2,5 ezer termelöbri- gád alakult; a köztársaság térképén 240 új helységnév jelent meg. Nem kevésbé hősies erőfeszítésekre van szükség Vietnam déli részén, ahol a háború következtében óriási területek maradtak parlagon. Csak az elmúlt évben 230 ezer hektárral növelték a déli tartományokban a szójabab, a kávé, a tea-, a cukornád- és a földimogyoró-ültetvények területét. A tervek szerint 1981 -ben a déli tartományokban tovább bővítik a vetésterületeket, növelik a rizstermelést és gyarapítják az állatállományt. FORRÁSOK: MONCAME, PANORAMA, ÖSTK, APN Keresztrejtvény Rejtvényünkben Vilém Závada: Katonasírok című verséből idé­zünk: A sírokon nincs dísz, se jel, korlátfa sincs a hantok mel­lett. A vers folytatását lásd a vízszin­tes 14. valamint a függőleges 31. számú sorokban. VÍZSZINTES: 1. Betegesen rög­eszmés. 8. Uborka, jelzője lehet. 16. Pakisztáni romváros. 17. Rag. 18. Ürmérték. 19. A lantán jele. 21. Makó azonos hangzói. 22. Magyar- országi város. 24. Sárgásfehér szőrű. 25. Forrásvizek rádioaktivi- tására jellemző egység. 27. Tő­számnév. 28. Képző. 30. K. T. J. 31. Azonos betűk. 32. Finomság­érték. 33. Hamis. 35. Vita köze­pe. 36. A technécium jele. 37. Irány. 38. Tornaszer. 40. Csavar. 42. Pozsonyi tanár volt. 43. Visz- sza: tengeri rák. 45. Rigófaj. 47. Jól hasadó ásványfajta. 48. Par exemple rövidítése. 49. Pala fele. 51. Angol politikus. 52. Vízi nö­vény. 53. Kérdöszó. 54. E. K. M. 56. Opus rövidítése. 57. Magyar vezér. 58. Lepkefajta. 59. Autótí­pus. 61. Ilyen sejt is van. 63. Majdnem azonos betűk. 64. Teke közepe. 66. Ebből az irányból. 68. Zenei rövidítés. 69. Mutatószó. 74. Ausztráliai politikus. 75. Havasal­földi uralkodó család. FÜGGŐLEGES: 1. Költő az USA- ban. 2. Kötőszó. 3. Kevert máz. 4. Finn festő. 5. Tartozást kiegyenlít. 6. Ő. L. I. 7. Néma séta. 8. Ételíze­sítő. 9. Kétjegyű mássalhangzó. 10. Hangsor. 11. Vissza: kinn. 12. Táplálkoztak. 13. Az NSZK egyik városából való. 15. Mezőgazdasá­gi munkát végez. 20. Barátom. 22. Igeképző. 23. Szándékozik. 26. Antal Imre. 27. Vízben él. 29. írásbn ejtett hiba. 32. Város az USA-ban. 33. Épületelem. 34. Kártyajáték. 37. Magyar labdarúgó. 38. Evőeszköz. 39. Az americium vegyjele. 41. Vissza: dísz. 42. Ha­tározói rag. 44. Lengyelországi város. 46. Ellenzős katonasapka. 47. Fiúnév. 50. Szándékozta. 52. Sziklasziget a tengerben. 53. A holmium vegyjele. 55. Jószág. 57. Finnugor nyelvű nép. 58. Hal. 60. Jó tágas + strázsa. 62. Szava­zat. 63. Névelővel az elején dolog - latinul. 65.Körülbelül - duplán. 67. L. S. O. 69. Indulatszó. 70. A. N. R. 71. Megszólítás. 72. Bibe közepe. 73. Elek, András. Az augusztus 16-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízszintes: 1. Fogságom naplója 12. Pályám emlékezete 13. Széphalom 35. Spielberg 44. Kassa 72. Török Sophie. Függőle­ges: 15. Tövisek és virágok 37. Regmec 48. Orpheus Könyvjutalomban részesülnek: Forró Izabella, Nemesócsa (Zemi- anská Olca), Molnár Judit, Fülek (Fil'akovo), Kómár Erzsébet, Fúr (Ruban), Vaskó István, Véke (Vojka), Haraszti Gyula, Bratislava. 1 Iw/ W J14 / hi Ml l?tVA 'íli I ulili Mezőgazdasági repülógép-szolgálal

Next

/
Thumbnails
Contents