Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-16 / 32. szám
ÚJ szú V őrünk egyik legnagyobb tragédiájának minősítette Waldheim ENSZ-főtitkár Kambodzsa sorsát. Ám e jogos megállapításnak furcsasága: olyan, a kambodzsai kormányzat által jogtalannak minősített fórumon hangzott el, amelynek hangadói maguk is e tragédia okozói. A New Yorkban az ENSZ- szervezésü nemzetközi Kambodzsa- konferenciára a világszervezet 70 tagállama küldte el megbízottját (ebből tizen megfigyelői minőségben). Ez a szám a teljes ENSZ-tagságnak még a felét sem éri el, s figyelemre méltóan csaknem harminccal kevesebb annál, mint ameny- nyien igennel szavaztak a tavalyi közgyűlésen e konferencia összehívását szorgalmazó határozati javaslatra. Lemorzsolódni látszik tehát az a többség, amely nem utolsósorban az Egyesült Államok és Kína ösztönzésére, nyomására a két és fél éve megdöntött népirtó Pol Pot- rendszer változatlan ENSZ-tagsága mellett foglal állást. Tény azonban, hogy a tanácskozásra Kambodzsa képviseletében e nem létező rendszer kapott meghívót, és végül is e konferencia valódi célja politikai és propagandavonal kialakítása volt, hívek toborzása a Kambodzsai Népköztársaság ellenében, az ország nemzetközi elszigeteltségének növelésére. Ez késztette a leginkább érintett három indokinai országot - Kambodzsát, Vietnamot és Laoszt -, hogy a legélesebben ítélje el a New York-i konferenciát, minősítse durva beavatkozásnak Kambodzsa belügyeibe és utasítsa el a részvételt, a Szovjetunióval, a szocialista országok döntő többségével, számos tekintélyes el nem kötelezett országgal együtt. HÁRMAS ÖSSZEFOGÁS Haszontalanként is jellemezték az indokínai országok a New York-i konferenciát, amely azonban egy szempontból bizonyos haszonnal járt. Ismét csak megerősítést nyert a már korábban kikristályosodott következtetésük, amely szerint hosszabb távon kell számolniuk belső építömunkájuk jelenlegi nemzetközi feltételeivel - Kína és az Egyesült Államok mind összehangoltabb ázsiai fellépésével, amely katonai nyomással, politikai és propagandakampányokkal, gazdasági blokáddal, belső rendszerellenes erők támogatásával fenyegeti őket. Hármuk közül a legerősebb az 55 milliós Vietnam; lehetőségei, szerepe, helyzete a legfontosabb, mondhatni meghatározó. Bizonyítják ezt az indokínai országok közös forradalmi harcának, az amerikaiak ellen vívott függetlenségi háborúnak, majd a Kínával való legújabb konfrontációnak a tapasztalatai. Miként a franciák, majd az amerikaiak elleni harcot, a Kínával való konfliktust sem kezelték soha pusztán ,, vietnami méretűként“ Hanoiban. A hagyományoktól, a tapasztalatoktól vezettetve mindig is úgy ítélték meg, hogy az indokínai országok csak akkor garantálhatják békés építömunkájuk külsó feltételeit, ha egymással különleges kapcsolatokat, harci szövetséget tartanak fenn. Kambodzsa tragédiája - a népirtó Pol Pot-rendszer kínai felhasználása Vietnam ellen - megerősítette a vietnami vezetésnek ezt az álláspontját, amelyet igen egyértelműen fogalmazott meg Nguyen Co Thanch külügyminiszter: ,,A három indokinai ország fennmaradásának döntő tényezője - összefogásuk“. Ennek felelt meg a Laosszal 1977-ben kötött szerződés, majd a Pol Pot-rendszer megdöntésében vállalt meghatározó szerep, és ezt követően az új Kambodzsával aláírt egyezmény. A kétoldalú szerződések alapján vietnami csapatok állomásoznak Kambodzsában és Laosz- ban határvédelmi és belső biztonságerő- sító feladatokat teljesítve. Mindez - figyelembe véve a szűkös lehetőségek ellenére nyújtott anyagi és szakembersegítséget - nagy terheket ró Vietnamra. Ebből következik az is, hogy akár Laosz, akár Kambodzsa - mint például most a New York-i konferencián - a közvetlen célpont, a mögötte meghúzódó valódi megfontolás: Vietnam erőinek lekötése. Kína a legkisebb jelét sem adja, hogy lemondott volna indokínai, délkelet-ázsiai befolyási terveiről, amelyek legnagyobb akadályának változatlanul Vietnamot tekinti. E Vietnam-ellenes politikájához kap a korábbi közvetlen helyett legújabban egyértelmű, nyílt amerikai támogatást. Washington Hanoival való kapcsolatának normalizálását feltételekhez, többek között a Kambodzsában levő vietnami csapatok kivonásához köti. Mindamellett a kínai és még inkább az amerikai megfontolások nem pusztán Délkelet-Ázsiá- hoz kötődnek, ennél átfogóbb jellegűek. Vietnamot teljes egységben látva és láttatva a Szovjetunióval, a szovjetellenes stratégiai céljaikat az indokínai országra is kivetítik. Azzal a kettős szándékkal, hogy egyfelől Vietnamot gyötörve, az országot támogató Szovjetunió forrásait is lekössék. Másfelöl pedig - az eredetileg kínai elgondolást közösen vállalva - arra törekednek, hogy megkíséreljék Vietnam általuk okozott nehézségeiért, hosszan elhúzódó belső (gazdasági, élelmezési) gondjaiért a Szovjetunióra hárítani a felelősséget s ily módon kikényszeríteni a vietnami-szovjet kapcsolatok lazítását. E kínai és amerikai politika Vietnam elemi érdekeit sérti. Az indokínai összefogás, a vállalt internacionalista kötelezettségek teljesítése a mindenkori vietnami vezetés számára nemzeti érdek is. STRATÉGIAI BIZTOSÍTÉK A Szovjetunióval való szövetséget pedig Hanoi saját tapasztalataiból, az ország helyzetéből és kötelezettségvállalásaiból kiindulva stratégiai jellegúként kezeli, a szocialista építőmunka külső biztosítékának tekinti. Le Duannak, a VKP főtitkárának szavaival élve, az 1978-ban kötött szovjet-vietnami szerződés ,,a megbízható védelmet jelenti a pekingi uralkodó körök és az imperialista erők ellenséges politikájával szemben". Ezek tehát a vietnami politika mozgását meghatározó, azt behatároló koordináták. E politika természetesen semmiképpen sem függetleníthető a személyiségektől, szándékoktól. Ezért is követte határozott figyelem az indokínai szocialista ország nemzetgyűlésének csaknem kéthetes, július elején zárult ülésszakát, amely hivatott volt fontos személyi döntéseket hozni. Feladata az volt, hogy az ország új alkotmánya értelmében megválassza a kollektív elnöki testület, az államtanács tagjait és elnökét, illetve a VSZK miniszterelnökét és az új kabinetet. A személyi döntések arról a szándékról tanúskodnak, hogy az ország számára nehéz időszakban megőrizzék a legfelső vezetés folyamatosságát, stabilitását, kialakult belső egységét, egyensúlyát. A nagy hatalmú államtanács elnöke - egyszerűbben, Vietnam új államfője és egyben a nemzetvédelmi tanács elnöke is - a 74 éves Truong Chinh, a párt politikai bizottságának tagja lett. A külvilág előtt talán kevésbé ismert, mint kortársai, a 74 éves Le Duan, aki 1960 óta a VKP főtitkára, vagy éppen a most miniszterelnöknek újraválasztott 75 éves Pham Van Dong. Pedig ö egyike a vietnami forradalmárok „régi gárdájának". A THumanité hanoi tudósítójának értékelése szerint ,,Ho Si Minhnek ez a régi harcostársa az utca embere számára a folyamatosságot jelképezi. Mindig a legkritikusabb órákban állították előtérbe". (Eredeti nevén Dang Xu an Khu, tanító fia, már fiatal kora óta a nemzeti függetlenség és a társadalmi forradalom ügyének elkötelezettje. Mint a vietnami forradalmárok jó része, ö is felvett nevet visel. Truong Chinh azt jelenti: ,, Hosszú menetelés“. Ho Si Minh harcostársaként tevékeny szerepet játszott az Indokínai KP megalakításában. Megjárta a franciák börtöneit. 1941 -tói pedig a párt főtitkára volt. E tisztséget 1956-ban maga Ho Si Ming vette át. Akkoriban ugyanis a földreform végrehajtása kapcsán súlyos feszültség támadt Vietnamban, a hivatalos megállapítás szerint a földesurak, gazdag parasztok ellenállása, illetve a túlzott sietség, a bírálat baloldali szélsőségek miatt.) AZ ÚJ ÁLLAMFŐ Troung Chinh 1958-60 között miniszterelnök helyettesként dolgozott, 1960- ból pedig mostanáig a nemzetgyűlés állandó bizottságának elnöke volt. Mindvégig tagja a VKP Politikai Bizottságának. Fontos szerepet játszott 1975 után az országegyesítés folyamatának felgyorsításában vagy legutóbb az alkotmánytervező bizottság elnökeként az egységes országban folyó szocialista építés gyorsabb ütemének keretet biztosító új alaptörvény kidolgozásában. Most megválasztása alkalmából azt hangoztatta, hogy ,,a külső ellenségek állandó agresszív kísérletei ellenére az elmúlt öt év Vietnam folyamatos erősödésének korszaka volt. Minden alap megvan rá, hogy a VKP vezetésével a vietnami nép sikeresen építse a szocializmust, megvédje a szocialista hazát, teljesítse internacionalista kötelezettségét“. A szavait idéző moszkvai Pravda ezt követően az újraválasztott - immár 1954 óta a mindenkori vietnami kormány élén álló - Pham Van Dong programadó kijelentését ismertette, amely szerint,, Vietnam számára különösen fontos testvéri barátsága és együttműködése a Szovjetunióval, Laosszal és Kambodzsával, más szocialista országokkal. A kormány tevékenysége - mint mondotta - a párt gazdasági stratégiájának végrehajtására irányul“. Ebből a szempontból jut szerep a tapasztalt régi gárda egyik legismertebb tagjának, a 71 éves Vo Nguyen Giapnak - a Dien Bien Phu-i győzőnek - aki tavaly óta már hivatalosan sem foglalkozik katonai ügyekkel. Feladatai a gazdasághoz, műszaki tudományos problémákhoz kötik. Legutóbb a KGST ülésszakán vezette országa küldöttségét. A hanoi személyi döntések ezúttal egyes kulcspozíciók betöltésére irányultak, tükrözve, hogy a kormányban az utolsó egy éven belül végrehajtott két nagyobb szabású átalakítás szükségtelenné tett újabb változtatásokat. A vietnami vezetés által döntó fontosságúnak ítélt gazdasági front irányító posztjain továbbra is azok állnak, akik a párt által két évvel ezelőtt meghirdetett, a realitásokhoz alkalmazkodni kívánó, áru- és pénzviszonyokat is felhasználni akaró új gazdaságpolitika kidolgozóinak számítanak. ZALAI ISTVÁN Indokína HARCI SZÖVETSÉG VIETNAM TAPASZTALATAI • A MOZGÁS KOORDINÁTÁI Az emberiségnek tudnia kell, milyen veszélyeket rejt a fegyverkezési hajsza 1981. Vili. 16. Hogy elkerüljük a katasztrófát Az első ember, aki a kozmikus magasságból tekintett le a bolygónkra, csodálatosan szépnek látta Földünket, egyúttal felismerte a legfontosabbat is, rádöbbent, menynyire kicsi. Jurij Gagarin úrepülése óta eltelt húsz esztendő jó néhányszor igazolta, hogy bolygónk nem pusztán kicsi, hanem nagyon törékeny, védtelen és sebezhető is, hogy a sérülések fájdalmat és halálos betegséget okoznak, mindannyiunknak. A La Manche csatorna francia partján immár több mint egy éve úszik a ..fekete hullám“: az elsüllyedt Tanio tartályhajó olajával szennyezett tengervíz. Bretagne partvidékét három esztendeje eredménytelenül próbálják megtisztítani az olajtól, amely az Amoco Cadis amerikai tartályhajóból ömlött ki. A belga és a nyugatnémet nagyüzemek légkört szeny- nyező füstje a légáramlatok révén egészen Skandináviáig terjed, miközben mérgezi a környező területeket. A trópikus növényzetet, amely tízmillió éve ökológiai egyensúlyban volt, a pusztulás veszélye fenyegeti. A levegőt oxigénnel dúsító erdőkből percenként mintegy húsz hektárt irtanak ki. Ha ez a jövőben is Így folytatódik, néhány évtized múlva semmi sem marad belőlük. Mi lesz az atmoszférával? Az emberek egyre sokasodnak a Földön, de korántsem mindenki jóllakott. A rendelkezésünkre álló adatok alapján az éhezők száma ötszázmillió és egymilliárd között van. A tudósok számításai szerint 2010-re háromszorosára növekszik az éhínség. Ezek a szomorú tények várnak az emberiségre a harmadik évezred kezdetén. Meglehet, a prognózis túlságosan pesszimista. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a világ éhezőinek száma nem csökken, hanem növekszik. Mialatt az olvasó túljutott ezen a bekezdésen, a bolygón már emberek tucatjai haltak éhen. Már a reneszánsz korában „meghirdették“ az új emberideált, aki ráeszmél küldetésére, történelmi felelősségére, aki tudatosan megtervezi jövőjét. Ha az ember figyelemmel követi, mi folyik most Washingtonban, ahol a fegyverkezés őrülete mindent betölt, komolyan kételkedni kezd a homo sapiens fennkölt hivatásában. A könnyelmű gazdálkodás, a haszonlesők egoizmusa, a világméretű orvadászat okozta jóvátehetetlen, környe- zentrongáló károk csupán gyerekcsínynek tűnnek ahhoz a veszélyhez képest, amellyel az elszabadult fegyverkezési hajsza egyre jobban fenyegeti a Föld lakosságát. Elsősorban arra gondolunk, milyen hatalmas atomfegyver- készleteket halmoztak fel. Mondjuk ki nyíltan: a meglevő készlet máris elegendő a totális népirtásra, vagyis az egész emberi nem elpusztítására. A nukleáris fegyverek nemcsak a környezet fertőzésével fenyegetnek, hanem egész bolygónk létét veszélyeztetik. „Minden valószínűség szerint a XX. század végéig kibővül a nukleáris fegyverrel rendelkező államok száma. És az adott politikai helyzetből ítélve arra következtethetünk, hogy ezekben az országokban jobbára katonai diktátorok, tábornokok és admirálisok kezébe kerül a hatalom, azokéba, akik a háborút a külpolitika természetes folytatásának tekintik. Ezek az emberek figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a nukleáris fegyver gyökeresen megváltoztatja a háború jellegét," - mondja a kiváló amerikai tudós-kutató, George Kistiakowsky. Mindez arra figyelmeztet bennünket, amennyiben nem történnek gyors intézkedések a nukleáris fegyverek gyártásának beszüntetésére és megsemmisítésére, az emberiséget katasztrófa fenyegeti. Ez a fegyver már ölt (az adott esetben ne számítsuk ide Hirosimát és Nagaszakit). Megállapították, hogy az eddig végrehajtott kísérleti nukleáris robbantások 3-5 százalékkal csökkentették a légréteg védöburkának ózontartalmát. Néhány nyugati kutató véleménye szerint a nagy hatóerejű nukleáris robbantások folytatása a levegő ózonrétegének jelentős csökkenéséhez, vagy 30-50 százalékának megsemmisüléséhez vezethet. Ebben az esetben hirtelen megnő a földfelszínt érő ultraibolya sugárzás intenzitása. Egyelőre elképzelni is nehéz a katasztrófa minden következményét. Egy azonban biztos: az már nem a mi földünk lesz, és emberek aligha lakhatják. fgy állnak a dolgok, bármilyen szomorú is erről beszélni. Ahhoz, hogy a Földön normális életkörülményeket teremtsünk, ma már nem elég a háborúk puszta elkerülése. Az az állapot, amelyben jelenleg az emberiség él, önmagában is jóvátehetetlen veszélyt jelent bolygónkra. Az emberi történelemben bekövetkezett az a pillanat, amikor a világot fenyegető katasztrófa minden országra kihat. Húsz esztendővel ezelőtt Jurij Gagarin még nem tudhatta ezt, amint megpillantotta a világűrből a mi kis Földünket. Mi már tudjuk. És a Szovjetunió mindent megtesz, hogy elkerülje a világégést. Leonyid Brezsnyev az SZKP XXVI. kongresszusán kijelentette: ..Pártunknak, népünknek, a világ valamennyi nemzetének nincs nagyobb nemzetközi méretű feladata a béke megvédésénél. És a békét oltalmazva nemcsak magunkért, nemcsak gyermekeinkért és unokáinkért dolgozunk; a távoli jövő nemzedékeinek boldogságáért munkálkodunk. Az emberiség anyagi és szellemi javainak értelmetlen pazarlására kárhoztató háború elkerülése, a béke megszilárdítása: ez a holnap vezérfonala. “ VITALIJ KOBIS Lityeraturnaja Gazeta
