Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-08-09 / 31. szám

A régi fürdő, ma szálloda (Molnár Dezső felvételei) restem fel, hogy megkérdezzem tőle, őt nem bántja ez a látvány? íme a válasza: „Minden beavatkozás rontja a termé­szetet. A természetvédők aggodalmas- kodnak, perlekednek is velünk, de mit lehet tenni, ha Kelet-Szlovákiában éven­te így is 1 millió 200 ezer köbméter kő hiányzik. Nem tehetünk mást, a somodi követ hasznosítanunk kell. Itt a Fejkei részen 1964-ben nyitottuk meg ezt a bá­nyát. Azóta 8 millió tonna követ termel­tünk ki. Harminc üzemmel állandó szer­ződésünk van, de szállítunk nemzeti bi­zottságoknak és a magánépítkezőnek is. Harminchármán dolgozunk itt. Tavaly 4 millió korona tiszta hasznot hoztunk a Bodolói Efsz-nek - a bánya tulajdono­sának. A terv szerint 1985-ig bányászha­tunk, majd meglátjuk, hogy mi lesz aztán." A FÜRDŐ A Somodi-fürdő két kilométerre van a falutól. Arra pontos választ senki nem tudott adni, hogy ki és mikor építette. A legrégibb tulajdonosként a rozsnyói püspökséget ismerik. A kádas fürdő és évek folyamán sok gazdát cserélt. Leg­utóbb a tehetősebb somodi gazdák vásá- rolták meg. Nagy katlanokban melegítet­ték a vizet, s a hétvégeken, mikor a kör­nyék és a falu lakosai kocsikáztak ide, ezekből engedték a kádakba a meleg vizet, melynek gyógyhatást is tulajdoní­tottak. A gyógyhatás persze mindmáig nem bizonyított, noha a néphit szerint fásokkor elnöknek választották meg. Mi­lyennek látja ő a falu múltját, jelenét és jövőjét? „Gyermekkoromban az itt élő nép ja­varésze még földműveléssel foglalkozott. A földből nemigen lehetett megélni, a so- modiak közül ezért tanultak ki sokan kőművesnek és ácsnak. A somodi mes­terek híresek voltak és ezért bőven akadt munkájuk. Jelenleg 1700 lakosa van a közsé­günknek. A munkaképes polgároknak már csak a 10-12 százaléka dolgozik a mezőgaz­daságban. A kőműves szakma még jól tartja magát, de ácsból már vagy csak 20 él a faluban. A fiatalok főleg géplakatos­nak, vasesztergályosnak, villanyszerelő­nek, hegesztőnek, vizvezetékszerelőnek tanulnak ki. A hnb az ötvenes években érdemdús munkát végzett, eredménye­sen oldotta meg a falu szocializálását. A környéken a mi falunk volt az első, ahol társadalmi összefogással futballpályát és öltözőt is építettünk. Sajnos, a hatvanas években a lendület lelassult, ennek hatá­sát még ma is érezzük. 1970-ben sikerült átadnunk rendeltetésének a művelődési házat, de még sok teendő vár ránk. 27 tagú képviseleti testületünkbe 15 új kép­viselőt választottunk. Sokat várunk tőlük. Választási programunk legfőbb pontja az alapiskola felépítése. Jövőre 1500 méter­nyi utat portalanítunk, bővítjük az üzlet- hálózatot, végre szabályozzuk a közsé­günket keresztülszelö patakot. Nagyon örülünk annak is, hogy egyre több porta­helyet kell kimérnünk, ami azt jelenti, hogy ezt a falut szeretik a fiatalok, nem hagyják itt." A KULTÚRA Somodiban Szabó Katalin és férje, Szabó Miklós tartja elsősorban szívügyé­nek a kultúra fejlesztését. Miklós 5 éve elnöke a CSEMADOK szervezetnek, Ka­talin pedig egy évtizede a népművelési ház igazgatója. A CSEMADOK-nak 224 tagja van, de az utóbbi időben nem nagyon hallat magáról. Egyedül a tánc­csoportra lehetnek büszkék, melyet Ké­pes Viktor vezet. A CSEMADOK-nak 10- 15 aktív tagja van. ők a vezetőségben dolgoznak és minden évben sokat segí­tenek a járási dal- és táncünnepély meg­szervezésében. Hogy miben rejlik a la­kosság nagy részének közömbössége a kultúra iránti azt Szabó Katalin így fogalmazta meg: „Illyés Gyula mondotta egyszer egy interjúban, azt már elértük, hogy nem kell mezítláb járnunk, de sokat kell tennünk azért, hogy a szellem se járjon mezítláb. Nos, ez nálunk is vala­hogy így van. Az emberek igen anyagia­sak lettek. Mindenki az építkezéssel, a kocsivásárlással van elfoglalva, és ne­héz elhitetni velük, hogy a harmonikus élethez nemcsak pénz kell. Már oda jutottunk, hogy a Thália Színpadot sem tudjuk fogadni, mert nincs közönség. A népművelő munkába egyedül az asz- szonyokat lehet beszervezni. Számukra sütő, varró-, főző tanfolyamokat rendez­tünk. Igaz, a fiataloknak is sikerült egy társastánc- és egy népi tánctanfolyamot szervezni. A jogi kérdésekről, a házas­ságról, a pszichológiáról, a világnézetről, a csillagászatról tartott előadásainkat már kevesen hallgatták meg. Legtöbb gond a középgenerációval van. A könyv­tárba is csak a tanulók és a nyugdíjasok járnak.“ Elgondolkodtatóak ezek a tények, amelyeket Szabó Katalin felsorolt - és a kép még szomorúbb lesz, ha azt is hozzáteszem, hogy tavaly a közművelő­dési táborban Szabóékon kívül egy so­modi lakost sem láttam. A befeléfordulás, az elzárkózás a szép házba sok veszélyt rejt magában: elidegenedéshez vezethet. Nem hinném, hogy a somodiak ezt akarnák?! SZASZÁK GYÖRGY 1981. Vili. 9 a fürdőtől alig pár száz méterre levő Pitykó-barlangból is gyógyvíz folyik ki A fürdőt a Somodi Hnb a hetvenes évek­ben újjáépítette, de meghagyta az eredeti formáját, csupán a zsindelyes tetőt he­lyettesítették bádoggal. A fürdő most a Vendéglátóipari Vállalat Kassa-vidéki kirendeltségéhez tartozik. Bernáth Jó­zsef, a fürdő vezetője jó szervezőképes­séggel rendelkező fiatalember. A szakma szinte a kisujjában van. Jól beszél ma­gyarul, szlovákul, angolul, németül, oro­szul, lengyelül, horvátul. Munkahelyéről ezeket mondotta: „Gyönyörű környezetben található a Somodi-fürdő. Egy ötvenágyas szállo­dánk van, melyben éjjeli bár is található. Szállónk körtermében gyűléseket, kiállí­tásokat, filmvetítéseket szoktunk rendez­ni, de jelentősebb versenyek előtt itt gya­korol a kassai Csermely-kórus, a Pince­színpad, a Szép Szó ifjúsági színpad, a szinai Rozmaring is. Az étterem a szál­lóval szemben, külön épületben található. Összesen 13 alkalmazottunk van. A fél­éves tervünket 108,93 százalékra teljesí­tettük. Az évi tervünket - 1 millió 400 ezer korona - minden bizonnyal túlszárnyal­juk. A szállodánkhoz tartozik még az a nagy rét is, ahol futballozni, röplabdázni lehet és a szabadtéri színpad alkalmi műsorait élvezni. Ha a jövőben egy mes­terséges tavat is tudunk itt létesíteni, valóságos turistaparadicsomunk lesz." A FAI L.U Képes Gyula tősgyökeres somodi la­kos. 1964-től képviselő, s most a válasz­Somodi (Drienovec) neve mindig is jól csengett a Kassa-vidéki járásban, ami annak köszönhető, hogy jó mesteremberek laktak itt, s ezen kívül maga a község - szép fekvése miatt - több járási rendezvény színhelye volt a múltban és az a jelenben is. A CSEMADOK Központi Bizottsága tavaly itt rendezte meg a központi művelődési tábort, aminek következtében Somodi neve országosan is ismertté vált. Szlovákiai és magyarországi lapok írtak a táborról, s minden bizonnyal így lesz ez az idén is, hiszen augusztus 9-töl 15-ig újfent itt találkoznak a szórakozva művelődni vágyó csehszlovákiai magyar fiatalok és dolgozók. A PEREC ,,Somodiban sütik a jó perecet“ - em­lékszem annak a dalnak a kezdetére, amit olykor még anyai nagyanyám dúdol- gatott főzés közben. De vajon milyen volt a somodi perec? Sütnek-e még Somodi­ban perecet? El tudja-e mondani még valaki, hogyan készült a hajdani vásárok­ról elmaradhatatlan sós perec? Meg van­nak-e még a sütéshez szükséges szer­számok? Kérdés kérdés után. Lesz-e válaszadó? Legnagyobb örömömre talál­tam. Jó egészségnek örvend a 75 éves Rédvai Éva néni, aki minden pénteken süt még perecet. önmagáról és a mes­terségről ezeket mondotta: „1906-ban születtem Zilinán. A szüle­im még az első világháború előtt elváltak. Nem is emlékszem rájuk. Három és fél éves voltam, amikor árvaházba adtak. Somodiba hétévesen kerültem. A nevelő­anyám özvegyasszony volt. Egy fia volt, aki korán meghalt. Engem ezért a saját gyermekének tekintett. A perecsütést tőle tanultam meg. Akkor csak az özvegyasz- szonyok sütöttek perecet. Abból éltek. Hordtuk a vásárra: Tornára, Szepsibe, Nagyidéra, Szinára, Szikszóra, Eperjes­re, Iglóra. A perecsütéshez már este fel kellett készülni. Megcsináltuk a kovászt, utána lefeküdtünk, aludtunk egy kicsit, de éjszaka egy órakor már fel is keltünk. Akkor úgy 20-15 kg lisztből tésztát gyúr­tunk. A tésztát kenyérnagyságú cipókra osztottuk és teknőben, vagy szakajtóban egy napig kelesztettük. A kemencét bükkfával vagy gyertyánfával fűtöttük. Mi­előtt a kemencébe raktuk volna a pere­cet, a karikákat meleg vízbe tettük. Mikor megkeményedtek, maguktól feljöttek a víz tetejére. Ekkor lyukas kanállal kivet­tük és egy hosszú falapáttal a kemencé­be toltuk őket. A pirosra sült pereceket hosszú nyárssal szedtük ki. Egy csomó­ba 15 perecet kötöttünk. A vásáron a leg­kisebb perecet 50 fillérért, a vastagabbat 3 koronáért, a vajasat 4 koronáért adtuk. A rokonok, a falusiak most sem hagynak békét, jönnek mindig, hogy, Éva néni, süssön már perecet. Mit csináljak, öröm­mel sütöm, ameddig csak bírom.“. A nyolcvan esztendős Csernyák Lajos bácsit Somodiban most is mindenki Diny- nyés Lajosnak hívja - és nem is ok nélkül. Az, hogy a somodi dinnye messze földön hires lett, elsősorban neki köszön­hető. „Mi tizenketten voltunk testvérek. Ér­sekújvár mellől, Kismányáról 1931-ben mint felesdinnyés kerültem ide. Azzal csalogattak erre a vidékre, hogy közel van ide Kassa, jó üzletet lehet csinálni Képes Gyula a hnb új elnöke a dinnyével. Csodálkoztam, hogy a ter­mészet mi mindennel megáldotta ezt a falut. Jó föld, víz, fa erdő, kő - minden volt itt. Az emberek mégis csak búzát és krumplit termesztettek. A földek el voltak hanyagolva. .Tudtam, hogy a dinnyét ezen a vidéken is sikerül meghonosíta­nom. A földet a tulajdonosa adta, a trá­gyázást és a talajt is ő készítette elő. Én, mint dinnyés a fészkelést, az ültetést végeztem. Egy fészekbe egy lapát trá­gyát tettem, azt összekevertem a földdel és már kész is volt a magágy, lehetett ültetni. Amikor kikelt a dinnye, arra kellett ügyelni, hogy kitépjük a hajtás szívét, ha már négy levele volt. Ez azért volt fontos, mert e nélkül nem lettek volna termőhaj­tásai. Mindig jó termésünk volt. Igaz, én mint cseléd ennek nem sok hasznát láttam. A dinnyetermesztés mellett mező­őr is voltam, hogy megélhessek. Leg­utóbb Richter Jánosnál dolgoztam. Az évi bérem mindössze 400 korona volt. A fel- szabadulás után mint kommunista a falu élére kerültem. Tizenhárom évig voltam titkár. A falu szocializálása ezalatt történt. Örülök, hogy Somodi ma is szépen fejlő­dik, csak azt sajnálom, hogy nem termész- tenek már dinnyét.“ Ez az egyedüli, ami nem tetszik nekem Somodiban - és gondolom, azoknak sem, akik gépkocsival Kassától Rozsnyó felé haladva gyönyörködnek a természet­ben. A Somodit északról határoló hegy­vonulatot igen elcsúfítja a kőbánya. A fő- útról úgy tűnik, mintha egy dühös óriás nagyot harapott volna a hegybe. Prokop Józsefet, a bánya vezetőjét azért is ke­k '?---aJ*T “tHs & i IrfL^ ii1 : y -; ’• ' -■ ■ - *?■'< B WLM MS P P>/' ’ g 4ÍM ES ^ i- Vr j- ‘ fern h v. ' \ I - - F f £ l \ Hi HF PB PHI KÉPEK EGY FALUBÓL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents