Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-06-21 / 24. szám
1981. VI. 21. INTERJÚ VALENTYIN FAUNNAL, AZ SZKP KB NEMZETKÖZI TÁJÉKOZTATÁSI OSZTÁLYA VEZETŐJÉNEK ELSŐ HELYETTESÉVEL APN: A legutóbbi időben szemlátomást aktivizálódtak az enyhülésnek, a fegyverkezési verseny korlátozásának, a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok megjavításának ellenségei. Ez a nemzetközi feszültség jelentős fokozódásához vezetett, ez pedig aggaszt mindenkit, akinek szívügye az emberiség jövője. Melyek ennek a valódi okai, és mivel kezdődött a nemzetközi feszültség kiéleződése? V. Falin: Hogy megértsük ezt, térjünk vissza a múlthoz Az enyhülés: nem valami szerencsés ötlet eredménye, amely egyik-másik politikusnak jutott az eszébe, bár a szerencsés és konstruktív ötlet nem fölösleges sem a politikában, sem a nemzetközi kapcsolatokban Az enyhülés szükségességét a legtöbb nyugati és keleti ország vezetői a hidegháború időszaka után ismerték fel, amikor sok állam kapcsolatai zsákutcába jutottak, s maga az élet sugallotta, hogy a korábbi irányvonal követése nemcsak célszerűtlen, hanem veszélyes is, és idő múltával egyre veszélyesebb lesz Nyugaton ezt a következtetést először Franciaországban vonták le, még de Gaulle idején. Aztán a Német Szövetségi Köztársaságban is ráeszméltek erre, elsősorban két párt vezetői: W. Brandt a Német Szociáldemokrata Párt és W. Scheel, a Szabad Demokrata Párt elnöke. Több más nyugat-európai államban is levonták ezt a következtetést. Az Amerikai Egyesült Államokban ezt jóval később értették meg, azután, hogy a Német Szövetségi Köztársaság és néhány más nyugateurópai ország a feszültség enyhítésének útjára lépett. Áz Egyesült Államok azután kapcsolódott be az enyhülés folyamatába, hogy meggyőződött róla: e folyamat megakadályozásának kísérletei - márpedig 1969-ben és 1970-ben ilyen kísérletet tett - komoly súrlódással fenyegetnek az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok között. A bonyodalmak első jelei az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti kapcsolatokban már jóval azok előtt az események előtt mutatkoztak, amelyekkel manapság Nyugaton ezeket magyarázzák - jóval Afganisztán, a közel- és a közép-keleti események és természetesen a lengyelországi események előtt. A szovjet-amerikai kapcsolatokban támadt bonyodalmak első jelei már 1973 közepén felbukkantak - miután L I Brezsnyev az év júniusában látogatást tett az Egyesült Államokban, és június 22-én aláírták az atomháború megelőzéséről szóló egyezményt. Éppen ez az egyezmény két olyan hatalom között, amelynek legnagyobb potenciálja és a legnagyobb lehetősége van az atomháború folytatására, szolgált kiindulópontul az Egyesült Államokban és több más nyugati országban tevékenykedő, igen hatalmas erők támadásához, amely az akkori amerikai kormányzat pozíciói, valamint a békés egymás mellett élés alapján a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok fejlesztése mellett síkraszálló körök álláspontja ellen irányult APN: Nyugaton sokan azt állítják, hogy a szovjetamerikai kapcsolatok rosszabbodása és a nemzetközi feszültség fokozódása szintén ,,a Szovjetunió atomfölényével“ magyarázható, többek között az európai közép-hatótávolságú rakéták terén levő fölényével, amelyet állítólag tovább növel V. Fáim: Számos olyan adat és bizonyíték van, amely megcáfolja ezt a tételt. Csupán kettőt idézek. Mindenekelőtt ilyen H. Brown volt amerikai hadügyminiszter kijelentése, a lemondása előtt a kongresz- szusnak küldött utolsó üzenetében. Brown közölte, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok legfőbb erői tekintetében jelenleg egyenlők egymással, hogy paritás van közöttük, bár a szokásos ,,de“-t is hozzátette: ez a paritás megbomlana, „ha" az Egyesült Államok nem fejt ki pótlólagos erőfeszítéseket. A ,,ha“ szócska spekulatív politikai jellegű, s arról tanúskodik, hogy az Egyesült Államok önkényesen értékeli a Szovjetunió szándékait, nem veszi figyelembe valódi cselekedeteit és terveit És itt van a másik kijelentés, amelyet már a Rea- gan-féle új kormányzat idején tett Jones tábornok, az amerikai fegyveres erők vezérkari főnökei bizottságának elnöke Nemrég a kongresszusnak küldött beszámolójában megállapította, hogy a Szovjetunió a hadászati atomfegyverek terén való pótfegyverkezés segítségével ,,a nyilvánvaló elmaradás pozíciójából" felemelkedhet ,,az Egyesült Államokkal való hadászati egyensúly“ pozíciójába. A tábornok tehát úgy véli, hogy a Szovjetunió még nem érte el ezt az egyensúlyt, hanem csak afelé halad. Ebből azonban egészen váratlan következtetést von le: a veszélybe került amerikai fölény „helyreállítását“ követeli. Európában is paritás van, a közép-hatótávolságú fegyvereket is beleértve. Ezt a következtetést nem más vonta le, mint éppen Haíg külügyminiszter, mégpedig februárban, már a jelenlegi amerikai vezetőség tevékenysége idején. APN: Mielőtt az SZKP XXVI kongresszusán a Nyugat számára tett egyes konkrét javaslatokkal foglalkoznánk, célszerű érinteni azokat a nyugati koncepciókat, amelyekkel összhangban a katonai és politikai döntések történnek V. Falin: Világos, hogy a nyolcvanas és a kilencvenes évek egész időszakára és a következő évszázad kezdetére vonatkozó katonai, politikai és gazdasági fejlődés beprogramozása nem történhet a fent említett, több „ha" alapján és a Szovjetunió valódi, nem pedig állítólagos terveinek és szándékainak tekintetbevétele nélkül. Mégis kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy éppen ezen alapul az Egyesült Államoknak és a NATO-nak a Szovjetunióval kapcsolatos, jelenlegi politikája, és ennek alapján tervezik a jövőre vonatkozó politikájukat. Minden jó és rossz, minden építő és romboló terv elsősorban emberek fejében születik. Más lapra tartozik: miért születik, s milyen forrásai vannak ilyen vagy olyan eszméknek és koncepcióknak, politikai döntéseknek és filozófiáknak. Bármilyen választ adjunk is erre a „miértre“, azt feltétlenül el kell ismerni, hogy éppon az ember tevékenysége határozza meg, milyen lesz a világ ma, holnap és a belátható jövőben És hogy egyáltalán létezik-e majd ez a világ és a civilizáció Sokan ismerik R. Nixon „Igazi háború“ című könyvét, amely tavaly jelent meg az Egyesült Államokban. A volt elnök ebben azt állítja, hogy a Nyugat hadiállapotban van a Szovjetunióval, s ez a háború a jelenlegi század végiig meghatározza az események alakulását a világon. Azt mondja, ez a háború totális, és kijelenti, hogy nem végződhet döntetlen eredménnyel, hanem okvetlenül győztesnek kell lennie, és ez feltétlenül az amerikai Egyesült Államok lesz. R. Nixon arra a következtetésre jut, hogy az Egyesült Államoknak lehetőleg fegyver alkalmazása nélkül, de ha szükséges, fegyver, mégpedig atomfegyver alkalmazásával kell megnyernie a háborút. Ha meghallgatjuk, amit az Egyesült Államok jelenlegi köztársasági párti kormányzatának képviselői mondanak, akkor könnyűszerrel igen sok érintkezési pontot találhatunk a volt elnök gondolataival, amelyeket cinikus és őszinte formában fejtett ki könyvében. De egy másik koncepció is van. Ezt az SZKP XXVI. kongresszusán az SZKP KB beszámolója fejezte ki, amelyet Leonyid lljics Brezsnyev terjesztett elő Eszerint nem a háborúra való felkészülés, amely a népeket anyagi és szellemi kincseik értelmetlen pazarlására ítéli, hanem a béke megszilárdítása a vezérfonal a holnap számára. APN: A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy az Egyesült Államok nem akarja ezt az együttműködést, amelyért még sok NATO-szövetségese is tevékenyen síkraszáll. Az Egyesült Államok politikája során többek között arra épít, hogy a fegyverkezési verseny segítségével szétrombolhatja a szovjet gazdaságot. V. Falin: Igen, ók gazdaságilag ki akarják meríteni a Szovjetuniót és más szocialista országokat, azt akarják elérni, hogy a Szovjetunió ne tudjon lépést tartani a ráerőszakolt fegyverkezési versennyel, és kénytelen legyen elvi engedményeket tenni. Más kérdés, hogy ezek a számítások gazdaságilag, politikailag és lélektanilag mennyire megalapozottak. Fontos azonban a puszta tény, hogy ilyesféle számítások léteznek. A kulcskérdés tehát az, vajon a Nyugat hajlandó-e vagy nem hajlandó arra, hogy lemondjon az erő alkalmazásáról, az erőhöz fűzött reményekről, hogy ne tekintse a háborút a politika más eszközökkel való folytatásának, vajon hajlandó-e lemondani az atomfegyver felhasználásáról? Az erre a kérdésre vonatkozó válasz lényegében mindazokra a kérdésekre is válaszul szolgál, amelyekről az imént beszéltünk. A szovjet javaslatok lényege az, hogy a katonai szembenállás szintjének csökkentésére, nem pedig emelésére kell törekedni. Radikálisabb megoldások is elképzelhetőek ezen a téren. A szocialista országok például többször is olyan javaslatokat terjesztettek elő, hogy Európát vagy legalább egy részét teljesen mentesítsék az atomfegyverektől A Nyugat azonban ezekre a kezdeményezésekre sohasem válaszolt. A háború utáni években követett katonaipolitikai irányvonal állandóan az erő fogalmának és a militarista programoknak a körében forgott. Ideje kiszabadulni ebből a körből. Legfőbb ideje. M indennapi életünket gyakran zavarják még olyan „apróságok“, amelyek a szolgáltatások területének elégtelen fejlettségével, nehézkességével függnek össze. Kereskedelmi, szolgáltató üzemeinek sokszor meglehetősen gyengén elégítik ki a fogyasztók szükségleteit. Erről nyíltan szó esett a párt XXVI. kongresszusán. Az emberek emiatt időt veszítenek, romlik a hangulatuk, nehezebbé válik az életük. Holott mindenki, aki járt a testvéri szocialista országokban, tudja, hogy ott ezeket a problémákat oly módon oldják meg, hogy a nagy állami üzletek, vendéglők, szolgáltató kombinátok mellett sok kiskereskedelmi és szolgáltató intézmény is van. Ezekben nincs tolongás, itt az ügyfél gyors és jó minőségű kiszolgálást kap. És itt nemcsak a hagyományokról van szó; a legfontosabb - a társas (szövetkezeti) és családi munkaforma, valamint az egyéni kezdeményezés felhasználása. Az NDK-ban például a kisiparosok termelésiszövetkezeti egyesülései végzik a lakástatarozási munkák több mint 40 százalékát. A hatóságok különösen ösztönzik kis magánüzletek, kávézók, műhelyek nyitását az új városi lakónegyedekben és a távoli településeken, ahová nem ér el az állami kereskedelem keze. Ezek rendszerint családi üzemek - az egyik házastárs a pult mögött áll, a másik a kisegítő gazdaságban dolgozik vagy áruért jár, s ezért itt a költségek és az áruk ugyanolyanok, mint az állami szektorban, a haszon azonban, az eszközök gyorsabb megtérülése folytán nagyobb. Magyarországon is ugyanez tapasztalható. A javítóműhelyek egyharmada olyan szakmunkások kezében van, akik nyugdíjas korukban vagy esténként, fő foglalkozásuk ellátása után, valamint munkaszünetes napokon dolgoznak itt. Ezek a műhelyek végzik a lakástatarozás 84 százalékát. Általában valamennyi lakossági szolgáltatásnak a fele jut a kisiparosokra. Érdekes, hogy az állam az összes ilyen kisipari műhelyre rendszerint közös adóösszeget vet ki, és ennek felosztását a kisiparosok szövetsége végzi, amely a legjobban ismeri tagjainak tényleges bevételét. Mindkét országban nagy szerepet játszanak a személyi kisegítő gazdaságok, a háztáji és a kert-, és konyhakertparcellákat is beleértve. Az NDK-ban a kertészek és a kisállattenyésztők szövetsége, amely a kert-, és konyhakertparcellák tulajdonosait, a nyúlte- nyésztőket és a baromfitenyésztőket egyesíti, a lakosság által fogyasztott gyümölcsnek több mint egyharmadát, a zöldségfélének több mint 10 százalékát, a tojásnak 40 százalékát, a méznek több mint 90 százalékát, a nyúlhúsnak pedig 100 százalékát szállítja. Magyarországon a személyi kisegítő gazdaságok a legutóbbi években a hústermelés növekedésének jó fele részét fedezték. Ez a növekedés jelentős: az ország nemcsak teljesen önellátó ezen a téren, hanem körülbelül ugyanennyi húst exportál is. Ez annak következménye, hogy az állam és a szövetkezetek nagy figyelmet fordítanak a kisegítő gazdaságokra: növendékállatokat adnak el, szükséges mennyiségű takarmányt szállítanak számukra, gondoskodnak a meghatározott súlyra felhizlalt baromfi felvásárlásáról. Most szóljunk azokról a kétségekről, amelyeket a viták során fejtenek ki: a szövetkezeti és a magánkezdeményezés megélénkülése nem vezet-e vajon a NEP-spekulánsok újjászületéséhez? Az ilyesféle beszéd okai érthetőek. Ismeretes, hogy Jugoszláviában, Lengyelországban, néhány más szocialista országban, a maszekok meggazdagodása elégedetlenséget keltett a lakosság körében, s az NDK-ban ez volt az egyik oka annak, hogy a hetvenes évek elején államosították a félállami ipari és építőüzemeket. Ezek a negatív mozzanatok mégsem nyújtanak okot arra, hogy kétségbe vonjuk az ilyen tartalék felhasználásának lehetőségét. Csupán azt hangsúlyozzák, hogy hozzáértően, valamennyi körülmény tekintetbevételével kell használni ezt. Az NDK-ban ezeknek a viszonylag nagy üzemeknek az államosításával párhuzamosan ösztönözték a szövetkezeti és egyéni kezdeményezést a szolgáltatások területén működő kisüzemekkel kapcsolatban. Ezeknek az üzemeknek a létesítését és fejlesztését egyik testvérországban sem tekintik a szocializmus „alapja aláásásának“, először azért nem, mert ezek a nemzeti terméknek legfeljebb 1-2 százalékát állítják elő, másodszor pedig azért nem, mert a gazdaság alapját valamennyi területen az állami üzemek alkotják. Ami a NEP-et illeti: az új gazdasági politika lényege, amelyet Lenin, a párt 60 éve hirdetett meg - nemcsak és nem annyira a magántőkés szektor felhasználása a szocializmus felépítése érdekében, mint amennyire a szocialista építés igen fontos emeltyűinek - az anyagi ösztönzőknek, a kollektív és az egyéni kezdeményezésnek - a felszabadítása. Ez egyúttal a mezőgazdaság fejlődése akadályainak megszüntetése, a bizalom légkörének megteremtése a szorgalmas paraszt iránt, segítség a falunak. Mindezek a tényezők országunk számára ma is elsőrendűek. Emlékezzünk arra, hogy Lenin éppen a kistermelők szövetkezetbe tömörülését értékelte nagyra, mivel ebben látta a magánérdek, a magánkereskedelmi érdek s ennek állami ellenőrzése összekapcsolásának, a közös érdekeknek való alárendelésének azt a fokát, amely azelőtt sok szocialista számára botránykő volt. Világos: az egyéni kezdeményezés ilyen felhasználása semmiképp sem ássa alá a szocialista vállalatokat, ellenkezőleg, arra ösztönzi őket, hogy gazdaságosabban dolgozzanak, jobb minőségű termékeket állítsanak elő, teljesebb mértékben tekintetbe vegyék a fogyasztók szükségleteit. L. I. Brezsnyev a XXVI. pártkongresszus elé terjesztett beszámolóban rámutatott, hogy a szocialista építkezés évei során a testvérországok sokféle pozitív tapasztalatot gyűjtöttek a népgazdasági problémák megoldásáról, s ezeket figyelmesebben kell tanulmányozni és szélesebb körben kell felhasználni. A kereskedelem és a szolgáltatások terén a szövetkezeti és egyéni kezdeményezés különböző szervezeti formái abból a keresésből származnak, amely figyelmes tanulmányozást és a gazdálkodásban való felhasználást érdemel. Ejtsünk szót az ilyen kezdeményezés jogi alapjairól is. A Szovjetunió alkotmánya megengedi az egyéni munkatevékenységet a háziipari-kisipari szakmák, a mezőgazdaság, a lakossági szolgáltatások területén, valamint az olyan, más tevékenységfajtákat is, amelyek csakis az állampolgárok és családtagjaik személyes munkáján alapulnak. Az állam fenntartja magának a jogot, hogy szabályozza az ilyen tevékenységet, biztosítva annak a társadalom érdekében való felhasznalasat. j A AMBARCUMOV (Szovjetszkaja Rosszija) KISIPAR ÉS HÁZTÁJI GAZDASÁG
