Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-06-07 / 22. szám
A KAPITALISTA ORSZÁGOK VÁLASZTÁSI RENDSZERÉRŐL Az Egyesült Államokban és valamennyi kapitalista országban az emberi jogok individualista propagandájának alapvető vonása annak a naiv illúziónak a terjesztése, hogy „mindenki a tarsolyában hordja a marsallbotot“, hogy minden szegény rikkancs lehet egy kiadó vagy nyomdavállalat igazgatója, ha tett is ezárt valamit, ás megfelelő tulajdonságai vannak, vagy azt, hogy bármelyik egyszerű amerikai szenátor vagy elnök lehet, ha megnyeri polgártársai bizalmát ás elismerését. A burzsoá világ hamis képének kialakításában fontos szerep jut a választási ás választhatósági jog körüli propagandának. A választhatóság elvéből vonatkoztatja a burzsoázia a nép és a nemzet szuverenitásának elvét is, amit a demokrácia alapjának tekint. Azt állítja, hogy az ún. szabad választások biztosítják, hogy maga a nép uralkodjon választott képviselői által, akik - enyhítve az osztályok közti ellentéteket - érvényt szereznek a társadalom akaratának. A választhatóság elve állítólag arra kényszeríti az államhatósági szerveket, hogy mint ,,osztálynélküli intézmények“ nemcsak a többség érdekeinek szerezzenek érvényt, de tiszteletben tartsák a kisebbségek érdekeit is. A választhatóságot a burzsoázia az emberi szabadság, az egyenlőség és igazságosság mindenható kulcsának tünteti fel. Ez állítólag megakadályozza ,,a hatalommal való visszaélést, annak konzerválását a haladás ellenzőinek vagy a tehetségtelen korrupcióra hajlamos politikusoknak a kezében“. A burzsoá ideológusok a francia burzsoá demokratikus forradalom nagy gondolkodóinak - Jean-Jacques Rousseau, Frangois- Maria Voltaire és mások - munkáiból indulnak ki, akik nem értették meg, és koruk még ki nem fejlett osztályellentétei mellett nem is érthették meg a munka és a tőke összeegyeztethetetlen érdekeit. Az elmélet, amelynek haladó jellege volt abban az időben, amikor a burzsoázia is haladó társadalmi osztály volt, amikor harcolt a feudalizmus ellen, reakcióssá lett most, amikor a burzsoázia a haladás fő ellenségévé vált. Ezt azonban a burzsoá ideológusok tudatosan elhallgatják. A népnek a régi elméleteket szajkózzák, habár a burzsoá társadalomnak mint (aoliti- kai rendszernek megváltozott a jellege. Ez azonban nem hogy nem zavarja, ellenkezőleg nagyon is megfelel azoknak, akik védelmezik a burzsoá uralmat. Jó mindaz, ami a nép félrevezetését, a nem reális illúziók kialakítását szolgálja. A kapitalista országok választási rendszere, az alkotmányos és alkotmányon kívüli, a törvényes és törvénytelen szabályok által a kapitalista országok polgárai választójogának korlátozása bizonyítja, milyen illúziók vásárává változtatta az imperialista burzsoázia az általános, egyenlő és titkos választójogot. Nemcsak az alkotmányos törvények és a választási normák korlátozzák mindenképpen az egyenlőséget és a kapitalista országok polgárai választójogának általános és titkos jellegét. Nincsenek ezenkívül hatékony garanciák arra sem, hogy megakadályozzák az alkotmányba és más törvényekbe foglalt választójog alapvető elveinek deformálását és megsértését. Például az Egyesült Államokban 1870-ig hatályban volt az az alkotmányos törvény, amelyet ugyan már 1865-ben hatálytalanítottak és amely korlátozta a választójogot faji okokból, a bőrszín vagy a volt rabszolgaállapot miatt. A választó-, illetve választhatósági jogból kizárták a nőket, az Egyesült Államokban 1920- ig, Franciaországban 1944-ig, Olaszországban 1945- ig és Svájcban 1971-ig. Az Egyesült Államokban csak 1969-ben hatálytalanították az írástudás cenzusát. Az aktív és a passzív választójogot az adófizetéshez kötötték, a választási adót is beleértve. Ez az alapjában anyagi javak birtoklására épülő cenzus azt eredményezte, hogy 1952-ben az amerikai választópolgárok közül 26 milliót zártak ki a választásokban való részvételből adóhátralék miatt. Az Egyesült Államokban és Franciaországban máig érvényben van a tartózkodási cenzus (amely gyakorlatilag az anyagiak birtoklása cenzusának egyik formája), melynek értelmében az USA vagy a Francia Köztársaság elnökének választásában csak azok a polgárok vehetnek részt, akik — az amerikai törvények szerint - harminc napja tartózkodnak a választások helyén, illetve Franciaországban hat hónapja. Itt nincs szó jelentéktelen törvényes intézkedésről, amit az a tény is bizonyít, hogy az USA-ban 1960-ban e cenzus alapján 8 millió polgárt zártak ki a választásokból. Az USA-ban, Svájcban és Dániában nem választhatnak azok a polgárok, akik segélyekből élnek. így tehát az általános választójogbein nem részesülnek a legszegényebb emberek, akik például mint idénymunkások kénytelenek változtatni lakhelyüket, valamint az állami és jótékony- sági segélyből élő munkanélküliek. A burzsoá választási jogban végrehajtott demokratikus változások, amelyekre mindenekelőtt századunkban került sor, nem a burzsoázia liberalizálódásának megnyilvánulásai. Ezek a dolgozók forradalmi demokratikus mozgalmának eredményei. Megvalósításuk következményeként a polgárok választójoga nem lett sem általános, sem egyenlő, sem közvetlen vagy titkos. A megszüntetett cenzusok helyett a burzsoázia más korlátozó intézkedéseket talált, mindenekelőtt a többségi szavazási rendszert és az ún. választási geometriát (ez sérti az egyen! választási jog elvét) a jelöltek regisztrálásának rendszerében, a választások közvetett rendszerében, a választók „közvetlen“ korrumpálásában és a közvéleménnyel való választási propagandista manipulációban. Az arányos képviselet, amelytől a burzsoázia gyakorlatilag minden országban elállt, feltételezi, hogy a hatalomért más pártokkal versengő minden politikai párt olyan számú képviselői helyhez jut, amely megfelel a megszerzett szavazatok arányának. Mivel ez a rendszer a burzsoázia számára veszélyessé vált, az általa uralt országok többségében bevezették az ún. többségi rendszert, amely biztosítja annak a pártnak a győzelmét, amely a választásokon többséget szerez, általában csak relatív többséget, míg a többi választó voksát figyelmen kívül hagyják, (gy a képviselőt pl, csak a szavazatok 30 százalékával választják meg, mivel a fennmaradó 70 százalék a többi jelölt között oszlik meg. A többségi képviselet rendszere a választási blokkok létrehozásának lehetőségével együtt a nagy, gazdagon támogatott burzsoá pártoknak biztosítja a választási győzelmet a haladó, mindenekelőtt a kommunista pártok felett. E rendszer „demokratizmusát“ bizonyítja az a tény is, hogy pl. Franciaországban az 1958-as parlamenti választások során a Francia Kommunista Párt 4 882 204 szavazatot, de csak 10 mandátumot szerzett, míg a jobboldali Új Köztársasági Szövetség 3 608 958 szavazattal 188 mandátumot. Ez azt jelenti, hogy a jobboldali jelöltre leadott minden voks 19- szer többet jelentett, mint a kommunista képviselőre leadott szavazat. Az egyenlő választójog, amely feltételezi a szavazók voksainak egyenlő „súlyát“ elveszti hatását az ún. választási geometria következtében. Arról van szó, hogy az uralkodó burzsoázia úgy alakítja ki a választó- körzeteket, hogy ott, ahol munkások élnek és általában kommunista képviselők jelöltetik magukat, a választó- körzethez csatolnak olyan területet, ahol lényegesen több a szavazó, mint olyan körzetekben, ahol a burzsoázia és a polgárság él és ahol gyakorlatilag a jobboldali leiöltekre szavaznak. A szavazójog egyenlőségének megsértése mindennapi jelenség az Egyesült Államokban, Franciaországban, Nagy-Británniában és mindenütt ott, ahol érvényesítik az említett „választási geometriát“. Habár az Egyesült Államok 1962-ben elfogadott alkotmányának 14. Függeléke például azt követeli, hogy a választási körzetek reprezentatívak legyenek, ezek legutóbbi lényeges változtatását az Egyesült Államokban 1901- ben hajtották végre. Ennek következménye pl. az, hogy Kalifornia burzsoá és polgári körzetei választóinak 10,7 százaléka ellenőrizheti a kaliforniai szenátus többségét, és a választókörzetek közti különbségek nyolcszorosak is, ami a lakosság számát illeti. Pl. Illinois államban van 112 000 lakosú és 914 000 lakosú választókörzet is. Az ilyen, látszólag formális ügy, mint pl. a jelöltek regisztrálásának rendszere a burzsoázia számára lehetővé teszi az egyenlő aktív választójog elvének megsértését. A burzsoá választási rendszer általában megköveteli, meghatározott számú választó aláírásának szükségességét a jelölt nyilatkozatához, aki kéri regisztrálását. Több kapitalista országban pl. az Egyesült Államokban is 100 000 aláírásról van szó, amelyeket ezen felül ellenőriznek a kormány választási szervei is. így történhetett 1980-ban az, hogy a kormány választási szervei Connecticut államban nem voltak heijlandók felvenni a jelöltek listájára Gus Hallt, az USA Kommunista Pártjának főtitkárát és a KP KB tagját, Angela Davist, mivel állítólag „a csatolt aláírások hamisak voltak“. A jelöltek kiválasztása és propagálásuk a tisztségbe anyagilag igényes ügy, amely nem kis összegek elköltését teszi szükségessé a tisztségre pályázók politikájának népszerűsítésére. Franciaországban pl. 500000 frankba kerül egy képviselői szék, és a három vezető jelölt a legutóbbi francia elnökválasztás során összesen 50 millió frankot költött a választási kampányra. A kormányzó tisztsége az Egyesült Államokban 8-10 millió dollárba került, és James Carter 1980-as elnöki próbaválasztásai neki és pártjának 10 millió dollárba kerültek. A jelöltek választási kauciói, amelyeket a kapitalista országokban a politikai pártok kénytelenek lefizetni, nagyon nagy terhet rónak mindenekelőtt a haladó politikai pártokra, amelyek nem élvezik a finánctöke támogatását. Ez a kaució elesik abban az esetben, ha a jelölt a választások során nem szerzi meg a szükséges szavazatok számát. Franciaországban ez az összeg pl. ezer frank és elvész, ha a jelölt nem szerzi meg legalább a szavazatok öt százalékát, Nagy-Británniában 150 font sterling, ha nem szerzi meg a szavazatok 20 százalékát. Ha Nagy-Britannia Kommunista Pártja jelöltetné magát valamennyi választókörzetben, 75 500 font sterling választási kauciót kellene letennie. Adtai Stevenson a maga idejében az amerikai elnök- választást megelőző reklám ízléstelenségéről kijelentette: „Az ötlet, hogy a magas tisztségbe a jelölteket úgy kínálják, mint a zabpelyhet, a demokratikus rendszer megszégyenítésének teteje". E drága kampány ellenére - melyek során pl. Ronald Reagan milliomost a választóknak mint egyszerű farmert, a nép gyermekét „tálalták“ - az amerikai elnökválasztáson mindössze 83 millió szavazó vett részt, akik közül 43,2 millió adta le voksát Reaganra, vagyis a választásokon részt vett szavazók 51 százaléka. Mivel a választók egyharmada teljesen figyelmen kívül hagyja a szavazásokat, a XX. században az USA egyetlen elnökét sem választották meg a szavazók abszolút többségével. A burzsoá pártok jelöltjeinek választási programjai is csak üres Ígéretek, amelyeket a választások után „takaréklángra“ helyeznek. Épp ezért a kapitalista országok polgárai tömegesen nem vesznek részt a parlamenti és az elnökválasztáson. Ezért arról a választási rendszerről, amely a munkás- osztálynak és a többi dolgozónak mindössze azt teszi lehetővé, hogy a burzsoá p»ártok és politikusok közül „kiválassza“ azokat, akik uralkodni fognak felette, csak ezt mondhatjuk: Bárkire is szavaznak a választók milliói, a kapitalista országok választási rendszere hatékonyan megakadályozza reményeik megvalósítását olyan parlament létrehozására, amely érdekeiket képviselné. Szavazzanak bár saját jelöltjeikre, akiknek reményei a sikerre minimálisak, vagy azokra a jelöltekre, akikkel nem értenek egyet, vagy - és ez a kapitalista világban szokásos - nem vesznek részt a választásokon. Minden esetben megfosztják őket demokratikus képviseleti joguktól. (Tribuna) < ÄB 8 > iIä $ Hl I Ifi aSc flit lijfJ iS 0 M ill <00*; Hl E| 8 « <ß -g Hl Ili W m i?U fits 5 on 8. If “I «3SÍ IL (0 C'UJ rrw i TTf? ' iTw' a f' I jj I \j b # tó 5 I ft #I I * í I s 1;;;'■ *. 1 8 I < # 1 ? f 1
