Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-06-07 / 22. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. június 7. VASÁRNAP BRATISLAVA XIV. ÉVFOLYAM 22. SZÁM ÁRA 1 KORONA (Zuzana Minácová felvétele) Pénteken és szombaton az ország választópolgárai, gyakorlatilag az egész felnőtt lakosság az urnákhoz járul, hogy az alkotmány biztosította jogával élve megválassza a különböző szintű államhatalmi szervek képviselőit. A szavazóhelyiségekbe lépők egyúttal véleményt mondanak politikánkról, terveinkről, a jelenről és a jövőről is. Állást foglalnak azon politika mellett, amely minden vonatkozásban - a gazdaságban, a szociális ellátásban, a kultúrában, a külpolitikában a dolgozók érdekeit tartja szem előtt, és a gazdasági fejlődésünk által megteremtett lehetőségekkel összhangban életfeltételeink állandó javítását szolgálja. A szavazatok leadásával arról is döntünk, személy szerint kik képviseljék a nép érdekeit kifejező [Kilitikai irányvonalunkat a legfelsőbb képviseleti szerveinkben - a Szövetségi Gyűlésben - annak két kamarájában -, a Szlovák és a Cseh Nemzeti Tanácsban, valamint a nemzeti bizottságokban. Nem volt egyszerű feladat kiválasztani azokat, akiket a következő öt évre megbízunk községeink és városaink, járásaink és kerületeink irányításával, a legfelsőbb néphatalmi szervek tagjaiként pedig közös országos ügyeink intézésével. Az elmúlt hetekben a választási gyűléseken megismerhettük a Nemzeti Front jelöltjeit és meggyőződhettünk róla: közösségi emberek, felelősséget éreznek társadalmi célkitűzéseinkért, önzetlenül vállalják a megbízatással járó többletmunkát. Valamennyien eddigi munkájukkal, a közös céljaink valóra váltásához való cselekvő hozzájárulásukkal érdemelték ki választóik bizalmát. Személyükben az egész ország ott lesz a Szövetségi Gyűlésben, a nemzeti tanácsokban és a nemzeti bizottságokban, mert a képviselők összetétele híven tükrözi a néphatalmat, társadalmunk struktúráját. Munkások, parasztok, értelmiségiek, férfiak és nő <, idősebbek és fiatalok, kommunisták, a Nemzeti Front más pártjainak a tagjai és pártonkívüliek, társadalmunk valamennyi rétege, a nemzetek és nemzetiségek képviselve vannak a több mint 198 000 jelölt között. A választási gyűlések építömunkánk értékelésének fórumai is voltak. Őszintén és nyíltan számba vettük eredményeinket, a sikerek mellett rámutattunk fogyatékosságainkra, hibáinkra is és szóltunk feladatainkról. A jelöltek a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött programmal léptek választóik elé, azzal a programmal, amelyet az egész Nemzeti Front magáévá tett, s amely megalapozza népünk szellemi és anyagi jólétét, társadalmunk sokoldalú fejlődését és országunk nemzetközi tekintélyének további megszilárdulását. Ez a program biztonságérzetet ad, hogy jövőnket a kiegyensúlyozott, válság nélküli szocialista építésre alapozhatjuk. Szavazatunkkal ezt a programot hagyjuk jóvá, kötelezettséget vállalva egyben: minden erőnket latba vetjük megvalósításáért. Választási rendszerünk mélyen demokratikus. Míg a tőkés országokban a választópolgárok joga csupán a szavazásra korlátozódik, nálunk kiterjed a jelölésre, a megválasztott képviselek munkájának folyamatos ellenőrzésére. A hatalmi harcként folyó, demagógiával és üres hangzatos ígéretekkel kísért burzsoá választásoktól eltérően számunkra ünnepet jelentenek ezek a napok - a szocialista célok egységes vállalásának, közös tenniakarásunk kinyilvánításának ünnepét. Nem könnyű feladatok állnak előttünk. Ezt hangsúlyozta Gustáv Husák elvtárs is a Nemzeti Front központi bizottságainak együttes ülésén: „...elsősorban meg kell őriznünk a békét népünk építőmunkájához, a bonyolult külső és belső feltételek között tovább kell fe,.esztenünk gazdaságunkat, megőrizni az elért magas életszínvonalat, a lakosság létbiztonságát. Biztos távlatokat kell állítanunk a mai és a következő nemzedékek elé“ - mondotta. E feladatok teljesítése során kiapadhatatlan erőforrásokból meríthetünk. A párt által vezetett munkásosztály, parasztság és többi dolgozó, hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek egysége megbonthatatlan, országunk a szocialista közösség szilárd szövetségére támaszkodhat, dolgozóink milliói tettrekészen teljesítik feladataikat a gyárakban, földeken, tervezőirodákban, minden munkahelyen. A választások ezeknek az erőforrásoknak további megszilárdítására ösztönöznek. A Nemzeti Front jelöltjeire leadott szavazatunkkal hitet teszünk pártunk, a Nemzeti Front politikája, a béke és a szocializmus mellett. CSIZMÁR ESZTER WBWBB——8—H—WSMBHMMUmm» ^i ill «Mil ill Éli Wffllil jil mm MlMuM