Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-06-07 / 22. szám
Vasárnap 1981. június 7. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 4.34, nyugszik 20.36 Közép-Szlovákia: 4.42, nyugszik 20.44 Nyugat- Szlovákia. 4.50, nyugszik 20.52 órakor A HOLD kel - 10.00, nyugszik 0.51 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük RÓBERT nevű kedves olvasóinkat 1826-ban halt meg Joseph von FRAUNHOFER német fizikus és csillagász (szül.) 1787) • 1956-ban halt meg Julien BENDA francia bölcsész és regényíró (szül. 1867). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A POLITIKAILAG AKTÍV, ESZMEILEG SZILÁRD IFJÚSÁGÉRT ÍRTA: V. M. LENGYEL, AZ UNGVÁRI ÁLLAMI EGYETEM MARXISTA- LENINISTA FILOZÓFIAI TANSZÉK VEZETŐ TANÁRA NAPELEMEK A FAIPARBAN KESZELI BÉLA RIPORTJA Könözsi István felvétele energiájukkal. Meghatározatlan cél nélkül indultak el a toronyházak körül. Olyan mindegy volt nekk, melyik irányba menjenek. A lakótelep mögött, keskeny, kaUNATKOZÓ KAMASZOK... A tanteremben még javában folyt az utolsó óra, amikor az egyik srác könyökét megbökte a padtársa. Összehajtogatott cédulát csúsztatott át neki, amely immár az ötödik helyre vándorolt. A fiú elolvasta, aztán ezt írta rá: oké, ott leszek. A gyerekek nagyzsivaly- gással tódultak ki az iskola kapuján. Egy szőke hajú tizennégy éves fiú kivált a sokaságból. A táskáját a lába elé állította, a kerítésnek támaszkodva várakozott a társaira. Össze is jöttek mind a hatan. Röviden megtanácskozták, mi lesz a délutáni program, aztán ki-ki folytatta a maga útját. A délutánra megbeszélt találkozóra azonban csak ketten jöttek el. A fiúk egy ideig még vártak, cigizget- tek, aztán feltették a kérdést: ,,Mit foqunk csinálni?“- Gyerünk focizni -javasolta az erősebb alkatú tizennégy éves srác.- Hagyj békén vele, unom már a lakótelepi zsivajt, kinőttem belőle. - Felelte az egy évvel idősebb fiú. Unatkoztak, nem tudták, mit kezdjenek az idejükkel, nyargós zöld utcácskákon bandukoltak. Szemügyre vették a tenyérnyi kerteket, a pici házikókat, ahol sok fővárosi ember üdül fel a hétvégeken. A kerteket elhagyva, egy új utca félig felépített házai között találták magukat.- Szörnyű ez az unalom! - mondta az idősebbik, s amint tovább haladtak, tekintete a földből kiálló, vastag villanykábelon akadt meg. Odament, kinyújtotta a kezét, de a barátja lefogta.- Honnan tudod, hogy nincs benne áram? Agyonüthet!- Kisfiú vagy és gyáva! Idenézz! Két kézzel markolta meg a friss földhányás alól kiálló villanykábelt, de az meg sem mozdult. A másik fiú csak nézte, aztán ö is kurázsit kapott és most már ketten akaszkodtak neki. Addig húzták, csavargatták míg végül is engedett. A két srác diadalmasan összenézett. Az idősebbik nem engedte ki a kezéből a nehezen szerzett zsákmányt. Magával vonszolva elindultak az autókerekektől felvágott sáros úton. A kábel vastag volt és szinte hajlít- hatatlan, amivel nem sokat lehet kezdeni, de a szórakozásra vágyó kamasz hamarosan játékszert talált benne. Erősen megmarkolta a végét és nagy lendülettel feldobta, majd a földre sújtott vele Tetszett neki a játék, örömét lelte benne. A fél utcán a sárban maradtak a nyomok a földre csapódó kábel után. A gyereket elkapta a szenvedély. Mint egy gyakorló zsonglőr, egyre magasabbra dobálta a kábelt. Egy bravúros feldobás után vége szakadt a játéknak. A kábel nem esett vissza a földre. Az utcai, áram alatt levő villanyvezeték megragadta a kábelt és a gyereket. A tehetetlenül vonagló fiú életveszélybe került. A barátja az ijedségből felocsúdva fejveszetten rohant a segítségére, de amikor megfogta, ő is ott maradt. Könnyű kitalálni, hogyan végződött volna a két fiú sorsa, ha fel nem bukkan egy autó. Az egyik épülő családi házhoz anyagot hozott egy fiatalember. Ő mentette meg a gyereke- Ket. A tizennégy éves kamasz talpra állt, de a veszélyes játékot űző ,,nagyfiú“ csak a kórházba szállítás közben nyitotta ki a szemét. Hála a gyors segítségnek, ő is megmenekült... di&n IDŐSZERŰ GONDOLATOK Mint hazafiak büszkék vagyunk arra, amit elértünk, s az elvégzett munkát azért értékeljük, hogy tanuljunk a tapasztalatokból és a részleges balsikerekből. Az élet azt követeli tőlünk — és ezt a CSKP XVI. kongresszusának határozatai is kiemelik -, hogy figyelmünket a jelen és a jövő feladataira összpontosítsuk. Anélkül, hogy más dolgokat elhanyagolnánk, a legnagyobb gondunk a népgazdaság fejlesztése. Az egyes ágazatok, köztük a mezőgazdaság fejlődése, kapcsolata és hatékonysága az alapja minden társadalomnak, tehát a miénknek is. Ez határozza meg a nemzeti jövedelem képzését és fel- használását a közösség és az egyének javára, vagyis az életszínvonal egészét. A gazdasági élet határozza meg részvételünket a nemzetközi kereskedelemben, a szocialista országokkal kifejtett együttműködés fejlesztésében, s ez a döntő országunk védelmi képessége szempontjából. A közismert, helyes és már tíz éve használatos jelszót a XVI. pártkongresszus követelményeivel összhangban így módosíthatnánk: Ahogyan tervezni fogunk, ahogyan minden szinten irányítani fogunk, ahogyan mindannyian dolgozni fogunk, úgy fogunk élni. Köztudott, hogy a kongresszus a 7. ötéves tervidőszakra lassúbb növekedést irányzott elő. Illúzió lenne azonban ebből arra következtetni, hogy a következő években kissé megpihenhetünk. Éppen ellenkezőleg! Minden tizedszázalékos növekedést sokkal szigorúbb feltételek között kell elérni. A tervezett növekedést csak akkor érjük el, ha minden termék előállításához az eddiginél kevesebb emberi munkára, nyersanyagra, alapanyagra és energiára lesz szükség. Egyidejűleg fontos követelmény, hogy műszakilag progresszív és kiváló minőségű termékeket gyártsunk, különben nem lehet sikerünk a hazai piacon, a világpiacon pedig teljesen háttérbe szorulunk. A CSKP XVI. kongresszusán jóváhagyott gazdasági és szociális fejlesztési programból következik, hogy a következő hónapokban és években nehéz és felelős munka vár ránk. Ennek ellenére nem szabad borúlátóvá válni. Helyzetünk lényegesen különbözik a tőkés országok helyzetétől, mégpedig abban, hogy népgazdaságunkat nem fenyegeti a stagnálás vagy a visszaesés veszélye, az embereknek nem kell félniük a munkanélküliségtől, nem kell félteniük szociális biztonságukat. Programunk a népgazdaság folyamatos fejlesztésének programja, megvalósítása minden területen, az életszínvonal emelése terén is világos perspektívát ad' A kitűzött célok eléréséhez minden feltétel adott, a kiindulási alapot az elmúlt évek eredményeivel teremtettük meg. (Alois Indra elvtárs választási beszédéből) ' LÁTNIVÉLEMÉNYEZNI - VÁSÁROLNI CSIZMÁR ESZTER ÉS FLÓRIÁN MÁRTA ÖSSZEÁLLÍTÁSA A BRNÓI VÁSÁRRÓL AZ ESKÜHÖZ HÍVEN JlRí STANO ÍRÁSA AZ ÜNNEPELT JÓSÉ MARÍA SANJUÁN ELBESZÉLÉSE A múlt heti számunk 11. oldalán, Jakab István: Nyelv és nyelvhasználat című tanulmányában sajnálatos elírás történt. Az első hasáb negyedik bekezdésének utolsó mondata helyesen így hangzik: „A nyelv különfejlödésének pártolása rokon lett volna a helytelen marrista felfogással, s a gyakorlatban oda vezetett volna, hogy az egyes országokban élő magyarok nem értették volna meg egymás kiadványait, sőt később egymást sem, noha magyarul írtak és beszéltek volna.“ Ízesen, szépen beszél magyarul. Bizonyára nem tudatosan, de tőmondatokat használ. A hosszú mondatokat mintha nem szeretné - gyanítom, talán azért, mert ó maga is egyenes ember, olyan valaki, aki köntörfalazás nélkül, lényegre törően beszél. Mindemellett mélyen érző alkat, a gondolatait is talán ezért tudja olyan szenvedélyesen, olyan élőén közölni. Szavait olykor egy-egy kézmozdulattal is nyomatékosabbá, kifejezőbbé igyekszik tenni. Egyéniség. Erről - akár már öt percnyi beszélgetés után is - bárki meggyőződhet, s arról is, hogy Pankovics Mária hisz az emberben, az emberi közösség erejében. Leleszen (Leles) született. Egészségügyi nővér akart lenni, mért mindig együtt érzett a bajba jutottakkal, a betegekkel. Szívesen segített rajtuk. Hogy mégsem öltött fehér köpenyt, ennek az az oka, hogy tanítói és testvérei lebeszélték róla. Iskolás korában aztán kiderült, hogy jó nyelvérzéke van. A gimnáziumban az osztályfőnöke próbálta meggyőzni, hogy nyelveket tanuljon. Ő ment is volna szívesen, de szülei nem bírták taníttatni. Az édesapja már nyugdíjas volt, az édesanyja pedig fekvőbeteg. Pankovics Mária a gimnázium elvégzése után 1955-ben a leleszi mezőgazdasági technikumba került titkárnőnek. Amikor Leleszröl Nagykaposra (VeTké Kapusany) költöztették az iskolát, ö a járáshivatalban kapott munkát. 1959-ben a nagykaposi járást is megszüntették, s Pankovics Máriának újfent állás után kellett néznie, pedig akkor már férjnél volt, s egy fiúgyermekről is gondoskodott. 1962-ben férjét kinevezték az újra induló leleszi mezőgazdasági szakmunkásképző iskola igazgatójának, s Pankovics Máriát hazahívták óvónőnek szülőfalujába. Rövidesen a járási oktatási osztály felkérésére az alapiskolában kezdett tanítani, s ez azt jelentette, hogy végleg eljegyezte magát a pedagógiával. Később a tanítóképzőt is elvégezte. Második gyermeke megszületéséig, 1976-ig tanított a leleszi alapiskolában, azután nevelői állást vállalt a mezőgazdasági szakmunkásképző iskola diákotthonában. Eddigi életútját így summázza: „Tizenöt éve vagyok a pályán. Ószintén mondhatom: boldog vagyok, nem csalódtam. Ma már tudom, nevelni nehezebb. Nagyon fontos, hogy a nevelő megnyerje a tanulók bizalmát. Ez pedig csak úgy érhető el, ha egyénileg próbál hozzáférközni a gyerekekhez. Nem titok, a mi iskolánkba olyan fiatalok jönnek, akik gyengébb tanulmányi eredményeket érnek el az alapiskolában. Mi mégis arra törekszünk, hogy a lehető legtöbbet adjuk nekik, a lehető legtöbbre tanítsuk őket. Vannak tanulóink, akik zilált családi környezetből kerülnek hozzánk. Velük többet kell foglalkoznunk, sót olykor még a szüleikkel is. Meg kell őket tanítanunk, hogyan kell bánni a pénzzel, beosztani a pénzt úgy, hogy mindenre teljen stb. Orvosok, pszichológusok is segítik nevelómunkánkat. Arra törekszünk, hogy a diákotthon lakói szabad idejük egy részét szakköri tevékenységgel tegyék hasznossá. Magamról nem tudok nagy szavakat mondani. Dolgozom és nagyon szeretem a gyerekeket. Nincs annál jobb érzés, mint ha jó híreket hallok a hozzánk járt fiatalok boldogulásáról.“ A Leleszi Magyar Tanítási Nyelvű Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola diákotthona nem dicsekedhet országos eredményekkel, az itt folyó munkát nem is mérik. Megnyugtató viszont az a tény, hogy az iskola egykori diákjainak munkahelyéről érkező visszajelzések arról tanúskodnak, hogy ezek a fiatalok a szakmai helytálláson túl emberségből is jól vizsgáznak. S ez többek között Pankovics Mária érdeme is, aki áldozatkész munkájáért Példás pedagógus kitüntetést kapott. SZASZÁK GYÖRGY NEVELNI NEHEZEBB 1981. VI. 7.
