Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-05-03 / 17. szám
1981. V. 3. Harmadik kosár - Helsinkiben így nevezték a humanitárius problémákat s általában mindazokat a kérdéseket, amelyek az emberi jogok érvényesítésével kapcsolatosak. Épp ezt a területet választotta ki néhány nyugati küldöttség a szocialista országok elleni demagóg támadásokra. Ez, sajnos, megismétlődött az európai biztonsági és együttműködési konferencia résztvevőinek madridi találkozóján is. A nyugati országok képviselői persze diszkréten hallgatnak arról, hogy mi a helyzet az emberi jogok ügyében náluk. A Csehszlovák Sajtóiroda tudósítói segítségével ezt szeretnénk felvillantani a következő néhány pillanatképben. ezrek nevét jegyzik be a titkosrendőrség aktáiba. A megkülönböztetés elsősorban a kommunistákat sújtja. Számukra ez már a hétköznapi élet részét jelenti Ám nem sokkal jobb a helyzetük a fegyverkezés ellen tiltakozóknak, azoknak, akik részt vesznek a különböző békekonferenciákon, nagygyűléseken stb. New York SAM BÁCSI ÁLLÓN ÜTÖTT ,,Sam bácsi egyenesen állón ütött. Egész életemben gürcöltem, fizettem az adót és rendezett életet éltem. Azt csináltam, amit a kormány mondott és bíztam abban, hogy öregségemre nyugodt lesz az életem. Ehelyett most küszködéssel telnek napjaim. Csak a legolcsóbb élelmiszereket vásárolom, s így is az összes megspórolt pénzem felét már elköltöttem. Mit tesz Washington, hogy segítsen rajtam? Semmit. Egy nyugdíjasnak mégsem szabadna így élnie... Igaz, az Egyesült Államokban élünk.“ A fentieket a 68 éves Charlie Walker panaszolta el, aki több évtizedes munka után ment nyugdíjba. Walker persze nem az egyedüli, szomorú sorsában az idős amerikaiak milliói osztoznak, akik megtakarított pénzét feltartóztathatatlanul felemészti az egyre növekvő inflácó. Hatmillió idős amerikai él a hivatalosan megállapított létminimum alatt, vagy valamivel fölötte. Az idős embereknek gyakran kell választanak: vagy orvosi ellátás, vagy a lakás fűtése, vagy élelmiszervásárlás... A legtöbbször inkább kevesebbet esznek. ami viszont sok esetben rosszul- tápláltsághoz vezet. Gyakran halasztják el az orvosi ellenőrzést, mivel még abban az esetben sem engedhetik meg ezt maguknak, ha a költségek egy részét a biztosító fizeti. Azok, akik nem tudják tovább fizetni egy rendes lakás magas bérét, olcsóbb szállást keresnek. New Yorkban általában a 264 olcsó ,,hotel" egyikében végzik. A hotel azért van idézőjelben, mert az épületek nagy része már rég nem érdemli meg ezt az előkelő elnevezést. Inkább valamiféle szemétdombra emlékeztetnek, ahová az öreg és beteg embereket, az alkoholistákat, a szellemi fogyatékosokat és a kábítószereseket hajítják. Tehetetlenek, nem ismerik a törvényeket és nem mehetnek panaszra sehová, teljesen ki vannak szolgáltatva e kétes intézmények tulajdonosainak. Sokan közülük félnek kimenni az utcára is, nehogy megtámadják őket. Mások, mint például a 74 éves Eileen a mannhattani 17. utca „hoteljének“ 516-os számú szobájából, beletörődtek sorsukba: ,,Az éhezés olyan, mint a többi gyötrelem, idővel azt is meglehet szokni. Néha három napig is kibírom étel nélkül. Máskor viszont órákon át ülök az ágyamon és tehetetlenségemben sírok...“ Bonn MUNKAHELYÉRŐL ELBOCSÁTVA - A MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM UTASÍTÁSÁRA Edith Wiese-Ziebert harmincéves, bajorországi Augsburgban egy biztosítóintézet tanácsadó irodájában referensként dolgozott. Egy éve azonban azonnali elA berufsverbot által sújtott nyugatnémet polgárok számára az is veszélyes, ha róluk a nyilvánosság előtt vagy külföldön beszélnek. Ez újabb „indok“ lehet elbocsátásukra. Ezt illusztrálja a stuttgarti Hans Mester esete. A posta alkalmazottja volt. Amikor a fegyelmi bizottság előtt hallgatták ki, azt is szemére hányták, hogy megkülönböztetettségéről beszámolt a sajtónak és az ún. európai parlamentben azt panaszolta, hogy az NSZK- ban szüntelenül megsértik az emberi jogokat. Nápoly - a rendőrök letartóztatják a munka- nélküliség elleni tüntetés résztvevőit (CSTK-felvételek) bocsájtással kellett megválnia munkahelyétől. Az okok? Tagja a Német Kommunista Pártnak, a párt jelöltjeként indult a választásokon, 1972-ben aláírta nevét egy vietnami szolidaritási felhívásra... Edith Wiese-Liebertet a bonni munkaügyi minisztérium kezdeményezésére bocsájtották el, bár tudvalevő, hogy ez a hivatal a dolgozókról való gondoskodásra hivatott. Ez a megkülönböztetés annál is komolyabb, mivel szintén politikai okokból tavaly elbocsájtották munkahelyéről Edith férjét, Gerd Wiesét is. A házaspár esetére a foglalkoztatási tilalom ellen küzdő koordinációs bizottság hívta fel a figyelmet a madridi találkozó számára előkészített dokumentumában. A bizottság ebben rámutat, hogy a foglalkoztatási tilalom, a hírhedt berufsverbot már 1971-től gyakorlat a szövetségi köztársaságban, és azután sem törölték el, amikor az NSZK 1975-ben ünnepélyesen aláírta a helsinki Záróokmányt. A Német Szövetségi Köztársaságban több mint négyezer embert érint a foglalkoztatási tilalom. További tízezreket megalázó módon vetnek vizsgálat alá, százPárizs KÉTFÉLE MÉRTÉK Amikor a párizsi metró peronjain az utasok már csaknem térdig jártak a szemétben, akkor kezdték érdekelni a nyilvánosságot a köztisztasági alkalmazottak több mint egy hónapja tartó sztrájkjának okai. A közvélemény ekkor tudta meg a teljes igazságot arról, hogy a - mindenekelőtt a volt francia gyarmatokról érkező - vendégmunkások milyen körülmények között élnek és dolgoznak abban az országban, amelynek vezetői gyakran állítják: a demokrácia példaképe. Alapvető szociális ellátás és munkavédelmi eszközök nélkül dolgoznak, bérük eközben a legjobb esetben is csak arra elegendő, hogy alkalmi szálláshelyet keressenek. Mivel az arabokból és négerekből, akik a gyarmati politika következtében kénytelenek máshol megélhetést keresni, nem lehet semmiféle politikai tökét kovácsolni (nem úgy mint a különböző „keleti emigránsok“ esetében, a legdurvább kizsákmányolásnak vannak kitéve. Amikor egy arab fiatalember nem mutatta meg elég gyorsan okmányait, az „ideges“ rendőr lelőtte. Amikor egy vendégmunkás családját kilakoltatták lakásából, mert nem tudta kifizetni a megemelt lakbért, a rendőrök megverték az apát és lányát... Amikor a moszkvai olimpiáról repülőgéppel hazaküldtek egy olasz homoszexuális férfit, aki a Vörös téren okozott közbotrányt, az emberi jogok francia „védelmezői" nagy ügyet csináltak belőle Egy 17 éves algériai fiú esetében, aki 1976-tól élt Franciaországban és 1980-ban kiutasították, az emberi jogokról megfeledkeztek. A fiú egyetlen bűne az volt, hogy 16. életévének betöltése után nem fordult a hatóságokhoz a személyi okmányok kiállítása céljából. Senkit sem érdekelt, hogy apja 1942 óta élt Franciaországban, s hogy Algériában senkije sincs. Ami az emberi jogok megsértését illeti, Franciaországban a külföldi munkások problémája csak töredék, bár igen jellemző. Félelmetesen növekszik a munkából elbocsátott emberek öngyilkosságának száma. Emlékeztethetünk arra, hogy a munkáról való jogtól megfosztott emberek tábora már jóval több, mit másfél milliós... Róma EGY A SOK KÖZÜL ,,A nevem? Nem mindegy az? Egy vagyok a sok közül. De ha akarja, mondjuk Gamalnak hívnak. “ Tunéziából néhány barátjával pár évvel ezelőtt érkezett Olaszországba. Munkája kemény és veszélyes. Egy halászbárkán dolgozik. 12-15 napra hajózik ki a vízre, majd rövid ideig tartózkodik csak a szárazföldön, valamelyik szicíliai kikötőben, majd ismét a tenger. Legyen bármilyen idő, tél vagy nyár, éjszaka vagy nappal, vihar vagy szélcsend - halászni akkor is kell. Sót épp a legrosszabb időjárási körülmények között követelik meg a legnagyobb teljesítményt, mert a szomszédos államok parti őrsége olyankor kevésbé éber. A veszély, hogy tiltott vizeken kapják el őket, kisebb. Gamalnak ugyanazok a kötelességei, mint a személyzet többi tagjának. Mégis „más". Nincs munkakönyvé. S ezért nincs egészségügy biztosítása, nincs joga táppénzre. Es hogyha már az a „pech“ éri, hogy megbetegszik, saját költségére kell kigyógyítatnia magát, vagy a vele azonos helyzetű barátainak pénzére kell támaszkodnia. Gamal nem létezik semmiféle biztosító számára, nincs joga a nyugodt öregkorra, egyszerűen „nincs“. A hajók tulajdonosai számára azonban jó üzlet. Kevesebbe kerül. Egy római lap így ecsetelte egy olasz- országi „színesbörü“ külföldi munkás életét. Mindegy, hogy tunéziai, marokkói, Fülöp-szigetek-i vagy más országból származik. Sorsuk - több százezren vannak Olaszországban - úgy hasonlít egymásra, mint két tojás. Joguk semmire sincs, s munkaerejüket olcsón adják a kikötőkben, a mezőgazdaságban, vagy jobb esetben cselédmunkát végeznek a gazdag háztartásokban. Salzgitter - a Hannover melletti város fémipari dolgozói sztrájkkal követelik béreik igaz- London - 5000 nyugdíjas tiltakozott a gondoskodás hiánya, életkörülméságos emelését _ nyeik állandó romlása ellen
