Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-04-19 / 15. szám

ÚJ szó Sa lvador: a Guazapa vulkán környékén Francia újságíró jelentése a szabadságharcosok hely­zetéről • Egy év alatt tízezer áldozat a „halálbrigádok“ golyóitól • A junta, vezetője, és társai • Sortűz »isme­retlen tettesek fegyveréből“ Clarence Long helytelenítő szavai után • Nyilatkozatok név nélkül Washingtonban • Egy új „salvadori számla“ terve A francia távirati iroda, az AFP mun­katársa, Oscar Martinez március második felében Salvadorból küldött je­lentéseket Párizsba. A hivatalos francia hírügynökségről és emberéről senki sem gondolhatja, hogy a szaDadságharcosok híve, irántuk elfogult - legtöbb jelentése éppen az ellenkezőjét bizonyítja: az ameri­kaiak álláspontjáról vizsgálja mindazt, ami a kis közép-amerikai országban történt. Nem is szabadságharcosoknak nevezi a junta ellen küzdőket, csak a semleges­nek tekinthető ,,gerilla“ elnevezést hasz­nálja, ha a kormány ellen fegyvert fogó parasztokról és munkásokról ír. De az a jelentése, amelyet Chalatenangó város­kából keltezett, sokkal többet mond el a valóságos helyzetről, mint azt az ameri­kaiak szeretnék. ,,A gerillák intenzív tevé­kenységet folytatnak az ország észak- nyugati, észak-keleti és keleti térségeiben, cáfolván azokat a hivatalos nyilatkozato­kat, amelyek szerint a lázadók ,, teljesen kivesztek“... A felörlő háború valójában most ért csúcspontjára. A felkelők össze­hangolják hadmozdulataikat, egyidejűleg több, a hadseregtől távol eső ponton támadnak, s amint a katonák megérkez­nek, a gerillák elvonulnak... A tíz napja a hadsereg gyűrűjében lévő Guazapa vulkán környékén egy tapodtat sem hátrál­nak a gerillák... A chalatenangói lakosok elmondják: a gerillák minden éjjel bejön­nek a városba, kemény csatákat vívnak, de előfordul az is, hogy fényes nappal támad­nak. .. A meglátogatott települések több­ségében a lakosokkal folytatott beszélge­tések során nem volt tapasztalható egyér­telműen gerillaellenes hangulat...“ Ha egy a kormány, az amerikaiak oldalán álló kísérővel az országban járó újságíró nem talál „egyértelműen gerilla­ellenes hangulatot“, akkor nyilvánvaló: a tömegek a szabadságharcosokat támo­gatják. Nemrégiben, amikor a párizsi Le Monde egyik legjobb tollú és legtekintélyesebb munkatársa, André Fontaine Salvadorról írt egy nagyobb cikket, az írásban - külön­böző, nyugaton most divatos szovjetelle­nes, Kuba-ellenes szólam mellett, amelyet • afféle kötelező gyakorlatként írnak le 1981 tavaszán még olyan hírlapírók is, mint Fontaine - néhány nagyon megszívlelen­dő dolgot közölt. Szó szerint ezt írta: ,, Tízezren pusztultak el Salvadorban egy év alatt, többségükben a,,halálbrigádok“ által, amelyeket Miamiba menekült szélső­jobboldali erők irányítanak. Romero San Salvadori érsek végzetét a nincstelenek iránti rokonszenve okozta, négy amerikai apácát pedig azzal a nyilvánvaló céllal áldoztak fel, hogy elijesszék az Egyesült Államokat a reformisták támogatásától“. Nem új dolgokat közöl, éppen csak fontos dolgokat ismétel el Fontaine. Azt, hogy Salvadorban most egy olyan polgári­katonai junta működik, amely egyre jobbfelé tolódik, amelynek jobbszárnya meggyilkol­tatta embereivel a salvadori klérus fejét, mert az rokonszenvezett a szabadságharco­sokkal. Egy olyan polgári-katonai junta, melynek élén ugyanolyan ember - Jósé Napoleon Duarte - áll, akit keresztényde­mokrata korában hét évvel ezelőtt elker­gettek a katonák, de aki most mindenben a junta legjobboldalibb katonáinak szája íze szerint cselekszik. A junta jobbszárnya pedig azoknak a még jobboldalibb politikai figuráknak a kedve szerint politizál, akik Miamiba költöztek s ott a kubai emigrán­sokkal egy követ fújva minden szociális követelést, igényt „kommunista mester­kedésnek", minden szabadságtörekvést, az amerikai nagytőke parancsszavától való szabadulni akarást „kommunista összeesküvésnek“ és a népi szabadság- harcot (így a salvadori Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front szociálde­mokrata, kommunista, kereszténydemok­rata és polgári radikális harcosokból álló seregének Salvador függetlenségéért ví­vott harcát is) „terrorista merényletnek“, „kommunista hatalomátvételi kísérlet­nek“ neveznek... Salvador a legkisebb közép-amerikai állam a maga alig több mint huszonegy- ezer négyzetkilométernyi területével, de a legsűrűbben lakott: ötmillióan élnek határai között. Az 1979-ben eltávolított Romero tábornok (véletlenül névrokona a meggyilkolt érseknek) kormányáról a már idézett Fontaine írta: ,,a tábornok kormánya az országot személyes tulajdo­nának tekintő oligarchia, az úgynevezett 1981. IV. 19. Valahol Salvadorban: a kormány fegyve réséi töltött fegyverrel járják a falvakat és városokat ,,14 család“ eszköze volt“. 1979-ben menekültek a legszélsőbb jobboldal em­berei - és a hírhedt „14 család tagjai“- Salvadorból és ekkor kezdett kormá­nyozni a Duarte-vezette junta, mindinkább jobbfelé tolódva... Ekkor kezdődött meg a szabadságharc is a junta éllen - a már a tábornoki zsarnokság idején megalakult és néhány harci fellépéssel bemutatkozó Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front megkezdte nagyobb fegyveres egy­ségek szervezését. Március vége felé, amikor Reagan ame­rikai elnök újra növelte a katonai tanács­adók számát Salvadorban, amikor a junta frissen érkezett amerikai helikoptereket vetett be a Morazan és Suchitoto tartomá­nyokban eredményes harcokat vívók el­len, érdekes és elgondolkodtató folyamat indult meg az amerikai közvéleményben. Azzal kezdődött, hogy Clarence Long, az amerikai kongresszus tagja befejezte „helyzetfelmérö körútját“ az amerikai fegyvereket és megemelt katonai segély- összeget kapó Salvadorban, és sajtóér­tekezletet tartott a San Salvador-i amerikai nagykövetségen. Kijelentette: helyteleníti amerikai katonai tanácsadók jelenlétét, helyteleníti, hogy ezek a tanácsadók kép­zik ki a junta katonáit. Nem sokkal később ismeretlen tettesek gépfegyvertüzet nyi­tottak az amerikai nagykövetség épületé­re. (Az eddigi amerikai támogatást keveslö salvadori szélsőjobboldal néhány héttel azelőtt is hasonló akcióval fejezte ki elége­detlenségét.) Washingtonban pedig egy magasrangú külügyi tisztviselő, aki kérte, ne említsék a nevét, azt mondta az Associated Press tudósítójának: ,, írják meg, hogy az Egye­sült Államok szerepének arányairól eddig torz képet festettek. A salvadori ügyet ötször nyagyobbra fújták fel, mint amilyen az valójában. Az emberek még arra gon­dolnak, hogy egy egész hadosztályt vezé­nyeltünk oda. “ Egy másik kormánytisztvi­selő - ugyancsak kérte neve elhallgatását- azt mondta: ,,A kormány úgy érzi, kissé túllőtt a célon, amikor Salvadort úgy állítot­ta be, mintha ez lenne az Egyesült Államok számára a közép-amerikai kommunista behatolás megállításának fő próbája“... Vajon miért nyilatkozott a tanácsadók jelenléte ellen egy kogresszusi tag San Salvadorban, vajon miért ez a hirtelen visszavonulás-hangulat nevüket elhall­gatni kérő kormánytisztviselők részéről? Hiszen még csak néhány napja volt, hogy Reagan elnök - harcias szövegek köze­pette mondta, hogy harci egységeket ugyan nem küldenek Salvadorba, de min­den segítséget megadnak a kormánynak. Másnap meg Caspar Weinberger hadügy­miniszter mondta: reméli, további amerikai részvételre egyelőre nem lesz szükség... Egyre több hang emlegeti az Egyesült Államokban: mindaz, ami most Salvador körül történik, meghökkentően hasonlít arra, ami Vietnam ügyében történt, amikor annak idején megkezdődött a végül félmil­lió katonát Vietnamba küldő amerikai be­avatkozás. „Valószínűleg érzi a kormány is, hogy túl messzire ment, hogy a Vietnam- analógia sokakat aggaszt'mondta a már említett kormánytisztviselők egyike az Associated Press tudósítójának. Talán nem lényegtelen: azok a ,.zöld- sapkások", akiket Caspar Weinberger had­ügyminiszter ,.kiképzési feladatokkal, ta­nácsadóként" most Salvadorba küldött, ugyanahhoz a különleges alakulathoz tar­toznak, amelyet a vietnami háború kiszéle­sítése előtt azért hoztak létre, hogy a „ba­ráti országok hadseregeit kiképezzék a felkelők elleni harcra“.. S az sem mellé­kes, hogy az óvatos, és a közhangulat Vietnamra való nem kellemes emlékezé­sét figyelembe vevő név nélküli washing­toni megnyilatkozásokkal egyidóben kongresszusi körökben azt mondták: a Re- agan-kormány az eddig adott segélyeken és hiteleken kívül (ezek jórésze a junta hadseregének felszerelésére kellett) újabb 140 millió dolláros Salvador-számlát akar nyitni. Ez az újabb kölcsön vagy segély (a pénz visszafizetésének kérdését egyelőre fel sem vetették) azonban már nem egyszerűen amerikai lenne. „Az Egyesült Államok 63,5 millió dollárt adna, a fennmaradott más forrásokból teremte­nék elő.“ - írta Gregory Nokes, az AP szemle írója. A dolog azonban mind bolyolultabbá válik. Nem csak az amerikai közvélemény ideges Salvador dolgában. íme André Fontaine Le Monde-beli cikkének néhány mondata:,, Thatcher asszony is kénytelen bizonyos tartózkodást tanúsítani... közöl­te, hogy nem akar beavatkozni - mint mondja - Salvador belügyeibe. Francois- Poncet francia külügyminiszter amerikai látogatása idején diszkréten szólt Közép- Amerikáról, hangsúlyozta annak szüksé­gességét, hogy először azoknak a társa­dalmi és gazdasági problémáknak a ren­dezése kell, amelyekből a harcok nyilván­valóan erednek. A Times szerint általában véve az Atlanti Szövetség európai tagjai úgy vélik, hogy a Salvadori bajok alapjá­ban helyi természetűek...“ Fontaine csak azt mondta ki hangosan, amit suttogva már mások elmondtak: az amerikai politika ezúttal is - mint Vietnam­ban tette - fegyverrel támogat, pénzzel töm elnyomó, a néptől elszakadt csoporto­kat, csak azért, hogy a maga imperialista céljait elérje. S közben még Washington beszél a szabadságharcosoknak adott külső támogatásról. Fontaine legérdeke­sebb megjegyzése - miután a francia publicista emlékeztet arra, hogy Lopez Pörtillo mexikói elnök figyelmeztetett: Me­xiko senkinek sem engedi meg, hogy rátámadjon Kubára, vagy Nicaraguára“ - „az amerikaiak álláspontját jóformán csak a kínaiak fogadták el.“ S ez nemcsak Washingtonra, Pekinqre is jellemző GÁRDOS MIKLÓS NDK - szovjet együttműködés Az első német munkás-paraszt ál­lam megalakulása óta - immár három évtizede - a Szovjetunió az NDK legnagyobb, legjelentősebb kereske­delmi partnere. A Német Demokrati­kus Köztársaság külkereskedelmi for­galmának kereken az egyharmada jut a szovjet partnerre. A Szovjetunió az exportjá ak 12, importjának pedig 10 százalékát forgalmazza az NDK-val. A kapcsolatok első időszakában az együttműködés a legsúlyosabb nehéz­ségek leküzdését, a háború utáni rekonstrukciót szolgálta. A hetvenes években új szakasz kezdődött: ekkor a kapcsolat lényege - mindkét állam­ban - a munka minőségének és haté­konyságának a javítása lett. Új vonás a hetvenes évek kezdete óta a terv­egyeztetés is, mégpedig, a korábbi időszaktól eltérően, már a nemzeti népgazdasági tervek kidolgozása ide­jén. További jelentős változást hozott ebben az évtizedben az a tény, hogy növekedett a kereskedelmi forgalom­ban azoknak a terményeknek az ará­nya, amelyek szakosítási-együttmű­ködési egyezmények alapján készül­tek. Az ilyen áruk részesedése 1970- ben még az össz-forgalomban mind­össze egy százalékot tett ki, 1980- ban azonban már 35 százalékot. Jelenleg az NDK-ban előállított vo­natszerelvények 80, a hajók és az automata telefonközpontok 70, a hú- tóvagonok 60, a hidegmegmunkáló szerszámgépek 50 százaléka kerül a szovjet megrendelőkhöz. A Szovjet­unió főleg atom- és höerömúvi beren­dezéseket, 500 megawattos turbó­aggregátokat, famegmunkáló gépe­ket, nehéz teherautókat, különféle korszerű felszereléseket, eszközöket, gépeket szállított a most lezárult terv­időszakban NDK-beli partnereinek. Ä távlati tervek szerint a Szovjet­unió főként fűtő- és más nyersanya­gokat, atomeröművi felszereléseket, útépítő gépeket, mikroelektronikai gyártmányokat szállít partnerének, az NDK viszont elsősorban hajók, szer­számgépek, különböző armatúrák, vegyipari berendezések, textil- és nyomdaipari berendezések exportját vállalja. Fontos még e távlati tervkoncepci­ókban a tudományos-technikai együttműködés előtérbe helyezése. Az egyre intenzívebbé váló kapcsola­tok a szellemi potenciál sokkal jobb kihasználását teszik lehetővé. A most folyó tervidőszakban 500 szovjet és több mint 400 NDK kutatóintézet dol­gozik közösen ezernél is több tudo­mányos-műszaki feladat megoldá­sán. A két ország tudományos akadé­miái 14 fő kutatási irányt szabtak meg, amelynek alapján konkrét té­mákra mintegy kétszáz megegyezést kötöttek. Az NDK Tudományos Aka­démiája nemzeti feladatainak 70 szá­zalékát szovjet partner-intézmények­kel közösen oldja meg. Az 1981-85. években jelentősen fejlődik a két ország áruforgalma. En­nek tervezett össz-volumene körülbe­lül 48 milliárd rubel, avagy 240 milliárd valutamárka, ami egyedülálló nagy­ságrend a világon két ország keres­kedelmében! (PANORAMA)

Next

/
Thumbnails
Contents