Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-19 / 15. szám
Temérdek fajtáját ismerjük a házi galambnak. Jelentősebb csoportjai az Indiából származó keringő-, az ízletes húsú haszon-, az arisztokrata dísz- és a postagalambok. Ez utóbbiaknak - bármilyen furcsán is hangzik - érdemeik vannak az ember szolgálatában is. Nagyszerű tájékozódási és hazatérési készségüknek, kitartásuknak köszönhetően még nem is olyan régen hírszolgálatra használták őket. Anakreon görög költő már i. e. az V. században említést tesz róluk. A rómaiak Caesar korában vették őket igénybe. Az egyiptomi galambpostának még állomásai is voltak. Németországba a keresztesek keletről hozták el őket. Háborúiban Napóleon is „hadirendbe“ állította postagalambjait. S békés időkben évezredeken át a lábukra erősített kis hüvelyekben híreket, üzeneteket továbbítottak. Rendkívüli szolgálatot tettek például a hajóforgalomban, a magas hegységekben, a rendőrségnek, a sajtónak, a falusi orvosoknak. Statisztikát erről nem vezetnek, de nem vitás, hogy nem kevés emberéletet mentettek meg. y» már lezárult ez a hőskoruk. Mégis jó néhány IVId országban tízezrek foglalkoznak - immár kedvtelésből - sporttenyésztésükkel. Szó se róla, nemes állat, amelynek törzsformája az évszázados gondos keresztezéssel kimunkált antwerpeni postagalamb. Típusában hasonlít az erős, éles látású kék mezei galambhoz. S nemcsak szép, hanem teljesítménye is - természetesen a gyakorlat fokozatos megszerzése után - csodálatos. Általában hatvan kilométer az óránkénti röpsebessége. Kedvező széljárás esetén azonban száz kilométernél is jóval gyorsabb repülésre képes. Rossz időjárásban, viharban, ködben is nagy részük hazatér, akár több száz kilométernyi távolságból. Persze erre nevelni, szoktatni, edzeni, megfelelően gondozni kell. Ezt teszi a Kisállattenyésztők Szlovákiai Szövetsége Postagalamb-tenyésztók Egyletének négy és félezer tagja, kereken mintegy százhetvenezer postagalambbal.- Tenyésztőink többsége falvakon él, a városokból ezt a hobbit lassan kiszorítja a feltételeit kedvezőtlenül befolyásoló lakásépítés - világosít fel Silvester Cico, az egylet Szlovákia' titkára. - Vannak köztük olyanok, akik harmincnegyven éve foglalkoznak ezzel. Tagjaink többsége azonban harmincöt éven aluli, különböző foglalkozású fiatal. Fejenként negyven galambot regisztráltathatnak, s legfeljebb ennyire kapják meg - térítés ellenében - a szükséges tápszer jelentős hányadát. A versenyidényben, amely április végétől az első augusztusi vasárnapig tart, az egyes területek - Szlovákiában 18 van belőlük - évenként összesen legfeljebb hatezer kilométernyi távon versenyeket rendeznek. Legrövidebb távjuk 150, átlag azonban ötszáz kilométer, s van olyan is, amely eléri a kilencszáz- ezer kilométert. Az elért eredmények beleszámítanak a különféle szintű bajnokságokba. A versenyzés módja, hogy- kulonieges kabinu tehergépkocsijainkkal juttatjuk el, mondjuk a komáromi körzet tenyésztőinek postagalmbjait négy-ötszáz kilométernyire. Többnyire nyugati irányban, tegyük fel, Asba, ahol azután kiengediköket. Az irányválasztás egyik magyarázata, hogy nálunk túlnyomórészt észak- nyugati szelek fújdogálnak, s ezek segítik a repülést. Odahaza a tenyésztők várják galambjaik visszaérkezését, annak időpontját rögzítik az ún. konstatáló órával, s ennek alapján számítják ki a röpsebességet. Hadd jegyezzem meg, hogy az ilyen órák beszerzése legnagyobb megoldatlan gondunk, mert nálunk vagy tíz évvel ezelőtt felhagytak gyártásukkal, s csak nyugatról szerezhetők be, kürölményesen és méregdrágán. A postagalamb gazdája természetesen örül minden galambja visszaérkezésének, de tényleges sportértéke csak annak van, ha postagalambja a mezőny első ötödében helyezkedik el. Ez ugyanis meghatározó fontosságú, de a különféle kiállításokra s a kétévente megrendezett spartakiádra és olimpiára történő nevezésben is. Előfordul, hogy valaki évtizedeken keresztül vesz részt a versenyeken, de egyik postagalambja sem kvalifikálódik a szlovákiai kiállításra. Nem is beszélve arról, hogy a tenyésztő néha - eltekintve a természetes veszteségtől, hiszen az állatok egy része útközben ragadozók zsákmánya lesz, elpusztul, vagy elkallódik - napokig vár postagalambja visszaérkezésére. Történetesen egyik galambom nyolc hónap után tért vissza egy külföldi rajtról, mert a mostoha időjárás miatt, nyilván idegen tenyésztő galambdúcában pihent meg és szárnyait megnyirbálva, ott-tartották, ami nem éppen sportszerű. Az olimpia iránt érdeklődöm. Kétévente rendezi a Ga- iambtenyésztök Nemzetközi Szövetsége, az FCI, valamelyik tagállamban. Legutóbb Tokióban januárban tizenkét tagállam részvételével tartották meg, sorrendben immár a tizenhetediket.- Milyenek a részvétel feltételei?- Minden ország húsz postagalamb kollekciójával verseng, mégpedig két kategóriában. A standard kategóriába öt-öt hím, illetve tojógalambot nevezhet. Az előbbieknek, még odahaza, két év leforgása alatt 2000, az utóbbiaknak 1600 kilométeres össztávon kell - a kétszáz kilométeren felüli távokon, legalább száz postagalamb részvételével rendezett versenyeken - a mezőny első ötödében végeznie. Az ennek alapján benevezett galambokat öttagú zsűri pontozza külalaki, esztétikai mércék szerint. Az olimpia eredményeibe csak ez számít bele. Viszont minden ország a legjobb teljesítményt elért tíz postagalambbal képviselteti magát a sportkategóriában is. Ezeket lényegében csak kiállítják.- Hogyan szerepeltünk a legutóbbi olimpián? — Két évvel korábban, Amszterdamban, az országok versenyében „aranyérmesek“ voltunk, s ezen kívül az egyéni versenyben hazai tenyésztők galambjai vittek el egy második és két haramadik díjat. Most valamivel kevesebbel kellett beérnünk, de a csapatversenyben és az egyéniben kivívott egy-egy harmadik helyezés megtartott bennünket az élvonalban. A győztes ezúttal Hollandia kollekciója, illetve egy romániai tenyésztő két postagalambja lett. Most már készülünk az olimpiák közti években hasonló feltételek között megrendezésre kerülő spartakiádra. A szocialista országok tenyésztői jövőre Budapesten vesznek részt a spartakiádon, majd egy évvel később nálunk, Prágában lesz az olimpia. Ez további reményekre ioqosít fel bennünket... GÁLY IVÁN Az NDK-beli Schwerinböl indítják a szlovákiai bajnokság „mezőnyét“ (A Postagalamb tenyésztők Egyletének arch ívumfelvételei)-A CÉLKITŰZÉSEINK A NÉP ÜGYET SZOLGÁLJÁK (Folytatás az 1. oldalról) lása a választási programok feladatainak teljesítéséhez sok esetben megmutatkozott az alapanyagok és energia megtakarításában, az építkezések időbeni, sót idő előtti befejezésében, az építési költségek csökkenésében. A következetes eszmei-nevelő munka nagyban hozzájárult a szocialista törvényesség elmélyítéséhez, a közrend megjavításához. Ahol az öntudatos fegyelem kibontakozása, gyakorlása példamutatóan hatott, ott a közös célkitűzéseket közös akarattal valósították meg, ami fokozta az emberek és szervek együttműködését, elmélyítette az egymás iránti bizalmat és biztonságérzetet. Természetesen azt is el kell mondanunk, hogy néhány helyen előfordulnak még hiányosságok, elsősorban ott, ahol a nemzeti bizottságok tisztségviselői nem végzik munkájukat küldetésüknek megfelelően, a választók, lakosok jogos kérelmeit, panaszait nem intézik el idejében, nem méltányolják javaslataikat, véleményüknek nem adnak helyet. Több nemzeti bizottság munkájában még sok a tartalék a szervezési, irányító és ellenőrző munkában, a szocialista tulajdon védelmében, a polgárok ügyeinek intézésében, a szocialista demokrácia elmélyítésében. A tartalékokkal kapcsolatban szükségesnek tartom megemlíteni a nemzeti bizottságok és a gazdasági szervek közötti együttműködés elmélyítésének fontosságát. Főleg olyan megállapodásokra gondolok, melyeket a társadalmi szervezetek, ipari vállalatok, mezőgazdasági üzemek és intézmények kötnek az anyagi és technikai segítségnyújtásról, a pénzeszközök közös felhasználásáról. Ezzel kapcsolatban számos követésre méltó példa áll előttünk, hiszen a 6. ötéves terv időszakában több mint 19 milliárd korona értékű művet alkottak dolgozóink. Bizonyára mindannyiunkra meggyőző erővel hat a Nemzeti Front választási programja keretén belül felépített 232 ezer lakás, 508 óvoda, 72 bölcsőde, 48 kilencéves alapiskola, 100 tornaterem, 276 művelődési ház, 521 üzlet, 170 irodaház, 209 tüzoltószertár, 1023 km hosz- szúságú víz- és csatornahálózat és soksok más közhasznú létesítmény. Nagyszerű eredmények születtek az élet és munkakörnyezet javításában. Ezek az eredményeink még sokkal nagyobbak lehettek volna, ha a rendelkezésre álló eszközöket céltudatosabban, gazdaságosabban használtuk volna fel. Kár, hogy néhány városban, faluban a szervezési munka hiányosságai miatt az építési és fejlesztési munkákban lemaradás mutatkozik, viszont az ott élő lakosok is elvárják környezetük további fejlesztését. Bizonyára elgondolkoztató az a jelenség, ha ezeken a lakóterületeken csupán a társadalmi beruházásokra, a járások és kerületek nyújtotta támogatásra várnak. A jövőben még inkább tudatosítani kell a választási programok maradéktalan teljesítésének politikai és társadalmi jelentőségét. A Nemzeti Front szerveinek, valamint a nemzeti bizottságoknak a CSKP vezetésével jobb tömegpolitikai munka megvalósításával kell megteremteniük a feltételeket a további előrehaladáshoz. A Nemzeti Front új választási programjainak összeállítása folyamatban van. Kidolgozásukhoz alapul szolgálnak a kongresszusi dokumentumok, a CSKP KB 18. plenáris ülésének határozatai, valamint a 7. ötéves terv irányelvei. A végleges programjavaslatok a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak gondos tanulmányozása után készülnek el. Ezek után terjesztik elő a javaslatokat a Nemzeti Front szervei azokon a nyilvános gyűléseken, melyeken a Nemzeti Front képviselőjelöltjeit is bemutatják. A programjavaslatokat természetesen szoros összhangba kell hozni az adott lehetőségekkel, az egész társadalom érdekeivel, valamint falvaink, városaink, a vállalatok és üzemek, intézmények és gazdasági szervezetek, s nem utolsó sorban dolgozóink szükségleteivel. Mindannyiunknak tudatosítanunk kell, hogy a választási programok életrevalósága nagy mértékben attól függ, hogy hányán és milyen alkotó kezdeményezéssel vitatjuk meg a javaslatokat és hogy menynyien járulunk hozzá a megvalósításukhoz. A megvalósítás sikerének fontos tényezője a párt stratégiai irányvonalának következetes megtartása, aminek a hatékonyságban és mindennemű munka minőségének javításában kell megnyilvánulnia. Tudatosítanunk kell azt is, hogy a következő időszak egyik legfontosabb feladata a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét tökéletesítő intézkedések megvalósítása. Ezt is figyelembe kell venni a választási programok kidolgozása során. Nem új követlemények ezek, csak jobban kell őket tudatosítanunk. A tömegpolítikai, eszmei-nevelő munkában nagyobb, meggyőzőbb hatást kell gyakorolnunk, főleg ami a társadalmi lét és tudat közötti különbség kiegyenlítését illeti. Számtalan ismeret és tapasztalat áll rendelkezésünkre, s az eddigi jó eredmények is azt bizonyítják, hogy a társadalmi összefogásban óriási alkotó erő rejlik, ha azt a dolgozó nép jólétére, egységének megszilárdítására fordítjuk. Egész tevékenységünknek a CSKP politikájával összhangban békés előrehaladásunkat, vívmányaink megszilárdítását kell szolgálnia. 1981. IV. 19.