Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-19 / 15. szám
A járási pártkonferencián az elnökségi asztalnál ült VAVREK JÓZSEF, 1921-es párttag. Figyelmesen hallgatta a tanácskozást, amely a rozs- nyói (Roznava) járás fejlődésének újabb jelentős szakaszáról adott képet, s nyíltan feltárta azokat a kérdéseket, amelyek megoldását feltétlenül megkívánja az újabb előrehaladás igénye. A gyűlés szünetében - miközben a be- szélgetö-tereferélö sokaságban a veterán kommunistát kerestem, hogy találkozót kérjek tőle - a helybeli elvtársaktól azt is megtudtam, hogy Vavrek József rejtegette a horthysta megszállás nehéz időszakában a pártszervezet vörös zászlaját, mely most a város múzeumában látható. A széles vállú, idős férfi kérésemet meghallgatva, szívesen beleegyezett, hogy felelevenítse emlékeit az újságíró előtt. A következő napra megbeszélt találkozóra tömött aktatáskával jött el. Könyveket, iratokat, régi újságokat, igazolványokat, röplapokat, fényképeket, kitüntetéseket rakosgatott ki belőle az asztalra. ~ Szemléltető anyagnak szánta ahhoz, amit eseményekben gazdag életéről elmond. Az asztalra helyezett holmi közül felemelte a kommunista párt egy régi igazolványát. Cserfák Ilona nevére állították ki a nadabulai pártszervezetben, 1927- ben.- A feleségem pártigazolványa - szólt meghatottam - Sokat ki kellett állnia szegénynek életében, a kommunista feleségének sok megpróbáltatásban volt része annak idején. Közel húsz éve halott már. Egészsége soha nem heverte ki annak a bántalmazásnak a következményeit, amikor a magyar csendőrök afelől vallatták, hogy hová rejtettük a vörös zászlót.- Hogyan sikerült ezt a becses ereklyét megőrizni?- Amikor átvettem a zászlót, Kraszna- horkáról tértünk vissza Lipták József temetéséről. Azt hittem, nem volt avatatlan tanúja az eseménynek, de tévedtem, mert később, a magyar megszállás után sokszor keresték nálam a csendőrök. De nem találták meg. Először a kályhacsó- ben rejtettem el, s bár házkutatáskor a tűzhely ajtaját kinyitották, a kormos csövet nem nézték meg. Később egy táskában átvittem a bíró csűrjébe. Mert tudvalevő, hogy akkoriban a csendőrök a faluba érve először a bíróhoz mentek, de ott soha nem kutattak. Aztán egy acélszekrénybe tettem a lobogót, azt egy malterkeverő-ládába helyeztem, és az egészet leöntöttem betonnal. Ott volt a második világháború végéig. Akkor vettem elő, amikor a város felszabadítása után hazajöttem a partizánoktól. 1981. IV. 19. I smeretes, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelésnek nagy hatása volt a rozsnyói járásban is; a felkelőkkel a kapcsolatok felvételét nem akadályozhatta meg a mesterségesen megvont államhatár. A forradalmi hangulatú bányászok közül több mint százan harcoltak a felkelésben. A krasznahorkai születésű Fábry József, a CSKP kiemelkedő tisztségviselője, akit a horthysták büntetőszázadban a frontra küldtek, az első adandó alkalommal, még 1942 nyarán átment a szovjet hadsereghez. Kraszno- gorszknál A. F. Fjodorov partizánegységében harcolt, majd az ukrajnai Szvjato- sineben partizániskolát végzett. 1944 szeptemberében tizenhét szovjet és tíz magyar partizántársával együtt a felkelő Szlovákia földjére érkezett, ahonnan harc közben a megszállt területre jöttek át. A vezetése alatt álló Petőfi Sándor partizánosztagban küzdöttek a fasizmus ellen fegyvert fogott rozsnyói bányászok is.- Vavrek elvtárs hogyan került a partizánokhoz?- 1944 őszén egy nap azzal jött a pos- tásnö hozzánk, hogy hívatnak az irodába. Megkérkeztem tőle, látott-e az iroda előtt autót. Azt mondja, hogy két autó is áll ott, bennük németekkel. Beugrottam a házba a kabátomért, s üzenetet hagytam az elvtársaknak, hogy hol leszek, aztán irányt vettem, de nem ám az iroda felé, hanem fel a hegyeknek, a Bemard bányába, melynek tárnáiban a fasiszták ellen fordult bányászok rejtekhelyét találtak.- A bányába hoztuk fel azokat a magyar tüzéreket is, akiket sikerült rábeszélnünk, hogy csatlakozzanak hozzánk - folytatta emlékeinek felidézését az idős kommunista. - A magyar üteget Nadabu- lánál állították fel, hogy füzükkel akadályozzák a Szilicei-fennsík felöl közeledő Vörös Hadsereg előrenyomulását. A mi lakásunk is tele volt tüzérekkel. Ismertük gondolkodásmódjukat, tudtuk, hogy elegük van az értelmetlen háborúból. Rábeszéltük őket, hogy álljanak át a mi oldalunkra. A fiam meg a lányom vezette őket a bányába. Az egyik tisztnek, ózdi származású volt, a feleségem adott kék munkásruhát, abban jött fel. Harmincnégy magyar katona állt át hozzánk. Aztán továbbment osztagunk Csúcsomon keresztül, a Pozsálón keresztül Stósz felé, mígnem végül Somodinál találkoztunk a szovjet katonákkal.- Még indulás előtt történt, hogy üzentem a feleségemnek, készítsen ennivalót huszonkét embernek. Azt is megüzentem, merre jöjjön az élelemmel a lányom meg a fiam, s tudattam a helyet, ahol találkozunk. Papp József nevű vasutas jött a gyerekekkel. Útközben egyszer csak nagy fegyverropogás hallatszott, golyók süvítettek a levegőben. Papp József a földre rántotta a két gyereket. A fiam kezében volt két nagy kanna bableves, a lányomnak meg a hátára volt kötve batyuban a mákos tészta. Az étel mind kiszóródott, de a gyerekekben szerencsére nem tettek kárt a partizánvadászok. avrek elvtárs nagyon fiatalon bekapcsolódott a munkás- mozgalomba. Szokott visszagondolni arra az időre?- Hogyan is feledkezhetne meg arról az ember. Árva gyerekként nőttem fel. 1916- ban mentem dolgozni; a diósgyőri gyárban a nagyolvasztónál voltam. Az 1917- es miskolci nagy béketüntetésen én is részt vettem. Mint afféle tapasztalatlan gyereket elfogtak a rendőrök. Akkor ítéltek el először; három hónapra börtönbe kerültem. Később még négyszer kerültem bíróság elé politikai tevékenységért.- Az első igazolványomat - még az első világháború idején - az épitömunká- sok szakszervezeti szövetsége állította ki. 1919-ben két bátyám után én is beléptem a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadseregébe. Miskolcról Szolnokra mentünk, ott harcoltunk, aztán Kecskemét mellé vezényeltek. Ott kerültem a románok fogságába. Sikerült azonban megszöknöm és Hidasnémetinél átjutottam a csehszlovák határon.- Csehszlovákia Kommunista Pártjába 1921 augusztusában léptem be, amikor Nadabulán megalakult a párt szervezete. Első pártfeladatként a vörös cserkészek vezetőjévé neveztek ki. Hosszú ideig viseltem ezt a tisztséget. Sok feladatot bíztak ránk: röpcédulák széthordását, plakátok ragasztását, találkozókra, gyűlésekre a meghívók kézbesítését, az ifjúsággal rendezett találkozók megtartását. Gyalogosan jártuk a környéket, gyakran voltunk Stószon, Fábry Zoltánnál, akitől nagyon sokat tanultunk. Kassára jártunk tornászni. Gömörhorkán mint vöröscserkészek részt vettünk a járásban az első polgári temetésen, ahol elhunyt elvtársunkat Ambrus László rozsnyói pártmunkás búcsúztatta. Voltunk Poprádon, Me- cenzéfen, ahol nagy tüntetések zajlottak le. Nagy élményt jelentett számunkra az 1927. január 23-án Pelsöcön tartott konferencia, amely jelentős eseményként került pártunk történetébe. A konferenciára a rozsnyói bányákból teherautón mentünk. Egy emberként álltunk Klement Gottwald mellé, aki határozottan felemelte szavát a szlovákiai ipar leépítése ellen. Ismeretes, hogy abban az időben a cseh burzsoázia egyik gyárat a másik után szerelte le Szlovákiában. Ezzel még inkább növelte a dolgozók amúgy is elviselhetetlen nyomorát. A leszerelés sorsát szánták a gömörhorkai cellulózgyárnak és a szlabosí papírgyárnak is. A hatalmas erejű tiltakozás, amely a Gottwald elvtárs részvételével lezajlott pelsöci gyűlésen megnyilvánult, megmentette az említett gyárakat a leállítástól. Lényegében ez a gyűlés alapozta meg a szlovákiai ipar leépítése ellen a munkások és a parasztok széles körű egységfrontját s indította el a tiltakozó gyűlések hatalmas sorozatát. Visszagondolva erre a történelmi eseményre, öröm tölti el az ember szívét, amikor most, a járási konferenciákon a gömörhorkai meg a szlabosi gyár képviselői üzemük nagyarányú fejlődéséről, a dolgozók új életéről, szocialista építőmunkánkban széles körű munkakezdeményezésük eredményeiről beszélnek - jegyezte meg Vavrek elvtárs. A harmincas években, amikor napirenden voltak az elbocsátások a rozsnyói bányákban is, a kommunisták veszítették el mindig az elsők között a kenyérkeresó lehetőséget. Vavrek elvtárs is sokszor kényszerült arra, hogy távoli vidékeken próbálja megkeresni családjának a betevő falatot.- Bizony, előfordul nemegyszer, hogy elmentünk hétfőn munka után, s visszajöttünk szombaton üres tarisznyával, egy korona nélkül, mert nem akadt sehol kereset - emlékezik a gazdasági válság nehéz időszakára. Felidézi a margecanyi vasút építésénél töltött napokat, amikor a rossz munkakörülmények ellen és az alacsony bérek emeléséért szervezte a többi kommunistával együtt a munkások küzdelmét, sztrájkját. Vavrek elvtárs büszkén említi meg, hogy községük, a Rozsnyó melletti Nada- bula lakossága milyen egyöntetűen kiállt mindenkor a kommunista párt politikája mellett, s ettől nem tántorította el a burzsoázia terrorja sem. A választásokon mindig a kommunista párt szerezte meg a szavazatok többségét, több mint tizenöt esztendőn keresztül kommunista bírója volt a községnek. Nadabulán hetvenen felüli tagja volt a pártszervezetnek, melynek elnöki tisztségét 1928-tól 1938-ig, a magyar megszállásig, Vavrek József töltötte be. Sokszorosító berendezésük is volt, amelyen röpiratokat készítettek Lakos András és a párt más vezető tisztségviselőinek irányításával. A -y idős kommunista a táskájából l\í- fényképet vesz elő, amelyen több elvtárs társaságában látható a fasiszta koncentrációs táborban vértanú- halált szenvedett Lakos elvtárs. Aztán egy könyvecske került elő az aktatáska mélyéről, amelyet a felszabadulás után, 1946. május 1-én állítottak ki. Fedőlapján a szlovák nyelvű felirat magyar fordítása: „Aranykönyv - ajándékok a választási alapra." A nadabulai lakosok nevét jegyezték bele, akik a háború után a járásban anyagilag a legáldozatkészebben tá- . mogatták a kommunista párt választási előkészületeit. Szavazataikkal is hozzájárultak ahhoz, hogy a felszabadult köztársaság első képviselő-testületi választásán a járásban a kommunista párt győzött.- Új feladatok vártak ránk a felszabadulás után - folytatta szavait Vavrek József. - Amikor hazatértünk, kifosztott üzemeket találtunk. Nagy erőfeszítésbe került a munka megindítása. Karbid sem volt a bányászlámpákba, világítás nélkül meg nem szánhattak le a föld alá a bányászok. Engem bíztak meg, hogy a környéken keressek karbidot. Ózdon sikerült szereznem. Lovas kocsin hoztuk Rozsnyóra. Utána Bratislava környékére küldtek élelmiszerért. Aztán megint Handlo- vára mentem karóidért. — Ezerkílencszáznegyvenkilencben a járásról felkeresett egy elvtárs. Azt mondta nekem, hogy el kell búcsúznom a bányától, mert a járási nemzeti bizottságon lesz szükség a munkámra. Nagyon nehezen váltam meg megszokott munkahelyemtől, munkatársaimtól, de természetesen vállaltam az új feladatot. A munkaerő-toborzást bízták rám, biztosítanom kellett a megfelelő számú dolgozót azokra a munkaszakaszokra, amelyek a legfontosabbak voltak a népgazdaság fejlesztése, a társadalom előrehaladása szempontjából. Aztán a járási nemzeti bizottság építési osztályára mentem át, majd a Nemzeti Front járási bizottságán dolgoztam. Jártam a községeket, Hárskútot, Barkát, Lúcskát, Krasz- nahorkát, meg a többi falut, hogy megvalósítsuk a nagy feladatot, a mezőgazdaság szocialista átépítését. A mi akkori küzdelmünk is benne van a mostani szövetkezetek tevékenységének eredményeiben, a községek lakosainak megváltozott életében. GÁL LÁSZLÓ Vavrek József elvtárs (balról a második) a rozsnyói járási pártkonferencia elnökségében Emlékek
