Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-19 / 15. szám
ÚJ szú 19 81. IV. 19. CSELEKVÉSRE SERKENTŐ rANÁCSKOZÁS Közel egy hétig a szokottnál nagyobb érdeklődéssel tekintettünk Prágára. A tömegtájékoztató eszközök révén milliók kísérhették figyelemmel Csehszlovákia Kommunista Pártja XVI. kongresszusának tanácskozását. Pártunk legfelsőbb fóruma valóban az ország színe előtt végezte munkáját, erősítve azt a tapasztalatot, hogy az őszinteség bizalmat szül. A kommunista párt - hat évtizedes tevékenysége során - azzal szerzett bizalmat és tekintélyt, hogy hűen védelmezte és kifejezte a nép érdekeit, vágyait. „Ebben rejlett és ebben rejlik a jövőben is ereje" - állapította meg a beszámoló. Idős szímői kommunistáktól hallottam még az ötvenes években: Major István mondta - a nagy sztrájkok idején hogy nem az a pártszervezet erős, amelynek mind a harminc tagja egy emberként felvonul a községháza elé, hanem az, ahol a harminc kom-' munista hívó szavára háromszázan gyűlnek itt össze. Amikor a múltnak a mához szóló üzenetéről szólunk, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a pártalapítók az őszinte szót, a nyílt beszédet oly természetesnek tartották, mint a lélegzést. Mi az ö örökükbe léptünk. Gondoljunk erre gyakrabban a hétköznapok forgatagában is. Gyarapodtunk anyagiakban, szellemiekben, társadalmunk megbizható alappal rendelkezik további fejlődéséhez. „Arról van szó, hogy ezt az alapot tovább szilárdítsuk és minél hatékonyabban használjuk ki. Nem a terv kedvéért tervezünk, nem a termelés kedvéért szervezzük a termelést, hanem minden amit a szocializmus fejlődéséért, hazánk felvirágoztatásáért teszünk, dolgozóink javát szolgálja. Igyekezetünk legfontosabb éltelme az emberi boldogság és az is marad.“ Vallomásként is felfoghatók a kongresszusi emelvényről elhangzott mondatok. Közös emberi vonásunk: óhajtjuk a boldogságot, időnként megfeledkezve a megvalósítás szorgalmazásáról. Pedig sem az egyén, sem a párt nem alapozhatja célját óhajokra, ha ezt teszi csalódik. Tudjuk, milyen súlyos károkat okozott társadalmunk fejlődésében a szocialista építés lenini irányvonalaktól való elhajlás. Drága árat fizettünk - főként a hatvanas évek végén - e tapasztalatokért. Részesei voltunk annak az időszaknak is, amikor a párt reális programot formálva képes volt kivezetni a társadalmat a válságból. Az elmúlt évtized eredményei e program helyességét igazolták. S bár évről évre nehezebbé váltak a külső és belső gazdasági feltételek, nemzeti jövedelmünk tavaly húsz százalékkal nagyobb volt mind 1975-ben. A 6. ötéves tervidőszakban egynegyedével növekedett az ipari és az építőipari termelés, 647,100 új, korszerűen berendezett lakást építettünk és 50,3 millió tonna gabonát termeltünk, vagyis 3,5 millió tonnával többet mint az előző tervidőszakban. Ide kívánkozik még egy megjegyzés: kimerültek munkaerőtartalékaink, a jövőben ésszerűbben kell gazdálkodnunk a munkaerővel. Ennek kapcsán jutott eszembe: a legfrissebb adatok szerint a Közös Piac országaiban a munkaképes lakosságnak 7,8 százaléka munkanélküli. Számuk több mint nyolc millió. Mennyi emberi tragédiát rejthet ez a szám? Gazdasági fejlődésünk üteme lelassult. Az okok lényegében 1978 márciusa, a központi bizottság 11. ülése óta ismertek. Az említett ülés a helyzetet elemezve szorgalmazta a párt és a társadalom erőinek mozgósítását a fejlődést gátló akadályok eltávolítására. Az intézkedések nyomán erőteljes kezdeményezés bontakozott ki az exportfeladatok túlteljesítésére, az energia- és anyagtakarékosságra, termékeink minőségének javítására. Előtérbe került munkánk hatékonyságának, gazdálkodásunk eredményességének vizsgálata. Sajnos vannak munkahelyek, ahol megrekedtek a hatékonyság és minőség ismételgetésénél, többre nem futotta erejükből. A komplex intézkedésektől nem várhatunk csodákat. Az irányelvek önműködően nem szilárdítják meg gazdaságunkban az intenzív tényezők hatását. Ez a feladat az emberekre, elsősorban az irányító szférára vár. Mert évek óta köztudott: számos hiba forrása az irányítás nem kielégítő színvonala. Sok munkahelyen csupán azt tudják a komplex intézkedésekről, amit a sajtó közölt. Tapasztalataim egybeesnek a kongresszusi megállapítással: „Azt a gyakorlatot sem folytathatjuk, hogy az új gazdaságirányítási elveket csupán népgazdasági összefüggésekben magyarázzuk; ezekkel a magyarázatokkal ugyanis mindenki könnyen egyetért. Most a konkrét munkahelyi lebontásukon van a hangsúly." S a vezetők számára ez lesz a nehezebb szakasz. Ezt nem lehet elintézni az irodában az íróasztal mellett. Le kell menni a műhelybe s a mestertől a segédmunkásig minden egyes dolgozóval beszélni kell. Mert hogyan várhatunk kezdeményezést attól a dolgozótól, akiben nem ébresztjük.fel, nem erősítjük meg a műhely és a vállalat eredményeiért érzett felelősséget? Csak körül kell nézni munkahelyünkön: hányán tartoznak az átlagon aluli teljesítményt nyújtók közé? Ez is olyan tartalék, ami minden beruházás nélkül kiaknázható. Szorgalmazzuk hatékonyabban az értékek - szellemi és anyagi javak- létrehozását és gazdálkodjunk észszerűbben jövedelmünkkel. S még valamit, legyünk őszintébbek önmagunkhoz munkánk értékelése során, mert csak így alakíthatjuk ki reálisabb életszemléletünket. Erre is példát mutatott a kongresszus. Pártunk a nagy nyilvánosság előtt értékelte munkáját, társadalmunk fejlődését, feltárta a fogyatékosságokat, leszűrte belőlük a tanulságot, kijelölte a hibák felszámolásának útját, a további fejlődés irányát. Joggal várható, hogy ezt a gyakorlatot - a kongresszus szellemében - minden munkahelyen meghonosítják, kiiktatva a tanácskozásokból az üresjáratot, a formalizmust. Most, amikor minden szakaszon a határozatokra, a feladatokra összpontosítunk, minden szakaszon reálisan kell felmérni a helyzetet, a lehetőségeinket. Azoknak a gazdasági vezetőknek van igazuk, akik azt mondják; olyan időszak küszöbére léptünk, amelyben már nem azért kell elemzéseket készíteni, mert „felülről kérik“, hanem azért, hogy mielőbb eltávolíthassuk a feltérképezett fogyatékosságokat, mert így helyzeti előnyhöz jutunk. Ahol erőteljesebb lesz a szemléletváltozás, az új iránti fogékonyság, ahol - az ésszerűség keretein belül- merik vállalni a kockázatot, ott nyilván eredményesebben oldják majd meg a feladatokat. Úgy érzem - bárcsak tévednék -, hogy nem kevés azoknak a száma, akik a 7. ötéves tervidőszak lassúbb fejlesztési üteméről olvasva azt gondolják, „ha továbbra is így lesz minden mint eddig, akkor azt a néhány százalékot elérjük“. Tudjuk, az említett tervidőszakban a nemzeti jövedelem feltételezett növekedése 14-16 százalékos. Nekünk az elkövetkező időszakban sok mindent másként kell csinálni, - a pártmunkában, a tervezésben, az irányításban, a termelésben - az élet minden területén, mert csak így érhetjük el évente a nemzeti jövedelem három százalékos növekedését. A kongresszusi tanácskozás világos és egyértelmű választ adott a - hogyan és miként tovább? - kérdésekre. Következzék a megfontolt cselekvések időszaka. CSETŐ JÁNOS A kongresszus elnökségének tagjai (balról): Alois Indra, Vasil Bil'ak, Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák Jaroslav Dlouhy, a havifovi Dukla Bánya ifjúsági brigádjának vezetője átadja Husák elvtársnak az Ifjú nemzedék munkavállalásait tartalmazó könyvet Leonyid Brezsnyev elvtárs beszédét mondja A kongresszus küldöttei lelkes egyetértéssel fogadták a beszámolót (A ŐSTK felvételei)
