Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-05 / 13. szám
E liskával, a Királynővel a kórházban ismerkedtem meg, ahol kiszedegették a hátamba fúródott szénszilánkokat, amaz emlékezetes eset után, hogy a bányában idő előtt explodált egy robbanótöltet. Rosszabbul is végződhetett volna a dolog, a súlyos balesettől voltaképpen csak tapasztalt brigádvezetőm villámgyors reakciója mentett meg. Ö ugyanis ösztönszerúen eltűnt a keresztgerendák szilárd védőfala mögött, én pedig habozás nélkül követtem a példáját. A szerteszét csapódó borotvaéles szénszilánkok belefúródtak a jobb oldalamba és a hátizmaimba, kékesfekete félkört festettek az arcomra a jobb szemöldökömtől a járomcsontomig, arra a helyre, melyet nem volt időm elfedni felemelt alkarommal. A szénlövedékek nem tettek nagyobb kárt testi épségemben. Csak életre szóló emléket hagytak rajtam apró kékesfekete foltok formájában, s ezenfelül megszerezték számomra az ugyancsak egész életre szóló Pöttyös Aknász becenevet. A kórházban én csak tíz napot töltöttem. Ám ez az idő teljesen elegendő volt ahhoz, hogy magára vonja a figyelmemet egy tökéletes tartású, meglehetősen szigorú tekintetű és fellépésű lány. Mütösnövér volt. Mikor újrakötözték a sebeimet, szótlanul adogatta az orvosnak félelmetes, hideg fényű szerszámait. Eliskát, a Királynőt először az üres kórházi folyosón szólítottam meg, lötyögős kórházi alsóneműben, mely a bokámon pertlivel volt megkötve. Csábosnak nemigen nevezhető öltözékemben, melyet valamelyest elfedett a kék csíkos kórházi köpeny, úgy festhettem, akár egy népviseletbe bújtatott török.- Nővérke - szólítottam meg Eliskát fojtott hangon, mintha egy fásligubancot nyomtak volna a torkomba. ügy bámult rám, mint valami furcsa, nyakigláb madárra. Kezével - hosszú szikár ujjai voltak - elutasító mozdulatot tett, és szó nélkül rámutatott a kórtermi nővérek szobájának ajtajára. Úgy értelmeztem ezt a gesztust, hogy mindenféle kívánságommal, panaszommal és kérdésemmel oda kell fordulnom. Egy pillanatig tátott szájjal álltam, és zavartan végigsímítottam „pongyolám“ elejét. Kórházi alsónadrágom nem volt méretre szabott. Bármikor szétnyílt egy bizonyos nem kívánt helyen, megijedtem. Ez az ijedelem máig megmaradt bennem. Valahányszor Eliáka rám emeli nyugodt, átható tekintetét, kellemetlen érzés fog el, mintha a bányából előkerülve rosszul mostam volna meg fülem, vagy mintha hiányozna a ruhámról egy gomb. Mire felocsúdtam, a fenséges leányzó már eltűnt. A műtőterem ajtaja mögött tűnt el. Vissza se pillantott. öklömnyire zsugorodott lélekkel kullogtam vissza a szobámba, gondosan ügyelve rá, hogy ne csattogjon túlságosan börsarum sarka. Kiszabadulva a kórházból, egyre csak a nővér járt az eszemben. A szürke szempár és az elutasító gesztus rejtélye. A szerelmesek állhatatosságával azon töprengtem, hogyan juthatnék a közelébe, bár azzal áltattam magamat, hogy egyáltalán nem is érdekel. Olyannyira nem érdekelt, hogy egy szép szeptemberi napon ott álltam a kórház kapuja előtt, s repesve vártam a Királynőt. Ez alkalomra kiglancoltam új verseny Favorito- mat, s úgy tettem, mintha véletlenül vetődtem volna oda edzésről jövet. Az idő tájt a bánya sportegyesületének elég sikeres versenyzője voltam, s már kerületi versenyeken is részt vettem. Felvettem a Tuzexban drága pénzen vásárolt új farmeromat és egy testhez álló trikót, amely egyrészt kiemelte széles vállamat, másrészt eltakarta pöttyös hátamat. A kékesfekete félmonoklit a szememen persze nem fedhettem el. Álmatlan éjszakáimon és a bányakörzetben végzett unalmas vasárnapi ellenőrző szemléimen kiötlöttem, hogy egy sikeres sportoló, elegáns versenykerékpárral felszerelve, egy divatos farmernadrágot és sikkes trikót viselő bányásziparis feltétlenül helyrehozza, amit a salaváriba bújtatott idétlen nyakigláb netán elrontott. A Királynő egy sereg lány társaságában lépett ki a kapun és egyáltalán nem volt sem előkelösködő, sem hozzáférhetetlen. Nevettek valamin, valószínűleg holmi kórházi pletykákon. Abban a pillanatban megszületett agyamban a terv, sokkal gyorsabban, mint amilyen gyorsan sikerült menteni az irhámat a váratlan föld alatti robbanástól. Bringámat feltoltam a járdára, és első kerekét könnyedén hozzáértettem a királyi lábszárhoz.- Pardon - mondtam egy tapasztalt világfi modorában. Nekitámasztottam a biciklit a legközelebbi falnak, és buzgón igyekeztem eltávolítani az utcapor nyomát a szépen lebarnult lábról.- Hagyja csak! - vetette oda Eliáka. - Semmi baj. Aztán jobban szemügyre vett.- Maga az? - fedezte fel kilétemet - Miért mászkál ezzel a tragaccsal a járdán? Egyik oldalamon Eliáka Királynővel, a másikon kiglancolt járgányommal lépdeltem Eliáka otthona felé, boldogan, két oknál fogva: Mert emlékszik ram, es mert megengeate, hogy elkísérjem. Egy palánkhoz értünk, melyen színes piakát hirdette a Bányásznap alkalmából rendezett esztrádműsort és népmulatságot. Ennek láttára szerencsés ötletem támadt:- Eljön vasárnap a stadionba? - kérdeztem merészen. Stadionnak egy eléggé elhanyagolt játszóteret, pontosabban egy kopott térséget neveztek, amelyen a bányásznapi ünnepségeket szokták rendezni. A plakáton hagyományos viseletben öltözött vájárok vidám indulót fújva meneteltek. Egy tarka korcskutya kapdosott a bokájuk után. A kép alatt esztrádcsillagok és rangos énekesek neve sorakozott csábítóan. Eliáka gondosan szemügyre vette a plakátot, egyáltalán nem sietett a válasszal.- Elmegyek - mondta gyötrelmesen hosz- szú idő múltán. Kétségbeesett elszántsággal kívántam, hogy igaz legyen: előzőleg biztos eszébe se jutott volna odamenni. Vasárnap volt a bányásznap, s a ragyogó szeptemberi égbolt oly pompásan magasodott fölénk, ahogyan csak nyárutón szokott néha. Frantisek Stavinoha* Sétálgattunk a zsúfolt stadionban, Eliáka engedte, hogy fogjam szép, karcsú, erős kezét. Ismert énekesek énekeltek és bányász rezesbandák játszottak. Együtt nevettünk a konteransziék tréfás történetein és Jarsky úr ellenállhatatlan bűvészkedésén. Karácsonyra Eliáka a feleségem lett. A vállalattól kaptam szövetkezeti lakást a stabilizációs alapból. Míg meg nem kaptuk a lakásunkat, a szüleimnél laktunk. Elég idő volt ez ahhoz, hogy apám, aki már nyugdíjas bányász volt, beleszeressen Eliákába, és - régi jó bányászszokás szerint „becenevet“ adjon neki. Elkeresztelte Királynőnek. A már korosabb, lehiggadt ember gyengéd apai szeretetével szeretett bele, talán azért is, mert valamiféle kárpótlást kapott Eliáka személyében két férjezett nővéremért. Röviddel az első közös karácsonyunk után Eliáka Királynő közölte velem, hogy teherbe esett, vagyis hogy gravida lett, ahogyan a maga egészségügyi zsargonjában mondta. Apám megélénkült, mintha friss vért töltöttek volna az ereibe. Legtitkosabb vágya volt, hogy ne csak kölcsönvett, látogatóba érkezett unokája legyen, hanem olyan, aki állandóan vele van, s ez a vágya most teljesült. Télen nem üldögélhetett kint a kertjében a boldeni vontatópályánál. A tévéműsorok, kivéve a napi világhíradókat és a fúvószenekari produkciókat, nemigen érdekelték. A Bányászballadát, a Marie Majerová írónővel való találkozás hatására vásárolt regényt már régen megemésztette, egyébként nem rajongott az olvasásért. Azonfelül hovatovább mind rosszabbul látott. Nem tudta, mit kezdjen magával a lakótelepi szűk lakásban. Céltalanul járkált ide-oda, vagy folyton aprófát hasogatott gyújtásnak, akadályozva édesanyámat a főzésben Egyszerre más irányba terelődött az érdeklődése. Eliáka Királynőt őrizte, saccolgat- ta duzzadó hasát, s mert hiányzott neki a bányászmunka, Eliáka növekvő hasbőségét két pálcával, amolyan rögtönzött bányász tolómércével méricskélte. A szerelem legszilajabb vihara azokban a napokban dúlt bennem, amikor Eliáka a szülészeten volt. Egészséges volt és nyugodt, engem mégis mindenféle rémképek gyötörtek, rettegtem a nehéz szüléstől, a váratlanul bekövetkező komplikációktól, s attól, hogy Eliáka halott gyermeket szül. Végigolvastam a Gyermekünk című testes könyvet, a kolofonszöveget és a kiadói adatokat.is beleértve. Máig is emlékszem rá, hogy a könyv négyszáztizennégy oldalas, fejléce alatt Pablo Picasso rajza látható, és felelős szerkesztője Dana Kalivodová. Pedig a kis Eliáka lassan már eladósorba kerül. Amint megkaptam az értesítést, hogy apa lettem, azon nyomban indultam a kórházba. Lázas sietséggel vásároltam öt kiló narancsot és egy óriási virágcsokrot. Csupán az árnyképét láthattam, mely szokatlanul kar csú volt, de nyugodt. Csak a járása volt gyorsabb, türelmetlenebb. A bezárt ajtó alatt kicsúsztatott nekem egy cédulát. Szeretlek, rendben vagyok, ne lábatlankodj itt, hanem menj, rúgj be az egészségünkre. Szervusz Egy tapasztaltabb apától szereztem papirost meg tollat. Sose szerettelek úgy, mint most, és soha nem is foglak jobban. A doktorok az emberiség átka, főként a szülések olvasta Eliáka a barikád túlsó oldalán, és ez igaz is volt. Kivéve persze azt, ami az orvosokra vonatkozott. De borzasztóan mérges voltam, hogy nem engedtek be Eliáká- hoz. Az ismeretségre való tekintettel némi protekcióra számítottam. Pár nap múlva Eliáka Királynőt a kis Eliákával együtt hazaszállítottam. Eliáka Királynő sápadt volt, szokatlanul apró és törékeny. Picinyke csemeténkkel kíméletlen egészségügyi szakszerűséggel bánt. De olyan odaadó anyai gyengédséggel becéz- gette, hogy egy kicsit úgy éreztem magam - bányásznyelven szólva mint akit mellék- vágányra löktek. Mintha a boltokat megbabonázták volna, mindenütt csak kék gyerekkocsi volt kapható. Ámulva vettem tudomásul, hogy a kocsi színének nem a gyerek színével, hanem a nemével kell összhangban lennie. Eliáka Királynő részletesen tájékoztatott arról az alapelvről, mely szerint a kék színű gyerekkocsihoz kisfiú való, ugyancsak kékbe öltöztetve. Más színű kocsiba kizárólag kislányt tehetünk, rózsaszínbe öltöztetve. A kis Eliáka minden kétséget kizáróan kislány volt, én viszont más színű kocsit, mint kéket, sehol sem találtam. Apám álnok bányászhumorral azt javasolta Eliáka Királynőnek, hogy hordja a gyereket hátikosárban, mint az indián nők, s a nagyobb hasonlóság kedvéért szívjon közben sajátkezűleg sodrott szivart, ezen azonban Eliáka Királynő váratlanul felmérgedt. Pedig eléggé jól tűrte apám nyers humorát, és alkalomadtán még rá is duplázott. Ám anyai gondjait nagyon komolyan vette. Ebben nem ismert tréfát. Apám, hogy jóvá tegye a dolgot, addig járta a környék boltjait, amíg nem szerzett egy gyerekkocsit. Landeuer, mondta mintha csak egy Clam-Martinic grófkisasszonynak szánták volna, gyönyörű tejfölszínü. Apaságom a Boldankán is élénk visszhangot keltett. A Pöttyös Aknászról egy sereg történet járt szájról szájra, melyekhez a bányásztrubadúrok megfelelő dallamot is szereztek. Az egyik arról szólt, hogyan sétáltattam meg gyerekemet a parádés kocsiban. Odaállítottam a kocsit a kocsma elé, és megittam néhány korsó sört. Haza is tértem a kocsival szerencsésen, csak miután a feleségem a heverőn kicsomagolta a gyereket, kiderült, hogy az nem a mi kislányunk, hanem egy idegen fiúcska.- Ebből pedig az a tanulság - fejezte be elbeszélését Olda Simácek, a dóré históriák legismertebb előadója -, hogy mindig ugyanazt a gyereket vigyük haza. amelyiket otthonról elvittük. A gyerek édesanyja a legelőnyösebb cserébe sem egyezik bele soha. Apám nem sokáig örvendezhetett az unokának. Amikor a kis Eliska öthónapos volt, elköltöztünk az új lakásba. Eliska Királynőnek letelt a szülési szabadsága. Ettől kezdve csak az én aknászi fizetésemből éltünk. Nem éltünk rosszul. Bár havonként törlesztettük a lakberendezésre felvett kölcsönt, mégis volt elég pénzünk. Különféle szükséges dolgokat is megvásároltunk. Hűtőszekrényt, mosógépet és hasonlókat. A nappaliba szép szőnyeget vettünk, s örültünk neki, mint a gyerekek. Mindketten lehúztuk a cipőnket, megfogtuk egymás kezét és jó kedvünkben mezítláb ide-oda sétálgattunk a puha szöveten. Kövesdi János fodítása * A mai cseh próza sajátos hangú képviselője. 1928-ban született. Kiad nőn él. N agy trampli lány volt az új kollégar - No hiszem, - mondogattuk -, ez elítéltetett örök leányságra. - Már soks2 megállapítottuk bölcsen, a nagy felismer sek fölötti jóleső örömmel, amelyik lány a f iskolán nem láncol magához valakit, késői megsavanyodhat, akár az üveg fenekén h gyott bor. Ha bele is kóstol valaki, legörb tőle a szája széle. Itt van mindjárt a szerencsétlenül mégv lasztott neve is: Laura. Szülei biztosan ne falusi tanítónőnek szánták. Hogy lehet ilyr lányt mifelénk becézni, talán Lórikának? / embernek rögvest kuncoghatnékja tárni tőle: „Lórika, Lórika!“ - és megjelenik i a nagycsonté, szögletes arcú, lapos lár egyáltalán nem szobamadár forma. Mindnyájunk közül ö érezte magát legjo ban a penészes, ódon épületben. Mindr érdekelte, akár a vizslakölyköt. Lerne a pincébe, megcsodálta a szeneskamrát i a plafonjáról csüngő vaskos pókháló cafra gokat. Szinte vártam, hogy megjegyezze, is régen takarítottak már, de nem mondt Félrehajtogatta a lombokat és belesett a bu jánzó bodzabokrok közé, mint aki ker< valamit.- Lórika, legyen óvatos, mert még véletli nül aknára lép! Buta figyelmeztetésemet megértette, b abban az időben tényleg akadt még itt-c elszórva döglöttnek látszó rozsdás lóvédé Legtöbbször a gyerekek bukkantak rá, f nagyszükségre mentek. Hiába igyekeztür inteni őket a jó illemre, valahogy viszolyogtí a zárt helyiségektől. Lórinak első erélyes fellépése volt tiltako; ni e csúnya, megrögzött szokás ellen. Nem tudom, mi lehetett az oka, az igazgi tó legtöbbször együtt osztott be bennünk szolgálatra. Talán azért, mert párhuzamc osztályok főnökei voltunk. Meglehet. Eleim unalmasnak találtam, de később egyre jót ban érdekelt. „Nem is olyan csúnya t a lány" - vélekedtem magamban, bár tue tarn, hogy erről senkit sem tudnék meggyé; ni. A gyerekek között sem vált népszerűvi Kapanyélnek csúfolták. Talán az egyene tartása miatt, ördög tudja. Szerintem ráillel mint ahogy a szövetkezet elnökére is, hoc Hammarskjöld. Nehezen sikerült neki szállást találni. V« gül is a tűzoltószertár mellett egy kis szc bácskát jelöltek ki számára. Azt állította, n< gyón kedves, otthonos a lakása. Ablaki telerakta virággal, azt mondták a kartársnői akik meglátogatták, hogy olyan belül a ' ■ ti TORNAI JÓZSEF GYÖKÉRHIMNU Gyökér, gyökér, vad, titkolódzó, átkígyózol a határon, hova nem ér el más kíváncsiság: élettelen savakat, zsírokat kapcsols zsályákba, perjefüvekbe, gyökér, gyökér, ki egybecsatolsz két más foganású összevillanásaikat nem sejti más, c legtisztább, buja gyökér, dolgozol, föld alatt, fény alatt, homi nászlucskos teremtésben, gyökér, gyökér, vadszagú anya-bizsergés, te vagy az élethozó, megmozdító, mohó plazma-nyelv, ki nélkül minden arctalan, darabokra-esett, gyökér, gyökér, ganajos elevenség-száj, bokorfűzek, gabonatáblák kizöldelli de csak, ha te csókolódzol lent a fagyos, nyálas agyaggal, alumínium-eres kövekkel, gyökér, gyökér, legfőbb-szent lüktetés, örök buggy* zöld áram moccanásának pillanata, mikor láthatatlan szövetszálaiddal a föld duzzadó morzsái közé bújsz, gyökér, gyökér, nem vagy te se vidám, se szomorú, kiszívod a nedvet a rögökből, bennem lecsihadhat a szerelem, te józanul termékenyíted meg a szí fémekkel, foszforokkal, gyökér, gyökér, köss meg, ne eressz el, tapadj rám, isten idegvégződé&e, boldog sejt-virradat, elapaszthatatlan szomjúság-éhség. gyökér, gyökerem.
