Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-05 / 13. szám
ÚJ szó 19 81. IV. 5. 3 Nagy Károly elvtárs, a sztrájkok és tüntetések egyik szervezője, akit a spanyol fronton „Mantó“ elvtársnak neveztek el A Gömöri Cellulóz- és Papírgyár /i önálló nemzeti vállalatként Gö- mörhorkán (Gemerská Hőrka) működik. Közel száz esztendővel ezelőtt, 1882- ben építette az Első Magyar Papíripari Részvénytársaság a két Mitscherlich típusú fözőkazánt a Pelsőc (Plesivec) és Gömörhorka közötti Vecki malom mellé, arra a területre, ahol most a gyár új, beton savgyártó tornya emelkedik a magasba. És a táj fölé magasodva messziről hirdeti: itt van! A vállalati pártszervezet elnöke, Mogyoródi István elvtárs alig fele annyi idős, mint a gyár, de itt nőtt fel, itt nevelkedett és lett kommunistává. Sokat hallott szüleitől, rokonaitól és elvtársaitól a gyár munkásmozgalmának eseményeiről, mostanában pedig tudatosan foglalkozik a hagyományok, emlékek gyűjtésével, rendezésével. Előkerülnek a már megsárgult papírosokra írott feljegyzések, krónikák, egykori jegyzőkönyvek, régi újságok és röplapok, különféle kiadványok meg a magnószalagokra rögzített visszaemlékezések, s megelevenedik a múlt. A papírgyárban a munkások 1918-ban kezdtek szervezkedni, amikor Kovács Dániel és Énekes László vezetésével megalakították a szociáldemokrata pártot. Az üzemi tanács 1919-ben kezdte meg működését. Első elnöke Sürgő Béla volt. A kommunista pártszervezetet 1921-ben alakították meg Mogyoródi Lajos (névrokona a jelenlegi elnöknek), Barna István, Szkokan Sándor és Dusza Lajos elvtársak. A gyáron kívüli asztalosműhelyben ugyan, de már első ténykedésük bizonyította, hogy a gyáriak érdekében, hiszen mozgalmat, politikai harcot indítottak két munkás kiszabadításáért, akiket Rozsnyón (Roznava) bebörtönöztek. Egy év múlva Balogh János elvtárs személyében már kommunista bírója volt a falunak, és mellette Farkas Béla, Barna István, Szkokan Sándor, Tóth József, Czakó János elvtársak mint képviselőtestületi tagok tevékenykedtek - az akkori polgári demokrácia lehetőségeivel élve. Nem sokat törődött ezzel, sem a gyáron belüli szervezkedéssel az első években a gyár új tulajdonosa a brnói Agrár- és Ipari Bank. Amikor a kartell érdeke kívánta: le akarta szereltetni és Csehországba szállítani a gyárat. Határozott szándékát könnyen megvalósíthatónak vélte. Harcra fel! Ezekkel a szavakkal adott választ erre a szándékra a párt. Ez olvasható a már megfakult, kétnyelvű felhívás első szavaként arról a röplapról, melyet a gömörhor- kai kommunisták adtak ki 1927-ben. Nem engedjük leszerelni a gyárat, nem engedjük elvenni a dolgozók kenyerét - magyarázták a szövegben és tüntetésre, harcra szólítottak mindenkit e jelszók jegyében: Egység! Harc! Győzelem! Felhívásuk nyomán szervezte meg pártunk KLEMENT GOTTWALD személyes közreműködésével az emlékezetes, 1927. január 23-án megtartott pelsöci (Plesivec) konferenciát. Három járás 35 községéből mintegy 400 küldött (és nemcsak kommunisták!) a gömöri táj és a Ga- ram mente 35 000 dolgozóját képviselve mondta ki: Nem! A gyár leszerelésének megállításával nem ért véget a harc. Március 17-én újabb tüntetést szerveztek a kommunisták, mert megkezdték a munkások elbocsátását. Micsoda idők! Állami támogatást kap a kartell, a bank korszerűsíti a termelést, a főzőházba két új kazán kerül, gőzgép az eröműtelepre, cellulózgép a munka- csarnokba, savgyártó részleget létesítenek. A termelés növeléséhez azonban kevesebb munkáskéz is elegendő, a tőkés haszna akkor is biztosított, ha a gyár évente csak 4-5 hónapig üzemel. Az alig 800 lakosú községben 129 munkanélkülit tartanak nyilván. Sztrájkok, tüntetések - szinte napirenden. A legnagyobb méretű tüntetés 1933. február 11-én zajlott le. A véres nap így jegyezték fel ezt a napot a krónikában. így emlegették azok a veterán pártharcosok és a tüntetésben résztvevők évtizedek múltán is, amikor az üzemi klubban, a vételre kapcsolt magnókészülék mellett beszélgettek. Kapcsoljuk be csak visszajátszásra!- Annyi bizonyos, hogy voltunk legalább hatszázan. Jánosdeák Istvánék házában, a cipészmühelyben várakozott a bizottság egyik része, mi a ház előtt társ, a furcsa ragadványnév viselője 1903-ban Gömörhorkán született, egy szegény napszámos hatodik gyermekeként. Alig tizenhét évesen kommunista lett, és fahántoló munkásként ö volt a sztrájkok, tüntetések egyik szervezője.- Alig néhány hete temettük el - mondja a pártelnök. - Példás vezetőnk volt a válságos években. Különben az élete története kész regény. Sőt, annál sokkal különb, mert szóról szóra igaz. Sztrájkokat szervezett. Megalakította Csehszlovákia Kommunista Ifjúsági Szövetsége helyi szervezetét. Persze a munkaadók elbocsátották, a környéken sem kapott munkát, mert a neve mellett ott szerepelt a jellemzés: „veszedelmes kommunista lázító“. Bratislavában talált átmenetileg munkát, és olyan harcostársakat, mint amilyenek STEINER GÁBOR. MAJOR ISTVÁN voltak. A párt utasítására néhány év múlva visszatért szülőfalujába. Ekkor már a járási pártbizottság tagjaként folytatta a tüntetések szervezését, majd a párt központi bizottsága utasítására 1935-ben Moszkvába utazott. Két év múlva már a spanyolországi polgárháborúban harcolt a nemzetközi brigád katonájaként. Madriddal Prágát is védve az aragóniai fronton, ahol társai nevezték el ,,Mantó“ elvtársnak, már Szuronyokkal szemben gyülekeztünk. . Amikor hírt kaptunk, hogy a csendőrök kizavarták a gyárból a sztrájkőrséget, egyeseket őrizetbe vettek, megindult a menet a gyár felé... Elöl a lányok, meg az asszonyok, hogy lássák a békés szándékot, de persze felkészültek ők, mert tudták jól: a csendőrök durvák, könnyen kezdik az ütlegelést, a verést... Hát vittek magukkal paprikát. A szemük közé csapták, ha kezet emeltek rájuk... Szóval, mentünk. Úgy csatlakozott hozzánk Ruszó Varga János, aki a rét felől jött, beállt az asszonyok mögé... Amikor meglátta, hogy a csendőrök ütlegelni kezdik a lányokat meg az asz- szonyokat, előrelépett, nem állhatta szó nélkül... Akkor már szuronyt tűztek puskájukra a csendőrök. Láttam, hogy melyik lépett feléje, a mögötte álló még lökött is a karján. Úgy szúrták le, ketten... A mellbe szúrt Ruszó Varga János néhány óra múlva a rozsnyói kórházban, ahova beszállították, meghalt. Rozsnyón temették el. Az ottani temetőben nyugszik, mert ugyebár a proletárcsaládnak valamiből élnie is kellett, nem volt pénze a hazaszállíttatására. A vörös cserkészek temették el. Sírját pedig a pionírok gondozzák. Ki volt „Mantó“ elvtárs? Még a pionírok is tudják, hogy ki volt ő, mert sokszor elbeszélgetett velük. Személyesen ismerte, barátként tisztelte a pártelnök is, hiszen Nagy Károly elvA vállalati pártszervezet elnöke, Mogyoródi István elvtárs (A szerző felvétele) századosként. A franciaországi koncentrációs táborból kiszabadulva, a francia ellenállókkal vállvetve küzdött a fasiszták ellen. így jutott el Angliába, ahol Benes utasítására megint gyűjtótáborba zárták. Az angol kommunisták segítségével azonban a Szovjetunióba jutott, és az ott szervezett csehszlovák dandár katonájaként mint felszabadító harcos jött haza. A felszabadulás után Bratislavában, majd Galántán teljesítette becsülettel, példásan a párttól kapott feladatokat. Galántán egy évtizeden át a CSSZBSZ járási bizottságának titkára volt. Másfél évtizeddel ezelőtt, nyugdíjasként tért vissza szülőföldjére. Nagyon szerette a pionírokat. Közéjük gyakran és szívesen eljárt beszélgetni velük. Még betegen is, miután a kassai (Kosice) kórházban, súlyos betegségéből felépülve, a szó szoros értelmében újra megtanult járni.- Tettekkel bizonyított. Tisztelettel őrizzük emlékét - szól a pártelnök, és a magnószalagot a készüléken elöre-hát- ra futtatva olyan részt keres a visszaemlékezések közül, amely mintha másféle volna. Ma már vidámnak tűnő Azok, akik annak idején rengeteg zaklatást tűrtek s börtönben is ültek, alig néhány év múlva, a felszabadulás után saját megpróbáltatásaikra, szenvedésükre már derűsen emlékeztek vissza:- Négyünket úgy láncoltak össze, hogy kettő elől, kettő hátul állt, és a lánc végét egy csendőr tartotta. így vittek el a tüntetők közül harminckettőt a börtönbe, Rimaszombatba. Bedagadt, beragadt a lánc a húsunkba, de kibírtuk. Ahogy vonultunk, hát megnéztek bennünket az utcán, és ugye, volt aki kalapot, sapkát emelt. Mondtam is a mellém láncolt elvtársnak, hogy ezek nekünk köszönnek, ez mind kommunista, üdvözlik a pártot...- Betiltották az ifjúmunkás szervezet működését, de mi azért bejártunk a munkásotthonba. Ezért azután beidéztek a csendőrök. Rám kiáltott az egyik: „Nevet!“ Értettem én, hogy mit akar, de azért tiltakoztam: „Dehogy nevetek, komoly vagyok“. Azután beírta a személyemre vonatkozó adatokat, és megkérdezte: „Vagyona?“ Azt feleltem, hogy ez a szoknya, ami rajtam van. Utána kérdezősködni kezdett, hogy miért járok a munkásotthonba. Mondtam neki, hogy a legények miatt, udvaroltatni. Erre példálózni kezdett, hogy jobb hely ilyesmire az erdőszél meg a rét. Felháborodtam persze, hogy az csak a teheneknek jó, de különben is, mit gondol, miféle vagyok, kikérem magamnak... Állták tehát a szócsatákat is, meg akaratlanul is, ösztönösen tanulni kezdték a magatartást, a módszert, amilyenre később, a félig, majd egészen illegális tevékenységben szükség volt. Mondja is a pártelnök:- Mikor így, mikor úgy, de harcolni kellett. Mindegyik nemzedéknek... Ez csak egyik fejezete volt a történteknek... És felbúg a műszakváltást jelző sziréna. Az ablakból látom: a kapunál egyre többen gyülekeznek, hogy elinduljanak a munkacsarnokok felé újrakezdeni, továbbvinni az életet, folytatni a harcot. Munkával, amelynek szabadságáért az előző nemzedékek keményen megküz- döttek, oly sokat áldoztak. HAJDÚ ANDRÁS í fl) fl) *<■ *fl> > £ E 3 > 'E o Im < 2L 'fl) k_ <fl > cn < ^JAfSVf'V v».
