Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-03-22 / 11. szám
1981. III. 22. I A megoldás lényege a következő: nem egész házakat kell tipizálni, csupán egyes, beépítésre kerülő térelemeket. Ennek érdekében dolgozták ki az egész építőipar számára egységesített elemek készletét, egy katalógust, amely lehetővé teszi, hogy az építészek változatos arculatú, kompozícióié, díszítésű épületeket tervezhessenek. Az építészek kifejezően saját „palettájuknak“ nevezték el az alkotó fantázia előtt tág teret nyitó katalógust. Míg korábban a szabványpanelek kizárólag vasbetonból készültek, újabban természetes építőanyagokkal; üvegből, alumíniumból, folyami kavicsból készült építészeti elemekkel együtt használják fel. Az építészek merészebb színeket alkalmaztak. Az épületek korábbi ,,beteges sápadtságát“ vidám, üde színek váltották fel. Az egységes katalógus elemeiből épült fel a főváros délnyugati részében a szép, hangulatos olimpiai falu. Ugyancsak ebben a kerületben, az új Troparevo lakótelepen építettek fel három, huszonegy emeletes, kereszt alakú épületet. Ezek Moszkva egyik legmagasabb pontján állnak, a hatalmas lakótelep díszei lettek. Elkészült a Szaljut-szálló magas épülete. A két sugárút kereszteződésében emelkedő méltóságteljes épület fogadja azokat, akik a Vnukovói repülőtér felől érkeznek Moszkvába. A tizedik ötéves tervben (1976-1980) lakásépítésre és kommunális beruházásokra 100 milliárd rubelt költöttek a Szovjetunióban. Várható, hogy a tizenegyedik ötéves tervben ez az összeg nőni fog. A házgyári építkezés témája nagyon sokáig nem került le a szovjet sajtó hasábjairól. Nem csupán a szakemberek féltek attól, hogy a futószalagos gyártás egyhangú, szürke épületeket eredményez. A probléma a szakmán kívül is heves vitákat váltott ki, nem egy tárcaíró vált ismertté az ,,ikerházak“ pellengérre állításával. Tény, hogy az egy sablonra készülő, négyemeletes dobozházak térhódítása miatti aggodalom nem volt alaptalan. Az egyforma épületek sok lakótelepet és új várost fosztottak meg egyéni jellegétől. A monoton építési technológia megfosztotta az építészeket a művészet rangjától. A kialakult helyzetet a háború utáni évek óriási lakáshiánya magyarázza. A hitleristák 1700 várost, 70 ezer falut romboltak le. A háború négy esztendeje alatt (1941-1945) az ország más területein sem építettek lakásokat. Amikor a Szovjetunióban hozzákezdtek az elpusztított gazdaság helyreállításához, a lakásépítkezéshez, kiderült, hogy a hagyományos, téglából, fából készített házak nem oldhatják meg sürgősen a problémát. Új építőipari technológiát kellett kidolgozni: a gyári futószalagok rendszerét. Vasbeton elemek gyártására szakosodott üzemek születtek, és kidolgozták a négyemeletes házak gazdaságos modelljét. Az építészek feladata csupán az ilyen házak elhelyezésének megtervezésére korlátozódott. A házgyári termelés ütemét figyelembe véve, a szovjet állam biztosította a lakáshoz való jogot polgárainak. Ezt az 1977 októberében elfogadott új szovjet alkotmány is rögzítette. Jelenleg a Szovjetunióban naponta hatezer új lakás elefVmUKOH woutnm Ha tárgyilagosak akarunk lenni, megállapíthatjuk, hogy a négyemeletes, futószalagon gyártott házak fontos szerepet játszottak az ország lakásproblémájának megoldásában. Nem véletlenül írta akkoriban Jurij Pimenov, az ismert szovjet művész: „Tudom, hogy az új lakótelepek kicsit primitívnek tűnnek. De én olyan városban nőttem fel, amely fuldoklott a túlnépesedéstől, ezért örömmel fogadom ezeket az egyforma, világos házakat“. Ahogy múlt az idő, az építészektől mind gyakrabban követelték meg, hogy több fantáziát, alkotói merészséget vigyenek bele munkájukba. A fellángolt viták hevében megkérdőjelezték magát az ipari építkezés módszerét is. Mintha elfelejtették volna, hogy a szovjet építészek már a háború utáni első években is létrehoztak nagyszerű épitömúvészeti alkotásokat - önálló épületeket és nagy épületegyütteseket, sőt, egész városokat is, gondoljunk csak a Moszkva melletti Zelenográdra, vagy Szosznovij Borra Leningrad közelében, Navoira Üzbegisztánban. Ám csak a városi zöldövezetek, a természetes környezet fantáziadús kihasználása csökkenthétté az ikerlakótelepek lehangoló egyhangúságát. Világossá vált, hogy a típusházak kimerítették saját lehetőségeiket. Az építészek olyan megoldást kerestek, amely a futószalagos gyártás megtartása mellett teret nyit az építőművészet számára is. Földrengésveszélyes övezet számára készült ez a tizenötemeletes épület Nagyon fontos tényező, hogy a szovjet lakásépítő ipar most már az egységes katalógus alapján fejlődik tovább. Széles körű alkalmazása nemcsak korlátlan lehetőséget nyújt a szovjet városok arculatának változatos kialakítására, hanem felére csökkenti a tervezőmunka költségeit, jelentősen megrövidíti az építési időt. Az új módszerrel épülő házak tartósabbak, kényelmesebbek lesznek. Egyetlen jellemző példa: míg régebben csak három lakástipus létezett, egy-, két- és háromszobás, ma már tíz variációból választhatnak a tervezők. A különböző lakástervek figyelembe veszik a család létszámát, úgy, hogy minden emberre egy szoba jusson. A lakások alapterülete egyharmadával növekedett, eléri az 55 négyzetmétert. A lakótér növekedése főként a mellék- és egyéb helyiségek - előszoba, konyha, hall, beépített szekrény - gyarapodása révén történt. Olyan térről van szó, amely a szovjet lakbérrendszer szerint ingyenes. A tizenegyedik ötéves tervben a házgyárak kétszintes, úgynevezett változtatható tervezésű lakásokat is készítenek majd, melyek szobaméreteit és belső elrendezését a lakók kívánságához lehet igazítani. Végül érdemes megjegyezni, hogy az egységes katalógusrendszer gyakorlata egyedülálló az egész világon. Moszkva-Jaszenyavát, Moszkva elővárosát ilyen félkör alakú építkezés jellemzi mei kerülnek le a futószalagokról, évente csaknem húsz új város nő ki a földből. Az utóbbi két évtizedben - példátlanul rövid idő alatt - az ország lakosságának 85 százaléka költözött összkomfortos lakásba. Az Urál egyik ipari központjában, Magnyito- gorszkban 1949-ben rakták le az első nagypaneles épület alapjait. Azóta a házgyári, futószalagon történő lakásépítés a városépítészet fő módszere lett a Szovjetunióban. A tetszetős családi házakat sorozatban gyártják az ország déli részén JEVGENYIJ BENYAS A hulladékanyagok ésszerű hasznosítása A Szovjetuniót a világ más iparilag fejlett országaival összehasonlítva nem fenyegeti közvetlenül a nyersanyaghiány. Ennek ellenére szovjet közgazdászok figyelmeztetnek a nyersanyagok gazdaságos felhasználására. A nagy mennyiségű hulladék a környezet elszennyeződéséhez vezet. Az olyan tökéletesebb technológiák bevezetésére, amelyek révén a minimumra lehet csökkenteni a hulladék mennyiségét, foglal- f kozik az SZKP Központi Bizottságának beszámolója is a Szovjetunió 1981-85. évekre és az 1990-ig terjedő időszakra szóló gazdasági és szociális fejlesztésének fő irányairól, amelyet az SZKP XXVI. kongresszusa hagyott jóvá. Ezt a dokumentumot országos vitára bocsátották. Az ebben javasolt intézkedések tervezetét a vállalatok és az üzemek gyakorlatából kiindulva dolgozták ki, ahol sikeresen foglalkoznak a nyersanyagok feldolgozásakor keletkező hulladékanyagok problémájának megoldásával. Az Azovsztal hatalmas kohászati kombinát 10 évvel ezelőtt a forró salakot egyenesen az Azovi-tengerbe hordta ki, ahol pusztultak a puhatestűek, a kikelt kishalak, valamint a plankton, és a parton két kilométer szélességben rakódott le a salak. Most a kombinát, a saját termelése mellett, évente egymillió tonna szem- ^ csézett salakot, 950 ezer tonna rögtufát és 1 millió tonna zúzott követ szállít az építőiparnak. A moszkvai seremetyevói, valamint a kijevi repülőtér épületének falait is az Azovsztal vasrögéből kivont kristályos üveggel rakták ki. Megjavult a természeti környezet az Azoví-tenger partján, és a hulladékanyagok felhasználására kiadott összegek megtérülnek. A Szovjetunióban több rézkohó a korábban a lékörbe kibocsátott mérgező gázokat sósavgyártásra hasznosítja. A Szovjetunió egész sósavtermelésének egyharmadát ily módon melléktermékként állítják elő. Ez a technológia 25 százalékkal olcsóbb, mintha a sósavat hagyományos módon a vegyipari ágazat állítja elő. A nyersanyag komplex hasznosítása területén a színesfémkohászat jutott ^ a legmesszebbre. A hulladékanyagokból mintegy 70 elemet nyernek vissza, köztük aranyat, ezüstöt, platinát, bizmutot, ként, horganyt, rezet és ólmot. Ez a „mellékágazati termelés“ fedezi az iparág összes termelési költségeinek csaknem egyharmadát. A termelés terjedelmének növekedésével megnövekednek a nyersanyagokkal szemben támasztott igények és kitermelésük költségei is. Csak a kitermelőiparban percenként 4 ezer tonna hulladékanyag keletkezik. A nem tökéletes technológia hibájából az ércbányászatban földalatti fejtés esetén a nyersanyag 13-14, felszíni fejtés esetén 8-10 százaléka marad vissza. Problémák vannak a kőolajlelőhelyek hasznosításával is. Az utóbbi években az ökológusok érdeklődésének homlokterében áll továbbá a vízforrások racionális kihasználásának kérdése. Gazdag tapasztalatokkal rendelkezik e területen Volzsszkij városa, a 200 ezer lakosú, fejlett kőolaj- és vegyipari központ. Az elmúlt években a várost egyedülálló zárt vízellátási rendszerre kapcsolták rá, úgyhogy egyetlen liter szennyvíz sem folyik a Volgába. A természeti környezet annyira megjavult, hogy az ipari szennyvizet elvezető csatornák felszámolása után kialakított mesterséges tavakban halat lehet tenyészteni. Zárt vízellátó rendszert (körforgás) vezettek be a Szverdlovszki Kohászati Kombinátban is. Noha a Szovjetunióban a környezet szennyezése a fele annak, mint például az Egyesült Államok összehasonlítható területein, az eddig megvalósított programokat csak az első lépéseknek tekintik. A tizedik ötéves tervidőszakban azonban így is 28 százalékkal kevesebb szennyvizet bocsátottak ki a folyókba, és 15 százalékkal kevesebb mérgező gázt a levegőbe. A 11. ötéves népgazdaság-fejlesztési terv fő irányaiban javasolt intézkedések megvalósítása pedig további lépést jelent az ipari hulladékanyagok észszerű felhasználásának és az emberi környezet megóvásának útján. (6) K
