Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-03-22 / 11. szám
d Bartók Béla és a népzene * Tt Egyetlen zeneszerző művészetében sem játszott olvan jelentős szerepet a népzene, mint a Bartók Béláéban. És itt nemcsak a kortárs zeneszerzőkre vagy azokra gondolunk, akik a romantikus zene föivirágzásának időszakában alkottak a tizenkilencedik században, amikor is Európának szinte valamennyi orszáqában nemzeti zeneiskolák jönnek létre. Gondolunk arra is, hogyan vált a népzene és a népi kultúra alapvető kiindulási ponttá a nemzeti megújhodás és öntudatosodás folyamatában. Hiszen Bartók éppen ennek a gondolati és egyben ihlető forrására épít, persze, sokkal mélyebbre törekedve. Nem elégszik meg azzal, hogy csupán föltárja a nemzet zenei kincsesbányáit, nála ugyanis mély erkölcsi és szociális tartalma van annak a kapcsolatnak, mely öt a népzenéhez, és egyáltalán, a néphez köti. Bartók számára a nép nem valamiféle távoli, elképzelt, álomszerűén tökéletes képét jelenti a nemzeti társadalomnak. Bartók számára a parasztember világában és a parasztzenében testesül meg valójában a nép. A tizenkilencedik század végén Kelet-Európábán a földművelők és pásztorok alkották alapjában véve a nemzeti társadalmat. És a zeneszerzők közül aligha ismerte jobban valaki ezt a társadalmat, mint Bartók. Nem mintha belőle származott volna. Gyermekéveit városi környezetben töltötte; és inkább visszahúzódó, magányos természet volt, annak a művésznek, gondolkodónak-intellektusnak a típusa, akinek a művészi karrierje európai és tengerentúli metropolisok pódiumain, reflektorok fényében, művészeti, pedagógiai és tudományos intézményekben alakul, ível fölfelé. Amikor Bartók 1904-ben először találkozott a magyar és szlovák népdallal egy kis gömöri szlovák faluban, Grlicá- ban, megbúvölte a népzene varázsa, s élete végéig hittel és szenvedéllyel szentelte magát e zene megismerésének. 1906-tól kezdve egyik gyűjtőút a másikat követte. Egy évtizeden keresztül szünet nélkül járta a magyar, szlovák, román falvakat, megfordult a távoli Algériában, beduinok között, elment Törökországba; és amikor már nem utazhatott, hogy közvetlenül a falvakban tanulmányozhassa a népzenét, levéltárakban foglalkozott a folklórral, monográfiák tanulmányozásának, egybevetésének, új művek előkészítésének és kiadásának szentelve minden idejét. Bartók több román, germán, szláv és más nyelvet sajátított el, hogy közvetlenül érintkezhessen a falusi emberrel, hogy megértse a népdalok jelentését, fölismerje kifejező erejüket. Csak ez tette lehetővé számára, hogy bejusson a népzene gondolati, érzelmi és jelentésvilágába, hogy eljusson a lényegig. 1921-ben írt önéletrajzában többek között így beszél arról, mit jelent a népzene saját művészetének alakulása szempontjából: ,,A parasztzene megismerése azért volt rendkívül fontos számomra, mert lehetővé tette, hogy az addig egyeduralkodó dór és moll rendszer alól teljesen felszabaduljak. A gyűjtött dallamkincs túlnyomó része, s éppen az értékesebbje, a régi egyházi hangnemeken, ógörög, sőt még régibb (pentaton) hangnemeken épül és tele van a legszabadabb és legváltozatosabb ritmusképlettel és ütemváltozással... “ A népzene megismerése Bartókot a kompozíciós stílus alapos átépítésére, a zenei kifejezés megváltoztatására és annak elsajátítására késztette, amit zenei anyanyelvnek szoktunk nevezni. Bartók zenéjében századokat fogott át. Merített a keleteurópai nemzetek archaikus zenéjéből, s e kincseket ötvözte a huszadik század zenei vívmányaival. Innen a belső feszültség, a kifejezés expresszivitása; az ellenpólusokat mesteri fokon tudta egységbe foglalni. Bartók népzenéhez való viszonyulásának, valamint új és sajátos alkotói stílusának az alakulásában döntök voltak az 1906- 1918 közötti évek, amikor a II. szvittől és a Magyar népdaloktól eljutott A csodálatos mandarinig. Hogy ebben az időszakban az alkotó számára milyen szerepet játszott a népzene, kiderül abból is, hogy a jelzett esztendőkben mintegy 11 000 - magyar, szlovák és román - népdalt jegyzett le és az ekkor alkotott 40 mű közül 23 többé- kevésbé szabad népdal-feldolgozás. A szlovák népdal kétségtelenül fontos szerepet játszott Bartók harmóniavilágának fejlődésében, de különösen a lyd hangsorban mozgó dallamok s az ezek nyomán levezetett kvartszerkezetek kialakításában, amint arról egyébként a Magyar népzene és új magyar zene című, 1928-ban az amerikai Pro Musica Society-ben tartott előadásában is beszél. Ugyanebben az előadásban maga teszi föl a kérdést, mely művekben ölt testet legtökéletesebben a magyar szellem: „... azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a művek: hitvallomás a magyar lélek mellett“. Magáról ezt mondja: ,,Ami engem illet, nem csupán magyar, hanem szlovák és román népzenét is gyűjtöttem és vettem mintául“. A két háború közötti időszakban, amikor egyre növekedtek a szociális és nacionalista ellentétek, a Bartók által sok nemzet népzenei kultúrája nyomán kialakított koncepció nem talált megértésre sem Magyarországon, sem a határokon túl. Sőt, éppen ellenkezőjét tapasztalhatta. Ezzel kapcsolatban a következőket írta Octaviarr Beu-hoz címzett levelében 1931. január 10-én: „Az én igazi vezéreszmém..., amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré-válásának eszméje, a testvérré-válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem - amennyire erőmtől telik - szolgálni zenémben: ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!“ Az, hogy Bartók tisztelte minden nemzet kultúráját, az nemcsak etikájának volt a megnyilvánulása, hanem az élettapasztalatainak is, amelyekkel kapcsolatban a Népdalkutatás Ke let-Európában című cikkében (1943) így ír: ,,... a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs és sohasem volt. Békésen élnek egymás mellett; mindegyik a saját nyelvén beszél, saját szokásait követi és természetesnek veszi, hogy másnyelvű szomszédja ugyanezt teszi“. Az egyszerű ember erkölcse, nyíltsága, egyenes jelleme, természetes érzelmi élete mindig egyfajta felüdülést jelentett Bartóknak; az embertelenséggel, gyűlölettel, előítéletekkel teli világból szívesen tért vissza a nyugalmat árasztó világba, ahol természetes és érzékeny kapcsolatba kerülhetett az egyszerű emberrel. Sok nehézséget, szenvedést vállalt magára, minimálisra csökkentve igényeit, hogy dolgozhasson a falvakban, osztozzon az ott élő emberek nyomorában. És mégis azt mondja: a fáradságos munka minden másnál nagyobb örömet jelentett a számára; életének azok a legboldogabb évei, melyeket falun, parasztok között töltött. Megérteni Bartók zenéjét gondolati mélységében nem lehet azoknak a hagyományoknak az alapos ismerete nélkül, melyek Bartóknak a „forrást“ jelentették, nem csupán zenei szempontból, hanem a falusi világ, az ottani szociális, erkölcsi és emberi problémák felől nézve is. Számára a zene, a népzene csak egy volt az ember megismeréséhez vezető utak közül, annak az embernek a megismeréséhez, amelynek összetett és ellentmondásos léte, gyöngéi és hősiességei ezeréves kultúrákban, hagyományok által éltetett elképzelésekben gyökereznek, ugyanakkor ez az ember már előbbre akar lépni az újkori társadalmi fejlődés útján. Bartók e két különböző világban mozgott, vagyis a múltban és a jelenben, igyekezett megérteni és kifejezni mindkettőt a művészetében. Kultúrának és hagyománynak ilyen bipoláris karaktere sehol nem nyert olyan adekvát kifejezést, mint Bartók zenéjében, amely, bár mérhetetlenül gazdag forrásból táplálkozott, egyéni, sajátos művészet. Aligha van még egy képviselője a huszadik századi zenének, akinek életműve, művészete olyan egyetemes megértésre és elismerésre talált volna, mint a Bartók Béláé. Erős nemzeti gyökerezettsége ellenére Bartók zenéjével sokak érzés- és gondolatvilágát tudta kifejezni, sokak nevében tud beszélni. Ezért talál művészete olyan széles körű visszhangra. Mondjuk ezt anélkül, hogy főhajtásnak szánnánk a centenárium alkalmából. OSKÁR ELSCHEK, a Szlovák Tudományos Akadémia Művészettudományi Intézetének dolgozója Bartók Béla Nem véletlenül történt, hogy a népdalkutatás és a népdalból fogant magasabb zeneművészet éppen Magyarországon virágzott fel oly bámulatos módon. Magyarország földrajzilag mintegy középpontja Kelet-Európának és sokféle nemzetiségével az első világháború előtti időben valóságos kicsinyített képe volt Ke- let-Európa népi sokféleségének. Ez a népi sokféleség a népek állandó érintkezése következtében a népzene legkülönfélébb és legváltozatosabb formáinak kialakulásához vezetett; ez a magyarázata annak, hogy Kelet-Európa népzenéje oly bámulatosan gazdag népdaltípusokban és végeredményben népdalokban. Nem csoda, hogy éppen a kereszteződések középpontjában levő Magyarország muzsikusai oly nagy érdeklődéssel fordultak e bámulatos zenei kincs felé. Ez az érdeklődés kétféle gyümölcsöt termett. Az egyik a kelet-európai népdalfajták tudományos kutatása, leírása, rendszerezése, összehasonlítása; és ez végeredményben egy egészen új tudományágnak, az „összehasonlító népdalkutatásnak“ megteremtésére vezetett (az „összehasonlító nyelvtudomány" mintájára). A másik nevezetes és az előbbitől teljesen különválasztandó eredmény az autochton magyar zeneművészet megteremtése volt, ennek a páratlan értékű népzenei anyagnak hatása alatt. A zeneművészet megújhodása ismeretlen, el- használatlan, teljesen friss népzenei kincsnek alapján: ez már szinte új világ- szemléletté vált Magyarországon. Teljesen félreismerik a helyzetet azok a nvu- gat-európaiak, akik a világszemléletnek megnyilvánulását a zeneművészetben „folklorista“ irányzatnak skatulyázzák el, bizonyos lekicsinylő hangsúllyal. Mert itt nem „folklorista“ zenedarabkáknak idegen anyagba való beoltásáról, hanem ennél sokkalta többről van szó: új zenei szellem kialakulásáról, földből kisar- jadzott zenei erők alapján! Hasonlóképpen tévednek azok is, akik azt hiszik, hogy ezeknek a földből kisar- jadzott erőknek a helyszínen való tanulmányozása, köznapi nyelven szólva: a népdalgyűjtés valami rettentően fáradságos, lemondással és áldozattal járó munka volt. Ami engem illet, csak annyit mondhatok, hogy az az idő, amit ilyen munkával töltöttem, életem legszebb része; és ezt nem adnám oda semmi másért sem. Legszebb, a szó legnemesebb értelmében, mert egy még egységes, de már eltünedező társadalmi berendezkedés művészi megnyilatkozásainak lehettem így közvetlen szemlélője. Szép a fülnek, szép a szemnek! Talán itt nyugaton el sem tudják képzelni, hogy vannak még Európában területek, ahol jóformán minden használati tárgy, ruhától kezdve szerszámokig, házilag készül; ahol nem látni gyárilag készült kaptafa-limlomot, ahol a tárgyaknak alakja, stílusa területről területre, sokszor faluról falura változik. Amekkora változatosságot a fül kap, hála a dallamok sokféleségének, akkorában van része a szemnek is. Ezek felejthetetlen élmények; fájdalmasan felejthetetlenek, mert tudjuk, hogy a falunak ez az állapota pusztulásra van ítélve. És ha egyszer kipusztult, soha többé föl nem fog támadni, helyét soha valami hasonló- nemű nem fogja betölteni. Nagy üresség marad majd utána: félreismert városi kultúra és álkultúra hulladékainak gyűjtőhelye számára. Parasztok életéről lévén szó. hadd mondjam még el, mit tapasztaltam különféle nemzetiségű parasztoknak egymáshoz való viszonyát illetőleg. Most, amikor ezek a népek felsőbb parancsra egymást ölik, mikor olyasformának látszik az ottani világ, mintha különféle nemzetiségek egymást egy kanál vízbe akarnák fojtani - és ezt halljuk róluk már évtizedek óta: talán időszerű rámutatni arra, hogy a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs és sohasem volt. Békésen élnek egymás mellett; mindegyik a saját nyelvén beszél, saját szokásait követi és természetesnek veszi, hogy másnyelvű szomszédja ugyanezt teszi. Döntő bizonyíték erre a nép lelkének tükre; maguk a lírai népdalszövegek. Ezekben alig-alig akadnak idegen nemzetiség ellen irányuló gondolatok. És ha akadnak is idegent csúfoló sorok, ezek nem jelentenek többet, mint azok a népdalszövegek, amelyekben a nép például saját papjának vagy önmagának fogyatékosságain mulat. A parasztok közt békesség uralkodik; - gyűlölködést másfaj- tájúak ellen csak felsőbb körök árasztanak! NÉPDALKUTATÁS KELET- EURÓPÁBAN 1981. III. 22 > 14 ÚJ SZÓ Gy urák Éva: Bartók Béla Mikrokozmoszához
