Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-02-15 / 6. szám
Tanácskoztak az építők A Lévai (Levice) Járási Építőipari Vállalat kommunistái is megtartották évzáró taggyűlésüket. A pártbizottság beszámolója részletesen elemezte a 6. ötéves tervidőszakban a vállalat kommunistái által elért eredményeket, és bírálta a fogyatékosságokat. Magállapította, hogy az értékelt időszakra előirányzott tervet 100,8 százalékra teljesítették. A felszólalók javaslatokat terjesztettek elő arra vonatkozólag, hogy a vállalat a jövőben miként növelje a termelést. Vitái István Eredményes újítások A Szilicei (Silice) Efsz nyereséggel zárta az 1980-as évet. Termelési tervüket mintegy 600 ezer koronával túlteljesítették. A szövetkezetben három szocialista munkabrigád végzi becsületesen feladatait. A traktorosok és gépjavítók brigádja számos újítást vezetett már be. A gépjavítók a múlt év nyarán olyan konténereket készítettek, melyekkel jelentős költséget és munkaerőt takarítottak meg a burgonyabetakarítás során. Megoldották a burgonya konténeres-palettás módszerrel való begyűjtését és szállítását. Az építészetben dolgozó szocialista munkabrigád tavaly közel kétmillió korona értékű anyagot használt fel a gazdasági épületek készítése közben. Most egy FID- LOT típusú istállót építenek. Korcsmáros László mmmm 1/ / / ■ Elő szülök árvái Dobsinán a gyermekotthonban átlag 60-70 gyermeket gondoznak. A gyermekotthon dolgozói azoknak a háromtól tizenkilenc éves korú fiataloknak igyekeznek pótolni a szülői szeretet hiányát, akikkel a szüleik nem törődnek, vagy akiknek a szülei nem alkalmasak gyermekeik nevelésére. Az otthon lakóit rendszeresen látogatják a helyi és a környező üzemek szocialista munkabrigádjainak a tagjai, ajándékokkal kedveskednek a gyermekeknek. Gál Edit APJA NYOMDOKÁBA LÉPETT Idősebb Stefan Infner munkás 1918 után Verebélyen (Vráble) a forradalmi munkásmozgalomban tevékenykedett. 1919-ben Terezinben tartották fogva, mert segített a Magyar Tanácsköztársaság szervezésében. 1920-ban a verebélyi járásban és az Ara- nyosmaróton (Zlaté Moravce) tartott decemberi általános sztrájk fő szervezője volt. Újra börtönbe vetették, s miután kiengedték, több éven át rendőri felügyelet alatt állt. Csehszlovákia Kommunista Pártjának a megalakulása, .1921-óta volt tagja, és nem csupán élvonalbeli pártfunkcionárius volt, hanem a Vörös Szakszerveztek tisztség- viselője is. 1944-tól a nácik flos- senbürgi koncentrációs táborában sínylődött. Halála után többéves forradalmi tevékenységéért in memóriám magas katonai kitüntetésben részesült. A forradalmár fia, ifjú Stefan Infner Verebélyen született a decemberi általános sztrájk előtt. Eredetileg szülővárosában nyomdász és könyvkötő volt. Tagja volt a Munkás Testnevelési Egyesületnek (FRTJ) és 1938-ban a megszállás után bekapcsolódott az illegális antifasiszta mozgalomba. 1941-ben tagja lett a kommunista pártnak és a Szovjetunióba emigrált. Itt az I. csehszlovák hadtest buzuluki zászlóaljának tagja, a hadtest népművelő tisztje volt Részt vett a kijevi-Bjelaja Cerkev-i és a duklai hadműveletben, melynek során többször megsebesült. A felszabadítás után dr. Stefan Infner vezérőrnagy az Antifasiszta Harcosok Szövetségének titkára, s 1948-ban Bratislavában a volt partizánok fegyveres osztagainak parancsnoka lett. Később a katonai főügyész hivatalát is betöltötte. Dr. Stefan Infner vezérőrnagy gazdag közéleti és politikai munkásságára tekint vissza. Az édesapja nyomdokaiban járó fiú ma Nyitrán él. Nyugállományba vonulása után sem pihen. Az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Központi Bizottságának tagja és más fontos tisztségeket is betölt. Hobbija az egzotikus madarak tenyésztése, kertészkedés és a ház körüli munka. A vezérőrnagynak azonban nem igen marad ideje kedvtelé: eire. Különböző rendezvényekre, beszélgetésekre és más akciókra hívják meg Nyitrara, a szülőfalujába és a járás más helységeibe. Mindig szívesen találkozik a fiatalokkal és a pionírokkal. Legutóbb Nyitrán az ifjúsági rakparton levő alapiskola tanulóival találkozott (a képen). Mikulás Gál VÁNDORZÁSZLÓT KAPTAK A rozsnyói (Roznava) járásban értékelték a népi milícia egységeinek tavalyi tevékenységét. A legjobb eredményeket a dobsinai Vzducho- technika egysége vallhatja magáénak. Megkapták a vándorzászlót (a képen) és az egység tagjai tárgyi ajándékokat is kaptak. Kovács József JAVÍTJÁK A NŐK MUNKAFELTÉTELEIT Az Elektrosvit nagymegyeri (Őalovo) üzemében a párt- és a szakszervezet megkülönböztetett gondot fordít a nők munkafeltételeinek állandó javítására. Lakatos Béla, a szak- szervezet üzemi bizottságának elnöke elmondta, hogy üzemük dolgozóinak többsége nő. A szakszervezet munkaterve a szociális gondoskodáson kívül megszabja a nők munkájának feltételeit is. A női alkalmazottakat a lehető legnagyobb mértékben megkímélik attól, hogy nagyobb terhet emeljenek és cipeljenek. A szakszervezet keretében munkavédelmi felügyelet tevékenykedik, melynek fő feladata, hogy kidolgozza a nők által végzett nehéz fizikai munka csökkentésének és ahol lehetséges, kiküszöbölésének ütemtervét, s azt mielőbb valósítsa meg. Az ide vonatkozó kormányhatározat szellemében külön műszakot vezettek be a kisgyermekes és leendő anyák számára. Ha egészségügyi vagy családi körülményeik úgy kívánják, az üzemtől rendkívüli szabadságot kapnak. Rendszeresítették a dolgozó nők orvosi vizsgálatát. A munkához az üzemtől megkapják a szükséges védööltözetet. Az üzem alkalmazottai évente nyári és téli üdültetésre küldhetik gyermekeiket és szabadságuk alatt üdülhetnek a Balatonon vagy a Karlovy Vary-i testvérüzem üdülőjében. A szakszervezet közös színházlátogatásokat szervez. Tavaly az ismeretterjesztő kirándulások keretében többször jártak külföldön is. Az üzem vezetősége folytatja a gépesítést, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az üzemben dolgozó anyák gyerekei részére mielőbb elkészüljön a bölcsőde és az óvoda. Krascsenics Géza A most megkezdett 7. ötéves tervidőszakban az eddigieknél igényesebb feladatok várnak a zöldségtermelő mezőgazdasági üzemekre is, melyek a komáromi (Komárno) járásban, mintegy öt esztendeje termelési és értékesítő társulásba tömörültek. Hazánk legnagyobb zöldségtermelő járásában a tervek szerint kétezer hektáron termesztenek majd nagyüzemi mód§zerekkel, gépek segítségével zöldségféléket, s ebből az évi termelés eléri a 60 ezer tonnát. 1985-re a fóliasátrak alapterülete is megkétszereződik, hogy javuljon a zöldségellátásban a korai zöldségféleségek részaránya. ÓRIÁS HÜTÖRAKTÁR Ezek valóban merész tervek, s megvalósításuk nemcsak a termelés további szakosítását és gépesítését teszi szükségessé, de jelentős beruházásokat is igényelnek, melyeket az egyes gazdaságok csakis közös pénzalapból képesek végrehajtani. Az egyik legjelentősebb beruházás lesz az ógyallai (Hurba- novo) vasútállomás közelében épülő hatalmas hútőraktár, amely kétezer tonna zöldség raktározására, tisztítására, osztályozására és csomagolására lesz alkalmas. A berendezésekkel és a közművesítéssel együtt a hútőraktár felépítése 35 millió koronába kerül. Tervek szerint a létesítmény még az idén megkezdi részleges próbaüzemelését. A beérkezett áru mozgatása nagyteljesítményű emelőtargoncákkal történik majd, s így a kétkezi fizikai munka a minimumra csökken. A tisztítást, csomagolást, és osztályozást ugyancsak gépsorok végzik, s a terményeket tiz nagy hűtőbokszban tárolják, melyekből négy mélyhűtő lesz. Ezekben akár -18 C°-ra csökkenthetik a hőmérsékletet. De nemcsak a hőmérséklet lesz szabályozható a kívánalmaknak megfelelően, hanem a levegő páratartalmát is központilag szabályozzák, ellenőrzik. A létesítmény átadásával jelentős mértékben javul a kereskedelem zöldségellátásának a folyamatossága és nem utolsó sorban a tárolt áruféleségek minősége. K. Németh István Kellemes perceket szereznek Az Elektrosvit nagykéri (Mila- novce) üzemében dolgozó asszonyok éneklő csoportja (a képen) már többször is sikert aratott. Nemcsak a községben rendezett különböző ünnepélyeken szerepelnek, hanem a járás más falvai rendezvényein is szívesen énekelnek. Részt vettek a környező falvak CSEMADOK-napjain és a Tavaszi szél vizet áraszt országos népdalverseny járási és kerületi fordulóin. Szerepléseikkel hangulatosabbá teszik a polgári ügyek testületének rendezvényeit és a földmüvesszövetkezet klubjában gyakran szereznek kellemes perceket a mezőgazdasági dolgozóknak. Ordögh Valéria PÉLDÁS SZERVEZET Gellén (Holice) a Vöröskereszt szervezete az utóbbi négy évben 142 új taggal gyarapodott. A tagok összesen 248 alkalommal adtak térítés- mentesen vért. Az önkéntes véradók között Nógell József áll az első helyen, aki eddig már 36-szor adott vért és a Jánsky-érem arany fokozatának a tulajdonosa. A szervezet tagjai közül a Jánsky-érem ezüst fokozatát eddig négyen kapták meg. Név szerint: Nagy Géza, Álló Dezső, Zöld László és Kosa István. A szervezet tavaly 342 taggal dolgzott, és aktív társadalmi munkát végzett. Egyebek között ismeretterjesztő előadásokat szerveztek és társadalmi munkában 650 órát dolgoztak. A Vöröskereszt járási bizottsága a gellei szervezetnek jó munkájáért a Példás szervezet cimet adományozta. A tagok közül Kireth Júlia és Szabó Cecília kapott kitüntetést. Bölcs Veronika Stará Turá a trenőíni járás legfiatalabb városa, csak 1964-ben emelték városi rangra. Azóta a CHIRANA vállalattal együtt nagyon gyorsan fejlődik. A városnak ma már 8976 lakosa van. A régi lakóházakat fokozatosan lebontják és helyettük új korszerű lakótömbök épülnek (a képen). Az elmúlt évtizedben csökkent az egyszobás lakások száma és állandóan emelkedik a három- és több szobás lakások száma. A jelenlegi lakások lakóterülete 90 358 négyzetméter, ami 18 512 négyzetméterrel több, mint tíz évvel ezelőtt volt. Mató Pál 1981. II. 15 io Fejlődő város