Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-31 / 309. szám, csütörtök

F eltétlenül néptáncmozgal- munk három évtizedes ejlődésének mérföldköveként veil szocialista nemzetiségi kul- úránk történetébe bejelölni a Szőttes — először 1981 tava­sán Losoncon (Lučenec) meg­ártott, majd decemberben Bra- islavában megismételt — leg- ijabb bemutatóját. A Mese, me­se, mátka című műsor a CSE- VÍADOK KB népművészeti cso­portjában kétségtelenül a leg­merészebb és legmesszebbre te­kintő céllal sziíletett. Azonban: mind nképpen kísérletként kell számon tartani, hiszen a nép­tánc műfajában szinte hagyo- nány nélkül akar gyermekek izámára alapismereteket köz­vetíteni. Alig öt esztendeje, hogy a izőttes — amely néptáncmoz­Ezt az előadói műfajt minden esetben formálta a hallgatóság reagálása, a befogadás is. Így a gyerekközönség sajátos rea­gálásaira feltétlenül helyet kel­lett volna hagyni mind a Me­semondó Mátka szövegében, mint a keretjáték cselekményé­ben is. A túl hosszúra nyújtott bevezető érzékelhetően a gye­rekek figyelmének a lekötését hivatott szolgálni, de éppen pongyolaságai, itt-ott öncélú ki­oktatásai terelik el a figyelmü­ket. Ez sajnos a Kovácskirály igazságot osztó beszédeiben is zavaró. Mert ugyanazt az er­kölcsi igazságot a színpadon százféleképpen lehet elmonda­ni, de sohasem szabad közhe­lyessé süllyeszteni, hogy az már-már banalitássá válik. A bratislavai bemutatón „felnőtt“ Mese a tánctól JEGYZETEK A SZŐTTES GYERMEKMŰSORÁRÓL galmunk táncosainak, koreográ­fusainak, de együtteseinek is élesztője, kovásza és kelesztő- je — az utánpótlás nevelésére, ős az önálló művészeti tevé­kenységre nevelés szándékával is létrehozta az Apró Szőttest. Nem vitatható, hogy azelőtt is voltak gyermektánccsoportok, ímelyek országos fesztiválokra is eljutottak, ám a zselizl (2e- iezovce) Országos Népművésze­ti Fesztiválon ezután kaptak helyet a csoportok és a koreo­gráfiák versenyében az .Aprók“. Jelenleg az iskolai .zakköri munka és a jövőjükre .alamit is adó felnőtt néptánc- igyüttesek keretein belül dol­goznak ezek a gyermektánc- :soportok. Így az esetenként ■gy-egy néptáncegyüttesben kö- :önségmanipuláló céllal szere­ltetett egy-két gyermektán- :ost szinte teljesen kiszorítot- ák a táncanyanyelv; a népmű­vészet szellemi értékeit meg­őrző és ápoló gyermektánccso- ')ortok. Ghymesben (Jelenec), Szepsiben (Moldava nad Bod­vou), Zsarnón '(Žarnov), So- norján (Šamorín) országos ösz- szehasonlításokat is kiálló, mi­nőségi munkát végeznek. Ezek i csoportok vitathatatlanul se­gítik a komplex művészeti ne- /elést is, amelynek kevesebb iraszám jut az Iskolákban. Csakhogy nem" mindegyik gyermek lehet tagja ezeknek íz együtteseknek. Ezt a tényt ;zem előtt tartva írt, szerkesz­tett és rendezett ismeretter­jesztő néptáncjátékot Quittner lános, a Szőttes vezetője, ko­reográfusa. Tájegységeink folk­lórjának megismertetése így nemcsak a zenei ismeretterjesz­tés célja maradt, de ezzel a műsorral a néptánc művelői Is felvállaltak egy darab szelle- ni parlagot a megművelésre. Népi mondás, hogy a pokol­ba vezető út ís jószándékkal /olt kikövezve. Ha nem is ily ^rős a párhuzam a látott mű­sor és a szólás között, mégis van néhány kirívó, éppen ezért figyelmen kívül nem hagyható tévedés és hiba, amelyről- szól­ni kell. Legelőször a keretjá­ték az, amely felszínre dobja a dramaturgiai munka hibáját. Itt föltétlenül külön kell vá­lasztani a táncdramaturgiától a hagyományos színházi drama­turgiát. Ezt azért is szükséges megtenni, mivel a Mese, mese mátka ... dramatikus keretjá­tékba helyezve mutatja be — i néprajzi tájegységek szerinti ^elosztást követve — egyes nagyar táncdialektusokat, s (őzben utal a táncok szom­szédnép] kapcsolataira is. sőt bemutat egy terchovai szlovák >árostáncot is. A mesét természetesen Mese- nondó Mátka kezdi. (Sajnos i csinos, de a táncjáték jel­egének egy részétől elütő jel­mezben — nadrág — játszó 4ny nevét a műsorfüzetből tem sikerült megtudni. így tör- énik ez a többi szereplő ese- ében is, akiknek neve a né- >es munkatársi gárda mellől liányzik a színlapon. Pedig öbbük esetében olyan tánctu- lást kellene névhez kötni, ímely az elhibázott dramatur­gia és rendezés ellenére, a ko- •eográfiák többségével együtt i tánciáték figyelemre méltó Irtékelt adja. A mesemondás legősibb előadói műfaj, általa keletkeztek a világirodalom el­ső lejegyzett nagy eposzai is. gyermekközönség ült a néző­téren. Ezt az is bizonyította, hogy elsősorban a táncokra reagáltak, amelyek többsége a maguk egyediségében, eredeti­ségében valóban az erőszakolt színházi dramaturgia gyártotta bádogkorona gyémántjai voltak. A táncokhoz érve elöljáró­ban $1 kell mondani, sogy a Szőttes néhány táncszámban eltért az ismert, autentikusnak nevezett sajátos stílusától. En­nek minden bizonnyal a négy koreográfus felfogásának a kü­lönbözősége az oka. Mindenne­mű ismeretterjesztés buktatója itt is gondot okozott, és a „mindent megmutatni“ szándék miatt vitatható értékeket is be­mutattak. Ismét sajnálkozva állapítható meg, hogy az egyes táncképek koreográfusait is csak találgathatjuk. így a téve­dés lehetőségének a fenntartá­sával kell szólni a Terchovai párostáncról és a Lakodalom­ról. Az előbbi nemcsak a tánc nemzeti karakterének természe­tességével különbözött a többi­től, hanem sajnos a teatralitás, a hatásvadász gesztusok, moz­dulatok, tánclépések egész so­rával is. Pedig szakmai körök­ben közismert, hogy a félhiva­tásos és amatőr szlovák nép­táncegyüttesek jelentős hánya­dában is az autentikus stílust művelik. Ezt a negatív értelmű kiválást a táncjáték egészéből, csak aláhúzza a zempléni ma­gyar és szlovák táncok köl­csönhatásait bemutató kép, ahol a bélyi és a pozdišovcei csár­dás szemet-lelket gyönyörköd- tetően őrizte eredeti mozgás­anyagát. Más okok (egy erede­ti dramatikus tánc kiragadott részlete) miatt taszította az eklektikusság felé a produkciót a zárókép lakodalma, amely a zenéből és a jellegzetes csár­dásrészből ítélve Rábai Miklós koreográfiája lehet, az Ecseri lakodalmasból. Kétségtelenül hozzátartozott volna a tájegységek táncaihoz legalább egy-egy autentikus népviselet bemutatása is (már ahol ismerünk ilyet), s így több esetben elkerülhető lett volna a viseletek jelmezekké stili­zált kivitelezése is. Itt kell megemlíteni, hogy a Mátyusföl- di különcködők című képben az Alsó Garammenti Pökhendi Pökhend jelmezének stilizáltsá- gától teljesen elütött Sallai verbunkja, amely Quittner Já­nos legszebb koreográfiáinak egyike. Éppen ezért felesleges­nek tűnik a tánc rátartlságát, kemény legényességét, szigorú lépésvariációit egy erőszakolt dramaturgiai beavatkpzással — névadással —- „pökhendivé“ degradálni. Ha már a színházi és a tánc­dramaturgiáról szó esett, nem lehet említés nélkül hagyni a táncjáték pedagógiai tévedéseit sem. Ez leginkább a nézők fog­lalkoztatásában volt érezhető. A bevezető párbeszéd a Mese­mondó Mátka és a gyerekek között az első kép után szinte teljesen abbamaradt. Közben újra létre kellene jönnie a Ko­vácskirály találós kérdéseinek a megválaszolásához, de amit nem gyakoroltatunk az előadás egésze alatt, azt elfelejtik és ezért fulladt a találgatós já­ték patkószerzési dulakodásba. Ugyanígy kárbaveszett egy cso­dálatos kapcsolatteremtési le­hetőség, miután a függönynyi- togató varázsmondókát a néző­téri alkalmi szavalókórus tiszta artikulációval elmondta. Egyik gyerek kárára sem lett volna, ha Pacsirtának, a Kovácskirály lányának gyönyörű szép nép­dalaiból egyet-kettőt meg is ta­nulhattak volna. Mindezeket megvalósítva ter­mészetesen háttérbe szorult volna a történet, amely csupán a Kovácskirály egyetlen foga­dónapját volt hivatott bemutat­ni, a fogadásra más-más táj­egységről érkező táncosok ürü­gyén. Nem lett volna kár ér­te, hiszen ebben a táncjáték­ban a mesélés csakugyan má­sodrendű, amelynek a néptánc megismertetését kellene szol­gálnia. Sajnos, a játékban sok­szor a mesélés háttérbe szorí­totta a táncot, a mindenáron való erkölcsi tanulság levonása, az okítás elmondása a tánc és a tájegység hagyományainak ismertetését helyettesítette. Kár érte, hiszen a kísérlet felfede­ző gyönyörűsége végtermékaek megérdemelt volna értékesebb nemes fémet is. Sajnos, akár­csak az arnnycsinálásban, itt sem keletkezik dupla mennyi­ségű nemesfém (értékes pro­dukció) a bádog (a nívótlan keret játék) és az arany (az autentikus folklór) fele-fele arányú vegyítése után. DUSZA ISTVÁN — Sötét a lépcsőház. — Túlságosan szűk az elő­szoba. Mindenki mondja a magá­ét, jóformán oda sem figyel­ve a másikra, csak egy fia­tal férfi hallgat mosolyogva. — Remélem, nem azt aka­rod jelezni tüntető némasá­goddal — emeli fel hangját a társaság legidősebb tagja a fiatalemberhez fordulva —, hogy nálatok minden a leg­nagyobb rendben van?l —Sőt, mi több: nálunk ta­lálható a város legjobb felvo­nója, ami számomra külön öröm, mivel a hetedik emele­ten lakom — mondja a férfi gúnyos hanghordozással. — Nocsakl — Szisszennek fel egyszerre többen ts —, ezt meg honnan tudod? — .Onnan, hogy hetente legalább kétszer javítják. Hadd hallom, ki dicsekedhet közületek ilyesmivel? — néz körül érdeklődve a társasá­gon, de a kérdésére senki sem válaszol. Témát válta­nak, s az időjárásról kezde­nek beszélni. A magányos ember keserű­ségével áll a borozó pultjá­nál egy nagyapa korú férfi decis poharát melengetve a markában. Szinte lesír róla, hogy társat keres a savany- kás borocskához, de minden­ki rohan a dolgára. Mostaná­ban valahogy egyre kevesebb az idejük az embereknek egy­másra. Végül a mosogatólány szánja meg a magányos öre­get. — Csak nem találja hideg­nek? Hiszen annyi szoronga- tástól már egy menyecske is felforrt volna — mondja in­cselkedve. Az öreg egy pillanatig töp­reng, hogy erre mit válaszol­jon. Aztán szó nélkül hörpint egyet poharából. Szakszerűen megforgatja a szájában, ko­mótosan megrágja, s hangos kortyintással küldi a torkába. — Hja, lelkem, csakhogy ez nem menyecske, hanem leányka — emeli az öreg a poharat újra az ajkához, s fe­nékig kiissza. Hadd lássa az a fruska, hogy néha az em­ber egy szép szóért micsoda áldozatokra képes. SZENK SÁNDOR c 0) JD 'Q Xf 1— LU O-Q Szobrok — portrék Alexander Hečko tárlata A szobrászat történetében Is sajátos helyet foglal el a port- tréművészet, mely az ókortól kezdve tulajdonképpen a kie­melkedő vagy tipikus személyi­ségek megörökítésének a művé­szete. A portréalkotásnak egyút­tal jellemzője az is, hogy igyek­szik híven visszaadni az ábrá­zolt személy karakterét. A szo­borportrék általában hivatalos megrendelésre, olykor repre­zentációs célokra készülnek. Alexander Hečko: Lucia Alexander Hečko legutóbbi bra­tislavai szobortárlatának a ka­talógusa éppen ezért ritkaság­ként könyveli el, hogy a mű­vész az utóbbi húsz év alatt „csak“ azért készített több mint 30 fejből álló, figyelemre méltó sorozatot, rokonairól, barátai­ról és ismerőseiről, hogy mű­termének polcain sorakoztatva föl azokat, örömét lelje ben­nük. Uečkot valamennyi ala­nyához — gyermekek, család­tagok, a szlovákiai kulturális­művészeti élet Ismert személyi­ségei — meghitt barátság fűzi; ismerője, tisztelője alanyainak. A szobrok anyaga változó, hol fa, hol patinázott gipsz, mely a fém érzetét kelti, hol pedig terrakotta (égetett agyag). A megmunkálás módja függ az anyagtól, az ábrázolt személy lényétől, s nem utol­sósorban a művész hangulatá­tól. A katalógusban Rudo Slo­boda író, az egyik modell ezt jegyezte be: „Nekem minden­nap más a hangulatom. Ami­kor először ültem modellt, két óra múlva más volt a hangu­latom, mint az elején. Az alko­tó azonban nem hagyta ma­gát átejteni, egy hangulatra összpontosított“. Az alkotások közös jellemző­je az őszinte fogalmazás, mely­ből érzékelhető a születés fo­lyamata is. Ilečko a lényegre, a jellemet meghatározó jegyek­re figyel; kerüli az aprólékos részletezést. „A portrék befe­jezése után olyan érzésem van, mintha elvettem volna vala­mit a modelljeimtől; ennek na­gyobb részét azoknak az embe­reknek hagyom, akik e portré­kat befogadják“ — vallja Ileő- ko. A. GÄLY TAMARA A SZÜLŐFÖLD MELÓDIÁI Egy népzenei hanglemezről A Opus kiadó és a Csehszlo­vák Rádió zenei osztálya együtt­működésének eredményeként több hanglemez jelent meg a népzene kedvelők részére. A folklórisztikus jellegű szóra­koztató zenének állandó és nagyszámú közönsége van. A szülőföld melódiái valamikor régen a zeneileg iskolázatlan falusi muzsikusok és énekesek fantáziájában és ügyes kezében született. Ma ezeket a melódiá­kat utódaik előadásában hall­gathatjuk, akik hivatásos zenei együttesekben működnek. A népdalfeldolgozók és elő­adók többnyire a valósághoz hűen ismerik a falusi zenészek előadásmódját. Napjainkban, amikor lehetőség van a mi nép­dalainkat hangversenyként elő­adni, sok olyan népdalfeldolgo­zás és fantázia keletkezik, amely az előadóktól techni­kailag magas szintű felkészült­séget kíván. Szólisták és cso­portok demonstrálják saját ze­nei tehetségüket, melyet szinte megsokszoroz a bemutatott szerzemény szeretete. Ezzel az fij fajta zenét képviselik, amely meghonosodott a folklóregyüt­tesekben és ezeken keresztül a pódiumokon, képernyőn, rádió- előadásokban stb. A szülőföld melódiái címen kiadott hanglemez két Jelentős zenész nrofllját mutatia be. Az első Sárközi Ernő, aki Galánta környékéről származik. A le­mez tanúsága szerint kiváló felkészültségű klarinétos. Ta­nulmányait a bratislavai Kon­zervatóriumon végezte. Gyakor­lott és vérbeli muzsikus. Ját­szott a Csehszlovák Rádió né­pi zenekarában, a Szlovák Nép- művészeti Együttesben, az Ifjú Szívekben és másutt. Reperto­árja érdekli a magyar és szlo­vák hallgatót egyaránt. Az elő­adott népdalokat többnyire sa­ját maga dolgozza fel népdal­csokorban, variációkban és fan­táziákban, ami ideális lehető­séget ad tehetségének prezen­tálására és továbbfejlesztésére. A hallgató figyelmét felkelti brilliáns játékával. A hanglemezen szereplő má­sik, nem kevésbé érdekes elő­adó Rinaldo Oláh prímás, Zó­lyom (Zvolen) környékéről származik. Előadásában kitű­nőek a švihrovská és a Fan­tázia na remarancie nevezetű régi kuruc melódiák. Mind a két szerzeményt a népzenészek több generációja e címen is­meri, mióta megszülettek. A Svlhrovská szerzemény egyik legendás előadója a Liptovský tggj^ Mikuláš-i Pityó József volt. Mind a két szerzemény közeli rokonságban van a Rákóczl-nó- tának és a Rákóczl-lndulónak a nép között máfe élő varián­saival. ALEXANDER MÖZl ÍJ szó XII. 31. rygy alkalmi társaságban arról folyik a szó, mi­lyen tervezési, kivitelezési, kolaudációs és egyéb hibák bosszantják az új bérházak lakóit. — Nálunk máris hull a va­kolat. — Nedvesednek a falak. —Rosszul zárnak az ajtók és az ablakok. Kavicsok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents