Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-28 / 306. szám, hétfő
Művészet és népművelés Az elmúlt években különösen nagy fejlődésnek indult a gyermekszínjátszás és -bábozás s ezzel együtt tekintélyt tisztelőén gyarapodott e műfaj szakirodalma is. A martini országos színházi szemlén volt alkalmunk minderről beszélgetni Jaroslav Cernývel, az ostravai Kerületi Népművelési Központ osztályvezetőjével, a cseh gyermekszínjátszás egyik európai hírű szakemberével. 0 Nem túlzás-e a gyermek szín játszás múltjáról vagy közelmúltjáról beszélni, mivel ez a mozgalom még alig nőtte ki a gyermekcipőket? — Nem tartom annak, ugyanis a jelenlegi fejlődés értékeléséhez is okvetlenül szükséges a visszapillantás. Még tíz évvel ezelőtt Európa-szerte azon vitatkoztak, vajon a gyermekszínjátszás pedagógiai, pontosabban didaktikai kategória vagy bizonyos *- vonatkozásban önálló drámai műfaj-e. Nem akadémikus vita volt ez. Nálunk is voltak olyan gyermek- színjátszó csoportok — sajnos, lényegesen kisebb számban, és még ma is akadnak —, amelyek előadását bizony kínszenvedés volt végignézni. S a gyermekszereplőknek is gyötrelmet jelenthetett a játék. Ezek a szereplők manipuláltak voltak, hiszen gépiesen, minden öröm és sikerélmény nélkül hajtották végre a rendező — jórészt a pedagógusok — utasításait. Az ilyen didaktikus előadásoknak kétségtelenül nem volt és nincs is sok köze a művészethez. Szerencsére sok olyan pedagógus és szakember is akadt, aki más úton indult el. A pszichológusok felismeréséből kiiindulva elsősorban arra törekedtek, hogy átmentsék és továbbfej- leszék a gyermekek alkotó készségét vagyis) kreativitását. Napjainkban különösen fontos, hogy önállóságra, gondolkodási készségre neveljük az elkövetCSEMADOK-viszonylatban Kassán (Košice) a klubmozgalomnak régi hagyományai vannak'. Az idén akár jubileumot is lehetne ünnepelni, hiszen az Oj Nemzedék klub megalakulása óta két évtized telt el. Jóllehet ez a két évtized folyamatos munkát sajnos nem hozott, színvonalemelkedésről sem beszélhetünk. Voltak ugyan évek, amikor tartalmas, eredményekben gazdag klubélet folyt, de olyan közösség, mely a klubot tartósan és szinte nélkülözhetetlen művelődési formának tekintette volna — nem alakult ki. Hogy ennek mik voltak az okai, azt megfelelő elemzések hiányában nem könnyű megválaszolni, ám úgy • érezzük, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a tartós közösség megteremtése korábban talán azért nem sikerült, mert csak a fiatalokra, pontosabban a tanulóifjúságra építettek — következésképpen jó eredmények is csak egy-egy aktívabb korosztály kassai tanulóével alatt születtek. A Fábry Zoltán Közművelődési Klub — mely egy éve látott munkához — szakítani kíván ezzel a hagyománnyal. A klub vezetői azt akarják, hogy a jelentősebb rendezvényeikre a tanulóifjúságtól kezdve a nyugdíjasokig minél többen eljárjanak. Nos, nézzük mit sikerült megvalósítaniuk eddig a szándékokból. Kezdjük a legfonto- sabbal: a kassai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatósága jóvoltából megoldódott a klubhelység problémája. A CSEMADOK* kai kötött együttműködési szerződés Értelmében az Iskola Uezti nemzeiäéket. E munícá* ban sokat segíthet a művészet, tehát a gyermekszínjátszás is. 0 Ez a korszerű cél meghatározza az eszközöket is. — Természetesen. A nevelési és esztétikai célok egységéből adódik, hogy a gyermekszínjátszásban nem is próbákról vagy felkészülésről beszélünk, hanem alkotó folyamatról, amelyben az első fázis legalább olyan lényeges — sokak szerint lényegesebb —, mint a végeredmény, tehát az előadás. Ma már a mit játsz- szunk problémakör mellett egyre fontosabb a további kérdés: hogyan játsszunk? A kibontakozást elősegítő lépés volt az is, hogy bizonyos korosztályok szerint csoportosították a gyermekeket, s az ő szintjüknek megfelelően differenciálták a foglalkozások anyagát. £ Napjainkban megváltozott a rendező szerepe és feladata is. — Én úgy fogalmaznék, hogy a múlthoz képest elsősorban a rendezőknek kellett megváltozniuk és kell szüntelenül változniuk. Vagy ahogy Jeren- jap szépen mondja: mindig más lenni ós mást tenni. Manapság a rendező úgy van jelen a próbákon, hogy tulajdonképpen nem érződik a jelenléte. Tehát szabad teret ad a gyermekek fantáziájának, alkotókészségének, mindössze rendszerezi és csoportosítja az ötleteket. Ez a rendezői munka azonban alapos szaktudást és pedagógiai Ismereteket igényel. Napjainkban az angol, a magyar és a cseh szakemberek lényegében kétfajta munkamódszert javasolnak az alkotási folyamathoz, közkeletűbb szóval élve, a próbákra. A fejlődő csoportoknál szép eredményt lehet elérni az epikus szöveg dramatizációjával, ahol tulajdonképpen az improvizációt, tehát a gyermekek ötleteit dramatizálják, ebből kerekedik ki az előadás. Érdekes az is, amit Martinban a dvor- níkyi gyermekek csináltak. A kecskegidákról és a farkasról szóló, ismert mesét a saját elgondolásuk, értelmezésük szerint, más hangsúllyal vitték színre, s így a korábban már elkoptatott történet teljesen más lett, érdekesnek, újszeMoyzes utca 8 szám alatti épületében egy nagytermet a klub rendelkezésére bocsátottak. A klubéletnek — a CSEMADOK kassai városi bizottsága elnöksége által jóváhagyott terv szerint — négy területen kellett folynia. Egyrészt lehetőséget kellett teremteni ahhoz, hogy a Kassán élő és itt tanuló magyar nemzetiségű fiatalok hetente kétszer: szerdán és vasárnap kultúrált körülmények között találkozhassanak. A klubon belül létre kellett hozni a honismereti kört és meg kellett alakítani a színházpártolók körét, de a legfontosab feladat mégis az volt, hogy havi rendszerességgel beinduljanak a közművelődési előadások, a vitaestek. Egy év eltelte után azt lehet mondani, hogy az eredmények biztatóak. A Kassán tanuló magyar nemzetiségű közép-, illetve főiskolások közül ma már elég sokan járnak a klubba, és a náluk idősebb CSEMADOK-tagok körében is sikerült felkelteni a tematikus klubestek Iránti érdeklődést. A kezdés, az indutás Fábry Zoltánhoz, a klub névadójához fűződik. Róla volt szó több előadásban. Sikeres volt a klub Kazínczy-emlékestje te. A Fábry Zoltán Közművelődési Klub tevékenységébe azokat a műszaki értelmiségieket is igyekeznek bekapcsolni, akik Kassán tudományos-kutató munkát végeznek. A számítástechnika szerepe korunkban címmel például egy nagyon Jól sikerült vitaestet rendeztek dr. Novlczky Béla és dr. Futó Endre kandidátusokkal, Illetve Tóth Attila mérnökkel. A klub vezetősége a múltismeretünk rflnek Hatott. E módszer alapkövetelménye: a szereplő és a rendező partnerek, viszonyuk nsm alárendelt, hanem mellérendelt. A fejlett csoportok közül sokan saját szerzőkkel dolgoznak, de ez a módszer amatőr csoportoknál meglehetősen ritka. 9 Elsősorban a tamásko- dókra gondolva kérdem: az elmondottak alapján miképpen lehetne röviden összegezni a mai gyermekszínjátszás céljait? — önállóságra, alkotókészségre nevelni — művészeti eszközökkel. E folyamat során gazdagodik a gyermek tudása, érzelmi világa, szereplőként és nézőként ritka sikerélményhez jut, részese lehet az alkotás örömének. Érzelmileg gazdag, a problémák Iránt fogékony, önálló gyermekeket nevelhetünk hát színházzal. % Mi a véleménye a csehszlovákiai yyermekszínjátszás- ról? — A külföldiek szerint is európai rangú. Szerintem éppen ezért nagy kár, hogy a cseh, a szlovák s mégis inkább a szlovákiai magyar és ukrán csoportok vajmi keveset tudnak egymásról. A kapcsolatok alkalomszerűek, pedig volna mit elmondanunk, bemutatnunk egymásnak s ez a tudatos együttműködés valameny- nyiünk épülését, előrehaladását szolgálná. ^ Ezek után megkockáztat tóm a kérdést: hallott-e már a csehszlovákiai magyar gyermekszínjátszásról? — Nagyon kevés az, ha csupán hall valamit az ember. Olvastam is, hallottam is a szlovákiai magyar színjátszásról, de csak egy előadást láttam: a szenei Pöttömszínházét. Alapjában véve tetszett a Ludas Matyijük, ám úgy vélem, a jövőben még tudatosabban kell lépniük a kreativitás irányába, tehát bátrabban kell élniük a gyermekek ötleteivel. A rendezőnek ehhez megvan a tudása, tehetsége. Természetesen szeretnék más csoportokat is látni, s ezért már most felírtam a naptáramba, hogy a következő évben el kell utaznom Du- naszerdahelyre, a Dunamenti Tavaszra. SZILVÄSSY JÓZSEF hiányosságait pótolni szándékozván is rendezett néhány hasznos estet. Felejthetetlen élményt szerzett a kassai közönségnek Szvorák Katalin, a Röpülj Páva népdalverseny győztese, Birinyi József népíhang- szer-szólista és Szabó András előadóművész, akik szintén a klub vendégei voltak. Ugyancsak ez mondható el a východnái országos folklórfesztivál győztes szólótáncos párjáról, Szitásné Tóth Anikóról és Bertha Barnabásról, aki a Fábry Zoltán Közművelődési Klubban egy erdélyi táncot és a Bé- lyi gyorscsárdást adták elő, A Fábry Zoltán Közművelődési Klub honismereti köre 1981 május végén alakult meg. Lukács Józsefnek, a kassai városközlekedési vállalat dolgozójának és Kojts Tibor mérnöknek, a kassai közlekedési szakközépiskola tanárának köszönhetően a mozgást, a friss levegőt a látnivalót szerető klubtagok bejártak hazai és magyarországi tájakat, jeles emlékhelyeket. A színházpártolók körét eddig még nem sikerült megalakítaniuk, jóllehet ez iránt is lenne érdeklődés, csak egyelőre nem találtak olyan egyént, aki ennek a felelősségteljes munkának az irányítását önkéntesen elvállalná. A Fábry Zoltán Közművelődési Klub vezetőségét egyébként bizalommal tölti el, hogy a tanulóifjúságon kívül most már a dolgozók is érdeklődnek a klub műsorai iránt s ez előfeltétele annak, hogy így talán már a közösségteremtő szándék sem lesz füstbe ment terv. SZÁSZAK GYÖRGY I rodalmi, művészeti viták gyakorta vissaa- visszatérő témája a művészi alkotások érthetetlensége, illetve a közérthetőség köpönyege alatt csatázó, gyakorta kispolgári szemléletük merevségét (mintegy önigazolásképp) védő kibicek álproblémázása. Tényként ugyan elfogadhatjuk, hogy a mai (modern) művészeti termékek nem mind kerülnek be a „széles néptümegek“ tudatába, de ebből a látszatból még nem juthatunk feltétlenül e műveket értéktelenítő álláspontra. A művészet és a közönség közt fennálló távolságot magyarázhatjuk a művészek elrugaszkodásával is, de alaposabb elemzés után megfigyelhetjük, hogy azok csak a fejlődés törvényszerűen természetes tempóját követik, amellyel a tömegeknek csak egy (felkészültebb) része képes lépést tartani. Közismert a saját korukban érthetetlennek nyilvánított és mellőzött, de ma már klasszikusnak számító művészek és műveik sorsa: Ady, Csontváry, Bartók, József Attila. Fölöttük a közvélemény pálcát tört avagy tudomást se vett róluk, s csak néhányan akadtak, akik melléjük álltak. Picassói magas kort kell annak megélnie, aki még életében vágyik a nagyközönség kritikusan őszinte elismerésére. Miként lehetséges ez manapság, amikor elvileg a művelődési lehetőség mindenki számára egyformán adott? Miért nem ért szót alkotó és befogadó, illetve hogyan tegyünk eleget a „költő, előzd meg korodat“ és a „kultúrát mindenkinek“ követelménye jogosságának egyazon helyen és időben? Mindezek megválaszolásához először tisztáznunk kell a köz- művelődés lemaradásának okait. Egyik a múlt máig ható, de nem kívánatos öröksége: egyrészt, hogy kevesen tanulhattak, másrészt, hogy elfogadták a polgári társadalom el- csökevényesedett kulturális értékrendszerét (a felszínes, érzelgős giccset) és ugyanakkor elfelejtették a néphagyomány évezredeken át tisztára csiszolódott értékeit. Ezért igényli a széles közönség a népdal vagy a klasszikus zene helyett a nótát, a slágert vagy az operettet; lakását aranyozott porcel- lánfigurákkal vagy idillikus szarvasbőgéses képekkel díszíti. Bár nincs tudatában hibájának, de ezzel a környezettel gyermekeit, a következő generációt is igénytelenné neveli. Itt érjük tetten a másik okot, a népművelés hatékonyságának hiányosságát, és ezen már el kell gondolkodnunk. A művészet ég felé törő fájához támasztott létre minden fokát meg kell másznia annak, aki meg akarja ismerni a legmagasabbra nyúló fiatal hajtást is. Akkor veszi észre, hogy az ugyanolyan levelet és virágot hajt, ugyanolyan gyümölcsöt terem, mert ugyanabból a földből, ugyanazzal a gyökérrel táplálkozik, csak azzal a különbséggel, hogy tápláló nedvei a korábban kifejlődött sejteken ét a törzsön keresztül jutnak fel odáig. Aki csak lentről néz fel, az gyönyörködhet is a csúcsban, de kisebbnek, hitványabbnak is mondhatja az ott termő gyümölcsöt. Sajnos, legtöbbször csak akkor veszik észre, amikor férgesen vagy kósza madaraktól megrágottan a földre pottyan. Ám még a széltől levert egészséges termés is szétzúzódik a nagy zuhanástól. Ép gyümölcshöz csak az juthat, aki felmászik érte, lassan, türelemmel, kitartással. így érvényes az a művészetre, de vajon miként érjük el, hogy egyre több ember válhasson közeli értő szemlőlőjévé és élvezőjévé a magasan termő ágak gyümölcsének? A művészeteket szerető, értő ember érzékenyebb a világ jelenségeire, s érzelmeiben a művészet által gazdagodott egyén értékszemlélete, felelősségtudata tartósabb. így már érthető, hogy a művészetre nevelés, a művészet iránti fogékonyság fejlesztése társadalmi feladat: a család, iskola, népművelési intézmények kötelessége. A családi környezet spontán esztétikai légkörével hat a benne felnövekvő egyén* re, ez határozza meg erkölcsi, etikai, érzelmi és értelmi fejlődését és értékszemléletét: életmódjával, útmutatásaival és nem utolsósorban berendezkedésével. Sokan ezt lebecsülik, egy kézmozdulattal elintézik, pedig később a gyerek viselkedésében és választásaiban a szülőkhöz idomul. Ettől az elsődleges mikroközösségtől függ aztán, hogy az iskolában és később mennyire lesz képes kibontakoztatni szellemi és fizikai alkotó energiáit, melyben a cselekvés minőségét az érzelmi élet harmonikus színskálája hatja át. Az iskolában már főleg az ismeretek, világnézet, az értelem oldaláról közelítik meg az egyént, ezekkel szilárdítva meg magatartásformáit is, de ennek hatékonysága az előzőleg szerzett értékek (személyiségvonások) szerint különböző. Lényegében már ekkor eldől, hogy egy-egy ember milyen tudással, milyen lendülettel és ambíciókkal, milyen belső ösztönzőkkel vág neki az életnek. Hogy aztán továbbtanul, vagy lesz-e igénye az önművelésre, a művelődésre, az még a tovbábi lehetőségektől és körülményektől is függ, s mint látni fogjuk, ennek kialakításában kell tudatos szerepet vállalnia a népművelésnek. A művészi termékek iránti igény, egyáltalán ezek értékelése és megbecsülése a felnőtt korig elsajátított ismereteken áll vagy bukik. Akik a korábbi korok műveivel sem ismerkedtek meg, azok számára, ez a jelrendszer ismeretlen, tehát nem tudnak kapcsolatot lé-- tesíteni a művel. Helyette gyakran pótlólag megelégszenek a kivonatolt, derűs álművészettel: a giccsel. Pedig az alkotás értelmezését a látvány s a harmónia befogadását éppúgy meg lehet tanulni, mint egy idegen nyelvet. Meg kell Ismerni annak szavait, szerkezetét és érzelmi kapcsolatba kell kerülni a nyelv környezetével, a nyelvet beszélő emberek világával, szellemi és kulturális értékeivel. Ebből erednek a népművelés sarkallatos feladatai: a művekhez vezető érzelmi kapcsolat kialakítása, a minden réteghez szóló, minden szintre kiterjedő közművelődési program megvalósítása; a példánkban említett létra megépítése, melyen (alulról felfelé a passzív, tudomásul vevő, elfogadó, kétkedő, csodáló, rajongó, szerető, élvező és értő) közönség áll. Tehát meg kell teremteni azokat az ösztönző körülményeket, melyek révén mindenki igényli az egy-egy fokkal való feljebblépést. Ebben a művelődési intézmények, klubok, szakkörök, amatőr csoportok, sajtó, rádió, televízió játszhatnak döntő szerepet. Sem a giccsek betiltása, sem a jó művek születése nem elegendő. A szocialista társadalom eszköztárában szereplő intézményes népművelés feladata a művészi alkotások és kulturális értékek népszerűsítése, az emberi közösségek esztétikai környezete igényességének kialakítása (lakótelepi gondok), az emberek értékszemléletének forrná lása, amely túlmutat az egyszerű célszerűségen és felszínességen, felszámolja a műveket értéktelenítő előítéleteket. Tény, hogy ma már az. irodalomban nem kell magyarázni azokat, akiket harminc esztendeje még a többség elvetett, és ez már az iskolai oktatás érdeme, de a zenei műveltség terén még mindig hézagok tátonganak, s bár ezek áthidalásával érhetünk el időleges eredményeket, de a meglevő űr betöltése nélkül (tartalommal) a nemzedékváltás nem lehet problémamentes. P ersze az értékek közvetítése hozzáértő népművelők (pedagógusok, szülők) nélkül megvalósíthatatlan, bár ehhez a szaktudásuk és ügyszeretetük kevés. Ha jobb erkölcsi és anyagi megbecsülésükkel a társadalom is hozzájárul tekintélyük megszilárdításához, akkor tudnak eredményes munkát felmutatni. Ez ma már azt hiszem, nem utópia, s mindannyiunk ügyét, szebb és tartalmasabb életét célozza. MIHÁLYI MOLNÁR LÄSZLÚ Gyermekszínjátszási — ne gyermekcipőben A közösségteremtés szándékával A Fábry Zoltán Közművelődési Klubról 1981. XII. 28. 4 *
