Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-22 / 302. szám, kedd
ŰJ szó EREDMÉNYTELEN HAJTÓVADÁSZAT ITÁLIÁBAN AZ AMERIKAI TÁBORNOK ELRABLÓI UTÁN Sajtóértekezlet Limában Guatemalai halálbrigádok GYAKORI ÖSSZECSAPÁSOK BEJRÚTBAN Izraeli csapatösszevonások Dél-Libanonban HANOI ülésezik a parlament Zárójelentés a Vientiane*-! tanácskozásról A szocialista államok készek fejleszteni kapcsolataikat a délkelet-ázsiai országokkal (CSTK) — A hét vége az állandósuló terrorhulláin jegyében telt el Libanonban. Vasárnap este újabb robbanás rázta meg Nyugat-Bejrútot. Az egyik forgalmas kereszteződésen két ember vesztette életét, amikor egy mozgó képkocsiban bomba robbant. Az UNESCO szektorban szombaton végrehajtott merényletnek 11 halálos áldozata van. Az ismét autóban elhelyezett bomba akkor robbant fel, amikor a közbiztonsági szervek tagjai megpróbálták azt hatástalanítani. További két merényletkísérletet Nyugat-Bejrút központjában, a Hamra bevásárló utca körzetében időben lelepleztek. Az elmúlt hét nap során a terroristák összesen 50 embert öltek meg. Bejrútban minden jel szerint nagyon mozgalmasak lesznek a közelgő ünnepek. Ugyanis mind rövldebbek a tűzpárbajok közti szünetek. Az összecsapások szombaton és vasárnap a régi városközpont és a demarkációs vonal térségéből átterjedtek a lakónegyedekre is. A feszültséget fokozzák az izraeli légierő Libanon felett végrehajtott ún. felderítő berepülései is. Tegnap délelőtt az izraeli katonai gépek három ízben is megjelentek Bejrút felett. Dél-Libanonból újabb izraeli csapatösszevonásokról érkeznek nyugtalanító hírek. Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke szerint Tel Aviv újabb három hadosztályt irányított a libanoni határra. (ČSTK) — Hanoiban tegnapi megkezdődött a vietnami parlament második ülésszaka a 7. megbízatási időszakban. A napirenden a jövő évi népgazdasági és állami költségvetési terv javaslatának megvitatása és elfogadása szerepel. A képviselők Nguyen Hna Thonak, a parlament elnökének megnyitója után meghallgatták az idei népgazdasági terv teljesítéséről szóló minisztertanácsi beszámolót, valamint megvitatták a vietnami népgazdaság előtt a jövő évben álló legfontosabb feladatokat. (ČSTK) —■ A laoszi fővárosban az elmúlt napokban tanácskoztak a szocialista országok külügyminiszter-helyettesei. A vientiane-i konferencián hazánkat Stanislav Svoboda külügyminiszter-helyettes képviselte. A tanácskozásról kiadott zárójelentés megállapítja, hogy a baráti szocialista országok egyértelműen támogatják a három indokínai ország: Laosz, Kambodzsa és Vietnam külügyminisztereinek a délkelet-ázsiai béke és biztonság megteremtésére vonatkozó, közelmúltban tett Javaslatát. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a kínai kormánykörök he- gemonlsta Irányvonala, amely élvezi az amerikai imperialista és reakciós körök támogatását, durva beavatkozást jelent a délkelet-ázsiai térség országainak belügyeibe, szítja a feszültséget, és súlyosan veszélyezteti a békét és biztonságot a világ eme térségében. A szocialista országok megerősítették azt az elhatározásukat, hogy készek tovább fejleszteni baráti kapcsolataikat Dél4 kelet-Azsia valamennyi országával és az együttműködést azzal a céllal, hogy a térség a béke, a barátság és az együttműködés övezetévé váljon. Véget ért a Jamaicai KP kongresszusa AFGANISZTÁN A PÁRT A LAKOSSÁG EGYSÉGÉRE SZÓLÍT FEL (ČSTK) — Felszólítjuk az afgán polgárokat, Afganisztán nemzetiségeit és törzseit, hogy egységesen harcoljanak a haza és a forradalom ellenségei ellen, akik igyekeznek az országot visszataszítani a kizsákmányolás, az elmaradottság és a nyomor korszakába — állapítja meg az a határozat, amelyet az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának 7. plenáris ülésén Kabulban fogadtak el. Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt az egyedüli politikai erő, amely harcolt az előző kizsákmányoló rezsim igazságtalan és diszkriminációs politikája ellen. Ez az igazságtalan politika ellenségeskedéshez, elnyomáshoz vezetett. A határozat megállapítja továbbá, hogy a párt és a forradalmi kormány a dolgozók létfeltételeinek és anyagi feltételeinek megjavítása végett nagyszabású program megvalósítását kezdte meg. Kész továbbra Is segíteni a nemzetiségek politikai és társadalmi aktivitásának növelését. Gazdasági téren a párt és a kormány az ország legkevésbé fejlett részeinek gyors fejlesztésére fog törekedni. Kulturális téren biztosítják a nemzetiségi és törzsi hagyományok védelmét és fejlesztését. Minden nemzetiségnek joga van az anyanyelvi oktatásra. (ČSTK) — Kingstonban tegnap befejeződött a Jamaicai Dolgozók Pártjának második kongresszusa. A küldöttek Jóváhagyták a főtitkár beszámolóját és a jamaicai kommunisták pártja központi bizottsága külpolitikai tevékenységéről szóló jelentést. Elítélték Wa* shington agresszív és militarista irányvonalát és az USA durva beavatkozását a karibtengeri országok belügyeibe. Konferencia Lusakáhan Thatcher derűlátó üzenete Papandreu ismét garanciákat kér a NATO-tól (ČSTK) — Andreasz Papandreu görög kormányfő az Ad Dusztur bejrúti hetilapnak adott nyilatkozatában kijelentette: A görög nép sosem felejti el, hogy csak azért lehetett hét évig az országban hatalmon a katonai diktatórikus rezsim, mert élvezte a NATO hathatós támogatását. Megállapította, hogy a NATO-tagálla- mok kormányai semmit sem tettek annaik érdekében, hogy megakadályozzák Ciprus egy részének török megszállását. A görög kormányfő közölte továbbá, kormánya felkérte a NATO vezetését, nyújtsanak garanciákat Görögországnak az esetleges török agresszióval szemben. Ellenkező esetben Görögország NATO tagságának nem lenne értelme, állapította meg Papandreu. A görög kormány már elkészítette az ország területén levő amerikai katonai támaszpontok, likvidálásának tervét, amelyet az elkövetkező év elején juttat el az Egyesült Államok kormányához. A jelen időszakban bizonyos keretintézkedések korlátozzák az amerikai támaszpontok és katonáik tevékenységét Görögországban. Nyilatkozata befejeztével Papandreu kormányfő állást foglalt a ciprusi nép harcának támogatása, a szigetről az idegen csapatok kivonása és Ciprus egységének és függetlenségének megőrzése mellett. Úgyszintén támogatta a palesztin nép harcát, amelyet önrendelkezéséért és sajét önálló állama létrehozásáért vív. (ČSTK) — Az olasz biztonsági szervek hasztalanul folytatják a hajtóvadászatot James Dozier amerikai dandártábornok terrorista elrablói után. Sandro Pertini olasz elnök „mély felháborodását“ fejezte iki Ronald Reagan amerikai államfőnek küldött táviratában a magas rangú NATO-tábornok elrablása miaitt. Az amerikai hadügyminisztérium a jelek szerint nem igen bízik az olasz biztonsági szervek hatékonyságában, főleg a Vörös Brigádokkal szembeni eddigi mérsékelt sikerei miatt. A Pentagonból kiszivárgott hírek szerint, amit hivatalos helyen nem erősítettek meg, hattagú nyomozóosztagot küldtek Olaszországba. Giovanni Spadolini kormányfő szombaton este Ismét — Bizalmat kapott a belga kormány (ČSTK) — A belga parlament képviselőháza tegnap bizalmat szavazott Wilfried Martens miniszterelnök új kormányának. 114:89 arányban megszavazta az új kabinet programját. A program külpolitikai téren a legfontosabb célnak tartja a nyugat-európai Integráció elmélyítését, valamint az enyhülési folyamat és a béke megőrzésiét. A kormányprogram azonban egyidejűleg kinyilvánítja. hogy az új kabinet teljesíti a NATO 1979-es rakéta- telepítési' határozatát. (ČSTK) — A Guatemalában működő ún. titkos antikommu- nista hadsereg tagjai az utóbbi héten 25 személyt elraboltak, akik közül később hatot holtan találtak, jelentette a guatemalai rendőrség. Az AP hírügynökség szerint az említett kommunistaellenes szervezet egyike az országban működő három jobboldali halálbrigádnak. Guatemalában a politikai terror áldozatainak száma az utóbbi két évben havonta átlagosan elérte a háromszázat. Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter NSZK-beli látogatását mindkét fél a politikai párbeszéd folytatásának minősítette. Ez a párbeszéd 1973-ban a kölcsönös kapcsolatokról szóló szerződés aláírásával kezdődött, s fontos határköve volt Gustáv Husák 1978-as bonni látogatása. A közös nyilatkozat, amelyet akkor a csehszlovák köztársasági elnök és Schmidt kancellár aláírt, új lendületet adott a jószomszédi kapcsolatok fejlődésének. Nem lenne helyes, ha azt hinnénk, hogy a partneri tárgyalások módszerét az NSZK valamennyi Jelentős politikai ereje elfogadta. Már a csehszlovák miniszter látogatásának előestéjén hallattak magukról a tárgyalások ellenségei, és támadásokat indítottak elvi külpolitikánk ellen. Az ő szemükben minden találkozó szálka, mert a találkozó csökkenti a világ erőegyensúlyának megváltoztatására tett kísérletek esélyeit. Sok év telt el, amíg nyugati szomszédaink kormányköreiben sikerült érvényre juttatni azt a felismerést, hogy jószándékkal és a másik fél megértésével lehetséges az együttműködés. Az SPD/FDP kormánykoalíció érde•eanan«aaBaaHnHgEHB38BE£E2sx2 Szadat halála óta 2500 személyt tartóztattak le (ČSTK) — Mohammed Nabavi Iszmail egyiptomi belügyminiszter vasárnap a parlamentben beismerte, hogy a Szadat elnök halála után az országban végrehajtott razziák során októberben legkevesebb 2500 személyt tartóztattak le. Ebbe a számba nem számították bele azt az 1600 politilkal foglyot, akiket még Szadat életében, szeptemberben tartóztattak le. A miniszter nem tudott meggyőző választ adni arra a kérdésre, miért tartanak fogva politikai okokból ennyi egyiptomit. Csak azzal az általános állítással próbált érvelni, hogy „egyes szélsőségesek Egyiptomból egy másik Libanont akartak csinálni“. (ČSTK) — A küszöbön álló Szakszervezeti Világkongresszus jelentőségét méltatta a békéért és a fegyverkezési hajsza megfékezéséért vívott harc szempontjából Juan Ponce, a Szakszervezeti Világszövetség titkára. Limában tartott sajtóértekezletén elmondotta, hogy a február 10—15. között Havannában tartandó világkongresszus egyik legfontosabb pontjaként a küldöttek szolidaritást vállalnak a törvényes jogaikért küzdő népekkel, mindenekelőtt a salvadori néppel. Juan Ponce felháborítónak nevezte az Egyesült Államok beavatkozását Salvadorban. Példátlan cinizmusnak minősítette azt a módot, ahogyan Ronald (ČSTK) — Lusakában tegnap megkezdődött Kelet- és Dél-Afrika * kormány-, illetve államfőinek konferenciája, melynek célja kedvezményes vámövezet megteremtésére vonatkozó megállapodás aláírása a térség országai között. A megállapodás tervezetét az Addisz Abebában októberben megtartott harmadik rendkívüli konferencián hagyták jóvá a térség kereskedelmi, tervezési és pénzügyminiszterei. A térség 17 afrikai országának vezetőin Ikívül jelen vannak az Afrikai Egységszervezet, az ENSZ fejlesztési programjának, az Afrikai Fejlesztési Banknak és más nemzetközi szervezeteknek a képviselői is. Dozier elrablása óta már negyedszer — magához kérette belügyminiszterét. Tanácskozásukról részleteket nem közöltek; mindössze arról biztosították a sajtót, hogy az illetékes olasz szervek állandóan és szoros munkakapcsolatban állanak az amerikai hatóságokkal. JEGYZET (ČSTK) — Thatcher brit kormányfő pártjához, a konzervatív párthoz intézett újévi üzenetében hangsúlyozta, hogy „kormánya politikája helyes és már kezdi meghozni gyümölcseit“. A valóságban azonban a brit gazdasági válság egyre mélyül — ezt tükrözi a majdnem 11 százalékos infláció és a munkanélküliek három millióra tehető serege. A brit miniszterelnök kormányzásának két és fél évét „nehéz időszaknak minősítette“ és kénytelen volt elismerni, hogy a hárommilliós munkanélküliség olyan rekord, melyet Nagy-Brltannla 50 éve nem ismert. A Daily Telegraph konzervatív lap közvéleménykutatása szerint Thatcher a második világháború óta a legnépszerűtlenebb brit miniszterelnök. Ä megkérdezettek 70 százaléka ellenzi politikáját. Reagan kormánya Kubát bele akarta keverni a salvadori eseményekbe. Az SZVSZ titkára elmondotta, hogy a X. világkongresszuson 130 ország 430 szakszervezett tömörülése lesz jelen, mintegy 250 millió dolgozó képviseletében. Hozzáfűzte: képviseltetheti magát bármely olyan szakszervezeti szövetség, amely a békéért, az emberi jogokért és á szakszervezeti mozgalom védelméért küzd. me, hogy a józan és realisztikus nézetek kerültek túlsúlyba az NSZK-nak a szocialista országokhoz fűződő viszonyában, s hogy nem utasította vissza a békés egymás mellett élést. A párbeszéd folytatódik Az aláírt dokumentumok, valamint a legmagasabb és az alacsonyabb szintű látogatásoknak köszönhetően megszilárdulnak kapcsolataink. A két ország külügyminiszterének megbeszélései a véleménycsere rendszeres formájává váltak a néhány kérdéssel kapcsolatos különböző álláspont ellenére. Az eltérő megközelítés azonban nem zárja ki, hogy állandó kapcsolatban legyünk egymással. Amikor Csehszlovákia külügyminisztere kijelenti, hogy támogatja a Leonyid Brezsnyev által az NSZK-ban előterjesztett szovjet leszerelési javaslatokat, világosan kinyilvánítja, hogy olyan leszerelést és fegyverzetellenőrzést támogat, amely egyik félnek sem jelent előnyt, hanem mindenkinek szavatolja az egyenlő biztonságot. Épp azért. mert Csehszlovákia területén nincsenek atomfegyverkészletek, jogunk van a mi biztonságunk és Európa biztonsága érdekében követelni: tegyenek meg mindent azért, hogy a kontinensről eltűnjenek az atomfegyverek. Ezért kell megakadályozni az amerikai nukleáris rakétafegyverek nyugat-európai telepítését. A leszerelés azoknak a területeknek egyike, amelyről más a véleményünk, mint az NSZK- nak. A különbségeket nem kell leplezni. Ez nem jelenti azt, hogy a szövetségi köztársasággal nem kereshetjük a közös cél elérése felé vezető utat. A közös cél: a tartós béke. Hasonlóképpen hasznos volt a kétoldalú kapcsolatok távlataival összefüggő álláspontok megvitatása. Csehszlovákia és az NSZK helye Európa szívében megköveteli, hogy kihasználjuk és megerősítsük mindazt, ami a két országot partnerré teszi, s hogy elhárítsuk az együttműködés útjában álló akadályokat. Ezért Is reménykeltő, hogy folytatódik Prága és Bonn párbeszéde. (Pl A szovjet—csehszlovák gazdasági együttműködésről (ČSTK) — A Moszkvában tartózkodó Bohumil Urban csehszlovák külkereskedelmi miniszter találkozott Szemjon Szkacs- kovval, a külfölddel gazdasági kapcsolatokat fenntartó állami bizottság elnökével. A megbeszélések napirendjén a szovjet —csehszlovák gazdasági és tudományos-műszaki együttműkö-c dés további elmélyítése szere* pelt. India kész szerződést kötni Pakisztánnal (ČSTK) — India kész megnemtámadási szerződést aláírni Pakisztánnal — jelentette be Indira Gandhi indiai miniszterelnök az indiai Nemzett Kongresszus Párt egy vidéki gyűlésén mondott beszédében. Indira Gandhi bejelentését yálasznafle tekintik ZianI Hak pakisztáni elnök csaknem két hónapja tett Javaslatára.