Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-02 / 285. szám, szerda

Közel kerülni az emberekhez „A pártszervek és szervezetek tevékenységében kulcsfon­tosságú szerepe van az emberek között »végzett munkának. El kell mélyíteni a politikai, tömegmunkát, az igazsághoz hű­en és meggyőzően kell megmagyarázni az embereknek a párt politikáját, helyzetüket, problémáikat, hogy megértsék in­tézkedéseink értelmét és célját...“ (Gustáv Husák elvtárs­nak a CSKP KB 4. ülésén elhangzott zár6szavából.) A húsz pártszervezet tevé­kenységét irányító Királyhel- meci (Kráľ. Chlmec) városi pártbizottság elnökét, Franko Jenő elvtársat azzal a céllal látogattuk meg, hogy tömeg­politikai munkájukról, eredmé­nyeikről beszélgessünk. Nem véletlenül. Annak idején részt vettünk a városban zajló po­litikai és társadalmi élet ala­kulását, a pártszervek és szer­vezetek munkáját értékelő vá­rosi pártkonferencia tanácsko­zásán, ahol sok szó esett a tömegpolitikai munka jelentő­ségéről, ennek gyakorlati hasz­náról, az azzal összefüggő tennivalókról. — Elnök elvtárs, a városi pártbizottság a közelmúltban foglalkozott a tömegpolitikai munkában elért eredmények­kel. _Mit állapított meg? — Valóban így történt. Min­denekelőtt szeretném megje­gyezni, hogy az értékelt idő­szakban igyekeztünk helyes irányt és tartalmat adni az alapszervezetek tömegpolitikai munkájának. Most, az év vége felé szükségesnek tartottuk felmérni ez irányú munkánk eredményeit azzal a céllal, hogy segítsünk, javítsunk ott, ahol erre szükség van, s olyan tartalmat adjunk a tömegpoli­tikai munkának amivel azt hatékonyabbá, eredményesebbé tehetjük. Az a véleményünk — ezt tények is bizonyítják —, hogy a városi pártkonferencia helyes irányt szabott a tömeg­politikai munkának, s intéz­kedéseink megértésre találtak, összegezve, a tömegpolitikai munka terén elért eredmé­nyeinket bátran kimondhatjuk, hogy sikerült elérni alapvető céljainkat: közelebb kerültünk a város lakosságához, a koráb­binál még szorosabb a kapcso­lat nálunk a párt és a dol­gozók között. A lakosság túl­nyomó többsége ismeri és ér­ti pártunk politikáját, gazda­sági céljait, helyesen tájékozó­dik a világpolitika időszerű kérdéseiben. — Mindezek elérésére a vá­rosi pártkonferencia ugyan meghozta a határozatokat, vi­szont a gyakorlati élet minden nap újabb, konkrét tennivaló­kat hozott magával, apróra váltott, céltudatos politikai munkát igényelt a pártbizott­ságtól és az általa irányított pártszervezetektől. Miben nyil­vánul ez meg? — A kérdésben megfogalma­zott megállapításnak jegyében tudatosítottuk mi is a tömeg­politikai munka sokrétű, napi feladatait. Először is igyekez­tünk elmélyíteni kapcsolatun­kat az alapszervezetekkel, hi­szen végső fokon ők a pártpo­litika érvényesítésének legfon­tosabb szervei. Figyelmüket a politikai agitáció, a kölcsönös tájékoztatás, a gazdasági és szociális fejlődés konkrét fel­adataira, a munkakezdeménye­zés és szocialista munkaver­seny fejlesztésére, a Nemzeti Front választási programjának teljesítésére, a lakosság aktív bekapcsolására, a szocialista életmód kiteljesítésére, a jog-, és közrend védelmére irányí­tottuk. Nem adminisztratív úton, hanem folyamatos, élő kapcsolat segítségével. Évek óta rendszeresen megtartjuk a pártelnkök havi munkaértekez­letét, mindig más-más alapszer­vezetben. Ezeknek, az időszerű kölcsönös tájékoztatás mellett az az előnye és haszna, hogy a pártelnökök közvetlen ta­pasztalatokat szereznek az egyes pártszervezetek munka­stílusáról, problémáiról, meg­ismerkednek az üzemek, válla* latok munkakörülményeivel, közvetlen kapcsolatba kerül­nek a dolgozókkal, alkalom nyílik tapasztalatcserére. Ez a módszer nagyon jól bevált, a jövőben is alkalmazni fogjuk. Rendszeresen szervezünk nyil­vános gyűléseket a város kom­munistáinak bevonásával, me­lyeken a legfontosabb, időszerű politikai kérdésekkel foglalko­zunk. — Milyen a helyzet a sze­mélyes politikai agitáció te­rén? — Kimondom kereken, ezzel nem lehetünk elégedettek, ha­bár ma már közel száz agitá­tor működik városunkban, aki­ket az üzemek, vállalatok és iskolák javasoltak erre a tisztségre. Sajnos, a személyi agitáció még nem felel meg a kívánalmaknak, nem tervszerű, folyamatos és Időszerű. Még sok munka vár ránk ezen a té­ren. Az agitációs központ munkája lényegesen megjavult azóta, hogy irányítását Veres Jánosné vette át. Véleményünk szerint ezen a téren az agitá­ciós központ, a városi művelő­dési otthon, az üzemek, isko­lák, valamint a társadalmi szervek jól átgondolt, össze­hangolt együttműködésére van szükség. Ezt feltétlenül el kell érnünk. — Elégedettek a szemléltető agitációval? — Teljesen nem lehetünk elégedettek, mert bár a városi — úgynevezett „külső“ agitá­ció általában kielégítőnek mondható, az üzemek és válla­latok szemléltető agitációjával — egy-két kivételtől eltekintve — egyáltalán nem lehetünk elégedettek. Általában szűk körű tájékoztatást nyújtanak, nem dicsérnek, bírálnak és buzdítanak kellően, pedig ez a feladatuk. Vannak kivételek, jó példák. A Kablóban, o kór­házban, a gép- és traktorállo­máson, az iskolákban „él“ a szemléltető agitáció. Az ő pél­dájuk követésére sarkalljuk a többi munkahelyeket is. — Hogyan értékeli a pártbi­zottság a Nemzeti Frontba tö­mörült társadalmi szervezetek bekapcsolódását a tömegpoli­tikai munkába? — Egybehangzóan kedvező választ ebben az esetben sem adhatok. Vannak társadalmi szervezeteink, melyek szép és eredményes tömegpolitikai munkát végeznek, így például a nők, a frontharcos antifa­siszták és a szovjetbarátok szervezete igen hasznos mun­kát végez. Viszont többet vá­runk a SZISZ-szervezetektől és annak városi bizottságától. A fiatalok száma városunkban ál­landóan növekszik. Két legfia­talabb üzemünkben, a KABLO- ban és az új bútorgyárban az alkalmazottak átlagos életkora 30 éven alul van. Ha számba vesszük a többi üzem fiatal­jait, az Iskolákat látogató kö­zel 2300 diákot és tanulót, igazán nem panaszkodhatunk, van elég fiatal a városban. Tud­juk, az eddiginél sokkal többet kell tennünk ifjúságunk neve­léséért. Elsősorban mi, kom­munisták vagyunk felelősek nevelésükért, jövőjükért. A jövőben arra törekszünk, hogy megfelelő formában és minél nagyobb mértékben bekapcsol­juk ifjúságunkat az aktív tár­sadalmi és politikai munkába. Legalább úgy, amint azt a KABLO-ban, a GTÁ-n, az isko­lákban, . az egészségügyben te­szik. Mulasztásainkat ezen az érzékeny területen feltétlenül ás halaszthatatlanul pótolnunk kell. — Franko elvtárs, hogyan értékeli a városi pártbizottság a tudományos világnézetre va­ló nevelést és általában az ideológiai nevelő munkát? — A tudományos világné­zetre való nevelést városunk­ban kedvezően értékeljük. Ezt a fontos politikai munkát szol­gálja a nagyon jó szinten mű­ködő polgári ügyek bizottsága. Ennek tudható be, hogy a pol­gári temetések száma egyre nő, s a csak polgári esküvők és névadók arányszáma meg­haladja a 90 százalékot. Évről évre nagyon gondosan készít­jük elő a pártoktatást, aminek meg is van az eredménye. Ter­mészetesen, ezen a szakaszon is tökéletesíteni akarjuk mun­kánkat, hogy a jó még jobb le­hessen. — Pártunk irányvonala ezt a járható utat szabta meg szá­munkra és mindenki számára, aki a szocialista társadalom építésében őszintén részt vállal. A CSKP útmutatásainak ismer­tetése, társadalmi céljaink, népgazdasági feladataink meg­magyarázása szintén a tömeg­politikai munka alapvető fel­adata. — Feltétlenül meg kell fe­lelnünk a követelményeknek: többet kell járnunk a dolgozók közé, el kell érnünk, hogy tő­lünk kapják az információkat, ismernünk kell problémáikat, segítenünk kell megoldásuk­ban. Kölcsönös bizalmon ala­puló kapcsolatot kell teremte­nünk a párt és a dolgozó nép között. Csakis az erre irányuló tömegpolitikai munkának lehet igazi haszna és sikere. KULIK GELLERT Ifjak és veteránok A cseh antifasiszta harcosok és a fiatal kommunisták A FIR, vagyis az Ellenállási Mozgalom Harcosainak Nemzet­közi Szövetsége megalakulásá­nak 30. évfordulójára emlékez­ve tartotta meg legutóbbi plé- numülését Prágában a Cseh Antifasiszta Harcosok Szövetsé­gének Központi Bizottsága. Pártunk központi bizottsága ne­vében dr. Antonín Lipták elv­társ, a SZISZ központi bizott­sága nevében pedig dr. Jirí Neubauer elvtárs köszöntötte a résztvevőket. Erről az esemény­ről beszámoltak a hírközlő szervek, tudósításokban méltat­ták az esemény jelentőségét, egyértelműen hangsúlyozva: az antifasiszta harcosok tevékeny­sége jelentős volt a szocialista társadalom építésének folya­matában, és most is az, ami­kor legfőbb feladatuk a fiata­lok nevelése, a békeharc szer­vezése. Természetes volt tehát, hogy a plénumülést követően mun­kaértekezletet tartottak fosef Niki elnök vezetésével és meg­vitatták külön is a fiatalok nevelésében szerzett tapaszta­lataikat, meghatározták a ten­nivalókat. Mindenki egyetértett Franti­šek Karban elvtárs megállapí­tásával: a cselekvés, a tett sze­repe pótolhatatlan a nevelés­ben. A határmenti Domažlice községben működő antifasiszta harcosok példájára hivatkozva elmondta, hogy a betelepítés, majd a villamosítás megszer­vezése, a földművesszövetkezet megalakítása során olyan kom­munistákat, olyan “haladó szel­lemű lakosokat neveltek, akik később, a válságos években is tudták: miként kell cseleked­niük. A Honvédelmi Szövetség Központi Bizottságának küldöt­te, Rostislav Ričánek alezredes ezt hangsúlyozta: „Nagyra be­csüljük, hogy az antifasiszta harcosok megértetik a fiatalok­kal: nem elég a békét csak kívánni, óhajtani, a békéért küzdeni kell.“ És felsorolta, hogy a honvédelmi emlékver­senyek szervezéséből miként veszik ki részüket az antifa­siszta harcosok. A fiatal kommunisták neve­lésével, illetve felkészítésük kérdéseivel foglalkozva dr. Jirí Neubauer elmondta, ' hogy a Szocialista Ifjúsági Szövetség U 1981. XII. 2. Mandli Mária, a pozsonypüs- pöki (Podunajské Byskupice) alapiskola igazgatóhelyettese, s az iskola pártalapszervezet elnöke. Arról beszélgettünk, hogy a nők miként tölthetnek be Jelentős tisztséget, kisebb vagy nagyobb közösségben. — Sajnos, nőtársaim közül még sokan lebecsülik képessé­geiket — mondja —, holott ugyanúgy helyt tudunk állni a politikai, gazdasági és kul­turális életben is, mint a fér­fiak. Az otthoni munkamegosz­tás is sok esetben csak raj­tunk múlik. Aki nem igényli, nem is kapja .meg férjétől a segítséget. így van ez a társa­dalmi életben is. Aztán hallgat egy sort, majd így folytatja: — Jó, ha a nőknek jut ide­jük az önművelésre is. Nap­jainkban elengedhetetlenül szükséges a sokoldalú művelt­ség. Csak így igazodhatunk el a világ dolgaiban, alkothatunk helyes képet bizonyos esemé­nyekről. Így segíthetjük elő az ország, a község fejlődését, vagy az én esetemben a jö-vő nemzedék oktatását, nevelését. — Hogyan segíti a pártszer­A pártelnök vezet a pedagógusok politikai és szakmai továbbképzését? — Azzal kezdem, hogy isko­lánk pedagógusainak zöme nő, és a pártszervezet tagjaiként is sok pedagógusnő tevékenyke­dik. Pártbizottságunk 17 peda­gógus és nevelő munkáját, tár­sadalmi tevékenységét szervezi és irányítja. Közülük tizen a középfokú pártoktatás tanfo­lyamának a hallgatói. A kö­zépfokú pártoktatáson már a második éve foglalkozunk a CSKP történetével. — És az oktató-nevelő mun­ka? — A nevelésben és az okta­tásban nem könnyű a fejlődést kimutatni, mérni vagy érté­kelni — magyarázza —, de kö­vetkezetes ellenőrzéssel meg­állapíthatók bizonyos eredmé­nyek. változások, és mi arra törekszünk, hogy az ellenőrzés az irányítás szerves része le­gyen. Eredményként, sikerként tartja számon a pártszervezet, hogy az iskola pionírcsapata a CSKP megalakulásának 60. év­fordulója tiszteletére szerve­zett Menet—60 akció felada­tait példásan teljesítette. Elis­merésként vörös szalagot kap­tak csapatzászlójukra a pioní­rok a járási pártbizottságtól, pedig a csapatnak nincs hiva­tásos pionírvezetője, mert 300- nál kevesebb a szikrák és pio­nírok száma. Balogh Aladár és felesége, a kommunista peda­gógus-házaspár szervezi tevé­kenységüket a rajvezető peda­gógusok közreműködésével. Beszélgetésünket egy fiatal- asszony zavarja meg,, aki el­hozta a helyj nemzeti bizott­ságtól a névadó ünnepséget kérők névsorát, és sürgeti az egyéni és csoportos ünnepsé* gek időrendi beosztását. — Tagja vagyok a polgári ügyek bizottságának is — mondja a beosztás elkészítése után. — Néhány évve-1 ezelőtt egyszer helyettesítettem az il­letékest, úgy látszik, tetszett a rögtönzött köszöntő, mert be­választottak a bizottságba, és azóta pionírjaink műsorral, én pedig hivatalosan köszöntőm az újszülötteket, meg az őket ünneplőket. Aztán elmondja, hogy két gyermeket nevelő édesanya­ként, rajzot és polgári isme­reteket oktató pedagógusként nem könnyű az ilyen feladat vállalása, de nyolcvaneszten­dős édesanyja jól bírja magát, és sokat segít neki a főzésnél és más házi munkában. — Ilyen módon jut időm a társadalmi munkára, néha több is a kötelezőnél — állapítja meg. — És sok olyan kérdést, problémát ismerek meg, ami könnyebbé teszi a pártelnöki tisztséggel járó feladatok tel­jesítését. Mandli elvtársnő nem tetsze­leg az áídozatvállaló szerepé­ben, a csa-ládi munka megosz­tását természetesnek tartja. Mindig a nagyobb közösség, az iskola, a pártszervezet, a köz­ség érdekei szerint ítéli meg saját feladatát, egyént életét. Cselek vően veszi ki részét min­den társadalmi munkából. TÖTH DEZSŐ ezt a feladatot jól és maradék­talanul talán nem is tudná tel­jesíteni az antifasiszta harco­sok közreműködése nélkül. Hi­vatkozott a „Három nemzedék találkozója“ elnevezésű akciók­ra, kiemelve a már hagyomá­nyos „Találkozás a Šumaván“ elnevezésűt, és méltatta a for­radalmi hagyományok emlék­szobáinak létesítését. Követendő példaként mond­ta el Milada Skopková, a mosti járási bizottság dolgozója, hogy Josef Benda elvtárs, aki annak idején az első csehszlo­vák harckocsizó dandár egyik legfiatalabb harcosa volt, mi­ként szervezte maga köré a fiatal kommunistákat, akik tisztségviselők a pionírmozga­lomban, Közreműködésükkel minden évben elviszi a pioní­rokat a duklai és az ostravai hadművelet színhelyére. Leg­utóbb 408 pionír vett részt az akción, melyet „A harckocsi­zok útján“ akciónak nevez­tek el. Rajtuk kívül még tizenketten mondták el tapasztalatukat, terjesztették elő javaslatukat. Miindannyian hangsúlyozták, hogy az antifasiszta harcosok szövetsége a Nemzeti Front szervezeteként, de elsősorban a CSKP harcos társaként kí­vánja folytatni tevékenységét, s a szövetség tagjai minden tő­lük telhetőt megtesznek az if­júság, főleg a fiatal kommu­nisták hatékony neveléséért. A tanácskozás azonban nem egyszerű eszmecsere, kölcsö­nös tájékoztatás volt, mert az elhangzottak alapján javaslatot dolgoztak kí Jan Turek elvtárs, a központi bizottság titkárának vezetésével. Ezt a javaslatot elfogadásra terjesztik majd elő a következő plénumülésen. Három részből áll: 1. A politikai és tömegpoli- tikai munka irányelve. — Em­lítésre méltó, hogy konkrét tennivalókat jelöltek meg a történelem és a polgári isme­retek tantárgyak oktatásával, valamint az agitációs közpon tok hálózatának bővítésévé' kapcsolatosan. 2. A történelmi és dokumün tációs tevékenység fokozásá­nak sürgetése. — A forradalmi hagyományok emlékszobáinak és emlékhelyeinek nevelési szempontból való hasznosítása érdekében egyebek közt azt is javasolják, hogy intézménye­sítsék ezeket a létesítménye­ket, s kapjanak szerepet az utazási irodák programjaiban. 3. A szociális és egészség- ügyi gondoskodás bővítése. — Az idős, beteg és rokkant anti­fasiszta harcosokra gondolva javasolják, hogy a bizalmik és a polgári bizottságok együtt­működése miként legyen meg­szervezve. Ugyanakkor a vö­röskeresztesek és a pionírok timúrista mozgalmának fellen­dítéséért javasolják azoknak a fiatal kommunistáknak párt­feladatokkal való megbízását, akiket az antifasiszta harcosok javasoltak tagjelölteknek. Egyébként a munkaértekez­leten más társadalmi és tö­megszervezetek küldötteiként, képviselőiként sok fiatal kom­munista vett részt, s mind lel­kesedéssel fogadta a gondos körültekintéssel összeállított, cselekvésre buzdító javaslatot. Ifjak és veteránok, vagyis barátok és elvtársak tanácsko­zása volt ez n munkaértekez­let. Hasznos útmutatással szol­gált azoknak, akik a fejlett szocializmus építését korra va­ló tekintet nélkül a forradalmi harc folytatásaként vállalják HAJDÚ ANDRÁS Újjáépítették a Slavošovcei Papírgyár szennyvíztisztító berende­zést. A 11 millió korona értékű beruházás kivitelezésében a ma­gyarországi Tatabánya Szénbányák Vállalat is részt vett (Štefan Puskás felvétele — ČSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents