Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-02 / 285. szám, szerda
SZÁMVETÉS A MINDENT AZ EMBERÉRT MOZGALOMBAN Kihasználni a lehetőségeket A Szlovákiai Nőszövetség Mindent az emberért mozgalma meghirdetése óta jelentősen hozzájárult a Nemzeti Front választási programjának teljesítéséhez. Elsősorban a kezdeményezés, a tartalékok feltárása és hasznosítása teszi eredményessé a nőszövetség alapszervezeteinek tevékenységét. Szólhatnánk azokról az óvodai, illetve bölcsődei férőhelyekről, melyeket a nők javaslatára átalakítással nyertünk, vagy a szolgáltatások bővítéséről és színvonaluk javításáról. A mozgalom két évvel ezelőtt népgazdaságunk számára igen fontos problémák megoldását tűzte ki célul. A Szlovákiai Kertbarátok Szövetségével, a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségével, az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumával, az SZSZK Kereskedelmi Minisztériumával, a Szlovákiai Földművesek Szövetségével és más szervekkel és szervezetekkel együttműködve, hazánk élelmiszer-önellátásának mielőbbi megvalósítását akarták elősegíteni. Az azóta eltelt két év azt bizonyítja, hogy a nők mozgósítása eredményes volt, a választott út helyes és tovább kell rajta lépni. Eredmények, nehézségek A Galántán megtartott aktívaértekezleten, melyen részt vettek az érdekelt szervek képviselői, Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának el'nöke számolt be az eredményekről és a felmerülő nehézségekről. Elmondotta, hogy a külgazdasági és a hazai helyzet egyaránt szükségessé tette, hogy e fontos kérdéssel a nőszövetség is foglalkozzon és lehetőségeihez mérten hozzájáruljon a mielőbbi megvalósításhoz. A mezőgazdasági földek jobb kihasználás-a és az eddig parlagon heverő területek hasznosítása, a háziállatok tenyésztésének propagálása a legjelentősebb feladatok közé tartozik. Említésre méltók azok a tennivalók, melyek következetes megvalósítása népgazdaságunknak, mindannyiunknak szinte felbecsülhetetlen hasznot jelentene. Két évvel ezelőtt hirdették meg, hogy fel kell térképezni valamennyi eddig használatlan földterületet, szét kell osztani azt a kertészkedni akarók közt, hogy egyetlen ár se maradjon megműveltetlenül. Nagyobb figyelmet kell szentelni a gyümölcs, a zöldségfélék, a burgonya, a kukorica és a cukorrépa begyűjtésének, hogy minimálisak legyenek a veszteségek. A fent említett szervezetekkel és szervekkel együttműködve támogatni kell a kertbarátokat, az üvegházak, és fóliasátrak létesítését, hogy minél több korai zöldséget termeszthessen a lakosság saját szükségletei kielégítésére és a piac ellátására. A háziállatok tenyésztőit szerződéses tartásra kell ösztönözni. A velük kötött megállapodások alapján a következte tési üzemek ételtaaradékalt is hasznosítani lehet. Nyugtalanító adatok A mezőgazdasági földterület semmivel sem pótolható kincseink közé tartozik. A népi ellenőrző bizottságok felniére sei alapján — melyek készítésében részt vállalt a Szlovákiai Nőszövetség is — az el1- telt húsz évben 276 768 hektár mezőgazdasági, ebből 244 570 hektár szántóterülettel csökkent a megművelt terület. Ezzel szemben az erdők területe 163 024 hektárral növekedett. Csupán a 6. ötéves tervidőszakban 83 700 hektárral csökkent a mezőgazdusági földterület, s ez azt jelenti, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaságban ogy lakosra csupán 0,3 hektár jut. Ezt részben növelhetnénk rekultivációval, hisz 150—200 rzer hektár vár e munkára. A komáromi (Komárno 1 járásban például több mint 1200 hektárt tettek termővé. Ugyanebben a járásban 4,9 hektárt osztottak szét a kertbarátok közt, a humennéiban 20, a trnavaiban 9,5 hektárt. S még néhány adat, mely azt igazolja, hogy az idén a nemzeti bizottságok nem hajtották végre a kihasználatlan földterületek hasznosítására vonatkozó határozatot. Szlovákiában 1322 hektárt, ebből a nyugat-szlovákiai kerületben 595, a keľet-szlovákiaiban 285 és Bratislavában 15 hektárt kellett volna a kiskerlészak rendelkezésére bocsátani. A valóságban pedig a kimért terület alig haladja meg a 300 hektárt. Érdeklődés van, de — Az utóbbi Időszak tapasztalatai igazolják, hogy a lakosság szívesen foglalkozik kertészkedéssel', azonban nem hagyhatjuk szó nélkül a felvásárlás rugalmatlanságát, a szállítás körüli bonyodalmakat. S mindezek nagyon is közelről érintik a nőket. Hiszen a mezőgazdaságban dolgozók több mint fele nő, s a háztáji kertészkedésből is nagymértékben kiveszik részüket. S a másik oldalról nézve a kérdést: a háziasszonyoknak sem mindegy, milyen és mennyi zöldség, gyümölcs kerül a család asztalára. A Dolný Kubín-i, a Liptovský Mikuláš-i és a többi észak-szlovákiai járásban nyáron sem volt elég zöldség, ezzel szemben a komáromi járásban a kistermelőktől csak a fele termést vásárolták fel. Érthető aztán, hogy nem nagy kedvvel fognak a termesztéshez azok, akiknek „nyakukon maradt" az áru. Takarékosabban Nem kell külön hangsúlyozni, milyejn részt vállalnak a nők népgazdaságunk valameny- nyi területén a termelésből. A nőszövetség alapszervezoteiben végzett politikai nevelő munkán kívül társadalmi tevékenységük is említésre méltó. A Liptovský Mikuláš-i, poprádi, Kassa (Košice j-vidéki, michalovcei, humennéi, Dolný Kubín-i, Žiar nad Hronom i, lévai (Levice), B.anská Bystrica-i, Považská Bystrica i járások asszonyai, lányai 33 630 q szénát gyűjtöttek össze a szövetkezetnek és az állami gazdaságoknak. A nevelő munka keretében továbbra is feladatuknak tartják a Szlovákiai Nőszövetség tagjai az ésszerű takarékosság elveinek propagálását és a tartalékok minél jobb kihasználását. Felhívjuk a nők figyelmét az élelmiszerek gazdaságos felhasználására ugyanúgy, mint az értelmetlen vásárlások következtében felhalmozott és tönkremenő élelmiszerekkel való pazarlásra. Ez utóbbi jelenségei a jövőben közös erővel kell megakadályoznunk. • « » A nőszövetség mozgalmában a kél év alatt végzett tevékenységről megállapíthatjuk: pozitív eredményeket értek el. A siker mértéke nem csupán a nőkön múlott, hisz ha a többi érdekelt szerv is következetesebben valósítaná meg a kitűzött célokat, néhány lépéssel már előbbre lennénk a termőföld védelmében, a parlagon fekvő területek kihasználásában és az élelmiszerek észszerűbb felhasználásában. DEÄK TERÉZ A katonai iskolák várják a fiatalokat A pályaválasztás sok családban gondot okoz. Sorba vesznek minden szakmát, továbbtanulási lehetőséget, mégis nehezen döntenek a fiatalok. így van ez minden évben. Vannak, akik már eldöntötték, hogy milyen pályára lépnek. Akik még nem határoztak, azok figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy lehetőség van a továbbtanulásra a katonai gimnáziumokban, szakközépiskolákban és katonai főiskolákon is. Az említett iskolákban a hivatásos tiszthelyettesi és tiszti pályára készítik fel a fiatalokat.,, A gimnáziumok — Banská Bystrica, Opava, Moravská Tŕe- bová, Prága — négy év alatt a katonai főiskolákon való továbbtanulásra készítik elő a diákokat. A Martinban, Nitrán, Zilinán, Nové Mesto nad Váltómban, Liptovský Mikulásban, Prešovban, Raudnicén és Valašské Meziričiben lévő szakközépiskolákba azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik sikeresen befejezték az alapiskola 8. illetve 9. osztályát és a jövő év július 15-ig betöltik 14. életévüket, de az iskolai év kezdetéig nam lépik túl a 16. életévüket. Természetesen, csak azokat veszik fel, akiknek egészségi állapotuk kifogástalan, és megfelelnek a feltételeknek. A gimnáziumok tanulói nem teljesítenek tényleges katonai szolgálatot. Havonta — ez a szakközépiskolákra is vonatkozik — ötven korona zsebpénzt kapnak, amely a jó tanulók esetében a 2. évfolyamtól kezdve havi 25 koronával növekedhet. A szakközépiskola növendékei a 4. évfolyamban öt hónap aľatt tudják le tényleges katonai szolgálatukat, és az érettségi vizsga után tiszthelyettesként kezdik el hivatásos katonai életpályájukat. A hallgatók ellátása ingyenes. A szülők továbbra is megkapják a családi pótlékot és az adó- kedvezményt. Azok, akik ebben a tanévben, illetve tavaly érettségiztek, hét katonai főiskola és tanszék között válogathatnak. A Vyškovi Katonai Főiskola a szárazföldi haderő részére képez parancsnokokat, műszaki tiszteket. A Liptovský Mikuláš-i Műszaki Főiskola a légvédelmi erők és a híradósok szakkádereit készíti fel a hivatásos katonai életpályára. Košicén a jövő pilótái tanulnak. A Brnói Katonai Akadémia mérnököket képez. A Bratislavai Katonai Politikai Akadémián azok tanulnak, akik az államvizsga után a politikai nevelőmunkát végzik majd a néphadseregben. Azok. akik a Zilinai Katonai Főiskolán végeznek, hadtáptisztl beosztást kapnak. Zilinán a közlekedési és távközlési főiskola katonai tanszékén is képeznek szakembereket a néphadsereg részére. A Prágai Károly Egyetem testnevelési katonai tanszékén testnevelő tiszteket képeznek. A főiskolák hallgatói az el* ső öt hónap aľatt letudják' tényleges katonai szolgálatukat és őrmesteri illetve törzsőrmesteri rangban a néphadsereg hivatásos tiszthelyettesei lesznek. A tényleges szolgálat után az első évben havonta 900, a másodikban 1000, a harmadikban 1200, a negyedikben 1300, az ötödikben pedig 1500 koronát kapnak. Ehhez természetesen további illetményeket kaphatnak főleg azok, akiket jó tanulmányi eredmények alapján előléptetnek. A nősek feleségük után 300, minden gyermekre pedig 200 korona havi járadékot kapnak. Az ellátás a főiskolákon is díjtalan. A sikeres államvizsga után hadnagyként, illetve mérnök hadnagyként kapnak csapattiszti beosztást. Az említetteken kívül a szakmunkás fiatalok kétéves tiszti iskolára, vagy egyéves előkészítő tanfolyamra jelentkezhetnek. Az utóbbiban a gimnáziumok hallgatóihoz hasonlóan zsebpénzt kapnak, míg a tiszti iskola növendékei havi 850—950 korona illetményt kapnak. Nemcsak a fiúknak, hanem a lányoknak is lehetőségük van arra, hogy hivatásos katonai életpályát válasszanak. Nové Mesto nad Váhomban és Prágában egyéves tanfolyamot végezhetnek el, a csapattesteknél írnoki, híradós beosztást kapnak, illetve a légierőnél teljesíthetnek szolgálatot. Bővebb felvilágosítást az érdeklődőknek a járási katonai parancsnokságok nyújtanak.-njAz Olomouci Szerszámgépgyárban a PVS, az úgynevezett rugalmas gyártási rendszer segítségével csaknem négyszeresére növelik a munka termelékenységét és több dolgozó munkáját megtakarítják. Az eljárást állami kutatási feladat megoldása keretében fej• lesztették ki, s európai méretben is egyedülálló. A képen: Eduard Kohn az energiavezetéket szereli az MCFHR 63 technológiai munkahelyre, amely a PVS rendszer része lesz (Vladislav Galgonek felvétele — ČTK) VEGYES ■ Elcserélném Dunajská Stre- da-i áll. I. kát. 2 szobás lakásomat Somorjára (Samorín) 1. vagy II. kát. 1—2 szobás, lehet fűtés. Tel.: 232-42. 0-1956 ADÄSVÉTEL ■ Kiadó atipikus, díszes, faragott, sötét tölgyfa hálószobabútor. Telefonszám 16.00 óráig: 332 268, 19.00 órától: 649 631. 0-1984 ■ Eladó új motor Trabant 601- eshez, karosszériával és több alkatrésszel. Telefonszám Trstice: 962-90. 0 1988 KÖSZÖNTŐ ■ Özv. Z a k h a r Istvánodnak, Mellétére (Meliata), 70. születésnapja alkalmából sok szeretettel gratulálnak, erőt, egészséget és örömteli, hosszú, boldog életet kívánnak: leánya, Ilonka, veje, István, unokái, Irénke, Szerénke, unokavejei, Laci, Zoli és dédunokái, Elvírka, Lacika, Zolika, And- rejka sok puszit küldenek a drága jó dédmamának. 0-1751 ■ A legdrágább édesanyának és édesapának K o v á i: i Kárnlynak és feleségének. Kovács Margitnak, Kéméndre (Kamenín), 25. házassági évfordulójuk alkalmából hosszan tarló, békés, boldog életet és sok-sok boldogságot kíván szerető lányuk, Kati, vejíik és egyetlen kis unokájuk, Norbert. Ú-1975 MEGEMLÉKEZÉS ■ Fájó szívvel .emlékezünk a szerető férjre, testvérre, J ó h a i Józsefre, akinek a szive 1980. december 1- én örökre megszűnt dobogni. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. Emlékét szívében őrző gyászoló felesége és testvérei. 0-1773 köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, Ismerősnek, a szomszédoknak, a sik- abonyi (Maié Blahovo) fiataloknak, a sok jó barátnak, a MATADOR vezetőinek és a volt munkatársaknak, valamint mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára a sikabonyi temetőbe drága fiunkat, O r 1 s k ú Alhertet, akit a kegyetlen halál búcsú nélkül 1981. november 13-án, 23-éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönetünket fejezzük . ki a koszorúkért, virágcsokrokért, a vigaszért, részvétekért, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fáj* dalmunkat. Örökké gyászoló szülei, nővére, liuga, sógora, a kis Norbert és Mónika. 0-1953 Fájó szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik 1981. november 10-én elkísérték utolsó útjára a felsőtúrt (Horné Túrov- oe) temetőbe Repka Józsetné Bohus Ilonát, akit a hirtelen halál 63 éves korában ragadott ki közülünk. Köszönjük a részvétet, a koszorúkat s virágokat, melyekkel enyhítették soha el nem múló fájdalmunkat. Szerető férje, fiai, leányai, ve- jei, unokái és 4 dédunokája. 0-1976 ■ Fájó szívvel mondok köszönetét minden kedves rokonnak, a testvéreknek, szomszédoknak, ismerősöknek, a fídn lakosságának, akik 1981. október 9-én elkísérték utolsó útjára a várkonyt (Vrakúií) temetőbe Both Imrét, a szerető férjet, akit 57 éves korában ragadott ki a halál szerettei köréből. Ezúton mondok köszönetét a kedves rokonságnak a koszorúkért ás a virágokért, továbbá a helyi polgári ügyek testületének, a Bő- si (Gabčíkovo) ÄO vezetőségének a szép búcsúbeszédért, mellyel enyhíteni igyekeztek a mély fájdalmat. Külön köszönetét mondok a légi (Lehnice) kórház orvosainak, ápolóinak fáradságos munkájukért, akik mindent elkövettek azért, hogy enyhítsék nagybeteg férjem fájdalmait. Örökké gyászoló felesége. Ű-1977 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek és mindazoknak, akik 1981. november 19-én elkísérték utolsó útjára drága halottunkat. Lakatos fánosné Masszi Terézt, a felejthetetlen, örök emlékű édesanyát, nagymamát, dédnagv- mamát az ekecsi (Okoč) temetőbe. Külön köszönetét mondunk, hogy virágaikkal enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család. 0-1981 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára október 27-én a felsőpatonyi (Horná Potôň), temetőbe a 75 éves korában elhunyt drága jó édesapát, férjet, testvért és nagyapát, id. Zsemlye Lajost. Köszönjük a sok szép koszorút, virágot, részvétet, mellyel enyhíteni igyekeztek mélv fájdalmunkat. Továbbá köszönetét mondunk a polgári ügyek testületének és Tóth Vincének, a hnb elnökének a szép búcsúbeszédért. A gyászoló család. 0-1987 1981 XII. 2.