Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)
1981-11-26 / 280. szám, csütörtök
XXI. tornász-világbajnokság lienková és o szovjet csapat (CSTK| — Moszkvában a nők kötelező gyakorlataival folytatódtak a XXI. tornász-világbajnokság küzdelmei. Összesen 19 csapat állt rajthoz. Az első csoportban indulók között magas pontszámokat kaptak a kínai tornászlányok. Később a szovjet együttes ragyogó teljesítményével megelőzte a Kínai IMK-t, s a kötelezők után az élen áll. A további helyezésekért érdekes harc alakult ki az NDK, Románia, az USA és Csehszlovákia között. Jól hajráztak a bolgár, a magyar, a nyugatnémet, s a kanadai versenyzőnők is, úgyhogy a női tornában egyre nagyobb a kiegyen lítődés. • Csehszlovákia csapata nehéz helyzet előtt állt, hogy ledolgozza az NDK. Románia és az USA előnyét. Válogatottunk legjobbja, Éva Mareiiková kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, háromszor kapott . a pontoz óki ól 9,ö-os értékelést, mégpedig lóugrásban, felemás- korláton és talajon. A gerendán is jó teljesítményt nyújtott, ám mintha lepontozták volna a bírók, csak 9,4-re értékelték gyakorlatát. (ana Labáková kitűnőt nyújtott talajon, lóugrásban ós felemáskor! áton, s a gerendán ő is alacsony pontszámat kapott (9.25J. jana Gajdosává elfogadható teljesítményt nyújtott, Šarišská balszerencsésen versenyzett, kétszer megszakította gyakorlatát a felemáskorláton. Jana Rulfová esélyes volt gerendán a döntőbe jutásra, de mivel leesett, szertefoszlottak reményei. Eredmények — csapatverseny: 1. Szovjetunió 194,40, 2. Kínai NK 192,S0, 3, NDK 190 25, 4. Románia 189,90, 5. USA 109,00, 6. Csehszlovákia 188 70, 7. Bulgária 187,50, 8. Magyarország 185,55. Az egyéni verseny állása a kőtelezők után: 1. Iljenkova 39,05, 2. Davidova •( mindkettő szovjet) 39,00, 3. Gnauck {NDK) 38,95, 4. Bicserova (szovjet) 38,90, 5. Csen Jong jan (kínai) 38,75, 6. Zhu Zheng (kínai) 38,70. A csehszlovák lányok helyezései: 14. MareC- ková 38,20, 18. Polcrová 37,90, 20. Labáková 37,85. pont. IDEGENBEN A JÉGKORONG LIGA ÉLLOVASAI (ČSTK) — Pénteken a 21. forduló mérkőzéseit rendezik az I. jégkorong-ligában. A táblázat éllovasai, az egyaránt 32 ponttal rendelkező Jihlava és Kladno idegenben szerepelnek, míg a bajnoki címet védő Vítkovice házigazda lesz. Lehet, hogy ez elősegíti a vasgyáriak felnyomulását. A párosítás: Škoda Pizeň — Dukla Jihlava, Dukla Trenčín — Poldi Kladno, Vítkovice — Gottwaldov, VSŽ Košice — C. Budéjovice, Sparta — Brno, Pardubice — Litvinov. A táblázat állása: 1. Jihlava 2. Kladno 3. Vítkovice 4. [.itvínov 5. Sparta 6. Plzeň 7. Č. Budéjov. 8. Gottwaldov 9. Brno 10. Trenčín 11. VSŽ 12. Pardubice 4 84 4 85 7 85 9 96 9 52 9 11 54 8 12 66 8 12 47 8 12 55 7 13 49 7 13 64 6 14 76 :48 32 :58 32 :57 26 :73 22 :58 22 :68 18 :64 16 :60 16 :74 16 :69 14 :98 14 :86 12 Az á len a helyzet változatlan Bystrica 4:8 (3:2, (ČSTK) — A jégkorong SZNL nica — B. 23. fordulója nem hozott kti- 0:4, 1:2). Iönösebb meglepetéseket. Az él- 1. Slovan 23 18 lovasok közül a Slovan Idegen- 2. Poprad 23 18 bői hozta el a pontokat, a 3. Bystrica 2315 Poprad otthon aratott kétszám- 4. Martin 23 14 jegyű győzelmet. Eredmények: 5. Nitra 2312 Zvolen — Slovan 1:5, (0:1, 1:2, 6. Skalica 23 9 0:2), Poprad — Púchov 15:3 7. Dubnica 2310 (7:2, 4:0, 4:1), Dukla Trenčín B 8. Zvolen 23 7 —> Plastika Nitra 1:4 (0:0, 0:3, 9. S. N. Ves 23 9 1:1), Skalica — Sp. Nová Ves 10. Trenčín B 23 7 8:0 (2:0. 3:0, 3:0), Martin — 11. Žilina 23 7 Žilina 4:1 (0:0, 3:1, 1:0), Dub- 12. Púchov 23 1 2 3 154: 0 5 125: 2 6 118 1 8 82: 3 8 98 4 10 90: 2 11 88: 4 12 79: 0 14 84: 3 13 73: 1 15 79: 0 22 58: 57 38 67 36 81 32 60 29 79 27 83 22 89 22 99 18 121 18 97 17 126 15 169 2 Nem hazudtolja meg önmagát (ČSTK) — Meránóban a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés után a sajtóértekezleten szót adtak a legyőzöttnek, Viktor Korcsnojnak is. Minden erejével igyekezett megmagyarázni súlyos vereségét és leértékelni Karpov sikerét. Korcsnoj beismerte, hogy nagyon gyengén játszott, de azt állapította, hogy parapszicholó- gial sugarak behatása alatt állt, amelyet állítólag a szovjet különítmény tagjai sugároztak. Az újságírónak arra a kérdésére, hogy kik voltak ezek a személyek, kitérő választ adott. Egyik kérdés az egyik egzotikusán ható hölgyet érintette, aki a közönség első soraiban foglalt mindig helyet és merően nézett Korcsnojra. Róla azt állította, hogy az Ananda Marga nemzetközi szekta tagja az illető és az volt a feladata, hogy az említett sugárzástól megvédje Korcsnojt. Korcs- no( kijelentette, milyen rosszul érezte magát a páros viadalon, ahol nem összpontosíthatott az eľso négy játszmában a küzdelemre, mert állítólag azt sem tudj-a mi történt vele. A kommentátorok emlékeztették Korcsnojt, hogy az előző világbajnoki páros mérkőzés során egyenesen a szovjet csapat orvosát vádolta a hipnotizálással és már akkor igényelte az említett szekta segítségét. Karpov teljesítményét értékelve ez volt a véleménye: „Semmi különöset nem mutatott". A továbbiak során természetesen dühös kirohanásokat intézett ellenfele és a Szovjetunió ellen, ahonnan öt évvel ezelőtt megszökött. Anatolij Karpov kitűnő játékával, sportszerű viselkedésével nagy visszhangot keltett. Nem találkozott a hallgatóság megértésével Korcsnoj azon kijelentése, hogy a páros viadal előtt neki az amerikai titkosszolgálat (CIA) felajánlotta szolgálatát. Erről részletekbe nem volt hajlandó bocsátkozni, de annyit hozzátett, hogy ha legközelebb ismét Karpovval kell küzdenie, igényt tart az említett segítségre. A sportfogadás hírei A Športka 47. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, 11. díj: egy nyertes — 200 000 korona, III. díj 64 nyertes á 25 430 korona, IV. díj: 3422 nyertes á 760 korona, V. díj: 72166 nyertes á 60 korona. A II. húzás nyereményelosz- tása: I. díj: agy nyertes — 200 000 korona, II. díj: 2 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 128 nyertes á 11 520 korona, IV. díj: 7691 nyertes á 315 korona, V. díj: 127 768 nyertes á 30 korona. A Sazka 47. játékhetének nyereményei: I. dfj: 307 nyertes 6 800 korona, II. díj 5836 nyertes á 85 korona, III. díj: 45 806 nyertes á 10 korona. krónika li 58888 I V hírmtozaik íitörtbk, 1981. XI. 28. A NAP kel — Kelet-Szlovákia: 7.Ü0: nyugszik 15.45, KözépSzlovákia: 7.08, nyugszik 15.53, Nyugat-Szlovákia: 7.18, nyugszik 16.01 órakor A HOLD kel — 6.33, nyugszik 16.13 órakor Névnapjukon szeretettel köszön tjük VIRÁG és KORNEL nevű kedves olvasóinkat 0 1833-ban született Karét JlLEK cseh festő, érdemes művész • 1901-ben született Krsto HEGEDŰSIG az egyik legjelentősebb hur- vát realista festő. IDŐJÁRÁS A reggeli órákban változóan felhős Idő, a nap folyamán megnövekszik a felhőzet, Észaron és keleten helyenként havazás várható. A legmagasabb nappalt hőmérséklet 4—7 fok. Mérsékelt északnyugati szél. Pénteken és szombaton felhős, borús idő, helyeként havazással, az alacsonyabban fekvő területeken esőkkel. Szombaton az ország nyugati részén részben csökken a felhőzet, helyenként futó esők várhatók. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 1, mínusz 5 fok, szombaton 0, plusz 3 fok, a nappali hőmérséklet 1—5 fok, később délnyugaton 7 fok körül várható. a duna vízállasa Előrejelzés 1981. november 2G-ra: Bratislava: 330, árad Medveďov: 300, apad Komárno: 330, apad Štúrovo: 305, árad Rendőrségi hírek —Balesetet okozott a figyelmetlenség a rozsnyói (Rožňava) vasútállomáson. Ľudovít B. 31 éves vasutas villany meghajtású hajtánnyal egy vonat- szerelvény mozdonyának ütközött. A hajtány vezetőjét válságos állapotban szállították kórházba. Két másik vasutas Is súlyos sérüléseket szenvedett. A járművekben mintegy 65 000 korona kár keletkezett. — Tüzet okozott Q hősugárzó készülék Matej K. 81 éves lipovei (prešovi járás) lakos lakásában. A hősugárzótól kigyulladt a heverő. A lakás tulajdonosa súlyos égési sérüléseket szenvedett és a helyszí-, nen. meghalt. H A Csehszlovák Téglaipari Konszern 12 vállalata közül eddig három dolgozta ki jövő évi ellentervét: a Hodoníni Téglagyár, a Kelet-csehországi és a Nyugat-szlovákiai Téglaipari Vállalat. E tervek alapján a három vállalat dolgozói a konszern vezérigazgatósága által megszabott mutatók túlteljesítésére törekszenek, főként a teljesílmény, a nyereségképzés tervét akarják túlteljesíteni és munkaerőt akarnak megtakarítani. ■ Megkezdődött Moszkvában a szocialista országok politikai könyvkiadói képviselőinek tanácskozása a dolgozók jogi neveléséről. A szocialista országok, közlük Csehszlovákia küldöttel az állami és a jogi kérdésekkel foglalkozó tudományt népszerűsítő művek kiadásának időszerű kérdéseit vitatják meg. B A buzaui (Románia) Városi Galériában megnyílt Jan Mácha prágai festőművész képeinek és grafikáinak kiállítása. A tárlaton a szerző több mint 80 alkotását mutatják be. ■ Összedőlt négy háromemeletes ház az észak olaszországi Lago di Como tó közelében. Két ember meghalt, többen megsérültek. A szerencsétlenséget gázrobbanás okozta. Mi Hol n Mikor ■ 17.05: 17.50: MOZIK MŰSORA BRATISLAVA 0 DUKLA: A tigris nyomában (szovjet) 15.30, 18, 20.30 9 HVIEZDA: Élni kényszerítelek (francia) 15.30, 18, 20.30 ® METROPOL: Oblomov (szovjet) 15.30. 19.30 ® MÍER: Kívánság (cseh) 18, 20.30 ® POHRANIČNÍK: Szerelem kérdőjellel (francia) 14.30, 17, 19.30 ® PRAHA: Te jó ég, hová jutottam (olasz) 11, 13.30, 16. 18.30, 21 © SLOVAN: Láncok (cseh) 15.30, 18, 20.30 m TATRA: Az élet szép (szovjet—olasz) 15, 17.30, 20 KOŠICE © SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Visszhang (szovjet) © DRUŽBA: Katasztrófa földön — égen (szovjet) © SLOVAN: Szerelem kérdőjellel (francia) © TATRA: A íá- radt Joe (olasz) # OSMEV: KI beszél itt szerelemről? (magyar) 19.10. 19.20: 19.30: 20.00: 21.55 22.10 Rajzftlmok a képernyőn Tehetséges vagy? Ifjúsági műsor 111.30: A Jezerka stúdió műsora. Tévémagazln. Esti mose Időjárásjelentés és mfisorls- mertetés Tv-Hlradó Bouček: Szombat délután kezdődik a nyár. Tévéjáték 21.05: Torna VB. Férfi és nőt csapatverseny, felvételről Ez történt 24 óra alatt összeállítás labdarúgó kupa- mérkőzésekről 22.30: Hírek II. műsor 17.55: Hfrek 18.10: Kicsinyek műsora 18.30: Jó vadászatot! NDK termé- szetfilm a szarvasokról 19.00: URH-kocsival, Riportműsor (ff.) Tévétorna Francia nyelvtanfolyam. 13. lecke (ff.) (ism.) Zenei est. Mikuláš Schnel- der-Trnavský portréja Feltételezések és távlatok. Az elektronika kulisszatitkaiból Időszerű események Marla Curie. NSZK—angol tévéfilmsorozat. 2. rész 19.25 19.30 20.00 21.00 21.15 21.45 BUDAPEST SZÍNHÁZUK műsora © SZLOVÄK NEMZETI SZÍNHÁZ: Tosca (19) © KIS SZtNPAU: Dan- din György (19) © 0) SZÍNPAD: Szóljon a gitár (19) © STÚDIÓSZÍNPAD: Fata morgana (19) © KOSlCEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Paganini (19) © KOSlCEI STÚDIÓSZÍNPAD: Don Juan (19) © MATESZ: (Trnava) — A négylábú is botlik (19) © THÁLIA: IRapp — Rapovce) — Kulcskeresők (19.30) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás a 295,3 méteres hullámon): 7.00: Hírek 7.10: Reggeli zene, közben: 7.30: Gazdaságpolitikai tízperc. 7.50: Hírek, sport. 10.00: Pionírhíradó. 12.00: Hírek. 12.10: Barátság hidjai. 12.30: Szórakoztató zene. 12.55: Szemelvények a napi sajtóból. 14.00: Tánczene. 14.30: Pionírhíradó (Ism.) 15.00: Napi kónika. 9.0U; 9.05 13.45 16.25: 16.30 16.55 17.05: 17.50: 18.00 18.30: 19.00: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: Tévétorna -12.50: Iskolatévé (ff.) —15.15: Iskolatévé (ff.) (ism.J Hírek Itália múz-eumaiban. Olasx filmsorozat. 9. rész: A Urera Képtár Milánóban (Ism.) Reklám Perpetuum moblte. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek (ism.) Tévébörze Ki figyel oda? Az utcai árusításról üztílők iskolája. 3. rész: A mozgásról Reklám Tévétorna Esti mese (ff.) Tv-Híradó 1 Magyar népmesék. Rajzfilmsorozat. 8. rész: A bíró okos lánya Jogi esetek (ff.) Telesport. Labdarúgó-kupa- nap Szemtől szembe. Willy Brandt A Tv Galériája. Földt Péter Tv-Hiradó 3 TV-MÜSOR BRATISLAVA 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé (ff.) (Ism.) 9.20: Dietl: Kórház a város szélén. A tévéfilmsorozat folytatása. 14. rész (Ism.) 10.20: Ami a legdrágább. Szovjet dokumentumsorozat. 5. rész (ff.) (Ism.) 11.55: Hírek 16.00: Hírek 16.05: Iskolatévé 16.35: Figyelmünk középpontjában. Az állóalapokról 20.10: 20.50: 21.15: 21.55: 22.35: II. műsor 17.10: Iskolatévé 18.30: Reklám 18.40: Kertünk — udvarunk. Riportfilm (ff.) (ism.) 19.00: A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora (ff.) 19.20: Reklám 19.30: Tv-Híradó 20.00: Az ember zenéje. Kanadai filmsorozat. 8. rész: Hang vagy n&m-liang? 20.55: Tv-Hiradó 2 21.15: Cement. Gladkov-H. Müller színművének tévéváltozata (Műsorváltozás lehetséges!) ÉLETET MENTETT Október 4-én, vasárnap este fél nyolckor történt. Az 561-es számú másodosztályú úton Nádszeg (Trstice) és Vásárát (Trhové Mýto) között a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban tragikus baleset történt. Egy Volga személyautóban magyarországi házaspár ült 7 és 11 éves kislányával. A vezető túl gyorsan hajtott, elvesztette uralmát a jármű fölött, egy kanyarban a kocsi megcsúszott, áttörte a vaskorlátot, s a Kis-Duna holt ágába zuhant és négy méter mélységben elsüllyedt. A házaspár és 11 éves kislányuk a járműben vízbe fúlt. A 7 éves Mónika kiesett a gépko. csiból és a víz felszínén maradt. A szencsétlen- séget (ozef Ada- mí'k bratislavai lakos látta, mert 8AK 27—00 rendszámú személygépkocsiján éppen arra hajtott. Azonnal megállt, s úti társa, a 20 öves Gejza Szálai, ugyancsak bratislavai lakos azonnal a vízbe ugrott, és megmentette a 7 éves Mónika életét. Nem gondolt arra, milyen mély a víz és arra sem, hogy nem tud úszni. íme egy példa azok számára, akik a közúti baleset színhelyéről fejvesztve menekülnek. Akadnak olyanok, akik a szerencsétleneket csendben kikerülik, nehogy időt veszítsenek, nehogy be kelljen piszkítani gépkocsijukat. Pedig néha csak keveset kell tenni azért, hogy ne emelkedjen tovább a közlekedési telesetek áldozatainak száma. VILIAM SOBOTOVlC főhadnagy Kiadja Szlovákia Kommunista Párt(o Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. ftabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csető János. Szerkesztőség: 893 38 Brotislava, Gorkého 10. Telefon: 309, 331-252, 332-301,' főszerkesztő: 532 20, szerkesztőségi titkárság: 550 18. sportrovat: 505-29 gozdo- ságl ügyek: 506-39. Távíró: 092308 Pravdo — Kiadóvállalat Bratislova. Volgogradská 8. Nyom|o o Pravda, az SZLKP nyomdaváilalata — Provdo Nyomdaüzeme Brotislava, Stűrovo 4. Magánszemélyek következő elmen adhatják fel hirdetéseiket: 893 38 Bratislava. Jlrőskovo 5.. telefon: 577-10, 532-64. A szocialista közöletek o hirdetéseket erre a címre küldjék: 893 39 Bratislava. Vajanského nábrežie 15.. II. emelet, telefon: 551-83. 544-51. Az Oj Szó előfizetési díja havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14.70 korona. Az Ú| Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: o Postai Hirlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia a dovoz tlače. 864 19 Bratislava, Gotlwaldovo námestie S. ,, ■. VWJ szó Index: 48 011