Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)
1981-11-26 / 280. szám, csütörtök
TELJESÍTIK A PÁRTHATÁROZATOKAT Jozef Lenért elvtárs részt vett az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának ülésén rífiSftl (Tudósítónktól) — Az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának tegnapi plenáris ülésén részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. Az ülésen jelen voltak a járási pártbizottságok titkárai, valamint a járási ellenőrző és revíziós bizottságok elnökei is. A plenáris ülésen Ján Pirč, a CSKP KB tagja, a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára terjesztette elő az Elnökségnek a CSKP KB 3. ülése határozataiból eredő, a párt tagsági alapja összetételének Javítására irányuló feladatok teljesítésében elért eredményeket elemző beszámolóját. — Ma mór nincs a kerületben olyan munkahely, ahol nem működne pártszervezet, vagy legalább pártcsoport — hangsúlyozta Pirč elvtárs. A CSKP XV. kongresszusa óta eltelt időszakban Kelet-Szlovákia területén több mint 26 ezer tagjelöltet vettek fel, akiknek közel 68 százaléka munkás származású, 93 százalékuk nem idősebb 35 évesnél. Ez azt jelenti, hogy a kerület minden kilencedik lakosa szervezve van a pártban. A kerületi pártbizottság elnöksége a plenáris ülés elé terjesztette megtárgyalás és jóváhagyás céljából a párt tagsági alapjának további javítására vonatkozó, 1985-ig megvalósítandó intézkedések tervezetét. A vitában felszólalt Jozef Lenárt elvtárs is. (ik) A LEMP KB Titkárságának nyilatkozata A PÁRTSZERVEK NEM ENGEDNEK A NYOMÁSNAK ÉS A FENYEGETÉSEKNEK A „Szolidaritás" kampánya a pár.t tisztségviselői és tagjai ellen (ČSTK) — Az utóbbi időben • „Szolidaritás“ néhány szervezete fokozta kampányát a LEMP bizottságai és tagjai ellen. Egyebek között szorgalmazzák az ipari üzemekben a párttagok félreállítását. Erről a LF.MP KB Titkársága Varsóban kiadott nyilatkozata tájékoztat. A párttagokat több üzemben zaklatják és a lélektani nyomás különböző formáit alkalmazzák velük szemben. Mindezek az akciók a veszélyes politikai kalandorság megnyilvánulásai, s nemcsak a LEMP el len irányulnak, hanem vészé lyeztetik a munkásosztály érdekeit, valamint a nemzeti egyetértés frontjának megszületését. A nyilatkozat rámutat, hogy senki sem számolhat azzal: sikerül ellentéteket szítani a munkáskollektívák és a párt között, s hogy az üzemi párt- szervezetek engednek a nyomásnak és a fenyegetésnek. A LEMP vezető szerepe a rendszer alapelve, s ezt az ország alkotmánya is leszögezi. Aki ennek az alapeivnek a korlátozására törekszik, vagv azt a gyakorlatban fenyegeti, az állam törvényes rendjét sérti meg — hangsúlyozza végül a LEMP KB Titkárságának nyilatkozata. Lengyelország 70 főiskoláján folytatódnak a „Szolidaritás“ és az ún. Független Diákszövetség által szervezett megszálló sztrájkok. Ezekben az akciókban a diákoknak csupán a 15 százaléka vesz részt, ám mégis megakadályozzák a tanítás folytatását. A „Szolidaritás“ sztrájkja tovább terjed a lublini vajdaság közép- és alapiskoláiban is. Folytatódnak a „Paraszt Szó lidaritás“ országos sztrájkakciói is. Tagjai továbbra is megszállva tartják néhány város középületeit. Folytatódik a krosnói kőolaj- és földgázüzem dolgozóinak sztrájkja. A „Szolidaritás“ helyi vezetősége és más szervezetek az üzem önállósítását követelik. Gdanskban kedden összeült a „Szolidaritás“ országos bizottságának elnöksége. Nem érteit egyet az üzemanyag áremelésekkel, mivel szerinte ezt nem indokolja a gazdasági helyzet. A főiskolás diákok sztrájkjával kapcsolatban a „Szolidaritás“ vezetősége felhívta a figyelmet arra, hogy ezekről az akciókról az országos bizottság határozata ellenére döntöttek. A „Szolidaritás“ elnöksége határmenti szervezeteinek feladatul adta, hogy gyűjtsenek adatokat az élelmiszerkivitelről. Amerikai inváziós veszély Közép-Amerikában (ČSTK) — A közép-amerikai országokban tovább tartanak a tiltakozások az Egyesült Államoknak a térséget fenyegető politikája ellen. MEXIKÓVÁROS — A mexikói fővárosban Alexander Haig amerikai külügyminiszter elutazása után, kedden is folytatódtak az USA-ellenes tüntetések. Az amerikai nagykövetség előtt összegyűlt néhány ezer tüntető Washington beavatkozása ellen, tiltakozott. A felvonulók azt is követelték, hogy a mexikói kormány állítsa le a salvadori diktátorrendszernek kőolajszállítmányait. WASHINGTON — Az Associated Press amerikai hírügynökség beszámolt arról, hogy az utóbbi időben egyre növekszik az USA közvetlen Nicaragua- ellenes katonai intervenciójának veszélye. A hírügynökség megjegyzi, hogy ez lenne az első amerikai fegyveres akció Latin Amerikában 1965 óta, amikor Johnson elnök utasítására 22 000 amerikai tengerészgyalogos szállt partra a Dominikai Köztársaságban, hogy „megvédje az országot a kommunizmus veszélyétől“. Ez a kalózakció világszerte tiltakozáshullámot váltott ki. Az Egyesült Államok jól tudja, milyen árat kellene fizetnie az esetleges nicaraguai invázió-' ért. Néhány, egyébként Ameri- ka-barát latin-amerikai ország, mint például Venezuela, már most tiltakozik az amerikai provokációk ellen. SAN JÓSÉ — Kuba, Nicaragua és Salvador mellett az Egyesült Államok Puerto Rico ellen is fokozza provokációs kampányát. A Puerto Rico-i Szocialista Párt San Jóséban közzétett nyilatkozata leszögezi, hogy az országot katonai intervenció fenyegeti az USA részéről. ERŐSÍTIK A MAGÁNSZEKTORT KÍNÁBAN 1981 XI. 26. (ČSTK) — A Zsenmin Zsipao keddi számában ismertette azt a november 22-én kelt párt- és kormányhatározatot, amely módosítja a kistermelőkre vonatkozó eddigi rendelkezéseket. A határozat megengedi a magánvállalkozóknak, hogy maximálisan két munkaerőt és öt .ipari tanulót“ foglalkoztassanak. Ez lényeges változás a közelmúlt gyakorlatához képest, amikor bérmunkások foglalkoztatását a családtagokon kívül, kizsákmányolásnak minősítették. A magánvállalkozók, többségükben fiatal emberek, különböző javítóműhelyeket, teát és limonádét árusító boltokat nyithatnak. házilag gyártott cukorkát, vagy mint házaló kereskedők, különböző árucikkeket árusíthatnak. Nagykövetek fogadása (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap fogadta Prágában Josef Pŕybilt, a CSSZSZK újonnan kinevezett norvégiai és izlandi nagyikövetét, valamint Jozef SevCíket, Csehszlovákia újonnan kinevezett hollandiai nagykövetét, diplomáciai küldetésükkel kapcsolatban. Bővülő együttműködés (ČSTK) — Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök teg nap a prágai Hrzán-palotában fogadta AlekszeJ Antouovot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét, aki küldöttség élén munkalátogatáson tartózkodik hazánkban. A felek áttekintettek számos kérdést a népgazdaság távlati fűtőanyag- és energiaellátásával kapcsolatban. Ľubomír Štrougal nagyra értékelte azt a sokoldalú segítséget, amelyet a Szovjetunió nyújt Csehszlovákiának az atomerőművek építési programjának teljesítése és energia- ipari alapunk kiszélesítése terén. Ezzel kapcsolatban a felek részletesen - megvitatták a sokoldalú együttműködés lehetőségeit abban az időszakban, amikor a csehszlovák atomgépipar a 440 megawatt kapacitású atomreaktor gyártásáról áttér az 1000 megawattos blokkok gyártására. A fogadáson részt vett Ladislav Gerle szövetségi miniszterelnök-helyettes és Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. Alois hidra diplomatákat fogadott (ČSTK) — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap fogadta Prágában Marat Kuznyecovot, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének tanácsadó követét. Alois Indra ugyancsak tegnap fogadta Emanuel Olorunde Kóládét, a Nigériai Szövetségi Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét diplomáciai állomáshelyének elfoglalása alkalmából. Hazaérkezett Géniből az SZKT küldöttsége (ČSTK) — Karel Hoffniannak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZKT elnökének vezetésével tegnap Genfből hazaérkezett Prágába a Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttsége. A küldöttség Genfben a 4. európai szakszervezeti konferencián vett részt, melyen az új technológiáknak a munkakörülményekre és a foglalkoztatottságra gyakorolt hatásáról tárgyaltak. A nemzetközi kapcsolatok fejlődéséről (ČSTK) — Jan Fojtík, a CSKP KB titkára tegnap Prágában találkozott Jan Dabrouwerrel, a Belga Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjával, a KB nemzetközi osztályának vezetőjével, aki a testvérpártok képviselőinek nemzetközi tanácskozásán vesz részt. A CSKP KB nemzetközi osztályának vezető dolgozói is részt vettek a tanácskozáson melynek témája: a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi fejlődése, s a békéért vívott harc további aktivizálása az európai kontinensen. (ČSTK) — Közös nyilatkozat aláírásával ért véget tegnap Prá- gában a csehszlovák—japán kereskedelmi és gazdasági együttműködési vegyesbizottság második ülése. A nyilatkozatot Jaroslav Jakubec, külkereskedelmi miniszter- helyettes és Kensuke Janagija, japán külügyminiszterhelyettes írtak alá. A közös nyilatkozatban kifejezték, hogy mindkét fél érdeke a gazdasági együttműködés további elmélyítése. KÉSZÜLNEK A CSEHSZLOVÁK LABDARÚGÓK A középpályás Barger nélkül (CSTK) — Csehszlovákia labdarúgó-válogatottjának tagjai már két napja Bratislavában készülnek a vasárnap 16.00 óra. kor sorra kerülő Szovjetunió elleni döntő fontosságú VB selejtezőre. A meghívott Játékosok között nem találjuk Antonín Panenkát, aki tegnap még UEFA-Kupa mérkőzést játszott a Rapid Wien színeiben, és Jan Bergert. Az utóbbi szombat este komoly arcsérülést szenvedett és így nem állhat Vengloi edző rendelkezésére. A csapatkapitány Zdenék Nehoda kisebb sérüléssel érkezett, de az orvos véleménye szerint vasárnapig rendbejön. A Rapid Szállóban a következő játékosok ütötték fel tanyájukat: Seman, Zd. Hruška — Jakubec, Jurkemik, Vojáfiek, Barmoi, Macela, Radimec, Fiala — Kozák, Bifiovský, Stambachr — Masný, Nehoda, P. Kŕíŕ, Vizek. Dezider Cimra, a Szlovák Labdarúgó Szövetség elnöke a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban a következőket mondta: „Alkalmunk volt többször is látni a szovjet csapatot a televízió képernyőjén, s tudjuk, milyen játékerőt képvisel. Végeredményben ezt játékosaink is tapasztalták Tbilisziben. Nem túlzók, ha azt állítom: a „szbor- na“ a világ egyik legjobb válogatottja, tnem kis reményekkel indulhat a jövő évi világbajnokságon, s szerintem a VB kezdetéig még növekszik játékereje. Ami a vasárnapi találkozót illeti: a csehszlovák futballistáknak minden előfeltételük megvan ahhoz, hogy olyan eredményt érjenek el, ami biztosítja a világbajnoki részvételt. Sok málik majd a közönségen is, jó lenne, ha a nézők egy emberként buzdítanák csapatunkat.“ Kedd óta a csehszlovák válogatott tagjai minden nap két- fázisos edzést tartanak, közben képmagnóról megtekintették a tbiliszi Szovjetunió — Csehszlovákia összecsapást. Ma kirándulás szerepel műsoron, madj ellátogatnak a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában levő kiállításra. Pénteken Ismét két edzés lesz, este pedig színházlátogatás. Szombaton megnézik Bratislava nevezetességeit, utána elbeszélgetnek Stefan Kvietik színművésszel. A Szovjetunió válogatottja dél-amerikai portyán van. csak pénteken este érkezik Prágába, majd másnap délelőtt folytatja útját a mérkőzés színhelyére. Hogy ml a véleménye Vengloi edzőnek a szovjet együttes portyájáról? „Jól tették, hogy el* mentek Argentínába, elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy ilyen igényes sorozatot bonyolítsanak le. .A szovjet válogatott nagyon jó együttes, Argentínában több felállítási variációt is kipróbálhatnak, minden bizonnyal lehetőséget adnak kevésbé ismert játékosoknak. Mi is ilyen értelemben dolgozunk a válogatottal." EB SELEJTEZŐK HÁROM ADÓSSÁGGAL (ČSTK) — Csupán három mérkőzés hiányzik a 21 évnél fiatalabb labdarúgók EB selejtezőinek befejezéséhez. Közülük a III. csoport Csehszlovákia — Szovjetunió találkozója szombaton a trnavai pályán kerül sorra és dönt arról, melyikük lehet résztvevője e korosztály legjobb nyolc csapata küzdelmének. A vendégeket a döntetlen is csoportelsőséghez juttatná, a csehszlovák csapatnak ehhez győzelem szükséges. További két hátralevő találkozó, a Görögország — Jugoszlávia és a Ciprus — Franciaország mérkőzés, amelyek azonban már nem befolyásolhatják Olaszország továbbjutását az V.. és Franciaországét a II. selejtező csoportból. A 21 évesek EB-selejtező csoportjainak győztesei a következők: NSZK, Franciaország, Anglia, Olaszország, Skócia, Lengyelország és Spanyolor- száp. Az első alkalommal (1976/78) kiírt sorozat győztese, Jugoszlávia már kiesett. Az 1978/80-as sorozat első helyezettjének sorsáról mint említettük, a trnavai pályán döntenek. Nem találjuk a legjobb nyolc között az NDK válogatottját, amely kétszer szerepelt a döntőben, helyét ezúttal Lengyelország tizenegye foglalja el. Január 7-én vagy 8-án következik a sorsolás, s a párosítás után az együttesek oda-visz- sza alapon mérkőznek az elődöntőbe jutásért. Idegenben nyert a Debrecen (Németh) — Gyorsított menetben rendezik a magyar labdarúgó NB I. őszi idényének hátrlevő fordulóit, mert mint ismeretes, a tavaszi évad négy fordulója is még karácsony előtt lebonyolításra kerül. A szerdai teljes forduló a következő eredményeket hozta: Nyíregyháza—Debrecen 0:1 (0:1) Góllövők: Jankovics. Amikor előnyhöz jutott a vendégcsapat. sündisznóállásba vonult — sikerrel. Házigazdaként 13 hónapppal ezelőtt vesztett utoljára a Nyíregyháza. Diósgyőr—Békéscsaba 2:2 (2:2) Góllövők: Oláh (2), ill. Szemere (öngól és Kurucz. Amilyen gyorsan előnyhöz jutott a hazai csapat, olyan hamar el is herdálta. Az idényben otthonában még nem nyert. Volán—Csepel 3:0 (1:0) Góllövők: Sebők, Juhász és Gálhidi (öngól). Csepeli rövidzárlat a hajrában, fölényes, de meg nem érdemelt Volán-siker. Zalaegerszeg—Szeged 2:1 (2:1) Góllövők: Simon és Takács, illetve Kozma 11-esből. Hiába volt az utolsó 20 perc nagy szegedi rohamsorozat, a Tisza-partiak csak 11-esből tudtak gólt lőni. Ojpesti Dózsa—Bp. Honvéd 3:2 (3:1) Góllövők: Kiss (2), Törőcsik, illetve Bodonyi és Kuti. Mindkét csapat játékosai sokat hibáztak, a legtöbbet Gujdár, aki két potyagólt kapott. Esterházy még az üres 'kapuba sem talált be lövésével. Videoton—Pécs 1:0 (0:0) Góllövők: Nagy T. A hazai csapat szinte kapujához szögezte ellenfelét, de támadásvezetése átlátszó, ötlette- len volt. Ezért a minimális arányú győzelem. A KK-ért: Haladás—Vítkovice 2:2 (2:2) Góllövők: Garics és Szabó, ill. Kouril és Svoboda. Kemény mérkőzést vívott a két csapat, a játékvezető hat sárga lapott osztott ki. A hazaiak többet támadtak, a Vítkovice ügyesen kontrázott. A második félidőre mindkét csapat megerősítette védelmét, s több gól már nem esett. A vendégcsapat rászolgált az egyik pontra. LABDARÚGÓ UEFA KUPA Radnyicski Nis—Feyenoord Ratterdam 2:0 11:0). Góllövők: Radoszavljevics és Szavics. A találkozót 20 000 néző előtt a spanyol Muro vezette. O India gyeplabda-válogatottja Calcuttában Pakisztán együt-> tese fölött 4:3 (1:0) arányú győzelmet aratott. Vasas—Özd 3:1 (2:0) Góllövők: Szebegyinszki, Komjáti, Váradi, ill. Dudás. Szánalmasan játszott a Vasas az első félidőben, mégis kétgólos előnyre tett szert. A második játékrészben azután csak égj esetben tudta sok gólhelyzetét kihasználni a piros-kék csapat. Rába ETO—Ferencváros 2:0 (1:0) Góllövők: Szabó (2) A győriek kényelmes iramban és könnyedén-gvőztek. Csehszlovák—japán együttműködés