Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)
1981-11-03 / 260. szám, kedd
A tartós béke megteremtése közös feladat (Folytatás a 3. oldalról.) fejjel ellátott lövedékekkel akarják helyettesíteni. Növekszik a francia rakétatengeralattjárók száma is. És mindez olyan viszonyok közt történik, amikor az egyszer célba juttatott atomtöltetek számának tekintetében — ami igen lényeges mutató — a NATO már ma 50 százalékos fölényben van. A reális valóságot kifejező felsorolt adatok egyértelműen leleplezik annak a mesterségesen konstruált kampánynak a valótlanságát, amely a Szovjetunió „elviselhetetlen fölényét“ hangoztatja a közepes hatótávolságú fegyverek terén, valamint a „további fegyverkezés feltétlen szükségességét“. Ezt a kampányt a NATO szította. Ha már, akkor inkább a Szovjetuniónak kellene mérlegelnie a pótfegyverkezést. Ha Nyugat-Európában ezenfelül csaknem 600 új amerikai rakétát helyeznek el, akkor a NATO a hordozók tekintetében 50 százalékos fölénybe, az atomtöltetek tekintetében pedig mintegy 100 százalékos fölénybe kerül. Vajon nem világos-e, hogy ez — valamennyi tényező figyelembe vételével — a megközelítőleges jelenlegi egyensúly komoly megbontását jelentené, hogy ez komolyan veszélyeztetné a Szovjetunió és szövetségesei biztonságát? Emlékezzünk arra, hogyan reagált az Egyesült Államok húsz évvel ezelőtt arra a lehetőségre, hogy néhány tucat szovjet rakétát helyeznek el Kubában a kubai kormány kérésére. Washingtonban arról lármáztak, milyen halálos veszély fenyegeti az USA-t. Minket azonban arról szeretnének meggyőzni, hogy a nyugati határaink körzete mentén elhelyezett előretolt amerikai intervenciós eszközök olyan tiltott témát jelentenek, amely nem képezheti semmiféle vita tárgyát. Azt, amit a jelenlegi veszély semlegesítése érdekében teszünk, olyasvalaminek nyilvánítják, ami a Szovjetunió „nélkülözhetetlen védelmének Határait meghaladja“. Ugyanakkor azt a szándékukat, hogy a mi küszöbünkön a legújabb amerikai rakéták százait helyezzék el, „védelmi akciónak“ nevezikl Mi ez tulajdonképpen — cinizmus, vagy pedig a béke iránti alapvető érzék elvesztése? Most megállapodás jött létre az USA-val a közepes hatótávolságú atomfegyverek korlátozásáról folytatott tárgyalások felújításáról. Néhány nap múlva megkezdődnek a tárgyalások Genfben. A Szovjetunió üdvözli ezt a megállapodást éppúgy, mint ahogy üdvözlik más országok kormányai és azok a milliók is, akik az új háború veszélyének csökkentését, a feszültség enyhítését óhajtják, akik tartós békét akarnak. Még egy dologról nem lehet hallgatni. Az amerikai féllel folytatandó tárgyalások (és eléggé magas szintű tárgyalások) közeledtével egyre gyakrabban hangzanak el utalások az USA „különleges megközelítésére“. Előzetes feltételeket fogalmaznak meg, amelyek igen sajátosan festenek: ne merészeljétek érinteni az amerikai előretolt eszközöket, ne merészeljétek az USA NATO- beli szövetségeseinek atomfegyvereit belefoglalni bármilyen egyensúlyba, a tárgyalások körét csupán a közepes halótávolságú szovjet rakétákra akarják korlátozni, amelyeket leszerelnének „cserébe“ az Európában elhelyezendő amerikai rakétákért. Nehéz megérteni, milyen logikán alapul ez az állásfoglalás. Semmi esetben sincs semmilyen köze sem az objektivitáshoz, sem pedig a realizmushoz. Azok, akik az USA-ban ilyen „javaslatokat“ terjesztenek elő, nyilvánvalóan maguk sem gondolják egy pillanatig sem, hogy a Szovjetunió egyet- érthetne velük. A mi helyünkben egyetlen olyan állam sem értene ezzel egyet, amely szívén viseli népének biztonságát. Az ilyen „javaslatok“ szerzői a valóságban tulajdonképpen nem Is akarnak tárgyalásokat, s még kevésbé sikeres tárgyalásokat, hanem meg akarják hiúsítani ezeket a megbeszéléseket, hogy valamiféle alibit szerezzenek a tervezett fegyverkezési hajsza folytatásához, ahhoz, hogy Nyugat- Európát a Szovjetunió ellen irányuló, új amerikai rakéták kilövő területévé változtassák. Ök maguk már eleve zsákutcába juttatják a tárgyalásokat, hogy kijelenthessék: nézzétek a Szovjetunió nem veszi figyelembe a Nyugat álláspontját, tehát az USA számára nincs más hátra, mint rakétákat gyártani ... Az új amerikai rakéták Európában való állomásoztatása terveinek hivatalos indoklásában minden hamis, az elejétől végig. Hamis az, hogy a „pótfegyverkezés“ állítólag válasz a Szovjetunió provokációjára, amely állítólag nem volt hajlandó tárgyalni a közepes ható- távolságú fegyverekről és hamis az is, hogy az USA állítólag új rakétáinak Nyugat-Európában való elhelyezését csupán szövetségesei kérelmére határozta el és hogy erre kizárólag a „biztonságukról“ való gondoskodás vezette őt. Nem fogok foglalkozni azzal, hogy az amerikaiak a szó szoros értelmében kikényszerítették egyes nyugat-európai államok „beleegyezését“, hogy új amerikai rakétákkal „védelmezzék“ őket. Ezt mindenki tudja. És nem nehéz megérteni azok habozását, akiket az idegen politika túszaivá tesznek, a háborús akciók színpadának statisztáivá, amint ezt most Washingtonban divat hangoztatni. Ki nyomja meg a rakétaindító gombot, a „két és fél“ háború közül — amelyekkel Weinberger miniszter spekulál — melyikben vetik majd be? Elegendő feltenni e kérdéseket és néhány ehhez hasonló kérdést. s tudatosítani, hogy az amerikai rakéták célja Szovjetunió területén levő stratégiai objektumokat célozzák meg, hogy az új amerikai hordozókat az első csapás mérésére szánt fegyverként lehet felhasználni, hogy leleplezzük mindannak a lényegét ami ma történik. Nyugat-Európát az USA atomdoktrínáiban az itt lakó népeket fenyegető mérhetetlen veszély árán idomítják a további agresszív fordulathoz. Igy „gondoskodnak“ tehát az óceánon túl a nyugat-európaiak biztonságáról. Ez a kegyetlen valóság, de így van. A Szovjetunió nem törekszik semmilyen kiváltságos helyzetre. Csupán egyhez ragaszkodunk, ahhoz, hogy az USA és a NATO egész szövetsége ugyanolyan mércével mérje a mi biztonságunkat, és szövetségeseink biztonságát, mint amilyennel a sajátját méri. A közelgő tárgyalások feladatát abban látjuk, hogy szóba hozzuk a részt vevő felek konkrét kötelezettségeit az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve alapján. A Szovjetunió azt szeretné, ha a tárgyalások eredményeképpen csökkenne a konfrontáció szintje ahelyett, hogy növekedne, és megnyíljon az út az európai katonai enyhülés irányában teendő további lépésekhez. Beszéltünk már arról, hogy abban az esetben, ha az USA ésszerű álláspontra helyezkedik, ha a NATO lemondana új rakétafegyverkezési terveiről, készek leszünk csökkenteni a szovjet rakéták számát. Ezenfelül készek leszünk megegyezni igen lényeges csökkentéséről, mindkét oldalon. Amikor azt mondjuk, hogy feltétlenül figyelembe kell venni az USA NATO-beli szövetségeseinek atompotenciálját, akkor egyszerűen annak a figyelembe vételét javasoljuk, ami van. A Szovjetunió nem szorgalmazza éppen ezeknek az erőknek a csökkentését. Számunkra az összeredmény, az egész egyensúly a fontos. Éppen azért, hogy könnyebben kezdhessünk hozzá e probléma gyakorlati megoldásához, javasoltuk — és ezt ismét megerősítjük —, hogy mihelyt megkezdődnek a tárgyalások, vagyis ez év november 30-tól, a NATO és a Szovjetunió közepes hatótávolságú új atomeszközei Európában való elhelyezése moratóriumának az életbe léptetését. Ez a megfelelő szerződés megkötéséig maradna érvényben. Ez azt jelentené, hogy a két fél mennyiségi és minőségi tekintetben befagyasztaná közepes hatótávolságú atomrakétái európai elhelyezésének terveit, természetesen beleértve az e területen előretolt amerikai atomeszközöket is, és leállítaná e tervek előkészítő munkálatait. A NATO- országok nem növelnék a Pershing-2 cirkáló rakéták számát, sem pedig más közepes hatótávolságú rakétafegyverek számát. A Szovjetunió nem növelné tovább az SS-20-as rakéták számát. A Szovjetunió így világos „igent“ mond minden becsületes tárgyalásra, amely a fegyverkezési hajsza megállításához és a tényleges leszereléshez vezetne. Hiszünk az ilyen tárgyalások nélkülözhetetlenségében és reális voltában. A magunk részéről elősegítjük e tárgyalások sikerét. Kérdés: Az Egyesült Államok Reagan elnök alatt hallani sem akar a SALT II. szerződésről, amelyet előzőleg Moszkva és Washington dolgozott ki. Az ün véleménye szerint reális e szerződés felújítása? Válasz: Ha valaki a SALT-II. szerződésről kérdez engem, mindig visszaemlékszem e szerződés megkötését megelőző hosszas, különböző szinteken folytatott, nem könnyű tárgyalásokra. Az előkészített szerződés kifejezte a felek érdekeinek pontos egyensúlyát és mindent úgy mértek le, mint a patikamérlegen. Éppen ezért e szerződés mindkét fél számára elfogadható volt. A szerződés megkötésének idején a Szovjetunió nagy számú hordozóval rendelkezett, míg a robbanófejek mennyisége tekintetében az USA volt fölényben. De egyetértettünk abban, hogy ha a szerződés érvénybe lép, a stratégiai fegyverek hordozóinak számát mintegy 10 százalékkal, vagyis 254 egységgel csökkentjük. A SALT-II. szerződés, meghatározva a Szovjetunió és az USA közötti paritást a stratégiai támadó fegyverek terén, mégpedig annak rovására, hogy a Szovjetunió ezen eszközök számát nagyobb mértékben csökkenti mint az Egyesült Államok, megbízható alapot nyújtott a stratégiai fegyverek száma korlátozására és csökkentésére irányuló további intézkedésekhez. Nem a mi hibánk hogy e szerződés — talán a fegyverkezés ellenőrzéséről kötött szerződések legfontosabbika — mindeddig nem lépett érvénybe. Washingtonban megkísérlik a SALT-II. szerződés ratifikálásának elutasítását arra való hivatkozással, hogy az USA állítólag lemaradt a Szovjetunió mögött, amely a stratégiai fegyverek terén állítólag már nagy fölényre tett szert, vagy rövidesen nagy fölényben lesz. Hisz ez a szerződés éppen a felek bármelyikének a fölényét zárta ki. Teljesen kategorikusan kijelentem a Szovjetunió a SALT-II. szerződés 1979. évi aláírása óta a stratégiai fegyverzet területén semmi olyat sem tett, ami a hozzávetőleges egyenlőség megváltoztatásához vezetett volna. Ellenkezőleg, az Egyesült Államok egyre újabb katonai programokat hagy jóvá. Szédületes összegeket fordít e célokra, mégpedig mindent azzal az ürüggyel, hogy megszüntesse az USA nem létező „lemaradását1' a Szovjetunió mögött. A Szovjetunió következetesen törekszik a SALT-folyamat folytatására, a stratégiai fegyverkezés tényleges korlátozására és csökkentésére az egyenlőség és a kölcsönös biztonság elve alapján. Ezért nyugodtan, olcsó propaganda és nyomásgyakorlási kísérletek nélkül folytatni kell a tárgyalásokat. Meg kell őrizni mindent, ami pozitív a SALT—II szerződés előkészítésében és semmi esetre sem szabad ezt az elsőrendű problémát más, akár a legfontosabb problémő- hoz kötni. Néhány szót az ellenőrzésről. Washingtonban előszeretettel jelentik ki, hogy a fegyverzetkorlátozási megállapodásokat gondosan ellenőrizni kell. Van valakinek talán ez ellen kifogása? Mi is biztosak akarunk lenni abban, hogy az Egyesült Államok teljesíti kötelezettségeit. Ezért talán még inkább érdekünk az ellenőrzés, mint az Egyesült Államoknak. Hiszen az Egyesült Államokban komolyan vitatkoznak a legkülönbözőbb tervekről, hogy hogyan rejtsék el a leg- megbízhatóbban az interkontinentális lövegeket, hogy azokat ne lehessen nemzeti műszaki berendezésekkel ellenőrizni. Az Egyesült Államokban és nem a Szovjetunióban kísérleteznek az atomfegyverek elsőkénti alkalmazásával. Álláspontunk: elutasítjuk az atomfegyver elsőkénti alkalmazását. Ezt az álláspontot az atomháborúval kapcsolatos álláspontunk határozza meg. Vannak tapasztalataink — ugyanúgy, mint az Egyesült Államoknak — az első SALT- szerződés ellenőrzésével kapcsolatban. Meg vagyunk győződve arról, hogy biztosítható nemzeti eszközökkel a kellő ellenőrzés. E megfigyelőeszközök, konkrétan a kozmikus berendezések megkülönböztető képessége állandóan fokozódik, növekszenek tehát a nemzeti ellenőrző eszközök lehetőségei. Az amerikai kormány ezt jól tudja. Ha meglesz a bizalom, akkor az ellenőrzés néhány más formájának kidolgozására is sor kerülhet. Minden körülmények között azonban elsőbbséget kell adni a nemzeti eszközöknek, mert azok jobban megfelelnek az állam biztonsági érdekeinek. # Nyugaton érdeklődést váltott ki az ön javaslata a bizalomerősítő intézkedések kiterjesztéséről kontinensünkön, amit már néhányszor megismételt. A Szovjetunió kész országának egész európai területére kiterjeszteni ezeket az intézkedéseket. E téren mit vár a Nyugattól? — Az államok közötti bizalom megszilárdítása — főleg katonai téren — megfelel az európai népek, az európai konferencia résztvevőinek, így tehát az Egyesült Államok és Kanada létérdekeinek is. Másképp ez nem is lehet, mert a béke kelé vezető út nem konfrontációkon, hanem tárgyalásokon, az államok képviselőinek találkozóin és tanácskozásain, s végül a népek közeledését a nemzetközi légkör normalizálását, s az olyan akadályoknak, mint a kölcsönös bizalmatlanság, érdektelenség és félelem felszámolását célzó gyakorlati lépéseken keresztül vezet. Mi a Szovjetunióban szeretnénk hinni, hogy azok a konjunkturális és propagandaízű motívumok, amelyek szerint a madridi találkozó néhány nyugati résztevője jár el, nem harsogják túl az együttműködés alapvető érdekeit, és sikerül megállapodni az európai értekezlet összehívásáról, amelyen a bizalomerősítő intézkedésekről, Európa biztonságáról és a leszerelésről lenne szó. Bizalom nem létezhet kölcsönösség és egyenjogúság nélkül. A nemzetközi biztonságot a szerződő felek egyenlő biztonsága alkotja. Ha egyetértünk azzal, hogy a Szovjetunió egész európai területére kiterjesztjük a bizalomerősítő intézkedéseket, természetesen azt várjuk, hogy a Nyugat is segítségünkre lesz. A NATO európai övezetében a katonai előkészületek nem Európa kontinentális peremtérségében kezdődnek. Ezt mindenki tudja. Az Európához tartozó szigetekeí, tengereket és óceánokat, valamint az ehhez tartozó légiteret szintén be kell ebbe vonni. Éppen erről van szó. 0 Európában ismét beszédtéma az atomfegyvermentes övezet. Mi az ön véleménye az ilyen övezetek létrehozásáról kontinensünk különböző részein? — Atomfegyvermentes övezetről kérdezett. Azok számára, akik komolyan feladatuknak tartják az atomfegyverek terjesztésének megakadőlyozá- sát, és a béke megszilárdítását, az atomfegyvermentes övezetek létrehozásának fontossága nyilvánvaló. Ügy vélem, az ezzel kapcsolatos megállapodás felé vezető út nem is túlságosan tövises. Valiban, már számos ország csatlakozott az atomfegyverek terjesztését megtiltó szerződéshez, s többségük területén nincs is ilyen fegyver. Aligha lehet kétségbe vonni azt, hogy ezek az orszőgok nagyra értékelik, hogy nem rendelkeznek atomfegyverrel, mert ebben látják az atomkonfliktustól való távolmaradás biztosítékát. Ha az atomhatalmak köteleznék magukat, hogy tiszteletben tartják az említett államok státuszát, nem helyeznek el területükön atomfegyvert, és semmilyen körülmények között nem alkalmaznak ellenük ilyen fegyvert, akkor a világ különböző területein azonnal megteremtődnének a feltételek néhány atomfegyvermentes övezet létrehozásához. A közelmúltban ezzel a kérdéssel fordultak hozzám Finnországból: A Szovjetunió hogyan reagálna az észak-európai atom- fegyvermentes övezet létrehozására? Válaszunkat közöltük, és nem akarom teljesen megismételni. Csak arra emlékeztetek, hogy a Szovjetunió kifejezte készségét: sokoldalú megállapodást kötne az övezet orszőgai- val vagy minden egyessel külön arról, hogy nem alkalmaz atomfegyvert Észak-Európa ellen. Ezt a kötelezettséget nem tesz- szük függővé más atomnagyhatalmaknak az övezettel kapcsolatos pozitív álláspontjától, pedig az övezet országai természetesen nagyobb biztonsőgban lennének, ha a NATO atomnagyhatalmai is garantálnák, hogy tiszteletben tartják az atomfegyvermentes stőtust. Nem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy az észak-európai atomfegyvermentes övezet létrehozásával kapcsolatban megtárgyaljunk néhány intézkedést területünkön. Nem bocsátkozom részletekbe, csak megjegyzem, hogy nagyon fontos intézkedésekről lehetne szó. Európa északi része távolról sem az egyedüli hely földrészünkön, ahol aktívan tárgyalnak az atomfegyvermentes övezet létrehozásának lehetőségeiről. Ez a gondolat népszerű a Balkánon is. Érdeklődnek iránta a Földközi-tenger országai is. Mi természetesen rokonszenvezünk ezzel a gondolattal. A Szovjetunió támogatja azt, hogy Európában ne bővüljenek az atomfegyverkészletek, hogy kezdődjön meg számuk csökkentése. Azzal fejezem be, amivel kezdtem: ha Európa valamelyik részén lehetőség nyílik atomfegyvermentes övezet létrehozására, a Szovjetunió gyakorlati lépésekkel megadja a leghatékonyabb támogatást. • Az NSZK-ban nagyon aggasztónak tartják a lengyelországi események alakulását. Ki lehet-e abból indulni, hogy a Szovjetunióban a lengyelországi helyzet normalizálását az európai béke megőrzésével szoros összefüggésben értékelik? — Határozottan: a béke megőrzésével és — hozzátenném — a szocialista Lengyelország európai helyének a megőrzésével szbfos összefüggésben. A Nyugaton számos spekuláció kering Lengyelországról. Különböző spekulációk ezek, de többségük ugyanazt a célt követi: még jobban destabilizálni a helyzetet, aláásni Lengyelországban a szocializmus pozícióit, bonyolítani Lengyelország és a Szovjetunió kapcsolatait és természetesen mindebből előnyöket szerezni a NATO szándékaihoz. Valaki már ég a türelmetlenségtől, hogy a népekre a „hideg“ vagy más háború borzalmait zúdítsa. A Szovjetunió ilyen kérdésekkel nem foglalkozott és nem is szándékszik foglalkozni. Lengyelország barátunk, jó szomszédunk és szövetségesünk. Ügy viselkedünk vele szemben, mint ahogy az szövetségeshez és baráthoz illik. A Szovjetunió igyekszik megköny- nyíteni a lengyeleknek a gazdasági nehézségekből a kivezető utat, s ebben lehetőségeihez mérten megadja a kellő támogatást. Jó lenne, ha Nyugaton megértenék: minden európai államnak és nemcsak a szocialista közösség országainak, békére és nyugalomra van szüksége. 1981. XI. 3.
