Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)
1981-11-03 / 260. szám, kedd
A tartós béke megteremtése közös feladat (Folytatás az 1. oldalról) győződés, hogy országaink kitartanak a kipróbált és jól bevált politika mellett: a bizalomra bizalommal válaszolnak, megvédik mindazt, amit eddig elértek, s különböző területeken következetesen és állandóan fejleszteni fogják kétoldalú együttműködésüket. Ez a politika megfelelne a lázas fegyverkezés korlátozására, az enyhülés és a nemzetközi biztonság megszilárdítására Irányuló közös törekvéseinknek. 0 Annak idején különösen nagy reményeket fűzött a közös gazdasági tervekhez. Véleménye szerint a jelenlegi helyzetben milyenek a két ország gazdasági együttműködésének távlatai? — Véleményünk szerint eléggé jól fejlődik a Szovjetunió és az NSZK gazdasági együttműködése, s ennek van jövője. Az NSZK a Szovjetunió egyik legfontosabb nyugati kereskedelmi partnere. A Szovjetunióban nagyra értékelik a nyugatnémet partnerek pontosságát és lelkiismeretességét, ahogyan a gazdasági szerződésekben és megállapodásokban rögzített kötelezettségeket teljesítik. Mi ezt, természetesen, hasonló módon viszonozzuk. Ezt úgy értem, hogy a Szovjetunióval való széles körű és hosszú távú gazdasági kapcsolatok fejlesztése az NSZK számára lehetővé teszi súlyos gazdasági problémáinak részbeni megoldását. Az önök országának a többihez hasonlóan megbízható energia, nyersanyag- és anyagforrásokra s a foglalkoztatottság biztosításához külföldi megrendelésekre van szüksége. A Szovjetuniónak az NSZK-val való együttműködés pedig gazdasági életünk számos fontos területén hasznos. Nagyon lényeges az is, hogy gazdasági kapcsolataink nemcsak napjaink követelményeiben gyökereznek, hanem szeles körű távlatokon alapulnak. Az együttműködés szép példája az a néhány közös tervünk, amely már belenyúlik a 21. századba. Ezek a tervek természetesen nemcsak gazdasági,' hanem politikai jelentőségűek is a szó legszorosabb értelmében. Hiszen a gazdasági kapcsolatokban a hosszú távú tevékenység egyet jelent a tartós békés egymás mellett élésre és a jószomszédi kapcsolatokra irányuló orientációval. A szovjet—nyugatnémet gazdasági és 'tudományos-műszaki együttműködési vegyes bizottság legutóbbi soros ülésén Moszkvában megbeszéléseket folytatott Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Konsztandov miniszterelnök- be 1 y ettes Ottó Lambsdorffal, az NSZK gazdasági miniszterével és néhány más szakemberrel. Ezek a megbeszélések ilyen szellemben folytak. ^ Az ülés szerint jó*^lapja van kapcsolataink további fejlődésének. Az voilt a benyomásunk, hogy az NSZK komolyan veszi az újabb szovjet földgázszállítmányokra vpnatkozó tervezett megállapodást cserébe csőszállítmányokért és azt a megállapodást, amely a Szovjetunió területén nyugatnémet részvétellel az Európát és Szibériát összekötő gázvezeték építését irányozza elő. A kölcsönösen előnyös együttműködés további lehetőségei is felmerültek. A további gazdasági együtt* működéssel kapcsolatban még szeretnék valamit elmondani: ez az együttműködés senkinek sem árt, sőt hasznára válik mindkét félnek, mert megszilárdítja Európában és a világon a béke alapjait. # A kelet—nyugati kapcsolatok most nagyon bonyolultakká váltak. Hogyan értékeli ön a világ helyzetét főleg az enyhülés sorsát, amelyet számos politikus csaknem visszafordíthatatlannak tartott? — A világban jelenleg aggodalom uralkodik. A Föld különböző részein „tűzfészkek“ keletkeznek. A halált hozó fegyverek lázas gyártása folytatódik. Űj típusaikat fejlesztik ki, amelyek főleg azért veszélyesek, mert ' — a szakemberek szerint —• csökkentik az atomháború küszöbét, vagyis valószínűbbé teszik kirobbanását. Ilyen körülmények között különösképpen alattomosnak kell minősíteni néhány nyugati stratéga és politikus elmélkedéseit arról, hogy lehetséges valamiféle „korlátozott“ atomháború, és Itt valamelyik fél győzhet. Lehetséges, hogy valaki azt reméli: sikerül Európára korlátozni az atomháborút, s ezt számára elfogadható változatnak tartja. Fölösleges emlékeztetni arra, hogy az ilyen változat aligha felel még az európaiaknak. Számukra ez pusztulást és katasztrófát jelentene, az európai nemzetek, s azok százéves civilizációjának pusztulásához vezetne. Hu nagyon konkrétan akarunk beszélni, akkor semmiféle „korlátozott“ atomháború nem létezhet. I1r kirobbanna az atomháború Európában vagy másutt, akkor szükségszerűen világméretűvé válna. Ilyen ugyanis a háború, a korszerű fegyverek ós a nemzetközi kai»csolatok logikája. Ezt világosan látni és érteni kell. Tehát ne ringassák magukat illúziókban azok, akik esetleg lángra akarják lobbantani az atomfegyverraktárakat, de maguk távol akarnak maradni a borzalmaktól. Ugyanakkor nyilvánvalóan arra számítanak,, hogy az európaiak ébersége tompul, s hogy megtanulják úgy értelmezni a neutronfegyvert, mint valamilyen mindennapi „védelmi“ eszközt, egyszóval mint valami szuronyt vagy gránátot. A valóságban azonban a helyzet teljesen más. Hiszen a szakemberek szerint elég néhány neutrontöltet arra, hogy olyan városban, mint például Hamburg, elpusztítsa az életet. Ezek kellemetlen dolgok' do az igazságot, amely valameny- nyiünket érint, jobb hangosan és érthetően megmondani. Megmondani, amíg nem késő, amíg meg lehet akadályozni a katasztrófát. Nem probléma a neutronfegyver kifejlesztése. A tényleges probléma politikai és humánus, hogyan akadályozzuk meg létrehozását és bevetését. Az európaiaknak ez már egyszer sikerült. Most is elég erejük van ahhoz, hogy ezt ismét elérjék. Néhány NATO-ország fővárosában azt állítják, hogy állítólag a Szovjetunió az oka annak, hogy beborult a világ fölött az ég. Ha szembenézünk a tényekkel, és eltávolítjuk a propagandamanővereket, akkor világos lesz, hogy ez az állítás rosszindulatú rágalom. A Szovjetunió senkit sem veszélyeztet, senkit sem akar megtámadni. Katonai doktrínánk védelmi jellegű. Kizárja a megelőző háborút és az „első csapás“ koncepcióját. Felelősségem teljes tudatában azt is kijelenthetem, hogy a Szovjetunió semmilyen körülmények között nem alkalmaz atomfegyvert azok ellen az országok ellen, amelyek elvetik az atomfegyverek gyártását és megszerzését, s nem tárolnak ilyen fegyvert területükön. Kivétel nélkül minden országnak készek vagyunk ehhez szerződéses garanciát biztosítani. Az atomkatasztrófa elhárítását célzó törekvéseink meggyőzően nyilvánultak meg az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakán is, ahol a Szovjetunió új jelentős és konstruktív javaslatot terjesztett elő. Ennek legfontosabb eleme: elérni azt, hogy senki és semmikor elsőként ne alkalmazón atomfegyvert. S ha senki sem alkalmazza elsőként, ez azt jelenti, hogy ezt a fegyvert egyáltalán nem fogják bevetni. Ha már szóba került a Szovjetuniónak a háborúval és a békével kapcsolatos álláspontja, engedjék meg, hogy még valamire emlékeztessek. Mint ismeretes,, az Egyesült Államokkal aláírtuk a stratégiai támadófegyverek korlátozásáról szóló második SALT- szerződést, s készen álltunk lelkiismeretes teljesítésére. javasoljuk, hogy állapodjunk meg nemcsak az atomfegyverkísérletek leállításában, hanem az atomfegyverek további gyártásának leállításában, hogy korlátozhassuk és később megsemmisíthessük az atomfegyver-készleteket. Javasoljuk, hogy szerződéses alapon tiltsák be bármiféle új típusú tömegpusztító fegyver fejlesztését és gyártását. Javaslatokat terjesztettünk elő, hogy konkrét, kiegyensúlyozott és igazságos intézkedéseket foganatosítsanak a feszültség csökkentésére és a konfliktusok, válsággócok felszámolására Közép-Európátó! a Távol-Keletig, beleértve a Közel-Keletet, a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán térségét is. Sajnos, a nyugati világ vezető nagyhatalmai, de elsősorban a NATO nem mutat komoly érdeklődést az említett kérdésekről szóló tárgyalások iránt, pedig ezek a kérdések létfontosságúak az emberiség és annak békés jövője szempontjából. Néhány vezető ott sokkal szívesebben beszél a konfrontációról, nem pedig a kölcsönösen előnyös békés együttműködésről, a kereskedelemnek katonal-stratágiai célokra való felhasználásáról, nem pedig az egyenlőségen és az egyenlő biztonság elvén alapuló megállapodásról, a katonai erőfölényről és az ebből eredő diktátumról, nem pedig a konfliktusgócoknak közös igyekezettel való felszámolásáról, az újabb és újabb katonai támaszpontok létesítéséről, katonai jelenlétük fokozásáról a világ különböző részein, nem pedig a lázas fegyverkezés megállításáról, a „pótfegyverkezésről“ nem pedig egyes fegyverfajták korlátozásáról vagy betiltásáról az új, még hatékonyabb tömegpusztító fegyverek fejlesztéséről. Sajnos, nemcsak így beszélnek, hanem így is cselekszenek. Valószínűleg értik, hogy elsősorban az Egyesült Államok jelenlegi kormányának politikájára gondolok, ahogy az eddig megnyilvánult, ahogy az az amerikai államférfiak nyilatkozataiból, de ami még fontosabb, gyakorlati cselekedeteiből kitűnt. A valóságban mindez az enyhülés ellentétje, a népek tartós békéért kifejtett erőfeszítéseinek a mellőzése. Ezután komoly aggodalmat vált ki természetesen az, ha a világ egyik nagyhatalmának vezető képviselői lehetségesnek tartják, hogy ilyen alapokra építsék politikájukat. Ami a Szovjetuniót illeti — amint azt már több alkalommal elmondtam —, őszintén törekszünk az Egyesült Államokkal való normális kapcsolatokra, a kölcsönös tisztelet, a kétoldalú jogok és érdekek tiszteletben tartása alapján. Sőt, jó és baráti kapcsolatokat szeretnénk az Egyesült Államokkal, együttműködni vele a világbéke megszilárdítása érdekében. Most az európai atomfegyverek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai tárgyalások felújítása előtt állunk. Erről még majd szólok. Reméljük, hogy a tárgyalások után rövidesen folytatódnak a SALT-tárgyalá- sok is. Mindkét esetben becsületesen és konstruktívan fogunk eljárni, törekedni fogunk az igazságos megállapodásra, természetesen figyelembe véve a szovjet népnek, barátainak és szövetségeseinek biztonsági érdekeit. Reagan elnök a közelmúltban kifejezte, hogy az Egyesült Államok hajlandó megtárgyalni a Szovjetunióval azokat a problémákat, amelyek nézeteltéréseket váltanak ki a két ország között. Ezt a készséget örömmel fogadjuk, mert a tárgyalásokat mindig a nemzetközi problémák rendezését illetően a legmegfelelőbb eszköznek tartottuk. A lényeg azonban természetesen abban rejlik, hogy a helyes szavakat az annak megfelelő gyakorlati tettekkel tőmasszuk alá. Jobb lenne, ha lemondanának a Szovjetunióval szembeni katonai erőfölénnyel kapcsolatos álmokról. Ha kell, a szovjet nép megtalálja annak lehetőségét, hogy mindent megtegyen országa megbízható védelmének biztosításáért. Sokkal. ésszerűbb és reálisabb beszélni a létező erőegyensúly megőrzéséről, s amint azt a tapasztalatok mutatják, ez egészen jó alap a béke megőrzéséhez. A béke megszilárdításában és az enyhülési folyamat elmélyítésében természetesen Európa különleges szerepet hivatott játszani, már azért is, mert a legsűrűbben lakott terület és a legsebezhetőbb, amely szükségszerűen az atomháború áldozatául esne. A helsinki Záróokmány a bizonyítéka annak, hogy az európai államok tudatosítják a béke értékét és a háború veszélyét. Erről tanúskodik az a háborúellenes és rakétaellenes mozgalom, amely napjainkban számos NATO-országban spontán módon erősödik válaszul a NATO vezetőinek veszélyes militarista politikájára. Azonban nemcsak a népnek a kalandorpolitika elleni tiltakozó hullámáról van szó. Az európaiak mindennapi alkotó tevékenységükkel a kontinens népei közötti termékeny békés kapcsolatok állandó bővítésével és megszilárdításával, a gazdasági, a tudományos műszaki és kulturális kapcsolatok, a parlamentek, a társadalmi szervezetek és közigazgatási szervek kapcsolatainak állandó bővítésével és fejlesztésével felbecsülhetetlen mértékben járulnak hozzá a béke meg szil ár d í tá sá h oz. Hisz tekintet nélkül a fagyos szélre és az enyhülés ellenségeinek táborából érkező destruktív felhívásokra, tovább szilárdul és gyarapszik Európában a békés együttműködés anyagi bázisa. Ami az NSZK szerepét illeti az európai békés kapcsolat- rendszer megteremtésében, s ami a két ország kapcsolatainak jelentőségét Illeti, erről már szóltam. £ A lázas fegyverkezés újabb szakasza vár ránk. A szovjet és az amerikai közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek problémája Európa egyik legidőszerűbb kérdésévé vált. Ügy véli ön, hogy ezt a fejlődést meg lehet állítani? — Lehetőségem volt már nemegyszer elmondani: úgy véljük, hogy nincs a leszerelésnek olyan területe és nincsen olyan fegyverfajta, amelynek korlátozásáról ne lehetne megállapodást kötni. Az európai közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek problémáját is meg lehet oldani minden európai nép érdekében. Ez lehetséges és szükséges. Azonban csak akkor sikerül, ha minden fél közös feladatként lát hozzá a tartós béke megteremtéséhez. Mit jelent ez konkrétan? Az önök folyóiratát fordításban „Tükörnek“ hívják. Mutasson ez a tükör igazi képet. Előszöris idézzük fel az események alakulását, amely végül is az európai atomfegyverek terén kialakult jelenlegi helyzethez vezetett. Az ötvenes évektől kezdve az Egyesült Államok Európában és a hozzá tartozó tengereken atomfegyvereket helyezett el a Szovjetunió és szövetségesei központjai elleni esetleges támadások céljából. Ezeket a fegyvereket „előretolt eszközöknek“ kezdték hívni, s azt a doktrínát, amelyet ezek az eszközök szolgáltak, annakidején Washingtonban „a háborús szakadék szélén való egyensúlyozás“ doktrínájának nevezték. Ekkor, vagy röviddel ezután Nyugat-Európában és a NATO néhány más tagországában Is megjelentek az atomfegyverek. Képzeljék magukat a mi helyzetünkbe. Közömbösek le- hetünk-e akkor, amikor minden oldalról katonai támaszpontok vesznek körül bennünket, nézhetjük-e ölbe tett kézzel, hogy a szovjet városokra és üzemekre különböző területekről egyre több halálos eszköz irányul, tekintet nélkül arra, hogy tengerről vagy szárazföldről kilőtt rakéták, esetleg bombák formájában? A Szovjetuniónak a saját védelmére kellett az eszközöket kifejlesztenie, nem azért, hogy bárkit veszélyeztessen, legkevésbé Európát. Ezeket az eszközöket kifejlesztette 6s saját területén elhelyezte olyan mennyiségben, ahogy azt azok fegyverei megkívánták, akik potenciális ellenségeinknek nevezték magukat. Sem akkor nem tartottuk, de most sem tartjuk az alomkonfrontációt, főként Európában, a legjobb megoldásnak. A Szovjetunió több ízben javasolta, hogy legalább szabjanak határt e területen folyó versengésnek. Tényleges tárgyalásra erről a kérdésről azonban még nem került sor. Miért? Az USA kormányai sem a hatvanas, sem a hetvenes években nem akarták, hogy a közepes hatótávolságú rendszereik, vagyis az ún. előretolt eszközök is a tárgyalások tárgyát képezzék és hogy ezekre is vonatkozzanak az esetleges megállapodások. Minden jel szerint a közepes hatótávolságú atomeszközök akkori aránya megfelelt az amerikaiaknak. A nyugati propagandában az utóbbi évek folyamán érvényesülni kezdett Nyugat-Európa „szovjet fenyegetésének" a témája és itt-ott hírek keltek szárnyra az SS—-20-as rakétákról. 1979 őszén javasoltuk, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió képviselői haladéktalanul találkozzanak, tár-* gyalják meg a helyzetet, jussanak megállapodásra a paritásról, sőt alacsonyabb szinten, mini amilyenen abban az időben ez az egyensúly kialakult. A szovjet kezdeményezésre a válasz a NATO 1979. decemberi „kettős“ döntése volt a pótfegyverkezésiről. Nézzük milyen tulajdonképpen az atomerők aránya Európában? Ha a közepes hatótávolságú eszközökbe belefoglaljuk a NATO-országok rakéta és légi atomfegyvereit, amelyek a nyugat-európai államok területéről és az Európát környező tengerekről elérhetik a Szovjetunió területén levő objektumokat, vagyis hatótávolságuk 1000 kilométer, sőt, több (de természetesen kisebb az interkontinentális távolságoknál) valamint az ennek megfelelő hasonló hatótávolságú szovjet fegyvereket, amelyek a Szov* jetunió európai részében állomásoznak, akkor a NATO és a Szovjetunió között e fegyverek tekintetében a jelenlegi időszakban megközelítőleg egyenlőség van. A NATO országok-* nak itt 986 ilyen hordozójuk van, ebből az USA-nak több mint 700 (F—111-es, FB—111* es, F—4-es repülőgépek, valamint az Európa partjait körülvevő tengereken és óceánokon állomásozó repülőgép- anyahajók fedélzetén levő repülőgépek). Ezenfelül 64 ballisztikus lövedék és 55 bombázó repülőgép alkotja a brit potenciált, Franciaország 144 egységgel rendelkezik (98 rakétával és 46 bombázó repülőgéppel). A Szovjetuniónak 975 hasonló fegyveregysége van. A helyzet nem változott meg azután sem, hogy a Szovjetunió az SS—4 és az SS—5 rakétákat, amelyek már elavultak, a tökéletesebb SS—20 rakétákkal kezdte helyettesíteni. A fegyverzetbe besorolunk egy új rakétát és ugyanakkor kiselejtezünk ogy vagy két régi rakétát, s azokat a kilövőberendezésekkel együtt hulladékként bezúzzuk. Igaz, hogy az SS—20-as rakéta három atomrobbanófejet lőhet ki. Hatékonyságuk viszont összesítve kisebb egy régi robbanófej hatékonyságánál. Tehát az elavult rakéták pótlása folyamán hordozóink össz-száma csökkent és ugyanakkor kisebb lett közepes hatótávolságú atomerőink hatékonysága. , A közepes hatótávolságú eszközök szüntelenül tökéletesednek és számuk emelkedik a NATO-államokban is. Nagy- Britanniában például korszerűsített ballisztikus lövedékeket alkalmaznak a Poláris tengeralattjárókon, hat robbanófejjel az eddigi három helyett Franciaországban a szárazföldön és a tengeren Is elhelyezett monoblokkos robbanófejjel ellátott lövedékeket hét robb^nó(Folytatás a 4. oldalon.)
